2021. április 8-án, a péceli Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában 100. születésnapján köszöntik Maróti Margit SJC testvért.
Maróti Margit SJC életútja
1921. április 8-án született a Kiskundorozsma közelében található Forráskúton egy gazdálkodó család második leánygyermekeként, utána még két lánytestvére született, egyikük kiskorában meghalt. Vallásos nevelést kapott: a család az esti imát minden nap közösen végezte el az olajfák hegyén imádkozó Krisztus képe előtt, akihez a kis Margit is gyakran folyamodott segítségért. Mivel eleven gyerek volt, szakadt ruhák, elveszett zoknik és letört faágak miatt sokszor nagy buzgalommal kérte tőle a büntetés elkerülését, és ilyenkor csodával határos módon mindig elsimultak a dolgok.
Apukája tanítása egy korai emlékhez fűződik. Még iskolába se járt, amikor valakitől kapott egy pénzdarabot, amire nagyon büszke volt, ezért apukája nem adott neki perselypénzt, hanem nagy nehezen rábeszélte Margitot, hogy azt adja oda a Jézuskának. Ő szomorúan nézett a pénze után, de még aznap nagy meglepetés érte, mert a hozzájuk jött látogatóktól három pénzt is kapott. Örömmel újságolta apukájának, hogy mi történt, aki ezt válaszolta: „Amit a jó Istennek önzetlenül adsz, azt sokszorosan visszaadja, ezt mindig meg fogod tapasztalni.”
Dacos gyerek lévén anyukájának is sokáig ellenállt, aki szerette volna, hogy szívgárdista legyen. Margit mindig kimondta, amit gondolt, és azért nem akart belépni, hogy ne kelljen hallgatnia a dorgálást: „Hát illik ez egy szívgárdistához?” Soha nem akarta magát másnak mutatni, mint aki, de mindig hűséges akart lenni Krisztushoz, ezért a végén mégis gárdista lett, és anyukája megígérte: nem fogja így figyelmeztetni.
13-14 éves lehetett, amikor két unokanővére fogadalmat tett a Szegény Iskolanővéreknél, amely után ebéddel kínálták a rokonokat. Mivel ilyenkor a fogadalmasok kérhetnek három nagy kegyelmet, mindenkit érdekelt, hogy mit kértek. Amikor Margit meghallotta egyikük kérését, hogy a családból még legalább három személy szentelje életét Istennek, nyomban úgy érezte, hogy neki kell az egyiknek lennie, és ettől nem tudott szabadulni. Közölte a családdal, de senki sem vette komolyan, még a helyi lelkész sem, aki azt mondta: „Ha belőled apácaféleség lesz, belőlem püspök.” Ezután már keveset beszélt erről, de úgy gondolta, hogyha eléri a 15. évét, ő is bevonul a Szegény Iskolanővérekhez. Amikor az édesanyja látta, hogy mennyire elszánt, és semmivel nem tudja lebeszélni róla, a lelkész segítségét kérte, aki ezt mondta: „Nem neked való, ahová menni akarsz, ismerj meg más közösségeket is, menj el a Kordás testvérekhez, és tölts pár napot náluk.” Apukája véleményére, miszerint ha Isten hívja, nem tarthatják vissza, de ha nem Isten hívja, úgyis visszajön, nagy nehezen az édesanyja is megnyugodott és elengedte.
Ekkor Szegedre ment ismerkedni a Jézus Szíve Népleányai Társaságával. Megtetszett neki mozgalmas, rugalmas életük, és főleg az, hogy munkával és imával engesztelnek, mert úgy látta: nemcsak a munkát veszik nagyon komolyan, hanem azt is, hogy azzal Jézus Szívét dicsőítsék. Jó hatással volt rá az estétől reggelig tartott szilencium, a korai szentmise, ahol a testvérekkel együtt imádkozva átélte, hogy megszentelődik a szándék: Isten megáldja munkájukat és imájukat. Békés nyugalommal telt el a hét.
Amikor édesanyja érte ment, Frühauf Erzsébet elöljáró testvér közölte vele, hogy Margit jól érzi magát a közösségben, amit anyukája megdöbbenéssel fogadott, és nem értette, mit akarnak az ő komolytalan, dacos, engedetlen, rendetlen, a munkában nem kitartó lányával, aki azt sem tudja, mit akar. A testvér végighallgatta, s végül azt válaszolta: „Tudja, Marótiné, nekünk pont ilyenre van szükségünk.” Utána közölte Margittal, hogy ha hazamegy, nem jöhet vissza, de ha marad, nem mehet haza. Ő az utóbbit választotta, és még két hétig Szegeden maradt, amíg az ügye elintéződött. Pestre került felvételre, orvosi vizsgálatra, de az eszébe sem jutott, hogy esetleg nem veszik fel.
Pesten kezdte az újoncidőt: 15 éves kora dacára komolyan befogták a munkába, ami sokszor nehezére esett, de minden nap nagy örömöt jelentett a rekreáció, a szórakozás vagy a társasjáték. Érdeklődéssel hallgatta a más házakból jövő, átutazó testvérek lelkes beszámolóját szorgalmas apostoli életükről. Nagy hatással volt rá és élvezte a közös kirándulásokat, többször mentek a Jézus Szíve szövetséges lányokkal is, szívesen vett részt közösségileg a körmeneteken. Egyszer – legnagyobb boldogságára – egy ilyen alkalommal kapta meg az egyenruhát. Sok öröm volt, de voltak nehéz idők is, érezte az élet keménységét. Ha elfogta a honvágy, és Janecskó Mária testvér ezt meglátta rajta, egyszerű, őszinte szeretetével mindig eloszlatta: kézen fogta, elvitte vásárolni, ahol a kofák megajándékozták déli gyümölccsel, kapott egy zacskó cukorkát, máris elpárolgott a honvágya, és a kincseit boldogan osztotta meg a munkatársaival.
1937-ben ment először nyolcnapos lelkigyakorlatra, amelyet Messik Mária testvér tartott a jelölteknek és újoncoknak Alapító Atya írásaiból. Margitnak – legnagyobb meglepetésére – nem esett nehezére teljesen csendben lenni, mert egészen lekötötték a hallott igazságok, és igen megfogta a Szentcsalád élete. Úgy érezte, hogy az Úr így készíti fel a következő nehézségekre.
A második év igazi próbatétel volt számára. Janecskó testvért elhelyezték, Margit a konyhán dolgozott, ahol hetenként váltakoztak a szakácsnők, ezért idővel őt bízták meg a konyha vezetésével, de ehhez – minden igyekezete ellenére – túl fiatal volt még. Amikor néhány hét
után újra csak mosogatnia és rendet raknia kellett, úgy érezte, legjobb lenne csomagolni és hazamenni, de elhatározta, hogy ezt csak akkor fogja megmondani, ha megváltozik a helyzet. Addig próbált mindent szépen és kifogástalanul elvégezni, és amikor ezt az elöljáró is elismerte, elérkezettnek látta az időt a távozásra. Az is emellett szólt, hogy nem engedték eskütételre, bár kiderült, hogy ennek az volt az oka, hogy még nem töltötte be a 18. évét.
A házban lakott egy tanítónő, aki gyakran bement a konyhába, és látta a helyzetet. Egy reggel megölelte Margitot, és egy szentképet adott át neki, amelyen a keresztet hordozó Krisztus töviskoronával látható, a hátára pedig ez volt írva: „Vedd és fogadd Uram szabadságomat.” Este sokáig nézte a képet, és nem tudta, mi tévő legyen. Elhatározta; vár még egy kicsit, és utána megy el. A következő nap azonban hívatta az elöljáró és közölte vele, hogy Balatonfüredre helyezik Sofranco testvér helyére. Bement a kápolnába, és megkérdezte: „Uram, most mit tegyek?” És meghallotta a biztatást: „Menj!”
Balatonfüredre érkezésekor a szíves fogadtatás olyan volt, mintha egy hosszú, sötét éjszaka elmúltával megérezné a nap sugarát, ami fényt ad és melegít. A ház szegényes volt, de élt benne a názáreti ház szelleme. Az elöljáró, Csizmadia testvér kedves, szerény egyéniség volt, akin Margit rögtön érezte, hogy Isten embere, és meg fogják érteni egymást. Valóban így is lett. A munkaterület: óvoda, apostolkodás, tanítás. Mivel az egyházmegye árulta az üzletet, esperes úr biztatására megvették, és Margit kitűnő kereskedőnek bizonyult. Gedeon testvér volt a vezető, akivel szintén jól összedolgozott, nagyon összeforrt a közösség. Időközben Csizmadia testvérről kiderült, hogy van egy rosszindulatú daganat a szemén, amelyet megoperáltak ugyan, de újabb áttétek keletkeztek, és türelmesen viselt szenvedés után hamarosan meghalt. Margitot mélyen érintette, hogy a temetésén a beszédekben és a falu népének nagyszámú jelenlétében hogyan tükröződött vissza az embereken a testvérből áradó egyszerű, odaadó és önfeláldozó szeretet, amely megtermékenyül az emberszívekben. Halála után még sokáig emlegették.
A vezetést Gedeon Vilma testvér vette át, aki jó szívvel és sok tehetséggel volt megáldva, csendes, megszokott mederben folyt tovább az élet. Ebben az évben Margit csak a karácsonyi szezon után tudta elvégezni a lelkigyakorlatát, amely valóban Isten ajándéka volt számára, mert itt értette meg, hogy Isten gyermeke, és ha az ő kegyelmével le tud mondani magáról, akkor megfogja a kezét és vezeti az életútján, csak merje egészen rábízni magát. Nagyon kérte a mennyei Atyát, hogy egész szívvel tudja szeretni, és akaratát mindig el tudja fogadni a Szentcsalád példája szerint.
Ezzel ismét a következő nehézségekre készítette fel Isten: munkáséletüket ugyanis megzavarta a háború, a zárlat miatt nem kaptak árut az üzletbe, a falu segítségével menekültkonyhát rendeztek be, ahol naponta meleg ételt adtak a menekülteknek, a továbbutazóknak meg útravalót készítettek. Az oroszok bevonulása után a szanatóriumban, majd a Stefánia szállóban találtak menedéket, mert az otthonukat feldúlták. Újra az emberek jóságára hagyatkozva tudták rendbe hozni a házukat, és lassacskán kinyitni az üzletet is.
A háborús front miatt későn kapták meg a hírt a budapesti központi ház lebombázásáról és Lafranco Margit vikária testvér haláláról, illetve az új elöljáróról. Ezután rövid időre Székesfehérvárra, majd vissza Balatonfüredre helyezték Margitot, és néhány hónapig Pécelen is volt.
Az államosítás kezdetekor Kálózra került a Szent József boltba, ahol úgy érezte; nemcsak Istent, hanem valóban az embereket is szolgálják, akik nagyon szerették őket. Miután elvették tőlük a kultúrházat és az óvodát, már csak az üzlet maradt, de a kollektív szerződés megszegése miatt megvonták tőlük a nyitvatartási engedélyt. Az emberek aláírást gyűjtöttek, hogy ne zárják be a boltot, de a rendőrség kiszállt és megfélemlítette őket.
Amikor Papp Mária testvér egy beszélgetésben megkérdezte Margitot, hogy hajlandó lenne-e külföldre menni, ismét elment a templomba és Jézushoz fordult: „Ha te is akarod, add, hogy gyorsan intéződjenek a dolgok, ne legyen akadály.” Néhány nap múlva már ott állt a
pesti házban Kern Margit általános elöljáró előtt, aki nagy szeretettel fogadta, és megkérdezte, hogy állja-e még a külföldi útra vállalkozását, amire ő igent mondott. Kern Margit testvér közölte vele, hogy Ausztriába kérnek embereket, de mindaddig nem tudta, hogy kit küldjön, amíg a második éjjeli szent virrasztás után meg nem jött Papp Mária testvér üzenete. Így már mindannyian biztosak lehettek benne, hogy ez Isten akarata.
Ez 1949. szeptember 10-én történt, 23-án pedig már el is indultak illegálisan egy aktatáskával a nagyvilágba. Hosszú gyaloglás után jutottak át a határ szögesdrótján először az orosz zónába. Fáradtak voltak, de mihamarabb el kellett érniük az angol zónát, ami csodával határos módon sikerült is. Megérkeztek Grazba, ahol már két testvér várta őket a Vincés nővéreknél. Eredeti terv szerint Amerikába akartak eljutni, azonban az ügyet bonyolító jezsuita atya, Raile Jakab hirtelen halála miatt meg kellett változtatni az úti céljukat, ami végül Kanada lett. Egy évet kellett várni, míg a kivándorlás elintéződött. Mivel ajánlások nélkül háztartási alkalmazottként mehettek csak, Margit egy gépészmérnök családjához került: a kisgyerekekkel foglalkozott, és a háztartásban dolgozott. Megismerte a kanadai életet, megtanulta a konyhanyelvet, hetente kétszer angolórára járt, és minden vasárnap mehetett misére. Az év leteltével a testvérek átmenetileg albérletben laktak, közben – hogy pénzhez jussanak – dohányföldre mentek dolgozni szezonmunkára, amit elég jól megfizettek. Hamarosan béreltek egy házat, és megvették a legszükségesebbeket. Ekkor már a Szent József kórházban dolgoztak, és a szabadság alatt tudták elvégezni az éves lelkigyakorlatukat, ami Margit számára most is a lelki felüdülés ideje volt. Mindig megérezte Isten közelségét, és ráhagyatkozva el tudta fogadni a gyengeségeit és a hiányait is. Idővel vásároltak egy olyan házat, ami alkalmas volt óvoda berendezésére – mivel egyikük óvónő volt –, közben nyáron újra elmentek a dohányföldre, hogy mindent meg tudjanak venni hozzá. 1953-ban nyílt meg az óvodájuk Hamiltonban.
A Kanadában élő testvérek 1957-ben Torontóban is nyitottak egy óvodát, ahol Margit egészen 1969-ig dolgozott. Ekkor nyílt meg a courtlandi idősek otthona, és Margit ide került élelmezésvezetőnek, több mint húsz évig dolgozott ebben a beosztásban. Többször végzett személyesen kísért lelkigyakorlatot, amely továbbra is erőforrás volt számára, mert itt érezte leginkább Isten közelségét és szeretetét.
Negyven évnyi kanadai „misszió” után 1992-ben a közösségnek az újrakezdéshez ismét Magyarországon volt szüksége Margit testvérre, így került haza Tahiba, ahol újabb húsz évig a Szív Lelkiségi Központ konyháját vezette. Derűsen mosolygó kék szemével és vidám hangjával nemcsak a lelkigyakorlatozóknak és a testvéreknek sugározta Isten szeretetét, hanem a lelkigyakorlatos ház kertjének növényei és állatai is érezték jóságos gondoskodását.
Margit testvér 2012 óta Pécelen a Jézus Szíve Társasága Idősek Otthonában él: boldogan, kiegyensúlyozottan, Istenbe kapaszkodó, hálás ráhagyatkozással – egészségben, betegségben egyaránt.
Néha feltesszük a kérdést, hogy miért nem halljuk őt soha panaszkodni az átélt nehézségek, szenvedések miatt; mi lehet a titka a belőle áradó töretlen életszeretetnek?
Életútját szemlélve úgy tűnik, hogy Maróti Margit testvér lélekben ma is az a kislány, aki hajdan azért nem akart szívgárdista lenni, nehogy másnak kelljen mutatnia magát, mint aki valójában, de Krisztushoz mindig hűséges akart maradni. Ez Isten kegyelmével 100 éven át sikerült neki.
A Jézus Szíve Társaságát 1921-ben P. Bíró Ferenc SJ alapította az Isten és a magyar nép szolgálatára. 100 évvel ezelőtt újszerű volt, hogy egy női apostoli társaság a társadalmi szükségletekre válaszolva sokféle feladatot lát el az egyházban: hitoktatás, családi életre nevelés, sajtó és könyvkiadás, népművelés stb. A Jézus Szíve Társasága tagjai korunkban is a magyar társadalom különféle területein dolgoznak. A Szent Ignác-i lelkiségű közösség által szervezett lelkigyakorlatok az Istenhez vezető úton kísérik az érdeklődőket. Szolgálatukban kiemelkedő helyen állnak a női műhelyek, melyek az integrált női lét megélésében segítenek. Az anyagi, szellemi, lelki javak jól és jóra való használatával a teremtés lelkisége iránti elkötelezettségüket bizonyítják. Az emberi méltóság tisztelete nyilvánul meg az olyan szolgálatokban, mint az idősek otthona fenntartása, a szükséghelyzetben lévő nők segítése, családok támogatása. Sokszínű apostoli küldetésük közös jellemzője a mindennapokban megélt szemlélődő gyakorlatiasság, mely a fentieken kívül a könyvkiadásban, a tanításban, a fiatalok vagy időskorúak pasztorációjában egyaránt megjelenik.
Forrás és fotó: Jézus Szíve Társasága
