Emléktábla-avatással, szentmisével, könnyed és tudományos előadásokkal emlékeztek meg október 12-én az Árpád-házi Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium alapításának 150. évfordulójáról Kőszegen.
Az ünnepség az iskola dísztermében kezdődött, ahol elsőként Kortis Mónika Zsófia nővér köszöntötte a megjelenteket, köztük Deák Hedvig nővért, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkosrendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknőjét, Zágorhidi Czigány Balázst, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény igazgatóját, a nővéreket, a meghívott vendégeket, valamint az iskola tanárait és diákjait. Zsófia nővér emlékeztetett, 1868-ban érkeztek az első domonkos nővérek Kőszegre, azonban most nemcsak az iskola alapításának 150. évfordulójáról emlékezünk, hanem a rendszerváltás utáni újraindulásának 25. évfordulójára is.
A Szent Margit-iskola többcélú intézményként ma már az óvodától az érettségiig nyújt képzést a kőszegi és környékbeli gyermekeknek. Az iskola életéről Időjelek címmel ünnepi évkönyv is megjelent, melyet Bokányi Péter, a gimnázium magyartanára ismertetett. „Ritka, amikor konkrét testet ölt az idő, de a mi iskolánkban található egy ilyen időjel, egy folt a lépcsőn, amit 150 év diákjai és tanárai tapostak ki. Ez az igazi időjel, melynek képe a kiadvány címlapját is díszíti” – tette hozzá Bokányi Péter.
Deák Hedvig köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a múlt megismerésének két útja van: felkutathatom a szükséges tudnivalókat, de azt is megvizsgálhatom, hogy milyen hatással van a múlt a jelenemre. A kőszegi iskola tíz alapító nővérét is megismerhetjük történelmi dokumentumokból: megtudhatjuk róluk, hogy rendkívül fiatalok, csupán huszonévesek voltak, valamint a magyar nyelvet sem ismerték, de a küldetés annyira hajtotta őket, hogy rögtön a kongregáció megalapítása után elindították az iskolát. Milyen hatással vannak ők ránk? Ha ők nem hallották volna meg a hívó szót, és nem vállalják az alapítással járó kihívásokat és a kezdeti nehézségeket, ma nem állna itt ez az iskola. Megragadta őket az eszmény, Isten igazságának hirdetése, amit hősiesen és szerényen gyakoroltak, s ezzel máig tartó hullámverést indítottak.
Az ünnepi beszédet követően a gimnázium két diákja ismertette az iskola egykori alapító levelét, latin és magyar nyelven. A történelem megelevenedett szavai után Deák Hedvig és Kakucs Petra nővér, az intézmény igazgatója leplezték le a Heitler András által, a díszterem számára készített új festményeket, melyeknek szereplőit Zágorhidi Czigány Balázs mutatta be előadásában. A kisebbik festmény egy szigorú tekintetű domonkos szerzetest ábrázol, Tommaso Anselmit. Ő volt az, aki a domonkos rend megújításán dolgozott a 19. század második felében Magyarországon. Tommaso Anselmi nemcsak a rend férfi ágát reformálta meg, hanem 1868-ban újra létrehozta a női ágat is, akik felvállalták a század egyik nagy feladatát, a nőnevelést. A másik festmény négy domonkos nővért és egy domonkos atyát ábrázol, a grazi D’Azula család tagjait. A család nemcsak anyagilag támogatta a kőszegi iskola létrejöttét, hanem a szerzetesi hivatást választó négy leányuk is az alapító nővérek között voltak.
Az évforduló alkalmából az első rendházként szolgáló épület falán emléktáblát állítottak, valamint a kapu fölött elhelyezték Szent Domonkos szobrát. Az alkotásokat Kovács Richárd iskolalelkész áldotta meg. Az avatóünnepségen Huber László, Kőszeg város polgármestere mondott ünnepi beszédet, melyben köszönetet mondott a nővérek oktató-nevelő munkájáért. „Az igazi siker élni tanítani, jó emberként élni tanítani a gyermekeket” – hangsúlyozta a településvezető.
A jubileumi ünnepség püspöki szentmisével folytatódott a kőszegi Jézus Szíve-templomban, melyet Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be Harangozó Vilmos plébánossal és Kovács Richárd iskolalelkésszel. Köszöntőjében a főpásztor a nővérek bátorságát és Ábraháméhoz hasonló hitét emelte ki: ez a bátorság és hit volt az, amivel szinte a semmiből létrehozták a kőszegi iskolát, és megtartotta őket a kezdeti nehézségek idején, valamint a kommunizmus alatt. A szétszóratás idején számos nő nem félt belépni és örökfogadalmat tenni az illegálisan működő rendben, ez segítette a rendszerváltás utáni újrakezdést.
„Ha a búzaszem elhal, sok termést hoz – kezdte homíliáját Székely János. – Amikor az ember csak önmagát keresi, önmagát is elveszíti. Lényünk középpontja önmagunkon túl van. Ha merjük átadni magunkat, akkor találjuk meg önmagunkat.” A főpásztor emlékeztetett a grazi D’Azula családra, melynek mind az öt gyermeke a papi, illetve szerzetesi hivatást választotta, hasonlóképp Árpád-házi Szent Margit, Boldog Brenner János, vagy Lisieux-i Szent Teréz családjához. Nagy szükség lenne ma is ilyen családokra, ahol a gyermeknek a legnagyobb kincset, Isten szeretetét adják át. Székely János ezt követően a domonkos regula néhány vonását emelte ki, melynek megújítása Tommaso Anselminek köszönhető. Anselmi különösen is ügyelt rá, hogy az ősi domonkos fegyelem újraéledjen, újra nagy hangsúlyt kapjon a klauzúra, az imaórák, különösen is a belső imádság – ahogyan Aquinói Szent Tamás javasolta: amit átelmélkedtem, azt át kell adni másoknak. A második fontos szempont az volt, hogy a domonkos küldetés alapeleme, a prédikálás ne csak szavakkal történjen, hanem az ember lényével, létével, Istennel való egységével és a közösség egységével. „Ennek volt köszönhető, hogy a nehézségek ellenére a rend mindig sugárzott” – állapította meg Székely János. A nővérekhez fordulva a főpásztor kifejtette, a megtestesüléshez kellett a Szűzanya igenje, valamint az első pünkösdkor is ő volt az, aki megnyitotta az apostolok szívét a Szentlélek előtt. Az Egyháznak ma is nagy szüksége van erre a női karizmára, amit Szűz Mária képvisel. Úgy tűnik, a papság áll a reflektorfényben, azonban a valóságnak nem ennek kellene lennie. Ahogyan egy családban legfontosabb az édesanya hite, úgy kellene az Egyháznak is Mária karizmájára támaszkodnia. A gyermekekhez szólva Székely János saját diákéveire emlékezett vissza, amit a szentendrei ferences gimnáziumban töltött. Paptanárai egyéniségükkel, szívükkel óriási kincset adtak át a diákoknak. Nem voltak tökéletesek, de mindegyikükben volt valami különleges tűz, jóság, emberség. A megyéspüspök azt kívánta, hogy a gyermekek tanulmányaikat befejezve vigyék magukkal a nővérek arcát, egyéniségét, hiszen ez fog nekik erőt adni az élet nehézségeiben. „A nővérek élete olyan, mint a búzamag: ha odaadják az életüket, bő termést fog hozni” – zárta homíliáját Székely János.
Az ünnepség délután a kőszegi Jurisics-várban folytatódott, elsőként a Szent Margit-iskola színjátszócsoportjának előadásával, melyet Tóth Veronika nővér rendezett. A Küldetés és gyümölcs című színdarabot Kakucs Petra nővér gondolatai vezették be, melyben „iskola-évgyűrűknek” nevezte a diákok által megjelenített történelmi eseményeket: a kongregáció alapítását, a kezdeti nehézségeket, az építkezést, a legendás tanár-egyéniségeket és a szomorú történelmi események alatti bátor helytállást. A diákok különös komolysággal és átéléssel elevenítették meg az olykor még felnőttek számára is nehéz témákat.
Az ünnepi műsor második felében az intézmény egykori diákjai emlékeztek vissza itt töltött éveikre, köztük Weigl Marietta, Weigl Erzsébet és Simon Endréné Pável Judit. A 93 éves Jutka néni csak az utolsó évet végezte a domonkos nővérek egykori kőszegi tanítóképzőjében: eredetileg zenei pályára készült, azonban a háború miatt hivatást kellett váltania. „A nővérek hozzáállása a gyerekekhez megszerettette velem a pedagógusi pályát” – fogalmazott. Jutka néni maga is belépett a nővérek közé, azonban a szétszóratás után elhagyta a rendet, férjhez ment és tanítónőként dolgozott. Kapcsolata a renddel azonban mindvégig megmaradt, ma a domonkos harmadrend tagja.
Az estet Vivian Boland, a rend legfőbb elöljárójának helyettese előadása zárta, melyben a domonkos nevelés történetét ismertette. „A legnagyobb tanítók – idézte Vivian Boland Aqiunói Szent Tamást – úgy tanítanak, hogy megfelelő jeleket használnak, jól illusztrálják azt, amit szeretnének megértetni a diákjaikkal. Vagyis odaillő történeteket, megfelelő képeket, jó képi megjelenítést választanak, különösen akkor, amikor valami elvont dolgot tanítanak. A jó tanárok továbbá jó kérdéseket, a lehető legjobb kérdéseket teszik fel. A tanulókat többnyire úgy képzeljük el, hogy ők azok, akik kérdeznek, és fontos is, hogy kérdéseikre időt szánjunk. Minden kérdést tiszteletben kell tartani. Emlékszem, egyszer az egyik tanárom az iskolában azt mondta, hogy nincs hülye kérdés, csak hülye válasz van. De a tanárnak is jó kérdéseket kell feltennie, jobbat, mint amit a diákjai tesznek fel.”
„A domonkos megközelítésben a hit és az értelem nem egymással szemben álló forrásai az ismeretnek. Sokkal inkább kiegészítik egymást; az értelem a hit ölén mélyebben átfogja és megérti azt, amit hiszünk, ugyanakkor a hit az értelem segítségével kiszélesíti és megerősíti az értelemnek a megismert igazságba vetett bizalmát” – zárta előadását Vivian Boland.
Fotó: Fábián Attila
Forrás: Benke Zsuzsa/Magyar Kurír
