Hivatásom, amelyben Isten jelenléte minden percben megmutatkozik
Azon gondolkozva, hogyan tudok eleget tenni a megtiszteltetésnek, hogy írjak a Ferences Szociális Otthonról fennállásának 30. évfordulója alkalmából, eszembe jutott az állásinterjúm 2004 szeptemberéből. Már két hónapja állást kerestem, amikor az intézménybe küldött önéletrajzom alapján behívtak elbeszélgetésre. A portára belépve azonnal megéreztem az épület varázsát, a falak erejét. A titkárnő, Kedves Ilona fogadott, és azonnal szólt az intézmény akkori vezetőjének, Tokár János atyának, Gál Józsefné Ica néninek, a mosolygós arcú főnővérnek és a gazdasági vezetőnek, Kerti Istvánné Majának, akikkel beszélgetni kezdtünk. Jó érzésekkel telve indultam haza az állásinterjúról, és azt gondoltam: bárcsak felvennének ide dolgozni. Néhány héttel később megcsörrent a telefonom, és innentől egy új fejezet kezdődött az életemben.
Abban az időben az intézményben lakó idősek a gimnáziumi épület három szintjén éltek. Kezdettől fogva rabul ejtett az otthon családias jellege. Az ellátást nagyon személyre szólónak tapasztaltam, szoros kapcsolat alakult ki a lakók és a dolgozók között. Tokár János atyától a kitartást és a rendíthetetlen tettvágyat, Gálné Ica nénitől a végtelen szeretettel párosuló humort, Demény Lászlóné Mariann nővértől pedig bölcsességet kaptam az első időkben. Az évek során a lakók és a kolostorban élő szerzetesek közül is lettek példaképeim a rend értékeinek követése, a hit, a jóság, az alázat és a szelídség erényeinek tekintetében.
Azóta az intézményünk létszámát több alkalommal bővítették, és az épület II. emeletén lett kialakítva végleges helye. Az eltelt hosszú évek rengeteg személyes változást és veszteséget hoztak, mind a kedves lakóink, mind pedig a nyugdíjaskorú kollegáink körében. Emellett átvészeltük a koronavírus időszakát is, szigorú egészségügyi előírásokkal, amelyek korlátozták lakóink kapcsolattartását és kijárását az egészségük megóvása céljából. Ezekben a rendkívül nehéz években az intézmény jelenlegi vezetője, Szabó Zoltánné Mónika igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy – a gyorsan változó egészségügyi előírásokat is figyelembe véve –, az időseknek mégis lehetőségük legyen valamilyen formában kapcsolataik ápolására. Az ő példája a feltétel nélküli elfogadást és a nehéz helyzetekben való helytállást erősíti bennem a mai napig. Ezek azért is bírnak rendkívül fontos megtartó erővel, mert a minket körülvevő társadalmi, gazdasági és politikai helyzet újabb és újabb kihívás elé állítja a szociális intézményeket, ami természetesen hatással van személyes életünkre is.
Az első állásinterjúm óta eltelt hosszú évek során rájöttem, hogy nem tudok elképzelni még egy olyan hivatást, ahol Isten jelenléte ennyire erősen megmutatkozna. Az itt végzett munkánk során folyamatosan azon dolgozunk, hogy segítségünkkel idős lakóink az utolsó éveiket szeretetben, tevékenyen és kapcsolataikat ápolva élhessék meg. Betegségeik, gyógyulásaik, ápolásuk és a testi halál felé való elkísérésük lehetetlen lenne anélkül, hogy bíznánk Isten végtelen szeretetében és a Mennyország ígéretében.
Soraim végére érve hálát adok a Ferences Szociális Otthonban eltöltött évekért, az emberekért, akiket megismerhettem, a fejlődésemet elősegítő szakmai- és élettapasztalatokért – ezek egyúttal a hitet is megerősítették bennem. Az első interjúm óta hosszú idő telt el, mégis reggelenként a portára belépve még mindig azt érzem, hogy a helynek varázsa, a falaknak valóban ereje van – mint 18 évvel ezelőtt.
Ráczné Gyökeres Rita mentálhigiénés munkatárs
Ferences Szociális Otthon
Az örökkévalóság előszobája ez az otthon
Ferences. Amikor édesanyám részére kerestünk olyan helyet, ahol betegségében méltó gondoskodást kaphat, fontos szempont volt, hogy továbbra is keresztény, katolikus életet élhessen. A ferences rend meghatározó szerepet kapott családunk életében, lévén, jómagam és a bátyám is ide jártunk gimnáziumba. Megismertük a ferences értékeket, hagyományokat, ezért nagy boldogság, hogy édesanyám is a ferences testvérek közelében élhet.
Szociális. Meggyőződésem, hogy idős, beteg testvéreink számára nagyon fontos, hogy ne egyedül, hanem közösségben élhessenek. A közösség megtartó, segítő erejét naponta tapasztalom édesanyámnál tett látogatásaim során. Nem csupán az idősek egymás felé forduló, gondoskodó szeretetére gondolok, hanem az ápoló nővérek közötti, egymást támogató kapcsolatra, illetve a rájuk bízott gondozottakhoz fűződő bensőséges viszonyra is. Köszönet érte!
Otthon. Minden ember otthonra vágyik. Nagy kegyelemnek érzem, hogy ezek között a falak között, ahol 1986-ban magam is új otthont kaptam, édesanyám is otthonra lelt élete alkonyán. Ugyanazzal a bizalommal hoztam el őt ide, amellyel annak idején ő hagyott itt engem a kollégiumban. Így ez a hely immár mindkettőnk otthonává vált. Szeretek itt lenni az idősek között, sokat tanulok tőlük. Egyszerre mindennapi valósággá válnak az Evangélium mondatai. Azt gondolom, az örökkévalóság előszobája ez az otthon.
B. Szabó Károly (1990/B)
A szeretetotthon, mint lehetőség
Idős szeretteink és rendtársaink részére 30 éve alapították ezt az otthont, ahol immár hetedik éve azon dolgozom, hogy lakóink az életük utolsó éveiben a közösség szerető figyelmét élvezhessék. Olyanok is bekerülnek közénk, akik nem hívők vagy szociálisan rászorulók. Így ez nem pusztán egy idősotthon, hanem „szeretetotthon”, ahogyan Szabolcs atya nevezte két éve, miután mélyen megértette, hogy „ide nem meghalni jönnek az emberek, hanem élni”.
Valóban, lehetőség ez az életre, az igaz és szentté váló életre; lehetőség arra, hogy ki-ki rendezze Istennel a kapcsolatát, felvegye a szentségeket, lezárja magában a múltat. Úgy tapasztalom, hogy Isten lehetőséget ad erre mindenkinek, elegendő időt is, hogy felkészülhessen a nagy találkozásra, a számadásra, amely valahogy már itt elkezdődik az agóniával, a haldoklás folyamatával. Nem látjuk, nem tudjuk megmondani pontosan, hogy mi történik ilyenkor a lélekben, de hiszem, hogy Isten kegyelmével a bűnös is megtérhet, vagy az Istennel való korábbi találkozás gyümölcse végül beérhet.
Isten örök szeretettel szeret és hazavár bennünket. Hogy otthonra találunk-e nála, egyedül rajtunk múlik. Reméljük, hogy ez a mennyei Otthon végül mindannyiunkat befogad, ahol együtt lehetünk teljesebb megértésben, Isten teljesebb szemlélésben, ahol az lesz a fontos, hogy ott legyünk vele, együtt legyünk vele, hiszen megmondta: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).
Fr. Angyal Jeremiás OFM
Úton-útfélen gyakran halljuk negatív felhanggal a következőt: ezek a mai fiatalok! No, én nem tartozom közéjük, én is voltam fiatal. Jelenleg (már évek óta) a Ferences Szociális Otthon gondozottja vagyok, ami ugyanott működik, ahol a Franka. A középiskolásoknak van egy olyan kötelezettsége, hogy érettségiig meghatározott óraszámú közösségi munkát kell végezni az élet különböző területein. Ezek közül az egyik lehetőség az, hogy a gondozottakkal foglalkozzanak. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy én is kaptam egy ilyen kis „patrónust”. Amikor letelt a kötelező időszak, ő továbbra is rendszeresen látogatott, de már önként. A következő tanév elején jött egy másik fú, akivel ugyanolyan szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, és ami a mai napig is tart. Kapcsoltunkban nincs semmi rendkívüli, azonkívül, hogy őszinte és bensőséges. Az együtt töltött időben jókat beszélgetünk: ők a tanulásról, családjukról, időtöltésükről, én pedig a saját középiskolás emlékeimről, az ’50-es években átélt élményeimről, a szeretteimről, a falusi életről. Ha szükségem van valamire, bevásárolnak. Kölcsönösen köszöntjük, megajándékozzuk egymást. Mivel családom nagy része távol él, ritkábban találkozunk, azt szoktam mondani, hogy ők a „fogadott unokáim”. Ilyen érzéseket váltanak ki belőlem, egy kis színt hoznak öreg napjaimba. Sajnos egyiküktől búcsút kell vennem, mert az idén érettségizik. Ha módom lesz rá, igyekszem a hiányát pótolni, hiszen velük egy kicsit én is „fiatalodom”, ha testileg nem is, de lelkileg biztosan. A jó Isten áldja meg mindazokat, akik ilyen önzetlenül segítenek az elesetteken!
Gyökeres Sándorné
2015 szeptembere óta járok Eta nénihez a közösségi szolgálat keretében. Minden héten minimum egyszer eljövök hozzá meglátogatni, beszélgetni, segíteni neki. Fél év után olyan szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, mintha a nagymamám lenne. Látni az arcán azt az örömöt, amikor meglát – felemelő érzés! Az a pár óra, amit együtt töltöttünk, be tudja ragyogni az egész hetét. Kívánom mindenkinek, hogy az életében átérezze ezt a csodás tapasztalást.
Seregély Áron (11/A)
Köszönettel tartozunk, hogy szüleinket rövid várakozási időm belül elhelyezték kérésünkre egy egyágyas szobában. Anyósom négy évet volt az otthonban, anyukámat másfél éve gondozzák. A nővérek, gondozók segítőkészek, kedvesek, türelmesek, a vezetés mindent megtesz az idősek jólétéért. Az otthonban orvosi felügyelet van havi ciklusokban, szükség esetén kórházba utalják és szállítják őket. A fontos gyógyszereket felírják, és precízen kiadja a főnővér. Az ellátás kiváló. Napi ötszöri étkezés, bőséges adagok, gyümölcsök. A cukorbeteg étrendjét is figyelembe veszik. Cukorbetegeknél az inzulin beadása és az ellenőrző mérés mindig pontos időben történik. A délelőtti foglalkozások kitűnőek, megemlékeznek az ünnepekről, felolvasást tartanak, énekelnek. A születésnapokat, névnapokat közösen ünneplik meg. Heti több alkalommal misét tartanak a gondozottaknak a kápolnában. A heti gyógytorna is nagyon jó a fizikai állapot szinten tartásában. A ruhák mosása, a gondozottak fürdetése rendszeres. A látogatási rendet betartják. A Covid alatt üvegfalon keresztül mikrofonnal lehetett beszélni a gondozottakkal. Az otthon tiszta, rendezett, figyelnek a karbantartásra. Kívánjuk, hogy minden idősek otthonában ilyen kitűnő ellátást kapjanak a rászorult betegek. Az otthon dolgozóinak munkájával nagyon elégedettek vagyunk.
Váradi Gusztáv és neje, Piroska
Tisztelt Ferences Intézet! Gratulálok az otthon fennállásának 30. évfordulójához és az időskorúak terén betöltött fontos, hasznos gyógyító tevékenységükhöz! A sors úgy hozta, hogy a feleségem is az Önök intézetébe került nagyon súlyos állapotban augusztus 1-jén. A betegségéből adódóan már nem sok remény van a hosszabb ideig életben maradáshoz számára. Ami mégis megnyugtató, hogy a személyzet, ápolók, orvosok mindent elkövetnek, hogy enyhítsenek a szenvedésein és fájdalmain a tőlük telhető legnagyobb türelemmel és odaadással. Kívánok Önöknek a munkájukhoz kitartást, sikert és egészséget!
Wieszt Tamás
Szeretettel köszöntöm a szociális otthon valamennyi dolgozóját, megalakulásuk 30. évfordulója alkalmából! Hálás szívvel köszönöm azt az emberfeletti munkát, amivel megkönnyítik és megszépítik Édesanyám életét, aki már hosszabb ideje lakója az otthonnak. Jó látnom minden látogatás alkalmával, hogy feltalálja és jól érzi magát az Önök szerető gondoskodása által. Minden elismerésem a Covid-járvány ideje alatti összehangolt, magas szakmaiságú munkájukért, amivel lehetővé tették, hogy szüleinket biztonságban tudhattuk abban a zűrzavaros időszakban. További munkájukhoz sok sikert és nagyon jó egészséget kívánok!
Kálmán Gergelyné
Forrás: Megjelent a Franka-lap karácsonyi számában, XXXI. évfolyam, 2022/4. szám
