A 800 éves jubileum megnyitása Debrecenben

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Górski Jacek házfőnök volt, a homíliát pedig Tokodi László testvér hirdette, amely teljes terjedelmében alább olvasható:

Kedves Testvérek!

Nagyon sok minden sűrűsödik itt ezen a mai napon, és ezt a sűrűsödést szeretné a tömjén is elősegíteni, hogy egyre jobban érezzük a levegő sűrűsödését. És azt is jelzi ez a sűrűsödés, hogy annyi minden elfér Jézusban. Érdekes ez a mai nap, január 6-a, mert Egyiptomban, az egyiptomi keresztények kezdték el ünnepelni ezen a napon Jézus Krisztus születését – nem december 25-én, hanem a mai napon -, kezdték el ünnepelni ezt a találkozást a bölcsekkel, kezdték el ünnepelni Urunknak a megkeresztelkedését is január 6-án, és kezdték el ünnepelni a kánai menyegzőnek az eseményét is. Sűrítették a dolgokat. Nem csak egy eseményt ünnepeltek, hanem egyszerre többet. Elkezdték ünnepelni ezt a sok-sok mindent azért, mert voltak eretnekek, voltak pogányok, akik szintén ünnepeltek, szintén ezen a napon, csak teljesen mást, más Isteneket, vagy ezt az Istent, de máshogy – gnosztikusok, és egyéb mindenféle eretnek keresztények. Ünnepeltek, de máshogy! És ezért ők, az egyiptomi keresztények, és utána persze más területeken is, elkezdték ünnepelni ezt a sok-sok dolgot, ahol a mi Urunk, Jézus Krisztus valahogy megmutatja magát. Az első, amikor kibújik Édesanyja méhéből, és megláthatják az emberek. A második, amikor meglátják a bölcsek, amikor sok-sok kilométert utazó, idegen embereknek is kinyilvánítja magát. Aztán meglátják a keresztelkedésnél, fölötte ott a galamb, rászáll a Szentlélek, és elhangzik ez a mondat, hogy Ő az. Ő az én szeretett Fiam. És persze Kánában is meglátják, amikor is kiderül, hogy nem egy egyszerű ember az, aki köztük ül, hanem sokkal nagyobb, és sokkal több, mint arra gondoltak volna.

És hát, mi is sűrítjük ezt a mai napot, még egy ilyen domonkos ünneppel is, hogy a mai napon kezdjük meg ezt a nyolcszáz éves jubileumi évet, a Magyar Domonkos Tartomány megalakulásának jubileumi évét. Emlékezhetünk szép dolgokra, nagy dolgokra, hogy mik történtek itt, de igazából, én úgy gondoltam, hogy megpróbálom kicsit a mai napra szabni ezt.

Nem tudom, hogy tudtátok-e, lehet, hogy nem, hogy kiknek a védőszentje Szent Domonkos? Ez a mi szégyenünk egyébként, ha nem tudjátok. De elárulom nektek, hogy a csillagászoké. Vajon miért? Miért a csillagászok védőszentje ő? Hát kérem szépen azért, mert amikor megkeresztelték Szent Domonkost, akkor a legenda szerint, de hát mi tudjuk, hogy ez valóság, az az asszony, aki a keresztelőkúttól elvette Szent Domonkost a keresztelő paptól, látott egy nagyon fényes csillagot az ő homlokán, amely beragyogott mindent. És éppen ezért ne lepődjetek meg, ha látjátok mindenféle ábrázoláson egy csillaggal a homlokán – itt a mi templomunkban nincs, de nem baj, majd mi odaképzeljük, vagy majd elmondom, hogy mit tehetünk még. Szóval, Szent Domonkost csillaggal a homlokán ábrázoljuk, mert ő csillagként világított az embereknek, ezért lett a csillagászok védőszentje. És, hogy ha már a csillagászok védőszentje, akkor egyértelmű, hogy kapcsolhatjuk, nagyon is kapcsolhatjuk, a mai Evangéliumhoz, a mai találkozáshoz az ő személyét, hiszen egy csillagot követtek ezek a bölcsek, vagy királyok, de nyugodtan mondhatjuk, mágusok, mert az evangélium görög szövege ezt a szót használja. Mágusok, varázslók, különleges emberek, akik sok mindennel foglalkoztak, de próbálták azt igaz módon tenni, lelkiismeretük szerint tenni, és mindannak ellenére, hogy pogányok, hogy nem Izrael népének a fiai, mégis képesek voltak felismerni azt, hogy itt valami olyan jelent meg az égen, ami őket elvezetheti az igazsághoz. És Szent Domonkosnak ez volt a küldetése, ezért csillag ő, ezért olyan valaki, aki vezetett, aki mutatta az utat, aki másokat – pogányokat is, eretnekeket is, de egyszerű hívő embereket is – elvezetett Krisztushoz. Olyan valaki, aki vezetett másokat, aki fénylett, és ezért jel tudott lenni. És nekünk is, magyar domonkosoknak valószínű ebben az évben, az ő halálának is az évfordulóján, nyolcszázadik évfordulóján, erre kellene jobban odafigyelnünk, hogy hogyan volt ő jel, és mit tud nekünk ma tanítani.

Annak ellenére, hogy nyolcszáz éve halt meg, mégis – úgy gondolom – hogy nagyon sokat tud tanítani. És ha már azt mondom, hogy nagyon sokat tud tanítani, akkor nézzük meg, hogy mit tud tanítani nekünk azzal kapcsolatban, amit régen szintén a mai napon ünnepeltek az egyiptomi keresztények – mi ugyan vasárnap fogunk erre emlékezni – a mi Urunknak a megkeresztelkedését. Ott Jézus mit is tesz? Ő alapvetően bűntelen ember, nincs szüksége bűnbánatra, nincs szüksége arra, hogy megvallja, vagy legalább szimbolikusan lemossa a bűnöket, mégis vállalja ezt, hogy odaáll a sorba, hogy odaáll a bűnösök közé, hogy ugyanazt tegye meg, amit a bűnösök. És Szent Domonkosnak az életében sok mindent találunk, de most az imamódjai közül az egyikre szeretném felhívni a figyelmet, a másodikra, amely földön fekvő testhelyzetben mutatja be őt. Elnyúlva, a földön fekve imádkozott. És mindezt miért tette? Azért, mert ez egy bűnbánati testtartás. Lefeküdt a földre, és így ismételgette ezt: „Istenem irgalmazz nekem, szegény bűnösnek”! Aztán „néha, ha arra akarta tanítani a testvéreket, hogy hogyan imádkozzanak nagy tiszteletadással, azt mondta nekik: „Amikor a bölcsek, ama hódoló királyok beléptek a házba, ott találták a gyermeket anyjával, Máriával és leborulva imádták, hódoltak neki.” (Mt2,11) Mi is tudjuk, hogy megtaláltuk őt, az Istent és embert, szolgálójával, Máriával. „Jertek, hajtsunk térdet Isten előtt, boruljunk le és imádjuk, jajveszékeljünk az Úr, alkotónk előtt.” (Zsolt 95,6) A fiatalabb testvéreket e szavakkal figyelmeztette: „Ha nem tudjátok bűneiteket felpanaszolni, mert nincsenek, akkor gondoljatok arra a sok bűnösre, akiket el lehet vezetni az irgalomhoz és szeretethez. Érettük esedeztek a próféták és az apostolok, amint pedig Jézus meglátta őket, keservesen sírt.” Ugyanígy könyörgött Dávid, amikor ezt mondta: „Láttam a hűtleneket és mély gyász vett erőt rajtam.” (Zsolt 119,158)” (Vladimir J. Koudelka: Domonkos, Isten Igéjének hirdetése 104. és 105. old.) Hát, a fiatalabb testvéreknek nem tudom, hogy valóban nem volt-e bűnük? Szent Domonkos arra biztatja a testvéreket, hogy tartsanak bűnbánatot a saját bűneikért. De hogy ha nincs – persze ki tudja, lehet, hogy nektek sincs, kedves testvérek, lehet, hogy nekünk sincs – lehet, hogy mi is csak arra tudunk gondolni, hogy hát, ha nincs bűnöm, akkor majd más bűneiért vezeklek. De az is lehet, hogy mind a kettőt érdemes! Megtanulni kérni az Isten irgalmát, mély bűnbánattal a magunk számára, és mégis másokért is imádkozni. Másokért, akik ott vannak velünk egy sorban, és lehet, hogy nekünk néha jobban sikerül, lehet, hogy valamit jobban tettünk, vagy legalább ismerjük azt, aki irgalmazni tud nekünk. De imádkozzunk másokért is, és vegyük magunkra az ő terheiket is. Ez egy nagyon fontos domonkos jellegzetesség, hogy felismerjük a bűnt, és valahogy cselekszünk ellene. Hirdetjük az evangéliumot elsősorban, azt az evangéliumot, amely megmutatja nekünk a Megváltót.

És tanuljuk meg azt is, hogyan kapcsolódik Szent Domonkos élete a Kánai menyegzőhöz. Ez talán az én kedvenc történetem az ő életéből. Mi volt a kánai menyegzőn? Lakodalom, öröm és vigasság, aztán pedig szomorúság, mert elfogyott a bor, de mikor Jézus beavatkozott ebbe a történetbe, ebbe az eseménybe, akkor újra öröm lett. És hát, amikor ünneplünk, amikor ma Vízkereszt napján ünneplünk, és sok mindent ünneplünk, rendünket is ünnepeljük, akkor talán érdemes ezt a történetet meghallgatni. Ezt Boldog Cecília jegyezte le Csodás történetek című írásában. Az elbeszélés szerint Domonkos néhány testvérrel egyszer késő este látogatta meg a nővérek egyik konventjét. Az apácák már visszavonultak az éjszakára. Azonban amikor megszólalt a harang – jól ismert jelzése annak, hogy prédikátor érkezett –, mindannyian sietve felkeltek, és a templomba igyekeztek. Ott Domonkos beszédet intézett hozzájuk, amelyről Boldog Cecília azt mondja, hogy „hosszú értekezés” volt. Azonban a szöveg hozzáteszi, hogy „nagy vigaszukra szolgált”. Majd így folytatja:

„Amikor abbahagyta a beszédet, ezt mondta: „Leányaim, jó lenne valamit inni”. Odahívta Rogerius testvért, aki a pincéért felelt, és meghagyta neki, hozzon bort és poharat. Aztán megáldotta és ivott belőle… Miután a testvérek mind ittak, Szent Domonkos így szólt: „Azt szeretném, ha a leányaim is mind innának.” Akkor minden nővér ivott belőle… (…) és mindannyian annyit ittak, amennyit akartak, miközben Szent Domonkos bátorította őket: „Igyatok, leányai!” Akkor este 104 nővér volt ott, és mind annyit ittak, amennyi jólesett.” (Paul Murray O.P.: A domonkos lelkiség új bora 129. old.)

Íme, egy szent élete, aki arra biztatja az embereket, hogy igyanak! Persze az első a prédikáció, az első az Isten Igéje, de az öröm, a közösség, az hogy együtt jól érezzék magukat, ez is nagyon fontos volt Szent Domonkosnak. És ha ehhez hozzásegíthet egy kis bor, vagy akár több, akkor miért ne használjuk. Nem alkoholizmus ez! És Szent Domonkosban nekem az tetszik, és az életének nagyon sok részletében ezt megfigyelhetjük, hogy ő azért lett nagy, mert ragaszkodott a teremtéshez, ragaszkodott ahhoz, amit az Isten jónak teremtett, és ezt nem tagadta meg soha. Assisi Szent Ferenc a madaraknak énekelt, táncolt a természetben, stb., Szent Domonkos pedig kicsit konkrétabban valósította meg ezt, vagyis hogy felhasználja a teremtett dolgokat, akár még a bort is. Persze mit ér a bor önmagában, ha nem vezet el az igazi részegséghez? Mert nekünk itt azt kéne most megünnepelni, amit 1221. május 30-án, Pünkösd napján a domonkos testvérek ünnepeltek, hogy létrejött – mert akkor hozták létre-, a Magyar Domonkos Tartomány, hogy a Domonkos Rend a nagykáptalanján kimondta: „Legyünk Magyarországon is!” Mindezt Pünkösdkor, akkor, amikor a Lélek kiáradt, amikor az apostolokról azt hitték, hogy részegek, de nem azok voltak, hanem Szentlélekkel eltelt emberek. Olyanok, akik örömben, boldogságban hangosan beszéltek, arról, aki az örömüknek a forrása, aki az ő Istenük, és aki beteljesítette végre azt, amit megígért. Legyünk mi is részegek! Az Eucharisztiától! Attól a legrészegítőbb bortól, amely a szerelemtől, a szeretettől tesz részeggé.

És most foglaljuk össze! Légy csillag! Olyan ember, aki vezet másokat, az Igazsághoz, Jézus Krisztushoz. Légy olyan, mint Szent Domonkos! Vezesd a bűnösöket is, és hogy ha kell, vedd át a terhüket, ha neked nincs terhed, vedd át az övéket, hogy minél előbb Jézushoz juthassanak. Ez Jézus megkeresztelkedésének a lényege, aki beállt a sorba, bár nem volt bűne. Segít nekünk, hogy az Atyához eljussunk. És Jézus az örömbe akar minket elvezetni, amely nem egy egyszerű lakodalom, nem egy kánai menyegző, hanem az Ő lakodalma, ahova mindannyian meg vagyunk híva, és amit most, itt ünneplünk a szentmiseáldozatban, amikor is már nem bort, hanem az Ő vérét isszuk, és az Ő testét esszük. Ebbe az örömteli közösségbe, ahol a menny és a föld egyesül. Ebbe akar minket bevezetni Jézus. Világítsunk tehát, legyünk együttérzőek, és legyünk az evangéliumi öröm emberei!

És én azt kívánom magunknak, és nektek is, hogy legyen ez a nyolcszázadik évforduló egy olyan év, amikor nyolcszáz új domonkos fog belépni hozzánk. Azért hogy nektek jobb legyen, hogy ne ilyen prédikátorok legyenek, mint én, hanem sokkal jobbak, hogy ne ilyen gyarló bűnösök, hanem olyanok, akiknek nincs bűnük, akik majd másokért fognak vezekelni. És azt kívánom, hogy te is legyél olyan csillag, mint Szent Domonkos, aki Istenhez vezette az embereket! 800 év, 800 új domonkos, de az is lehet, hogy Te vagy az egyik, mert a domonkos világi rend is létezik, úgyhogy akár még Te is beléphetsz hozzánk, de ha nem, az is elég, ha Jézusra mutatsz, mint a Betlehemi csillag!

A jubileumi domonkos év megnyitója Sopronban: sopronmedia.hu

Forrás és fotó: domonkosok.hu