Mihályi Jeromost, az újonnan megválasztott tihanyi perjelt hivatásáról, a bencés lelkiségről, a bencések küldetéséről és Tihany jövőjéről kérdeztük.
– Tizenhárom éve lépett be a bencés rendbe, és lett a tihanyi közösség tagja. Közeledik a krisztusi korhoz. Az országszerte és a határon túl is nagy tiszteletnek örvendő, s most az új nemzedéknek helyet és teret adó Korzenszky Richárdot követi a perjelség élén. Mihályi Jeromostól elsőként azt kérdeztük, milyen érzésekkel, gondolatokkal fogadta el a konventkáptalan döntését.
– Az életkorom miatt kétharmados többségre volt szükség a megválasztásomhoz. Mélyen megérintett az atyák és a közösség nagy bizalma. Rám bízták az elöljáróságot, ezt a felelősséget, és harmincegy éves koromat tudomásul véve az atyai-vezetői szolgálatot is. Az ember érzi a kihívást, a feladat súlyát, amelyen némiképp enyhít az a tudat, hogy a rendben nincs elöljáró anélkül, hogy ne állna mögötte a szerzetesközösség, amelynek a támogatása nagyon fontos. Hatalmas örökséget kaptunk Richárd atyától, aki a kilencvenes évek elejétől fogva felépített egy működő apátságot. Vezetésének huszonnégy éve alatt kialakult egy életképes szerzetesközösség, amely ki tud állítani egy vezetőt a tagjai közül. Már most fontosnak tartom megemlíteni, hogy továbbra is számítunk Richárd atyára, s mindaz, amit megkezdett, ami az ő személyes missziójához tartozik, a jövőben folytatódik. Hál’ Istennek az egészségét tekintve és szellemileg-lelkileg is jól van.
– Mi áll Önhöz közel a bencés lelkiség sokrétű világából?
– Az alap a regula, a bencés közösség hagyománya, ez adja magát. A kérdés az, hogy mire helyezzük a hangsúlyt. A bencés lelkiség egyik lényeges vonása a közösségi szemlélet. Ez számomra is nagyon fontos. Itt nem egyének élnek külön-külön, hanem létezik egy közösségi dinamizmus, amelyet az elöljárónak formálnia, irányítania kell: segíteni egymás megértését, osztozni egymás örömeiben, nyitni a másik ember felé. A másik lényeges vonás a liturgia. A szerzetesi ima (zsolozsma), az Eucharisztia ünneplése összetartja a bencés közösséget. A liturgiának élőnek, személyesnek, szépnek és igényesnek kell lennie. Olyannak, hogy egyre inkább Istenhez emeljen.
– Meg tudná fogalmazni, hogy mi a bencések küldetése a mai világban, s azon belül itt, Magyarországon?
– Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért jönnek hozzánk az emberek Tihanyba. Mit tapasztalnak meg nálunk? Szerintem ebből kell levonnunk a következtetéseket a küldetésünkre nézve. Az a kérdés, hogy miért vagyunk mi fontosak az emberek számára. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy „mai világ”, valamiféle értékítéletet érzek benne. Ez a világ úgy szép és úgy jó, ahogy van. Nem szép szidni az embereket, a korunkat, de abban van valami igazság, hogy ma az élet arról szól, te magad legyél fontos, individuumként tudj érvényesülni a világban. Ezzel szemben sok emberben megszületik a vágy a közösségre, és a kérdés, hogy miként lehetnének egy közösség építő tagjai.
Sokan a családban sem tapasztalják meg ezt. Nagyon érdekes, hogy ott él az emberekben a vágy a találkozásra egy szerzetessel, akinek van közösségi tapasztalata, aki átélte a közösség örömét és szenvedését, aki együtt tölti a mindennapokat testvéreivel, és együtt hordozzák az élet terheit. Az emberek kíváncsiak, hogy miként működik ez. Megdöbbennek, amikor a találkozás során azt tapasztalják, hogy a szerzetessel is lehet beszélni, ő is ember, és nem is tökéletes, nem valami angyalka, aki a magasságokban él. Persze az is kérdés, miért vállalkozik arra egy tizennyolc éves fiatal, hogy beköltözzön egy monostorba. Arról kell tanúságot tennünk, hogy itt az ember megtalálhatja a boldogságát, az evangélium örömét, amit azután sugároznia kell keresztény testvérei és minden ember felé. Sok esetben sajnos a keresztények is sodródnak, nem tartoznak semmilyen közösséghez.
– Hogyan indult a hivatása?
– Nincs nagy elhívástörténetem. Talán ez hiányosságom, de Isten a hiányosságon keresztül is képes gondoskodni az emberről. Győri bencés diák voltam, és az iskolában vonzó példát láttam. Megjegyzem, a bencés rendben a hivatásaink csaknem kétharmada a két bencés gimnáziumból való. Tihanyban négy szerzetes is győri bencés öregdiák. Érdekes, hogy hárman vagyunk, akik egymást követő években végeztünk: 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban. A gimnáziumi évek alatt a diákok körében kialakult egy kis csapat: részt vettünk a szerzetesek esti imáján a vacsora után, s ez jól beleillett a napirendünkbe. Együtt imádkoztunk a szerzetesekkel, és mindig nyitva állt az ajtajuk, ha segítségre, lelkibeszélgetésre, gyóntatásra volt szüksége valamelyikünknek. Valamiféle rokonszenvet éreztem irántuk, vonzott az életformájuk, és azt mondtam: szeretnék így élni. Ez volt számomra a hivatás, és végül Tihanyban kötöttem ki.
– Áldozópappá is szentelték. Úgy tudjuk, hogy perjeli szolgálata mellett megtartja korábbi papi „állomáshelyét” is Balatonszőlősön.
– Megszerettem azt a kis közösséget. Egy nyolcvanéves rendtársammal kezdtem kijárni Balatonszőlősre, még növendékként, azután diakónus lettem. Akkor történt, hogy az atya meghalt, én pedig a papszentelés után ottmaradtam a pici közösség körében. A szentelésem másnapján ott mondtam az első misémet, családias környezetben, szűk baráti körben, a szüleim és a volt plébánosom jelenlétében. Felújítottuk a templomot, és kialakult egy buzgó keresztény közösség, amit nem szívesen hagynék ott. Annak, hogy maradok, van egy másik oka is. Tihanyban mindenképpen szükség van egy saját lelkipásztorra. Az elöljáróság mellett azonban nem tudnám vállalni ennek a plébániának a vezetését, az sok lenne. Ezért maradok inkább Balatonszőlősőn, Aszófő filiáján, ahol megvan a kis lelkipásztori területem, amelynek ellátása belefér majd az időmbe. Kilenc pap és egy diakónus lát el itt szolgálatot, a terheket elosztjuk, helyettesítjük egymást. Jómagam például továbbra is gyóntatója leszek a balatonfüredi kerektemplomnak. Jelentős gyóntatási kultúra alakult ki ott, a közelben lévő szívkórházból is sokan jönnek letenni a terheiket.
– Tihanyban az elmúlt években gazdasági vezetőhelyettesként is végezte a szolgálatát. Beavat minket a jövő gazdasági terveibe?
– Hála Istennek az elmúlt három-négy évben világos elképzeléseket alakítottuk ki arról, hogy hová fejlődjön Tihany turisztikailag, infrastrukturálisan és a vendégfogadás terén. Fontos, hogy küldetésünk van a hozzánk érkező turisták felé: a mai modern eszközökkel meg kell mutatnunk nekik a bencés spiritualitást, és történelmünket a nemzeti történelemmel összefüggésben. Egy pályázatnak köszönhetően 2018–2019 telén családbarát és interaktív módon megújítjuk az apátsági kiállítást. A bencések életéből soha nem hiányozhatnak a vendégek, ezért a Rege udvart vendégfogadó-központtá szeretnénk tenni. Ez a szálláshelyek bővülését jelenti vendégházunkban, a Rege cukrászdában pedig melegkonyha kialakítását. Kicsit elválasztjuk mindezt a monostortól. Álmodtunk egy majorságot is a Belső-tó partjára, ahol bemutathatjuk azt a gazdasági kultúrát, amely a 11. században jelent meg itt. Az apátság alapítólevele magyar nyelvemlék, amelynek bemutatása fontos feladatunk. Ám az írásos emlék mellett mi annak tartalmát is szeretnénk megmutatni a látogatóknak. Annak idején az apátsághoz tartozó gazdaság biztosította, hogy meg tudjanak élni itt a szerzetesek, hogy fenn tudják tartani a hiteleshelyet, és hogy a környéken is megújuljon a gazdálkodás. A középkorban ennek biztosítékai a szerzetesek voltak.
A majorságban természetesen levendulatermesztéssel is foglalkozunk majd, de a közösség számára is fontos lesz ez a hely. Jelenleg egy kis turisztikai centrumban élünk, hála Istennek tízen vagyunk. Igazából nincs megfelelő udvarunk, ezért az életterünket szeretnénk kitolni egy kicsit természetesebb környezetbe is. A majorságban kapna helyet a gyertyaöntő műhelyünk és a gyógytea-manufaktúra. Richárd atya tervei alapján kialakítanánk egy lingvisztikai tanösvényt is, ahol bemutatnánk az alapítólevél értékeit, a benne szereplő szavakat. A tanösvény rendkívüli irodalomórákkal, színes programokkal is várja majd a látogatókat.
– Újfent elhangzott Richárd atya neve…
– Mindenben támogat minket, nagyon segítőkész, mi pedig számítunk a bölcsességére, a tapasztalatára. Közösségünk integráns tagja, ami neki fontos, az számunkra is az. Tihany küldetése, az ökumené fontossága, kulturális jelentősége mind-mind Richárd atyának köszönhető. Továbbra is szeretettel várunk mindenkit az 1997 óta általa vezetett Tetőtéri estékre, ahogyan a koncertekre, a kiállításokra, a vasárnapi 10 órás szentmisékre is. Talán most, hogy mentesül a számos kötelezettség alól, szabadabban folytathatja küldetését.
– Milyen gondolatokkal készül a nagycsütörtöki szentmisére, az első miséjére, amelyet immár perjelként mutat be?
– Nagycsütörtök mély apostoli közösségi élmény. Ekkor mondta Jézus a hitében még gyenge Péter apostolnak, hogy amikor megtérsz, te fogod a hitben megerősíteni testvéreidet. Nagycsütörtök a közösség ünnepe, ilyenkor mindnyájan együtt vagyunk az Eucharisztiában, a hagyományos lábmosás szertartása pedig a szolgálat jele. Az elöljáró nem a hatalom csúcsát jelenti, nem is adminisztratív vezető, hanem az, aki szolgálja és egységbe vonja az embereket. A lábmosás gesztusa fejezi ki ezt a legjobban.
– Elsősorban mi tartozik majd perjeli feladatai közé?
– Mondanék néhány szót a perjelségről. Kánonjogilag egyelőre nem apátság vagyunk, hanem perjelség (latinul prioratus). 2012-ben, amikor elindultunk az önállósodás útján, és leváltunk Pannonhalmáról, gyakorlatilag „újraindítás” történt, így határozott a Magyar Bencés Kongregáció általános káptalanja. Főapát úr a Tihanyi Bencés Apátság falai között megalapította a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelségét. Kánonjogilag nem vagyunk apátsági rangban, önálló monostor vagyunk, amely az apátsági rang felé halad. Mindenesetre a környéken apátságnak tekintetnek minket, az elöljárót gyakran apátnak szólítják, a régi hagyomány szerint. A független perjelség és az apátság között jogilag az a különbség, hogy az elöljáró nem apátként szolgál, nincs apáttá benedikálva, de a jogai és a feladatai ugyanazok, mintha egy apátságot vezetne.
A perjel legfőbb feladata természetesen a szerzetesközösség belső életének animálása – a tanács megkérdezésével –, a közösség vezetése, s ő dönt a jelöltek felvételről is.
– Hogyan fogalmazná meg az ars poeticáját?
– Sokat gondolkodom arról, hogy mi az elöljárói tevékenység lényege. A megválasztásom óta nagyon bennem van Szent Benedek egy mondata: „legyen, ami után az erősek vágyódhatnak, de a gyengék se ijedjenek vissza”. Olyanná kell alakítani az életformát, ami az erőseket motiválja, inspirálja, de a gyenge is el tudja fogadni. Erről szól Benedek Regulája, amely azért terjedt el a középkorban, mert annyira élhető volt. Megtalálni mindenben a középutat...
– És a személyes istenkapcsolatban?
– Szent Benedek az alázattal kapcsolatban azt írja, hogy az emberek gondolatairól az angyalok jelentenek Istennek. Ezzel rámutat a gondolatainkban mindig jelen lévő Istenre. Csak akkor tudunk alázatosak lenni, ha mindig tudatában vagyunk annak, hogy a gondolkodásunk és az egész életünk Isten jelenlétében zajlik. Ő az első. Egy közösség élén is ő a mester, a tanító, valójában ő a vezető.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Kuzmányi István – Körössy László/Magyar Kurír