Befejeződött a Krisztus inge című játékfilm forgatása, mely Várnai Péter azonos című történelmi színjátéka alapján készült. A történet a hazai szerzetesrendek kommunista hatalom általi betiltását meséli el; fél évet ölel fel, az 1950. májusától novemberéig terjedő időszakban játszódik. A mozi rendezőjével és egyik főszereplőjével, Eperjes Károly Kossuth-díjas színművésszel beszélgetett Bodnár Dániel.
– Hogyan és mikor találkozott Várnai Péter színművével?
– Még teológus korából ismerem Pétert, ott voltam a pappá szentelésén is. Felhívott telefonon, hogy több drámát is írt, olvassam el őket. Nagyon megtisztelt ezzel. Amikor elolvastam a Krisztus ingét, arra gondoltam: ezt színpadon nem lehet bemutatni olyan minőségben, amit az anyag ígér. Rögtön fölvetettem Péternek, hogy készítsünk belőle tévéfilmet. Ő azt kérte: rendezd meg, és játszd el az egyik főszereplőt, Leopold atyát. Azt válaszoltam, nem szoktam ilyesmit csinálni, csak egyszer fordult elő, hogy rendeztem és játszottam is egy darabban. Mindenesetre adjuk be először a filmalaphoz. Beadtuk, átírtuk tévéfilmre, konzultáltunk történésszel, dramaturggal, és megkaptuk a lehetőséget, hogy elkészítsük a filmet. Így kezdődött, aztán hömpölygött tovább a történet.
– Ezek szerint tévéfilm és nem mozifilm készült a drámából?
– Mindkettő lesz belőle, mert közben megszületett bennünk a nagyjátékfilm elkészítésének ötlete is, mivel a magyar filmgyártásban nincs feldolgozva ez a korszak. Ezért a Nemzeti Filmintézet azt kérte: készítsünk a drámából nagyjátékfilmet, először a mozik mutassák be, utána pedig kerüljön a televízióba.
– Mi az, ami megragadta a történetben?
– A mi családunk ebben élt. Az egyik pap nagybátyámat, Vajk Gyula bácsit a kommunisták bebörtönözték, megverték. Ha szabad így mondanom, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök egyik főembere volt, bodajki prépost. Ő építette a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házat Leányfalun. Vele is megtörténtek mindazok a szomorú dolgok, amikről Várnai Péter ír a színművében. Gyerekkoromban Gyula bátyám titokban többször elvitt börtönviselt papokhoz. A másik pap nagybátyámat, Eperjes Ernőt nagyon megverték, amint tehette, 1952-ben Münchenbe disszidált, ott vezette a Magyar Katolikus Missziót, segítette, támogatta a szegényeket. Ő Bécsben tanult, a Pázmáneumban, Gyula bátyám pedig Innsbruckban. Péter tudta, hogy én otthon vagyok ebben, valószínűleg ezért is mutatta meg a színművét, ezért bízott abban, hogy nem szórakozom el a témát, hanem komolyan veszem. Ezt tényleg jól kell megcsinálni.
– Ön hívő ember.
– Igyekszem.
– Akkor úgy mondom: nem titkolja a hitét, nyíltan megvallja. Ha egy alkotó egy ilyen történethez nyúl, amely ennyire mélyen transzcendens, hívőnek kell lennie ahhoz, hogy hitelesen tudja megcsinálni?
– Mindenesetre nem árt. Ahhoz, hogy valaki műtsön, nem válik hátrányára, ha elvégzi az egyetemet és gyakorlatot is szerez. Ugyanez vonatkozik minden másra.
– A dráma főszereplője egyértelműen Leopold atya.
– Ezt így nem mondanám. A színmű több szálon fut, ezért több főszereplő is van benne. Az egyik központi szál a ferencesek helyzete, meghurcoltatása, ezen belül a központ Leopold atya. Emellett ott van az ÁVH-szál, aminek legalább két főszereplője van. Ők azok, akik végrehajtják az őrületet, akiktől jön a parancs.
– Leopold atya mellett tehát főszereplő az erőszakos hatalom két prominense, Fjodorov őrnagy és Keller főhadnagy. Fjodorov az új rendszer, a kommunista hatalom elvakult híve, mindenkit legyilkolna, aki szembeszáll velük. Keller, az egykori piarista diák pedig meghasonlott eber, erős benne a bizonyítási kényszer, kifogástalanul akarja teljesíteni kenyéradó gazdáinak parancsait. És eközben a saját hasznáról sem feledkezik meg.
– Ebbe most nem mennék bele, előbb nézzék meg az emberek a filmet. A tartalmi részekről, a figurákról csak azután érdemes beszélni. A történetben ott van egyrészt a hatalom, vele szemben pedig az Egyház, annak komoly képviselői; az ő harcuk zajlik. Végül mindig Isten győz, még akkor is, ha ez nem szembetűnő.
– Ahogyan a darab egyik szerzetes szereplője mondja: a sátán győzelme soha nem lehet végleges.
– Így van.
– Nagyon érdekes, hogy a hatalom képviselői, akik élet-halál urai, mennyire félnek egymástól. Mindenki gyanús, senkiben nem lehet megbízni.
– Kikértem Kerényi Lajos atya véleményét, hiszen ő átélte mindazt, amit Várnai Péter ábrázol a darabban. Nagyon örült, és azt mondta: az a jó a forgatókönyvben, hogy ott van benne: ebben a közegben mindenki mindenkitől fél, a félelem légköre uralkodik. Minden diktatúrának ez a lényege. Minden izmusnak. Amikor a katolikus vallásból katolicizmus lett, akkor jött az inkvizíció. Az is nagy bűn volt, nem tagadhatjuk le.
– Számomra a darab egyik kulcsmondata Leopold atya szájából hangzik el: „Érdekes világ vár ránk. Szeretetben élünk, mégis, mindenki gyűlöl minket.” Jézus szavai válnak valóra: „A világ gyűlölni fog benneteket az én nevemért.” Minden korban megismétlődik a keresztények iránti gyűlölködés. Honnan származik ez?
– Úgy látszik, a világnak nem kell a szeretet. Ez számomra evidencia. Valóban, az evangéliumban is erről olvashatunk: a világ megvet és gyűlöl majd benneteket. Ha elveszti valaki az örök dicsőség, az örök élet dimenzióját, akkor rögtön átcsúszik a félelem dimenziójába, ami idővel mindig gyűlöletté, romboló erővé alakul. A világ ilyen. Mindig a félelemre épít, a Krisztus-követő hívő pedig a szeretetre. Ennek a kettőnek a csatája zajlik a filmben és a világban.
– Említette az örök életet. Sokat gondolkozom azon, most éppen Várnai Péter darabja okán: ha valaki csak ebben a földi életben hisz, akkor nagyon könnyen dönt a mindenkori érdekeinek megfelelően, és egy adott szituációban, például válsághelyzetben, a legszörnyűségesebb tettekre is képes. Aki viszont tényleg hisz Krisztus túlvilágra vonatkozó ígéreteiben, annak semmi sem árthat, a hite és a reménye legyőzi a félelmét. Ilyenek a darabbeli szerzetesek: Krisztus él bennük, ők pedig Krisztusban.
– Ez így van, de a kísértés azért ott van az emberben: ha odaadja az életét ebben a küzdelemben, ő ugyan üdvözül, de ha tovább élne, ha egyezséget kötne a diktatórikus hatalommal, vajon nem tudna-e több embert elvezetni Istenhez? Ez borzasztó kísértés, ami meg is jelenik a filmben, az idős szerzetes papok erről beszélgetnek egymás között.
– A hatalom embereinek vannak előre begyakorolt sémáik. Először egyezkedni próbálnak: ha elfogadjátok az akaratunkat, és azt teszitek, amit mondunk, a hajatok szála sem görbül. Ám ha nem, akkor vállalnotok kell a következményeket, köszönjétek a makacsságotoknak.
– A hatalom először mindig egyezkedik, ez a dolga. A hatalomnak kiszolgáltatott embereknek vagy közösségeknek pedig hihetetlen bölcsességgel kell részt venniük ebben, felismerve Isten szándékát, hogy a lehető legjobban követhessék azt, egyszer humorral, iróniával, máskor pedig határozott kiállással. Nem könnyű feladat közvetíteni mások felé Isten akaratát, de erre kell törekednünk. A film is kísérletet tesz erre.
– Kicsit térjünk vissza a két ávós alakjához, Fjodorov őrnagyhoz és Keller főhadnagyhoz. Nagyon jól kidolgozott jellemek, Keller különösen összetett figura.
– Fjodorov egy nagyhatalom embere, iderendelték azzal a feladattal, hogy szilárdítsa meg a kommunizmust Magyarországon, bármilyen eszközzel. A második világháborúban sebet is kapott. Gyarló ember ő is, kísértésbe jön a papok úgynevezett szakrális kincseinek láttán. Tudja, hogy ez pillanatnyi helyzet, mégis hosszú távra tervez, meg akar élni abból, hogy egy totalitárius birodalom megbízottja, sőt, csúcsa ennek az erőnek, ami kívülről nyomul a lélekre. Keller pedig még diákként csalódott a Katolikus Egyház egyik jeles képviselőjében, ezért új hitet talált magának a szocializmusban. Hívő kommunistaként is a krisztusi szociális elveket hirdeti, de aztán rádöbben, mi zajlik a háttérben: korrupció, őrület. Van-e számára visszatérés a valódi hithez? A film választ ad majd erre a kérdésre.
– Mikor lesz a Krisztus inge bemutatója, és mit remél tőle?
– A bemutató időpontja még nincs eldöntve, erről a Nemzeti Filmintézet határoz. A film teljesen kész állapotba hozható a szeptemberi eucharisztikus kongresszusra, de ott nyilván nem ez lesz az elsődleges. A pápának azonban adunk egy demót a film készítéséről, benne lesznek a legérdekesebb jelenetek. Biztos, hogy érdekelné ez, hiszen sokáig ő is egy diktatúrában élt argentin papként, főpásztorként, érteni fogja, miről van szó. Ezek a történetek ismétlődni fognak a világban egészen addig, amíg el nem jön Krisztus eucharisztikus birodalma. Szerintem október 23-a körül lenne ideális a film bemutatása a mozikban, de ennek eldöntése nem az én feladatom. Én csak javaslatot teszek erre. Ha október végén a mozikba kerül, akkor remény van arra, hogy jövő év február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a tévében is bemutathatjuk. Ha a Jóisten is így akarja, és a pandémia nem csap megint nyakon bennünket.
– Említette a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Gondolom, nem véletlen, hogy éppen most készült el a filmjével.
– Nincsenek véletlenek. Édesanyám azt mondta: Kisfiam, aki a véletlenre hivatkozik, az az ördög unokaöccse. Szándékosan készítettük el a filmet még az eucharisztikus kongresszus előtt, bár hangsúlyozom: nem célunk ott bemutatni, mert ez az esemény az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztusról szól. De a film már olyan állapotban van, hogy megmutattam néhány pap barátomnak. Itt most visszatérek az iménti kérdésére, hogy mit várok a bemutatótól. Tegnap (a beszélgetés június 23-án készült – a szerk.) az egyik Mária-kegyhelyen szolgáló barátom megnézte, és azt mondta: nagy ünnep volt ez neki, és nagyon reméli, hogy az Egyházban szolgálóknak is lelki megújhodására lesz a film, amelyből a mai ember hiteles képet kaphat arról, hogy mi történt itt az ötvenes években. És nem csak akkor – teszem hozzá –, mert ugyanez az őrület zajlott a Tanácsköztársaság idején is.
Forrás és fotó: magyarkurir.hu