A Magyar Kurír beszélgetése Kiss Didák testvérrel, aki a női és férfi szerzetes-elöljárók közös irodájának új vezetője.
– Hány szerzetesrend és szerzetes van jelenleg Magyarországon?
– Száz szerzetesrend működik, a tagok száma 1480. Az irodánk egyik feladata, hogy pontosan nyilvántartsa a rendeket és a tagokat. Nem csupán azért, mert az állam is kér tőlünk statisztikai adatokat, hanem saját magunk számára is. A jelenlegi tendenciák szerint tizenöt év múlva egyenlő lesz a női és férfi szerzetesek száma Magyarországon. Ez azért érdekes, mert a kilencvenes években csaknem háromszor több női szerzetes volt itthon. A szerzetesek összlétszáma várhatóan ezerre csökken. Nagyon fontos, hogy felkészüljünk ezekre a tendenciákra. Azzal, hogy panaszkodunk – „válságban van a szerzetesség” –, nem sokra megyünk, a kérdés az, mit tudunk ezzel kezdeni, milyen feladatok hárulnak ránk a változásokkal. Szükséges, hogy az elöljárók beszéljenek erről egymás között, terveket dolgozzanak ki.
– Milyen egyéb feladatai vannak a Szerzetes Elöljárók Irodájának, és milyen tervei vannak Önnek, mint az iroda új vezetőjének?
– Idézőjelbe téve végrehajtó vagyok, irodista, olyan szempontból, hogy a szerzetes elöljárók határozzák meg az iroda főbb irányvonalát, a feladatokat. Három évvel ezelőtt komoly munka kezdődött meg nálunk, már akkor világos volt számunkra, hogy a megszentelt élet évében rengeteg tennivaló vár ránk. Az iroda vezetőjét, Monika nővért azzal bízták meg, hogy szervezzen minél több programot, próbáljunk megjelenni a médiában. Ez a rendkívül intenzív időszak elmúlt, és a közeljövőben ismét összeül majd a Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) és a Férfi Szerzetes Elöljárók Konferenciája (FSZK), hogy a jövőre vonatkozó terveket készítsenek, mik legyenek a következő időszak kiemelt feladatai. Természetesen vannak ötleteim, de a főbb irányvonalakat alapvetően az elöljárók határozzák meg.
– Milyen irányvonalakra gondol konkrétan?
– Egy biztos: az iroda alapvető feladata, hogy segítse a rendek együttműködését. Ha már két-három rendet érint egy ügy, azt igyekszünk koordinálni, segíteni. A megszentelt élet évében világosan megmutatkozott ennek hatékonysága, felfrissült a vérkeringés a szerzetesrendek között. Most pedig új feladatok várnak ránk. Komolyan gondolkodunk azon, hogy azok a rendek, amelyek valamiben erősek, segítsék a gyengébbeket. Például ha van olyan rend, amelyik már régóta tart fenn és működtet iskolákat, s magas színvonalon végzi ezt a feladatát, az segítse azt a rendet, amelyiknek ez még újdonság, és emiatt nehezen boldogul. Szociális téren ugyanez a helyzet. Elképzelhető az is – de ez még csak tervezési fázisban van –, hogy valamilyen módon összefognak a rendek, és az iroda vezetésével lesznek közös fenntartású iskolák, szociális intézmények. Ami viszont egészen biztos, hogy képzéseket fogunk szervezni az azonos tevékenységet végző szerzetesrendek számára.
Fontosnak tartjuk a tudásmegosztást is. A gazdasági vezetők például bizonyos helyeken kiválóan működnek, máshol viszont kevésbé képzettek, s ez munkájuk eredményességén is meglátszik. Itt is az a cél, hogy akik jól teljesítenek, segítsék azokat, akiknek ez nehezen megy. Mindezt az iroda fogja koordinálni. Mondok egy másik példát. Minden rendnek van úgynevezett magisztere. Egyes rendekben vannak növendékek, máshol viszont nincsenek, megint máshol lesznek. Az ő munkájuk összehangolásában, segítésében is jelentős feladat hárul az irodára: egységesíteni, de a tapasztalatokat megosztva, tanulni a másik erényeiből, gyengeségeiből. A tartományfőnökök már szerveznek közös képzéseket, úgynevezett szupervíziót. A jövőben ezt is az iroda fogja majd szervezni. Tervezzük kiadványok megjelentetését is. A mi arcaink című kötetünk gyorsan elfogyott, lehet, hogy ismét kiadjuk.
– Milyen programokat szervez az iroda?
– Az biztos, hogy szeretnénk ismét zarándokutat szervezni a szerzeteseknek. Tavaly április 25-én Mátraverebély-Szentkúton találkoztunk egymással, hatszáznál többen – a magyarországi szerzeteseknek majdnem a fele – voltunk jelen; hatalmas, örömteli élményt jelentett ez valamennyiünk számára. Már akkor sokunkban megfogalmazódott, jó lenne ezt többször megismételni. Valamilyen formában a Szerzetesek Tere rendezvényt is szeretnénk folytatni, közösen megjelenni a világ felé. Ugyanezt tervezzük a „Rendben vagyunk” kampánnyal is – megmutatni, hogy a szerzetesek léteznek, imádkozó, dolgozó emberek, jobban megnyílni a társadalom felé.
– A megszentelt élet évének Ön volt a kommunikációs vezetője. Az ekkor szerzett tapasztalatokat miként próbálja beépíteni az iroda munkájába?
– Ez nagyon érdekes, mert kitűztünk magunk elé néhány konkrét célt, az egyik legfontosabb az volt, hogy minél több ember vegye észre, élnek Magyarországon szerzetesek. Ez egész jól „átment” a köztudatba. Szerettük volna bemutatni azt is, hogy a szerzetesek az imádság emberei, emellett dolgoznak is. Ezt az üzenetet azonban kevésbé sikerült átadni. Ezen érdemes tovább dolgoznunk, ezért folyamatosan fejlesztjük a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat. Jó lenne, ha az a lendület, ami vitt bennünket előre a megszentelt élet évében, nem csökkenne, sőt ha lehet, még növekedne. Új területeken is próbálkozunk. Az irgalmasság évében rendkívül fontos megmutatnunk, hogy nekünk, szerzeteseknek mit jelent az irgalmasság, ezért több, ezzel kapcsolatos írás is megjelenik a honlapunkon.
– Az irgalmasságról sokat beszélünk, de miként mutatkozik ez meg a gyakorlatban?
– Erre nagyon jó példa A mi arcaink kötet. Most éppen az ebben megjelent vallomások közül próbálunk válogatni, hogy mit is jelent a mindennapokban az irgalmasság, ami rendkívül tág fogalom. Az egyházunkban a hívek gyakran leszűkítik ezt arra, hogy bemennek a gyóntatószékbe, megvallják bűneiket, a Jóisten pedig irgalmat gyakorol velük, milyen gyönyörű dolog ez! Persze, hogy az, de Istennek a végtelen kegyelméből ránk kiárasztott irgalmát nekünk is gyakorolnunk kell a mindennapokban. Erre kiváló példák vannak a kötetben.
– Tanárként hogyan szokott irgalmas lenni a diákjaival?
– Hamis és téves dolog lenne, ha a diákokkal szemben az irgalmasságot úgy érvényesítenénk, hogy mindenki ötöst kap. Tanulás tekintetében a diákokat a reális képességeik alapján kell megítélnünk. A személyes gondjaikhoz viszont szerető irgalmassággal kell közelítenünk. Ha például valamelyik diák családi háttere zűrös, súlyos gondokkal terhelt, akkor őt fel kell karolnunk, támogatnunk kell mindenben. A környezetünkben sok ilyen gyerek vagy felnőtt él, őket észre kell vennünk, amennyire tőlünk telik, segítenünk kell nekik. Számomra nagyon fontos az idő, minden percem be van osztva. Az irgalmasságot néha úgy is gyakorlom, hogy az időmet áldozom valakire, akinek nagy szüksége van erre. Az irgalmasság cselekedetéhez hozzátartozik, hogy az időmből adok neki, az órára nem figyelve, őszintén figyelek rá, foglalkozom vele.
– Ön azt vallja, hogy az embereknek nem szabad félniük semmitől, így a kihívásoktól sem. Mostani feladata tekinthető-e egyfajta kihívásnak?
– Igen, ez Istentől kapott kihívás. Érdekes egyébként, hogy az iroda működése az átalakulás fázisában van. Nem egy statikus helyre érkeztem. Ha csak klasszikus irodai feladatokat kellene ellátnom, mint papírok kitöltése, számolgatások, valószínűleg gyorsan elmenekülnék innen. Ám az emberekkel, a rendekkel való kapcsolattartás, új dolgok kitalálása, esetleg létrehozása roppant komoly és szép kihívás számomra.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Bodnár Dániel/Magyar Kurír