Somorjai Ádám bencés szerzetessel 2017. január 16-án, kedden délután Vértesaljai László SJ készített interjút abból az alkalomból, hogy mintegy húszéves vatikáni szolgálat után hamarosan visszatér hazájába.
-Ádám atya, mikor és milyen küldetéssel kerültél Rómába?
-Rómába Szennay András főapát úr küldött azzal a feladattal, hogy erkölcsteológiából doktoráljak. Akkor olyan rendtársat keresett, akinek megvoltak a szükséges vizsgái. Nekem megvoltak a Hittudományi Akadémián a lehallgatott óráim, és az első feladat az volt, hogy le kellett tenni a három nagy szigorlatot. Ezt párhuzamosan kellett tennem azzal, hogy közben negyedikes osztályom tanára, prefektusa voltam Győrött, a bencés gimnáziumban. A Pápai Alfonziana Akadémián tanultam Rómában 1984-1986 között, végül Pannonhalmára való visszatértem után védtem meg a doktori értekezést, 1987-ben. Disszertációmat 1990-ben adta ki a hamburgi katolikus akadémia. Német nyelven tárgyaltam a magyarországi születéskorlátozás jelenségét, 1945-ig.
Rómába másodszor 1993 februárjában kerültem, akkor azzal a feladattal, hogy tanítsam az erkölcsteológiát a bencés rendi egyetemen. A Vatikáni Államtitkárság szolgálatába 1997 januárjában kerültem. Feladatom az volt, hogy Radics János atya örökébe lépjek, a német szekcióban. Német szakos lévén ez nem okozott különösebb nehézséget. Közben intéztem a magyar ügyeket is, amelyekből nincs sok. Szívesen emlékezem kollégáimra. Hans Schwemmer prelátus volt első főnököm, ő még 1997-ben apostoli nuncius lett Pápua Új-Guineában és a Salamon szigeteken. Szolgálattétele közben halt meg 2001-ben. Utóda, Bertram Meier, igényes stílusban írta, fordította a német nyelvű pápai megszólalásokat. Jelenleg egyházmegyéjében, Augsburgban kanonok. Harmadik kollégám, Miguel Angel Palacios, aki egyszerre volt spanyol és német, mert öt éves kora óta Bajorországban nevelkedett, jelenleg Madridban a német lelkészséget vezeti. Az Államtitkárságon belül közben átkerültem a Levéltárba, majd a Történeti Levéltárba. Utóbbi helyen hét esztendőt szolgáltam. Mindvégig vittem az magyar ügyeket.
-Milyen Rómát és milyen Vatikánt találtál, amikor megérkeztél?
-Rómáról a kulcsélményem az, hogy Róma nem egy csupán egy főváros, mint Budapest. Róma egy egész világ, így történelemben, művészetben, kultúrában. Amikor kijöttem, otthon egyetlen tudományos akadémia volt. Rómában tucatjával vannak akadémiák. Otthon akkor is, most is, egy teológiai fakultás van, ahol teológiából doktorátust adnak. Itt tucatnyi a pápai egyetem és főiskola, ahol doktorátust lehet szerezni teológiából. Ezen túl Rómában randevúzik az egész keresztény világ. Azt lehet mondani, hogy kétfajta katolikus van. Az egyik már volt Rómában, a másik ezután fog ellátogatni Rómába. Tehát kitágult a világ, kitágultak a távlatok, és magam is megváltoztam.
-Olyan volt, amilyennek otthonról elképzelted?
Rómáról való elképzeléseink otthon nem fedik eléggé a valóságot, én is osztoztam ebben. Ilyen élmény például, hogy hiányzik a magyar nyelv, a Vatikánban is. Aztán megtanultam, hogyha az egyházi könyvesboltokba naponta mennének be magyar hívek és kérnének magyar nyelvű irodalmat, akkor előbb-utóbb ki tudnák szolgálni igényeiket. Mert amerikaiból, angol nyelvűből, vagy más világnyelvűből naponta többször köszönnek be hozzájuk. Tehát ez létszám és jelenlét kérdése, más szóval, eladható példányszám kérdése. A kapitalizmus egyik alaptörvénye.
Ugyanígy a Vatikánban szükség van az olasz nyelv használatára, de szükség van az angolra, a spanyolra, a németre, a franciára, a lengyelre is és nem hátrány más kisebb nyelvek ismerete. Nyelvismeret hiányában az ember eltéved és nem tudja meg, mit hogyan kell intézni. Ma már interneten lehet intézni belépőjegyet pápai szertartásra, pápai audienciára, de ehhez is szükség van valamelyik idegen nyelv ismeretére.
Róma tehát más, mint ahogyan elképzeljük, az első felismerés, amit eljuthatunk, hogy nyelvet kell tanulnunk, hogy megértsük, hogyan működik és hogy elintézhetővé váljanak a dolgok. Ez egyben a katolikum, az Egyház egyetemes mivoltának egyik konkrét megnyilatkozási formája is.
-Három pápa alatt is szolgáltál, egészen személyes közelségben hozzájuk. Miben látod egyik és másik pápa karizmáját, amivel különösképpen is szolgálta az egyházat?
-II. vagy Szent János Pál pápát hosszú uralkodásának utolsó hét évében szolgálhattam, pápaképemet máig megszabja, hiszen 27 esztendőn át ő volt a pápa. Nála egyszerre jelentkezett a személyesség és az egyetemesség. Az ő idejében kellett megnyitni a Szent Péter-teret a szerdai általános kihallgatás előtt, mert akkorra érett be a közlekedési lehetőségek fejlődésével párhuzamosan Wojtyla pápa karizmájának világméretű elismertsége. Más szóval, a zarándokok azóta jönnek tömegesen. Akkor alakult ki, hogy a hat egyházi világnyelven tartják a kihallgatásokat. Az elmúlt években ehhez sorakozott fel az arab nyelv is. XVI. Benedek pápa az igényes teológus, aki számára a kormányzás teher volt, ezt több helyen meg is írta korábbi könyveiben. Viszont azt hiszem, az ő megnyilatkozásait még hosszú ideig fogjuk olvasni és idézni, bár akkor, amikor elhangzottak, kevesen értették meg. Ferenc pápa a latin-amerikaiak mentalitását hozta magával, emberközelisége, ha lehet, még jobban megnyilatkozik.
-Hogyan lehet látni az egyház útját, fejlődését az utóbbi 20-30 évben?
-Míg lengyel pápa idején a világegyház a kelet-közép-európai népek fölfedezése révén kapott új dimenziót, utóbb a latin-amerikaiak, az afrikaiak és ázsiaiak törtek be az egyházi közéletbe. Ehhez érdemes megfigyelni a bíboros kar összetételét is, legjobb példa erre a legújabban kreált bíborosok névsora. Az egész világ, pontosabban, az egész glóbusz képviselve van immár, mostanra váltunk globálissá, katolikusként is, és nekünk, magyar katolikusoknak ebben az összefüggésekben kell tudni elhelyezni magunkat.
-Melyek a legemlékezetesebb pillanataid a római küldetésed során?
Számos emlékezetes pillanat van. Ilyen volt az első pápai audiencia, amikor Radics János prelátus úr bemutatott II. János Pál pápának, és ilyen az utolsó pápai audiencia, december 28-án, amikor elköszönhettem Ferenc pápától. De mindegyik pápai általános kihallgatás élmény volt. Hat éven át minden harmadikon ott lehettem, mint német szpíker. Egyik sem volt unalmas, mindegyiken megtapasztalhattam a egyház egyetemességét. Ilyen volt még a Vatikáni–Magyar egyezmény aláírása, amikor még az első hónapokat töltöttem itt szolgálatban, ilyen volt több magyar államvezető látogatása, amikor tolmácsi feladatokat láttam el.
-Bencés szerzetes vagy, az aventinusi közösségetekben élsz. Miben áll ma főként a bencés rend küldetése?
-Szent Benedek követői a szent zsolozsma és liturgia közös végzésében élik meg hitüket, szabad idejükben pedig azt a munkát végzik, amelynek végzésére legitim elöljáróik bízzák meg őket. Ez a munka lehet lelkipásztori, lehet tanári, nevelői, ahogy otthon szoktuk meg, vagy itt, a Pápai Szent Anzelm egyetemen végezzük. Krisztus követését a benedeki regula segítségével próbáljuk megvalósítani. A monostorban várjuk a parúsziát, Krisztus újra eljövetelét.
-Hazatérésed után nyugodtabb évek jönnek, vagy éppúgy dolgozol tovább?
Magyarországon már nyugdíjasnak számítok, hamarosan a Vatikánban is. A bencés azonban addig dolgozik, amíg bír. Vannak elképzeléseim, de ezeket egyeztetni kell elöljáróimmal. Ők fogják eldönteni, hogy milyen területen kívánják működésemet. Nyugodtabb időszakot remélek, amikor anyanyelvemet sűrűbben használhatom és az otthon megszokott ízek szerint étkezhetem.
-Köszönöm a beszélgetést és az Úr áldását kívánom az otthoni újrakezdéshez.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió