Az ország különböző részeiről érkező hat szerzetesközösség tagjai, elöljárói, hét szerzetesi fenntartású, idősek szociális alap, valamint szakellátásával foglalkozó intézmények világi munkatársai, akolitusai, összesen 26 fő részvételével tartottak Szécsényben szakmai rendezvényt 2021.06.22-én. A szakmai napot még 2020-ban tervezték megrendezni, a járványhelyzet azonban közbeszólt.
A találkozó szervezői a szerzetesi iroda szociális munkacsoportja, Formanek Tamás (szociális intézményi tanácsadó, az iroda munkatársa) és Takács M. Klarissza nővér, intézményvezető (Szécsény) volt. Céljuk az volt, hogy az önkéntes munka témájával, gyümölcseivel, mint a COVID időszakban is sokat jelentő támogatási formával kapcsolatos tapasztalataikat helyezzék előtérbe.
A találkozónak a Ferences Szegénygondozó Nővérek által fenntartott Ferences Betánia Idősek Otthona adott helyet Szécsényben.
A vendégek már az érkezéskor is megtapasztalhatták-az önkétesekkel végzett munkában is oly fontos - házigazda nővérek vendégváró, figyelő és befogadó jelenlétének erejét. A kápolnában végzett közös ima és a Szentlélek segítségét kérő ének után a személyes megszólalások és bemutatkozó, bejelentkező mondatok megérkeztették azokat a résztvevőket, akik akkorra már testvérekként érezhették magukat.
A lovagteremben Formanek Tamás bevezető köszöntőjét követően a nap céljairól is beszélt. Elmondta, hogy mennyire fontos, hogy a fenntartók karizmái és az időseket ellátó intézmények szeretet - cselekedetei egyre szorosabban összekapcsolódjanak. Ennek során ne csak a működtetést meghatározó, jogszabályokban rögzített feladatok és szakmai módszertani megfontolások jussanak érvényre, hanem a keresztény emberi mivoltunkból fakadó megnyilvánulások, jógyakorlatok is. Ennek középpontba helyezése nemcsak az önkéntesek évében fontos, hanem folyamatos törekvésünk kell, hogy legyen. Hiszen az egyházra kezdetek óta igaz volt, hogy a szegények támogatását a jócselekedeteken keresztül folyamatosan, önkéntes munka bevonásával is segítették, színesítették különböző korokban.
A program folytatásaként, a jelen és közelmúlt jó intézményi gyakorlatait ismertetve, két idősek otthona munkatársai is előadást tartottak. Szabó Zoltánné Mónika a Ferences Szociális Otthonból (Esztergom) az idősek otthonába érkező ferences gimnázium (Mindkét intézmény a rendházzal közös épületben működik) tanulóival való együttműködésükről, majd az Esztergomban kiterjesztett, más iskolákkal (Montágh Imre EGYMI) kezdeményezett szociális közösségi szolgálat tapasztalatairól is beszámoltak. Ezek során az egyéni látogatások, csoportos, közösségi programok, előadások széles tárháza került bemutatásra. Itt azonban nem álltak meg. Egy speciális iskolával is felvették a kapcsolatot. Azon kezdtek dolgozni, hogy a fogyatékkal élő fiatalok és az idősödő korosztályba tartozó ellátottak egymáshoz közelebb kerülhessenek. Előzetes felkészítést követően, eleinte csak az idősek otthonában szervezett személyes találkozásokat segítették, követték, majd közösen elindultak, hogy a városban szervezett sétákkal, programokkal közös keretet és élményt adjanak a találkozásoknak. A kapcsolatok elmélyülése során kiderült, hogy az egyik diák segítő kutyával foglalkozik. Ez újabb lehetőséget adott a kapcsolatok, kapcsolódások megélésének, érzések és gondolatok kifejezésének.
A COVID bezártsága idején az ÉTA Szövetség, aki a diákok programját koordinálta, informatikai és technikai segítségével a korábbi közös séták útjairól, állomásairól kommentált kisfilmet készítettek az önkéntes fiatalok, amelyet a karantén idején is, internetes vetített programként élvezhettek az idősek otthona lakói. Ennek kapcsán szervezett foglalkozásokon nosztalgikus beszélgetéseket kezdeményeztek a lakók. Az intézmény munkatársai most dolgoznak azon, hogy a Duna Múzeum együttműködésével virtuális séták anyagait készíthessék el, amely megnézése a karantén vagy bármilyen bezártság ideje alatt is élményhez juttathatja a lakókat.
A Ferences Betánia Idősek Otthona intézményvezetője, Mária Klarissza nővér előadásában hangsúlyozta, spirituális küldetésük, hogy közösségbe fogadják be a hozzájuk érkező lakót. Bár demenciával élőkkel is foglalkoznak, de nem különítik el őket állapotuk és képességeik szerint, mert a megajándékozottság élményét szeretnék megélni a teljes, természetes adottságokkal rendelkező ember és közösség kölcsönös viszonyaiban is. Ennek középpontjában az az üzenet áll, hogy Isten mindenkinek egyforma „Isten-arcúságot” adott. Ez emberi méltóságunk alapja.
Az önkéntesség alapjának, az önzetlenség és a befogadó szeretet összekapcsolódását tartják.
Az ő, önkéntességről szerzett tapasztalataik több generációra is kiterjednek. Így lehetett ismeretlenül is ismerősünk az a magánéleti válságba kerülő, napi elfoglaltságot, aktivitást kereső nyugdíjas korú hölgy, aki a lakók ruházatát varrta és közben a lakók, köré gyűlve beszélgettek vele. Így saját magánéleti problémája terápiáját, másokkal való önkéntes segítségnyújtása (is) gyógyította. Vagy az a fogorvos, aki nem csak fogorvosként, hanem egyszerű segítőként etette a lakókat, akiknek erre szüksége volt. Vagy az a hozzátartozó, akinek az otthonban gondozták a feleségét és népdalokat énekelt neki. Egy idő után a többi lakó is csatlakozott hozzá, és így önszerveződő módon népdalkört alakítottak. Az önkéntessé váló hozzátartozó, felesége halála után is visszajárt az otthonba.
De beszélt a középiskolások kötelező gyakorlatával kapcsolatos tapasztalataikról is. Azt látták, hogy a hozzájuk érkező diákok közül egy kisebb csoport "megtapad" és hosszabb kapcsolatot alakít ki velük. Ha felsőoktatási intézménybe is járnak már, nyáron egy-két hetet visszajönnek és önkéntesként a lakókkal töltik idejüket.
Elmondták, hogy az Egyesek Egyesület külföldi fiatalokat irányított hozzájuk, akik intézményen kívüli séták megvalósításához, közös rendezvények megszervezéséhez, saját kultúrájuk bemutatásával kapcsolatos programok megvalósításához is aktívan bevonhatók voltak. Még a nyelvi akadályok sem jelentettek problémát, mert cselekvéssel és gesztikulációval kölcsönösen megértették egymást.
Az önkéntesekkel való foglalkozás praktikus megfontolásai között kiemelték: a keretek tisztázásának fontosságát, a kollégák felkészítését és a közös elvárások, határok rögzítését, majd az elvégzett munka, segítség hasznosságának visszajelzését, az önkéntes megbecsülésének, fontosságának éreztetését.
Az előadások után, rövid szünetet követően a kápolnában beszélgetés indult a többi intézményből érkező szakember tapasztalatainak megosztásával. A megszólalók mondanivalójának „közös nevezője” a személyes kapcsolatok minőségének jellemzőiről, az önkéntes ügy felelősének rendszeres jelenlétéről, a felajánlott segítséggel kapcsolatos intézményi, kreatív nyitottságról, befogadásról szólt.
Az ízletes tájjellegű ebéd elfogyasztását követően a résztvevők a ferences rend noviciátusaként működő rendházat és egyben múzeumot, majd a rendezvényt befogadó, 30 fős idősek ápoló, gondozó otthonát is megtekinthették.
Lelkünk felemelése, agyunk tornája és testünk jóltartása után, szakrális kulturális és közösségi élményt is közösen élhettünk meg.
Az ország -egyébként- egyik leghidegebb településén gyönyörű nyári meleg volt. Azonban enélkül is megtapasztalhattuk volna, hogy a befogadottság ad szívünknek -az időjárástól függetlenül is,- melegséget. Testvérek lehettünk és együtt gondolkodhattunk szerzetesek, szerzetesi szociális intézmények képviselői és munkatársai valami olyan természetes emberi jellemzőnkről, ami mindenki szívében jelen van és amely kiapadhatatlan erőforrás kapcsolatainkban és szervezeteinkben megélt szerveződéseinkben egyaránt. Nincs olyan idő és tér, amelyben ember-ember kapcsolatában ne töltődhetnénk kölcsönösen ebből.
Szerző: Szögeczki József
Fotó: Formanek Tamás
