A Budapesti Szent Ferenc Kórházban a Betegek Világnapja alkalmából 2022.02.11-én ünnepélyes szentmisét tartottak a kórház Egyház anyja kápolnájában. A betegeken kívül a dolgozók is részt vettek a szentmisén, melyet Barta Szabolcs CM tartományfőnök celebrált.
Homíliáját az alábbiakban közöljük:
Pontosan harminc évvel ezelőtt vezette be II. János Pál pápa a betegek világnapját, mégpedig azért, hogy az embereket, konkrétabban a katolikus egészségügyi intézményeket és a civil társadalmat arra ösztönözze, hogy különösképpen figyeljenek a betegekre és mindazokra, akik őket gondozzák. Az egészségügy ugyanis egy olyan terület, ahol mindig van mit tenni, mindig van mit fejleszteni. És ha az evangélium tanúsága szerint Jézus azt mondta, hogy „szegények mindig lesznek veletek”, úgy gondolom, azt is mondhatjuk, hogy „betegség és betegek is mindig lesznek veletek”. Azt mondhatjuk tehát, hogy ez egy olyan jelenség, egy olyan terület, amely mindannyiunk életét érinti. Akár közvetlenül, saját magunkon megtapasztalva, akár közvetve, úgy, hogy mások betegségével találkozunk.
Lelkipásztori működésem során nem egyszer feltették a kérdést – és engem is foglalkoztatott a téma -, hogy Jézus miért nem gyógyított meg minden betegséget. Tudjuk, hogy földi működése idején nagyon sok beteget meggyógyított, akik különféle bajokban szenvedtek, mégsem gyógyított meg mindenkit, nem tűntette el a betegséget. Miért? És manapság is látjuk, tapasztaljuk, hogy vannak, akik meggyógyulnak, - akár megmagyarázhatatlan, csodás módon is -, és vannak, akik nem gyógyulnak meg, pedig annyi mindent megtesznek ők maguk és mások a gyógyulás érdekében. Miért?
Mindenre sajnos nem tudunk választ adni, ez még mindig egy titok, hogy miért alakul így a sorsunk. Mégis annyit elmondhatunk, hogy az egészség és a betegség világa nem is olyan egyszerű, hanem nagyon is összetett. Rengeteg összefüggés van, amit teljes mértékben nem is ismerünk. Tudjuk, hogy összefüggés van az ember teste, lelke, szellemi beállítottsága között, összefüggés a környezet, a hatások, a neveltetés, az életmód, az örökölt hajlamok és az ember egészségi állapota között. Összefüggés van az ember hite és az általános állapota között. És még mennyi összefüggés van, amit nem soroltam fel, vagy amiről nem tudunk.
Ez a különbség Isten és köztünk: ő látja az összes összefüggést, és pontosan tudja, mi miért történik. Ráadásul Isten nem csak ebben a földi létben gondolkodik, ami tart néhány évig, évtizedig, hanem az örök élet, az örökkévalóság távlatában. És ez egy teljesen más felfogás, teljesen más látásmód.
Jézus, amikor itt a földön járt, nem akarta a világ, a természet rendjét teljesen megváltoztatni. Nem ez volt az ő küldetése. Mert ez a teremtett világ végül is úgy jó, ahogy van. Nagyon szépen működik, természettudósok mondják, hogy ennél jobbat nem is lehetett volna létrehozni. Mégis van egy tényező, amely – ha nem is mindent -, de sok mindent megváltoztat ebben a teremtett világban: ez a tényező az ember. Az ember, aki a Szentírás szerint Isten képére és hasonlatosságára lett megalkotva. Az ember, aki a maga értelmével és szabad akaratával befolyásolja a világ sorsát… És itt van a lényeg, hogy az ember hogyan alakítja, milyen irányba tereli a saját maga és az egész világ sorsát.
Erre irányul Jézus elsődleges küldetése: nem a természet rendjét felborítani, megváltoztatni, hanem az emberre hatni. Az embert megváltani a bűn átkától, az embert megszabadítani a rossztól, és visszavezetni abba az állapotba, ahol békében, harmóniában él az Istennel, embertársaival és az egész teremtett világgal. Ráadásul úgy, hogy tudja, az ő élete nem csak ez a földi élet, hanem van folytatása, van örök élet. Ezért az örök életért érdemes élni, ezért érdemes itt küzdeni.
Jézus tehát elsődlegesen bennünket akar alakítani, bennünket akar nevelni, mert nem mindegy, milyen a hozzáállásunk Istenhez, önmagunkhoz, embertársainkhoz és a természet világához. És visszatérve az egészség és a betegség kérdéséhez: Ha már a betegség hozzátartozik életünkhöz, ehhez a világhoz, nem mindegy, hogyan viszonyulunk hozzá. Itt dől el ugyanis sok minden.
Itt dől el, hogy mi magunk hogyan viseljük a betegséget, hogyan küzdünk meg vele: káromkodva, mindenkit hibáztatva, passzívan beletörődve, vagy Istenben hívő lélekkel - ami nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen. Itt dől el, hogyan viselkedünk a betegekkel, hogyan gondozzuk, ápoljuk őket. Csak muszájból, kötelességből, teherként megélve őket, vagy jóindulattal, segítőkészséggel, irgalmas szeretettel, ahogy Krisztus tanította – ami megint csak nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen.
Egy bölcs ember azt mondta: Lehet, hogy Jézus azért nem törölte el a betegséget, hogy az elgondolkodtasson, neveljen bennünket. Neveljen türelemre, alázatra, saját korlátaink elfogadására. És amikor betegekkel találkozunk, az neveljen irgalomra, szeretetre, mások megsegítésére. Mert bizony, amikor minden jól megy, és kutya bajunk, hajlamosak vagyunk ezekről megfeledkezni.
Idén Ferenc pápa ezt a jézusi mondatot választotta jelmondatnak a betegek világnapjára: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas”. Legyetek irgalmasok, amint Isten is irgalmas hozzánk. Legyetek irgalmasok, ahogy Krisztus példát hagyott nektek. És a kórházak, beteggondozó helyek legyenek az irgalmasság otthonai, ahol a beteg ember nemcsak egy név, nemcsak egy kórlap, hanem ember, Krisztus testének szenvedő tagja.
Rendalapítónk, Páli Szent Vince, amikor átadta rendtársainak, a lazaristáknak az első Szabályzatot, a betegségről, betegekről és a velük való foglalkozásról is írt. Az egyik helyen ezt írja: „Mivel a jócselekedetek között, melyeket Krisztus Urunk maga is gyakorolt és azoknak is ajánlott, kiket szőlőjébe küldött, egyike a legkiválóbbaknak éppen a betegek, különösképpen a szegény betegek gondozása és látogatása volt, ezért a Társaságnak is különös gondja legyen arra, hogy a betegeket (…) nemcsak a házban, hanem a házon kívül is meglátogassa és vigasztalja” (VI, 1).
„Mikor egy beteget meglátogatnak, akár a házban, akár házon kívül, ne tekintsék őt, mint embert, hanem magát Krisztus Urunkat szemléljék benne, aki saját állítása szerint minden ilyen szolgálatot úgy fogad, mintha neki tettük volna” (VI, 2).
Páli Szent Vince azonban nemcsak a rendtársakhoz, hanem magukhoz a betegekhez is fordult, a következő szavakkal: „Saját betegeink pedig gondolják meg, hogy nemcsak azért vannak a betegszobában és a betegágyban, hogy ápolják őket és felgyógyuljanak, hanem azért is, hogy ott mintegy a szószékről, saját példájukkal tanítsák a keresztény erényeket, különösen a türelmet és az Isten akaratában való megnyugvást. Így Krisztus jó illata lesznek mindazok számára, kik őket meglátogatják vagy ápolják, úgyhogy erényük a betegségben csak még tökéletesebbé lesz” (VI, 3).
Így is lehet szemlélni a betegséget és a betegeket, ehhez azonban Jézusnak, Istennek a látásmódja kell. Kívánom azt, hogy minél jobban megismerjük, megértsük Krisztusnak ezt a látásmódját, és minél inkább megéljük azt a mindennapi életben. Segítsen meg az Úr, hogy saját betegségünkben ne csak terhet és kiszolgáltatottságot lássunk – ami persze tagadhatatlanul jelen van -, hanem lehetőséget is. Lehetőséget a lelki fejlődésre, elmélyülésre, és lehetőséget a másokért vállalt áldozatra. Az egészségügyi dolgozóknak pedig adja meg az Úr, hogy munkájukat ne csak szakmának tekintsék, hanem küldetésnek. Küldetésnek abban az értelemben, hogy ők Isten irgalmának a közvetítői beteg, szenvedő embertársaik számára.
Ferenc pápa soraival szeretném zárni, amit idén írt a betegek világnapjára: „A beteg mindig fontosabb, mint a betegsége, és éppen ezért semmiféle terápia sem tekinthet el a beteg meghallgatásától, történetétől, szorongásaitól és félelmeitől. Ha gyógyítani nem is lehetséges, az ápolás mindig lehetséges. Mindig lehet vigasztalni, mindig lehet éreztetni a közelséget, amely elsőként az emberrel és nem a patológiával törődik.”
A szentmise keretén belül pedig a betegek szentségének felvételére került sor azok számára, akik ezzel a kegyelmi csatornával élni szerettek. A záró ének után a jelenlévők vihettek magukkal szentelt vizet saját használatra.
Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja
