Augusztus 6-án elhunyt Mustó Péter SJ, Magyarországon és Németországban is népszerű lelkivezető és lelki író, egykori dél-amerikai misszionárius. Piros könyvébe, melynek címe Megszereted, ami a tiéd, már korábban is bele-beleolvastam, de szisztematikusan, elejétől a végéig csak most februárban végeztem ki. Némely fejezetnél van egy vagy két végigfutó ív, máshol szinte csak gondolatgyűjtemény, de olvasmányos. Az az ember érzése, hogy Péter atya a könyv lapjain egyszer sem rugaszkodik el az élettől. Halvány jele sincs fellengzősségnek, hangzatos elméleteknek. Érezhető, hogy minden sora személyes tapasztalaton és kiérlelt meggyőződésen alapul. Egy-egy rész másféleképpen tetszett, érintett meg vagy gondolkodtatott el. Egy-kettőt idézek azokból, amiket kijegyzeteltem – a válogatás és a kommentjeim teljesen szubjektíven elevenítik meg Péter atya szellemiségét.
Bizalom Istenben, abban, amit élni enged: „Amíg megbékéletlenek vagyunk, amíg háborgunk, csak sötétben kapálózunk. Megbékélve átengedjük magunkat az életnek, a fájdalmakkal és szenvedéssel együtt. A sötétség enged szorításából, teret ad a világosságnak… Ha nem adjuk fel a bizalmat”[1].
Jób könyvének 38-39. fejezete kapcsán („Aki Istent akarja bírálni, feleljen!”), a szerző erős szavakkal tudatosítja, hogy Isten a lét Ura. Nem én vagyok alfa és omega, és az irányítás sem az enyém, hanem a Teremtőé. Ide kapcsolódik a nekem különösen kedves 104. zsoltár első fele:
„…A felhőket fogatként használod, / a szelek szárnyán szállsz tova. /
A szeleket követeddé teszed/ a haragos villámot szolgáddá”.
Számomra ez nemcsak a természet erőiről szól, hanem az emberi személyiségeinkről és indulatainkról is, amelyeket Istennel élhetünk meg. Elég, hogy átengedjük Neki a gyeplőt.
Figyelem. Érzékletes az idős parasztasszony példája, aki nézve a sarjadó búzamezőt, gyermekeire gondolt, és miattuk férjére is hálával, annak ellenére, hogy az mennyi szenvedést okozott neki. Tekintetének iránya lehetővé tette, hogy ne keményítse meg a szívét, és önsajnálatba se zuhanjon. A Jerikóba tartó szamaritánus, aki nem „Isten akaratát kereste”, hanem éber és figyelmes volt, így meglátta, mi a tennivalója. „Érdeklődni az iránt, ami van. Jóindulattal, gyengéd figyelemmel”[2].
Meglepett és sokat foglalkoztatott Péter atya gondolata, miszerint minden Istentől jön, az is, amit rossznak tartunk, és a bűn, a hibák is, amit elkövetünk. Elsőre úgy tűnt, hogy ez egy olyan látásmód, amivel nemigen tudok azonosulni. De később, talán amikor kifejtette, hogy ennek az elfogadásához bátorságra van szükség, és ezért időbe telik, elkezdtem ízlelgetni. Ez a szemlélet még egy lépéssel közelebb enged Istenhez, aki így semmiben sem határolódik el a földi élet végességétől, bonyodalmaitól. Új fényben tűnik föl így az is, hogy a felix culpa nemcsak a 2000 éve megtörtént megtestesülés és megváltás művére vonatkozik, hanem folytatódik az emberiség történetében. „Amikor valamit véglegesen rossznak minősítünk, mi magunk zárjuk ki annak lehetőségét, hogy épp a bűn, a rossz miatt életünkben valami változás, valami jó történjen. Egy súlyos bűn, kegyetlenség, háború, családi konfliktus nem nevezhető jónak, sem meg nem történtnek, de… épp a baj ébresztheti fel a megbánást, a szolidaritást”[3].
Csalódások, veszteségek, elmúlás, a kiüresedés. „Abból nem születik élet, amire nem nézel rá…” Placid atya felismerésével, hogy még az ő helyzetében is van lehetőség örömre és másnak örömöt szerezni. „Akkor is élsz, ha az élet elvesz tőled olyan dolgokat, amihez ragaszkodsz”.[4] Hogyan lehet a betegségek kapcsán szembenézni az elmúlással: „Nem szeretném azzal hitegetni magam, hogy ami bennem történik, az átmeneti egyensúlyvesztés, de különben minden rendben van. Szeretnék őszintén megismerkedni testemmel, amelyen megjelennek az elmúlás jelei. (…) Ha barátkozom testemmel azzal együtt is, ami a halálba visz, szoktatom magam a valósághoz”[5]. „Amikor a kiüresedés útját járod, bátrabb vagy az életben. Létedben keresed a biztonságodat. Mersz lépni. Mersz kockáztatni. Felemelve lábadat elveszíted egyensúlyodat, de meg tudod tenni a következő lépést”[6].
Forrás és fotó: ujvarosonline.hu