A nagyböjt beszéd itt olvasható:
Szabad kibeszélni a jót másokról, ez jó dolog. Hiszen jót mondok valakire, latinul úgy van, hogy bene dicere. Bene dicere az áldást jelent, és ebből nagyon jó örömteli dolgok születnek. Tehát az áldás az mindig oda-vissza hat.
A nagyböjti idő hamvazószerdával kezdődik és ilyenkor hamut kapunk a fejünkre, de két igét is. Az egyik az, hogy Emlékezz ember, hogy porból lettél és visszatérsz a porba! a másik pedig Térj meg és higgy az evangéliumban! Van elmúlás, de az elmúlás az nem minden, mert az élet, ami az élet és a halál között van, az folytatódik nyilván a hitünkben. Ez az időszak bűnbánati időszak is egyszerre.
Az ember húzza a bocsánatkérést, és ha húzza a bocsánatkérést, akkor el is felejti, hogy miért kell bocsánatot kérni és így elalszik a lelkiismeret. Ugyan már, az nem is volt úgy, elfelejtettem, hogy rosszat tettem. Nyilván okos módon viselkedik a psziché. Nem lehet állandóan arra gondolni, hogy én milyen rosszat tettem, vagy milyen rossz vagyok, ezért azt igyekszünk elfelejteni, de azért az ott van. Attól függ, hogy kit sértettem meg, vagy kit bántottam meg és az mit okozott a másik emberrel.
Nem elég csak elnézést kérni, mondd azt, hogy bocsánat. Csak tudja azt az ember, hogyha valami rosszat tett, ilyenkor tudja azt is kimondani, hogy én megsértettelek, megbántottalak. Vedd tudomásul és bocsáss meg nekem. A bocsánatkérés nagyon fontos, és a bűnbánatban bocsánatkérés is van. Ha valaki mondjuk Közép-Ázsiában tett valami rosszat, azzal engem is megsértett, bár nem tudok róla. Azért a szentségi gyónásban nagyon fontos mozzanat, hogy bocsánatot kérek Istentől, önmagamtól, akit megbántottam és az egyház közösségétől.
A kereszténységben volt olyan időszak, amikor elment gyónni a bűnbánó, és a pap ki szabta rá a vezeklést és a vezeklés után oldozta föl. Nagyobb bűnökre mentek el gyónni, és akkor azt mondta a püspök, hogy most negyven napig bűnbánatot tartasz Húsvét előtt. Fel kellett venni a vezeklő ruhát és kiállni a templom kapujához, és jöttek a többiek és kérték az ő imádságaikat, és mindenki tudta, hogy ők a bűnösök. Az teljesen mindegy volt, hogy milyen rangú, szépen beállt a sorba negyven napon keresztül és a püspök figyelme rajtuk volt, hogy ott van-e. Amikor látta a bűnbánók igaz bűnbánatát, akkor oldozta fel őket nagyszerdán. A vezeklés az mindig előtte van.
Éppen ezért azt kell mondani, hogy a nagyböjti idő a bűnbánat ideje, végig ott kellene lenni a nagyböjti miséken. Közösen bűnbánattal készül az egész egyház és az egész közösség is. Nagyon nagy dolog, ha valamit együtt teszünk. Ilyenek az étkezési böjtök is. Most az egész egyház, közösség ezt tartja meg, tehát nagy dolog a közös cselekvés a közös imádság.
Aztán nagyböjttel kezdődik a katekumenek szoros felkészítése, a Krisztus titkába való beavatása, a keresztségre, az eucharisztiára, a bérmálásra. Úgy vannak az evangéliumi részek beosztva, hogy amikor megérkezik a szentmisére a keresztelendő, akkor meghallgatja, hogy mit is jelent kereszténynek lenni. És egy valaki mindig ott van a keresztelendő mellett, a keresztapja. Mert nem csecsemő keresztség van, hanem felnőtt keresztség és választ magának a fiú vagy a lány a közösségből megbízható példaképet, akivel majd átbeszélik ezt a szentírási részt és aki a gyakorlati keresztény életbe bevezeti.
Most Nagyhét következik. Azt tanuljuk újra elmélkedni, hogy Krisztus mit tett velünk. Nézzük Nagycsütörtököt. Az utolsó vacsorakor Jézus összegyűjti tanítványait, mint jó családfő és a húsvéti vacsorát együtt elfogyasztja a mózesi törvény szerint velük. Ott van a bizonyos pászka, ami most már kovásztalan, de a legelső pászka az nem volt kovásztalan, aztán a bárány, vagy kecske és a különböző szertartásos mártások, saláták, bor, kétszer is különböző imádságokkal. De más is történik Nagycsütörtökön, például a lábmosás, amely szolgai munka. A szolga mossa meg a családfő lábát. Ha valaki vendégségbe érkezik, akkor szintén ez a feladat. Jézus amikor megmossa a tanítványai lábát, akkor azt jelenti, hogy Ő nem Úrként van velük, hanem mesterük, aki viszont a mesterségét szolgálatnak veszi. Mindenki, aki valamilyen mesterséget űz és mestersége van, az úgy lépjen oda a tanítványához, vagy a kezeltjéhez, hogy alázattal fogja viselni valami ilyen módon.
Jézus elmegy imádkozni és Nagycsütörtök éjjel árulják el. És azt kell mondani, hogy ez a nap nem csupán az utolsó vacsora, az eucharisztia ünneplése, de minden. Benne van a fájdalom, a dicsőség, a halál, az elárultatás. Ezen az estén mindent ünnepelünk.
Nagypénteken a kereszthalált ünnepeljük. Önmagában a halál, a szenvedés, kereszthalál nem érték. A fájdalom önmagában nem jó. Ezért a nagypénteki szertartás is mutatja, hogy ott van az élő Jézus az Eucharisztiában és akkor utána együtt ünnepeljük a feltámadt Krisztust, aki szenvedett, meghalt a kereszten, ám feltámadt.
Nagyszombaton mit szoktunk ünnepelni? Nagyszombaton szinte semmit. A misekönyv leírja, hogy mit kell csinálni azon a napon, éspedig a nép Urunk sírjánál időzik, és elmélkedik halálán és feltámadásán. Még a papnak oda van írva, hogy haldoklóknak elviheti az Oltáriszentséget és más nincs. Este kezdődik a feltámadási szertartás, és így kerekedik le a nap. Így értelmezhető, hogy a harmadik napra, nem holnap lesz a feltámadás, hanem már a sötét jelzi, hogy elindul a vasárnapnak a számítása és akkor sötétedés után tartjuk a vigíliát. Gyertyát és lámpát akkor gyújtok, amikor sötét van, nem amikor világos.
Húsvétvasárnap megemlékezünk Jézus dicsőséges haláláról, de inkább a feltámadásáról, mert ez ad értelmet. Azért ott lesz a fájdalom is, mert az Jézus fájdalom-története. Valahogy így nézzük a mi emberi életünkben is. Jézus Krisztus föltámadása és az örök élet ad mindennek értelmet.
A Miatyánkban van egy súlyos mondat, "bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Ez körülbelül úgy hangzik, hogy úgy bocsásd meg az én vétkeimet, ahogyan én is megbocsátom a többieknek, amit ellenem tettek. Ha én meg szoktam bocsátani tiszta szívből, vagy legalább is szeretnék, akkor nekem is megbocsát az Isten. De hogyha azt mondom, hogy én ennek megbocsátok, de annak nem, akkor nekem nem tud megbocsátani az Isten, mert nem engedtem meg neki, hogy megbocsásson. És én azt kérem mindennap az Úrtól, hogy úgy bocsásd meg az én vétkeimet, miképpen én is megbocsátottam és megkapom a megbocsátást, de ha nem bocsátok meg, akkor nem kapom meg. „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (Mt 6,14-15)
Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja
