A csend erejéről és szerepéről beszélgettünk dr. Palotai Gabriella pszichiáterrel és Bokros Márk szerzetessel, akik évente tartanak csendkurzusokat a pannonhalmi monostorban. A pszichológia és a vallás összefonódásából különleges „terápiát” alkotnak: az elcsendesülésben öngyógyító folyamatokat indítanak el, amik az önismeretre építve nyitják meg a lélek belső erőforrásait.
– A szerzetesség kezdete a IV. századig nyúlik vissza, amikor a kereszténység hivatalos vallás lett – vezetett vissza az időben Márk atya, aki 2014-ben csatlakozott a csendkurzusokhoz. – Ekkor sokan úgy gondolták, hogy mélyebben szeretnék megélni a kereszténységüket, a hitüket, hogy visszataláljanak az evangélium eredeti üzenetéhez, a jézusi életformához. Kivonultak a városokból a pusztaságba, ott kezdetben remeteként, egyedül éltek, majd közösséget alkottak. Ezekben az első közösségekben a csendnek és a magánynak a tapasztalata mindig megvolt. A szerzetesek ráéreztek, hogy a csend számukra fontos. A bencés rendet megalapító Benedek regulában fogalmazza meg a szerzetesek közös együttélésének a kereteit, a csend megőrzésének fontosságát. Építő erőt lát benne, szerinte más módon kerül kapcsolatba Istennel és önmagával az, aki a csendben békét talál. Ha a csendre úgy tekintünk, mint a beszéd korlátozására, nem beszélünk feleslegesen olyat, ami bántó, ami felületes, felszínes és ami nem átgondolt, a lényeget próbáljuk megtalálni. A mai monasztikus közösségek is a csendet próbálják őrizni. Itt, Pannonhalmán, ahol iskolát tartunk fenn, turisták jönnek hozzánk, nagyon sok kapcsolatunk van a világgal, nálunk a csend megélése kicsit lehatároltabb.
Dr. Palotai Gariella 26 éve segíti a szerzetesrendet, Várszegi Asztrik főapát úr hívására. Munkája sokszínű: a novíciusjelöltek pszichológiai alkalmasságát vizsgálja pszichológus munkatársaival, de dolgozik pszichiáterként, coachként, vezetett készségfejlesztő csoportokat.
– A csendkurzus ötlete André Louf könyvének feldolgozásával kezdődött, amely a kísérésről szól – mesélte a doktornő. – Több mint húsz éve tartok vállalati vezetőknek készségfejlesztő tréninget és coachingot. Egy vállalati tréning közben felfigyeltem, mennyire élvezik a szüneteket a résztvevők, szép környezetben voltunk és lehetőségük volt sétálni, üldögélni. Arra gondoltam, talán újabb ismeretnél, módszernél sokkal fontosabb lenne megtapasztalni a csendet. Megállni, nem pörögni, hanem hallgatni, gondolkodni, befelé figyelni, a környezetben, az itt és mostban jelen lenni. Ezenközben esetleg kérdéseket feltenni saját magunknak és válaszokat keresni vagy egyszerűen csak megélni a pillanatot. Így született meg a csendkurzus ötlete, melyet 2012-ben az egyik szerzetessel fejlesztettünk ki Pannonhalmán az apátságban.
– Közösségünkben reggel az első szó az Istennek szóló dicséret és az őfelé való fordulás szava – mondta Márk atya, miként van életükben jelen a csend. – Ha a liturgia előtt találkozunk egymással, akkor nem köszöntjük egymást szóval, csak fejbólintással. Reggelinél van egy olyan időszak, amikor csendben vagyunk. A liturgiában tudatosan védjük és őrizzük a csend pillanatait, amikor a hallott szövegek visszhangoznak bennünk. Az egyéni imádságokban is figyelünk a csendre. Kétévente a közösségi lelkigyakorlatunk csendesen szemlélődő, nem a teológiai, spirituális ismereteink bővítése vagy azokra való reflexiók alkalma.
Nyáron Belgiumban egy trappista apátságban járt Márk atya, ahol a vendégek számára volt egy elkülönített terem, ahol telefonálhattak, közösen beszélgethettek. Ebben a közösségben az életkörülmények, a munkaterületek olyanok, hogy a csend hagyományát sokkal mélyebben tudják megtapasztalni.
– A közös térben és a vendégházak lakrészeiben csendben kellett lenni. A szerzetesek csendben vannak az étkezés alatt, zenehallgatás ugyan van, de nem beszélgetnek. Őrzik azt a nyugodt, békés csendet, ami a szerzetesi hagyomány részét jelenti.
– A világi embernek sok esetben a csend a magányt és az egyedüllétet jelenti. Hosszú az út, amíg a csendet meg tudja tartalommal tölteni – mesélte a csendhez való viszonyáról Márk atya, aki 12 éve lépett be Pannonhalmán a közösségbe. Az első évben, még jelöltként kapta a feladatot, hogy a monostorban működő szociális otthon időseivel beszélgessen.
– Az elején nem tudtam mit kezdeni vele és éveknek kellett eltelni, mire rájöttem, miről szólt a feladatom. Meghallgatni a másikat, csendben lenni, jelen lenni. Novíciusként a befelé fordulás időszakát éltem meg, a tanulmányok mellett az volt a fő feladatom, hogy rendezzem magamban, tényleg ez-e az utam. Ebben az időszakban voltak csendek. A végén a jezsuiták szervezésében részt vettem egy szemlélődő lelkigyakorlaton, ahol tíz napig voltunk csendben. Első szerzetesévem markáns és pozitív élményeivel ráéreztem, hogy mit jelent a csend.
A zajos világban a csend megélése a világi ember számára döntés kérdése. Dr. Palotai Gabriella pszichiáter szerint erre mindennap érdemes időt szánni. Ez is tanulható.
– A kurzuson naponta két alkalommal meditálunk, amit érdemes a mindennapi rohanás ellenére is folytatni. Már napi öt-tíz perc is nagy segítség agyunk regenerálódásának elősegítésére, valamint a történések átgondolására, érzelmeink tudatosítására. Ha a telefonunk feltöltésére szánunk időt, akkor ugyanezt a törődést saját magunknak is meg kell adnunk.
Számos módszer közül választhatunk, ami a befelé figyelést, a belső csendet segíti. Ilyen a jóga, a mindfulness, relaxáció, az aktív mozgások közül a rendszeres kocogás, séta, nordic walking és az úszás.
A csendkurzusok különlegessége, hogy a monostorban nemcsak a kaput nyitják ki a világi résztvevők számára, hanem a vallási terek ajtóit is. A bencések nyitottak a világra és a világ is kíváncsi rájuk. A csendkurzusok is erre a kölcsönös nyitottságra épülnek.
A csendkurzus mint műfaj tudomásom szerint Magyarországon egyedülálló program, nem terápia és nem lelkigyakorlat. Célja a mentálhigiénés jól lét fenntartása, kilépés a mindennapi munkából, zajból, amikor a lecsendesedés mellett megjelenhetnek olyan kérdések, problémák, melyekkel a mindennapokban nem képes megbirkózni a résztvevő.
Az önismereti feladatok, az elcsendesülés, az apátság tereinek – bazilika, labirintus, arborétum – hangulata, vonzása mind elősegítik a befelé figyelést és a szembesülést önmagunkkal, nehézségeinkkel és aktuális kérdéseinkkel.
Nem lelkigyakorlatként hirdetik meg a kurzusokat, mivel nem csak hívőket várnak. Itt mindenki önmaga lehet és hozhatja azt, amilyen élethelyzetben éppen benne van. Nem megtérési szándékkal várják a résztvevőket, hanem egyszerűen teret adnak nekik a lelki elmélyülésre. Az önmagunkra való rálátás és rátalálás nagy lelki munka, nyitni kell rá. A kurzus nem terápiás módszer, ezért kifejezetten azoknak ajánlják, akiknek nincs akut pszichés betegségük.
– Ennek ellenére többen jöttek úgy – mondta dr. Palotai Gabriella –, hogy terápiára jártak, vagy az élethelyzetükből adódóan döntési helyzetben voltak, esetleg testi betegségben szenvedtek, vagy az életszakaszuk lezárását élték meg – gyerekek kirepülése, válás, házasság, munkahelyváltás. Konzultációs lehetőséggel segítjük a résztvevőket továbblendülni elakadásaikon, érzelmi nehézségeiken. A segítő beszélgetésben lehetőség nyílik pszichés támogatásra, valamint hitéletbeli kérdések átgondolására a kurzusvezetőkkel.
– Szerzetesközösségünkre jellemző a folytonos keresés, a mélyebb megértésre való törekvés – folytatta a kurzus másik vezetőjeként Márk atya. Ez a dinamizmus, áramlat az, ami magával ragadja azokat, akik nyitottak és szeretnének ebbe bekapcsolódni.
A hely szelleme valóban működik. Az itt élő bencés közösség pont annyira él szabályozott életet, hogy ebben a rendben Isten közelébe érjenek. A monostor épített környezete, az arborétum változatos növényzete, az itt élők Isten-keresése, imádsága, életszemlélete spirituális erőteret ad. Ebben a közegben minden adott, hogy hazataláljon a lélek.
Tematikus évek az apátságban
2020 – Vendégségben
2019 – Csend
2018 – Kibékülés
2017 – Közös ház
Forrás és fotó: www.kisalfold.hu
