A Szentatya január 28-án szombaton délben találkozott a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának a tagjaival, akik a héten tartották közgyűlésüket a „Hűség és az elhagyás” téma jegyében.
Ferenc pápa a 100 fős tanácskozás résztvevőihez intézett beszédében „fontosnak” nevezte a hűség témáját, mely „napjainkban próbának van kitéve”. A hivatások egyfajta „vérfolyásával” állunk szemben – jegyezte meg a pápa –, mely meggyengíti a megszentelt életet és magának az egyháznak az életét is. A megszentelt élet elhagyása aggodalommal tölt el bennünket. Igaz, vannak, akik a következetesség nevében, komoly megkülönböztetés után hagyják el a helyüket, miután kiderült, hogy soha nem is volt hivatásuk. Viszont mások esetében az idők során szűnt meg a hűség, sokszor csak pár évvel az örök fogadalom letétele után. De miért is történt valójában? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.
Válaszában visszautalt a közgyűlésen felismert tényezőkre, melyek befolyásolják a hűséget abban, ami a korszakváltás és nemcsak abban, ami a változás korszaka és amelyben ma nehéz komoly és végleges döntést hozni. Példaként említette az ismeretségéből azt a diplomás fiatalembert, aki katolikus pap szeretett volna lenni, tíz évre! A továbbiakban Ferenc pápa a vázolt nehézségek elleni orvosságként hat pontban foglalta össze azokat a szempontokat, melyek ma segítik és lehetővé teszik a végleges elkötelezettséget Isten országában a megszentelt élet területén.
Az első szempont a mai társadalmi-kulturális környezet jellegének a tudatosítása, mely nem kedvez a hűség megtartásában. A széttöredezettség és az átmenetiség kultúráját éljük, mely az “à la carte” étlap és a divat szerint megrendelt életvitelhez vezet. Ez a kultúra arra indít, hogy mindig „oldalajtókat” használjunk, minden eshetőségre készen, mely aztán elfeledi az egyszerű és komoly élet szépségét, és gyakorta egzisztenciális hiányba sodor. Körülöttünk gazdasági szabályozók lépnek a morális elvek helyébe és a pénz diktatúrája lesöpri azt, ami nem jövedelmező. Ebben a környezetben az embernek előbb engednie kell, hogy őt evangelizálják, és csak utána köteleződhet el mások evangelizálásában.
Ehhez a mai társadalmi-kulturális környezethez járul a fiatalok világa – vetette fel a második szempontot Ferenc pápa. Ez a világ összetett, gazdag és kihívó jellegű, de nem negatív! Hiszen vannak nagylelkű, vallásilag és társadalmilag is elkötelezett és szolidáris fiatalok, akik spirituális igazságot keresnek, akik valami másféle dolog után vágynak, mint amit a világ kínál nekik. Ugyanakkor vannak közöttük olyanok, akik áldozatai az evilágiság logikájának – állapította meg tárgyilagosan Ferenc pápa. A mi elkötelezettségünk abban áll, hogy mellettük álljunk, hogy megérintsük őket az evangélium és a Jézushoz tartozás örömével.
A harmadik gondolatában a pápa a hivatás ellen-tanúságtételére utalt, mely megnehezíti a hűséget. Ilyen helyzetek a rutin, a fáradtság, a struktúrák működtetésének súlya, a benső megosztottság, a hatalom keresése, a felkapaszkodás kísértése. Ha a megszentelt élet szeretné megtartani a maga prófétai küldetését és varázsát, ahhoz továbbra is meg kell őriznie Jézus központi szerepének a frissességét és újdonságát, hogy reményt és örömet tudjon sugározni. Ugyanis éppen a reménység és az öröm teszi láthatóvá a közösséget.
Következő gondolatában a pápa a közösségben megélt testvéri életet érintette. Ezt a közös imádság, Isten Szavának az imádságos olvasása, a szentségekben való részesedés, a tagok közötti őszinte párbeszéd és megosztás, a testvéri korrekció, az egymás iránti irgalom táplálja. Mindehhez társuljon egy egyszerű és örömteli tanúságtétel a szegények mellett és a perifériákon. A testvéri élet megújításától függ nagyon a hivatásgondozás, hogy elmondhassuk: „gyertek és lássátok!”. Ha ugyanis a közösség tagja nem talál támaszt saját körében a gondjára, akkor kint kezdi el azt keresni.
Nagy teret szentelt Ferenc pápa a személyes felelősség kihangsúlyozásának. Hivatásunkat törékeny cserépedényben hordozzuk, védeni kell tehát és megőrizni, hogy senki meg ne rabolja ezt a kincset és hogy az időben ne veszítsen a szépségéből. Ez elsősorban mindenkinek saját feladata, hogy Jézust követhesse hittel, reménnyel és szeretettel. Ápolja tehát a hivatását a mindennapi imádsággal, a teológiai és lelki továbbképzéssel, kivédve a mai kultúra és divat tünékeny kísértéseit. A hivatás egy adomány, melyet az Úrtól kaptunk, amikor ránk tekintett és megszeretett, amikor a követésére hívott a megszentelt életben. Az Úr kegyelmével mindenki saját hivatása, hogy első személyben felelősen törődjön ezzel az ajándékkal.
Végül a pápa a spirituális kísérés nagyon fontos szerepéről beszélt. Elsőként azt szögezte le, hogy ez egy lelki karizma, méghozzá világi karizma. A papok is lehetnek lelki kísérők, de a világiak azok. Hányszor mondtam a nővéreknek – utalt a pápa saját tapasztalatára –, akik nem találtak papi lelkivezetőt, hogy keressetek magatok között egy olyan „Isten nagymamáját” a rendházban. Viseljétek gondját a saját rendi közösségeteknek! – buzdított a pápa. Szükségünk van olyan férfiakra és nőkre, akik tapasztaltak Isten útjaiban, a megkülönböztetésben és abban is, hogy újra fellobbantsák a hitet és a reményt, ahogy Jézus tette azt a két emmauszi tanítvánnyal. Sok hivatás éppen megfelelő kísérés hiányában szűnik meg. Erre az elkísérésre mindenkinek szüksége van. Ugyanakkor arra is ügyelni kell, hogy a lelki kisérés ne váljon függőséggé, de legyen közeli, gyakori és teljesen felnőtt. Tudja odaadni magát finom lelki érzékenységgel, álljon a másik elé „sine proprio”, bármiféle saját birtoklás nélkül és előítéletektől mentesen – zárta beszédét Ferenc pápa a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának a tagjaihoz.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió