Meglátni a fényt a sötétségben és elvinni ezt a világosságot az egész világnak: ezt kéri Ferenc pápa a megszentelt életet élőktől. A pápa február 2-án, Urunk Bemutatása ünnepén a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét, melyben Isten irgalmáról beszélt és arra kérte a szerzeteseket, hogy tartózkodjanak a fecsegéstől és ne veszítsék el humorérzéküket.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja az egyház a megszentelt élet napját. Lukács evangéliumának vonatkozó szakasza (Lk 2,22-40) Simeonról szól, aki meglátta a Messiást. Az agg Simeonról, az igaz emberről, Anna prófétanőről, akik meglátják a Gyermek Jézust, akit Mária és József elvisz a templomba. Ferenc pápa a férfi és női szerzeteseknek mondott homíliájában Simeon viselkedéséről beszélt, kiemelve türelmét. A szentmise elején Ferenc pápa egy égő gyertyával lépett a bazilikába, majd a gyertyák és a hívek megáldása után lépett az oltárhoz.
Simeon türelme
Az igaz és Istenfélő Simeon egész életében Izrael vigaszára várt, amikor meglátja a gyermeket, aki azért jött, hogy világosságot hozzon az embereknek. Simeon megtanulta, hogy Isten nem rendkívüli eseményekben jön el, hanem napjaink látszólagos monotóniájában van jelen, az apró dolgainkban. Türelemmel kivárja az időt, nem veszíti el a reményt. Őrzi magában az ígéretet, nem hagyja, hogy az élet csalódásai és sebei megkeserítsék, vagy elhatalmasodjon rajta a mélabús beletörődés élete alkonyán.
Isten türelemmel vár ránk mindig
Simeon türelemmel várt addig a napig, amikor meglátta az üdvösséget. Imádságban kapta meg a türelmet, és népétől tanulta meg a tapasztalatot, hogy az Úrban mindig az irgalmas és kegyes Istent lássa, aki soha nem fárad bele hűtlenségünkbe, hanem várja megtérésünket. Simeon türelme tehát Isten türelmét tükrözi – folytatta gondolatmenetét a pápa. Az Atya nem tökéletességet vár tőlünk, hanem a szív lendületét, és akkor is próbál szólni hozzánk, amikor mi süketek vagyunk meghallani.
Ezért van okunk remélni: Isten fáradhatatlanul vár ránk. Amikor eltávolodunk tőle, ő keresésünkre indul. Amikor földre zuhanunk, fölemel; amikor pedig elvesztünk és újra visszatérünk hozzá, tárt karokkal fogad minket. Szeretetét nem lehet emberi számításaink szerint méricskélni, mindig bátorságot önt belénk, hogy újrakezdjünk. Minden bukásunk után türelemmel vár ránk és segít. Romano Guardinit idézve a pápa hozzátette: Isten türelemmel válaszol gyengeségünkre, hogy időt adjon nekünk a változásra.
Mi is legyünk türelmesek, az nem a gyöngeség jele
Istenre és Simeonra tekintve megérthetjük, mi a türelem. Nem egyszerűen tolerancia, vagy a nehézségek elviselése. Nem a gyöngeség jele, ellenkezőleg: a lelkierőt mutatja, mely képes elviselni a személyes és a közösségi nehézségek súlyát. Képes elfogadni a másik különbözőségét, kitartóvá tesz a jóban akkor is, amikor minden fölöslegesnek látszik. Segít, hogy ne adjuk fel az úton, amikor ránk tör a fásultság és a tunyaság. A pápa három helyet jelölt meg, ahol ezt a türelmet gyakorolnunk kell – különös tekintettel a szerzetesekre.
Ne veszítsük el a reményt a kudarcok láttán
Az első a személyes életünk. Miután lelkesen válaszoltunk Isten hívására, a hosszú zarándokúton csalódásokkal és frusztrációval is találkozunk. Amikor a lelkes munkával nem a remélt eredményt érjük el, akkor úgy tűnik, hogy magvetésünk nem hozta meg a megfelelő gyümölcsöket. Az imádság lanyhul, és nem vagyunk már fölvértezve a lelki sivárság ellen. Előfordulhat a megszentelt életet élőknél, hogy a csalódások fölőrlik a reményt. Ilyenkor türelmesnek kell lenni magunkkal és bizalommal várni Isten megnyilatkozását. Ő hűséges ígéreteihez, ez az alapkő. A pápa arról is beszélt, hogy olykor belső szomorúság szállja meg a szerzeteseket, ami mint egy féreg rág belülről.
A közösségben el kell viselni egymást
A második hely, ahol meg kell élni a türelmet, a közösségi létünk, ami nem mindig békés, konfliktusmentes. Ilyenkor is a békére kell törekedni és várni a megfelelő pillanatot, hogy szeretetben és igazságban tisztázzuk a helyzetet. Csak békés és türelmes szívvel látjuk meg az igazságot. Kölcsönösen türelmesnek kell lennünk egymással: hordozni társaink életét is, gyengeségeiket, hibáikat. Az Úr ugyanis nem szólistának hívott meg bennünket – azokból rengeteg van az egyházban -, hanem kórustagnak. A dallam olykor hamisra sikerül, de mindig meg kell próbálni együtt énekelni.
Irgalommal tekinteni a világra
Harmadszor pedig türelemmel kell viseltetnünk a világ iránt – folytatta a szerzetesekhez intézett homíliáját Ferenc pápa. Nem szabad beleragadnunk a panaszkodásba, hanem türelmesen kell várnunk Isten működését, nem szabad siettetnünk. Sok megszentelt életet élő személyt láttam, akik elveszítik a reményt egyszerűen azért, mert türelmetlenek – tette hozzá a pápa. A szerzeteseknek lelkiismeret-vizsgálatot kell tartaniuk az elhangzottak fényében, és bátor türelemmel kell előrehaladniuk a Szentlélek sugallatait meghallva. Kérjük Istentől Simeon és Anna türelmét, hogy a mi szemünk is meglássa az üdvösség fényét és elvigyük azt az egész világnak.
Fecsegés helyett önirónia
A szertartás végén a pápa röviden köszöntötte Joao Braz de Aviz bíborost, a Szerzetesi Kongregáció prefektusát. Háláját fejezte ki valamennyi szerzetesnek, akik a világ minden részén szolgálnak, és tanúságot tesznek a mostani nehéz járványhelyzetben is. Ehhez is türelemre van szükség – mondta, majd két hasznos tanácsot adott a közösségi élet jó működéséhez. Kerüljék a másik háta mögött való kibeszélését, és tudjanak nevetni önmagukon, ne veszítsék el a humorérzéküket. Végül a nehézségekkel és a szerzetesi hivatások válságával kapcsolatban, mely annyi fájdalmat okoz, a Szentatya így buzdított: „Bátran, előre: az Úr nagyobb, az Úr szeret minket. Kövessük az Urat!”
Forrás és fotó: www.vaticannews.va