Száz évvel ezelőtt, 1921-ben alapította Bíró Ferenc SJ a Jézus Szíve Társaságát Isten és a magyar nép szolgálatára. A közösség június 13-án ünnepelt a budapesti Jézus Szíve-templomban. Suller Melinda SJC általános elöljárót elsőként a társaság megalakulásáról kérdezte Körössy László.
– Bíró Ferenc jezsuita atya kifejezetten Isten és a magyar nép szolgálatára alapította a Jézus Szíve Társaságát. Mi nem fogadalmat teszünk, hanem esküt, s ebben felajánljuk magunkat a magyar népért. Ez az elköteleződés onnan ered, hogy az első világháború idején, 1915. január 1-jén a Magyar Katolikus Püspöki Kar felajánlotta Magyarországot Jézus Szívének. Ez a felajánlás mélyen megérintette az alapítónkat, s attól kezdve arra törekedett, hogy a Jézus Szíve-tisztelet egyre inkább meggyökeresedjen a hazai vallási életben. Létrehozta A Szív újságot, amely ma is megjelenő családi magazin, illetve segítőivel elindította ennek gyermekmozgalmát, a Szívgárdát. 1917-ben megkezdődött egy könyvesbolthálózat kiépítése, amelynek központja 1919-ben a Korda Kiadó nevet kapta.
Bíró Ferenc SJ segítette az Angolkisasszonyok Ward Mária-kollégiumának indulását is, mert fontosnak tartotta a női hitoktatók képzését. Számunkra ez azért jelentős, mert sokan ebből a hitoktatóképzésből léptek be a társaságunkba. 1920-ban megalakult a Ward-kollégiumot elvégzett nők egyesülete, a Sodalitium, amelynek páter Bíró volt az elnöke, egészen 1935-ig. Már 1918-ban megkezdődött a közösségünk kialakulása. 1921 január elsején a Jézus Szíve Társulat kongregációs otthonában tették le az esküjüket az első tagok, éppen tizenketten. Akkoriban Jézus Szíve Népleányai Társasága volt a nevünk.
– Hogyan zajlott a társaság élete a múlt század első felében?
– Kezdettől fogva nagyon népszerű volt a társaság. Amint elindultunk, máris Mezőkövesdre hívtak bennünket, ott le is telepedtünk, még 1921-ben. Előmozdítottuk a Jézus Szíve-tisztelet kialakulását és a jezsuiták letelepedését. A karizmánk az első letelepedési helyen sokoldalúan kibontakozott: óvoda, mozi, hímzőműhely nyílt, az utóbbi a mai Matyó Múzeum őse. Abban a házban volt a testvérek Korda könyvesboltja, maga a hímzőműhely, a kosárfonó és más népi mesterségek tanulásának helyszíne. A testvérek ezzel munkát adtak az embereknek.
Szegeden 1924-ben indult a közösség, és ugyanebben az évben Kecskeméten is. A Tisza partján népfőiskola létesült (ott tanított Bálint Sándor is), illetve a hitoktatónők és tanyasi iskolák tanárnőinek továbbképzése is zajlott. A testvérek ápolták a népi hagyományokat. Közösség alakult Kiskunfélegyházán, Kálozon, Kolozsváron is. 1927-ben Pécelen elindult egy gazdasági iskola lányok számára, ahol főzést, mezőgazdasági munkákat, gyógynövény- és virágkertészetet, kisállattenyésztést tanultak. Fontos cél volt a magyar mezőgazdasági tevékenység színvonalának emelése, korszerűsítése. A lányok a falujukba visszatérve tovább tudták adni a megszerzett tudást. 1938-ban Pécelen létesült Magyarország első női lelkigyakorlatos háza, ennek létrejöttét még megérte az alapítónk.
– Bíró Ferenc halála után hogyan alakult a közösség élete?
– Páter Bíró gondoskodott arról, hogy önállóvá válhasson a közösség. Még az ő életében átvette a vezetést Lafranco Margit, aki 1945 januárjában egy bombázás során halt meg. A II. világháborúban Pécelen egy testvérünk, Szabó Mária vértanúhalált szenvedett, orosz katonák ölték meg. Sírja Pécelen van, ápoljuk az emlékét. A társaság azután egészen a szétszóratásig tovább növekedett. 1949-ben tizenhat helyen éltek testvérek az akkori Magyarország területén. A jelenleg Szlovákiában lévő Csízfürdőn is volt lelkigyakorlatos házunk.
– Mi történt a társasággal 1950-ben?
– A szerzetesrendek feloszlatásának időszakára mi már fel voltunk készülve. A rendalapítónk átélte a kommünt (1919), akkor menekülnie kellett Budapestről. Tudta, hogy vissza fog térni a kommunizmus, ezért fel is készítette erre a testvéreket. A társaságunkban már eredetileg is voltak közösségben élő testvérek és az otthonukban élők is, akik kovászként hatották át a környezetüket. Újszerű volt ez abban az időben.
1950 november elején megszűnt a központi házunk, azután valamennyi házunkat elvették, és a Korda összes fióküzletét államosították. Mezőkövesden a hímzőt, a mozit is. Az otthon lakó testvérek gondoskodtak a többiek elhelyezéséről. Többen összeköltöztek, így alkotva közösségeket. A szétszóratás idején is tartották a közösségi kapcsolatokat. Kern Margit általános elöljáró nagyon sokszor ült börtönben. 1953-ban tizenkét testvér került börtönbe, volt, akire a munkatábor várt. 1955-ben és 1968-ban újbóli letartóztatások következtek, a legutolsó üldöztetési hullám 1972-ben következett be. Ekkor a társaság fiatal testvéreit célozták meg, emiatt sokuknak el kellett szakadniuk a közösségtől. 1988-ig nem is mertek a testvérek új tagokat felvenni.
Ebből a nagyon nehéz időszakból három dolgot emelnék ki. A testvérek igyekeztek kicsi falvakba telepedni, kántorkodtak, titokban hitoktattak ott, ahol nem szolgált pap. Ez volt az úgynevezett belföldi missziónk. Balatonfürden a testvérek háziipari szövetkezetet alakítottak, nagyon sok osztályon kívüli személynek adva ezzel munkát: ajándéktárgyakat készítettek. A Korda titokban árusította a könyveit, nyomtattak, árusítani jártak búcsúkra. Számunkra máig kedves, a szívünkhöz közel álló evangelizálás volt, hogy plakátokat készítettek a templomok előterébe. Hitoktatásra akkoriban nem volt lehetőség, egyházi gondolatokat csak így tudtak terjeszteni, ezáltal adtak lelki táplálékot az embereknek.
– Hogyan történt az újjáalakulás a rendszerváltozás után?
– Külföldön élő testvérek kezdeményezésére. Bécsi testvérek foglalkoztak a menekült magyarokkal és a magyar cserkészet támogatásával. A többi testvér Kanadába ment, ott Hamiltonban, Torontónban és Courtlandben telepedtek le, és szintén a magyar pasztorációban tevékenykedtek. Akik nyugatra mentek, átmentették és korszerűsítették a közösség karizmáját. Az itthon élő testvérekkel összefogva 1987-ben zsinati szellemben meg tudták újítani a konstitúciónkat, és az apostoli élet pápai jogú közösségévé válhattunk.
– Hogyan fogalmazható meg egyszerűen ez a karizma?
– Gyakorlatias Jézus Szíve-lelkiség a miénk. Isten, az ember és a világ közötti harmóniát próbáljuk előmozdítani, és a teremtett világ megszentelésén fáradozunk. Az 1917-es nagykáptalanon így foglaltuk össze a karizmánkat: szemlélődő gyakorlatiasság, Isten elgondolása szerinti női létünk, a teremtett világ megszentelése, anyagi és szellemi javaink jóra történő felhasználása, a szükségben szenvedőkre való odafigyelés egyházi lelkülettel és a magyarságért érzett felelősség. Belső közösségi életünket is gondosan ápoljuk.
– Jelenleg hol vannak házaik Magyarországon?
– Budapesten két helyen van házunk, Tahiban a Szív Lelkiségi Központ található, én is itt élek. Pécelen idősek otthona, Kecskeméten és Szegeden Korda üzleteink működnek, Békéscsabán és Kőszegen pedig fióküzletünk. A határon túl Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Gyulafehérváron élünk. Máriazellben magyar zarándokházat tartunk fenn.
– Korábban említette a népszerűségüket. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom, ezt még inkább emelte a karantén idején megtartott online női lelkigyakorlat….
– Igen, sőt külön áldás volt, hogy nemcsak egyénileg lelkigyakorlatoztak a jelentkezők, hanem kisebb csoportokat alkottak, és megosztották egymással a gondolataikat, imatapasztalataikat. Családok, barátnők fogtak össze. Általában úgy tartjuk, hogy magányos világ az online tér, ők mégis túl tudtak lépni ezen, és az internet közösségteremtővé válhatott.
– A társaság mostani stratégiájába, lelkiségébe beleillik mindez?
– Elsősorban a lelkigyakorlatok szervezésére helyezzük a hangsúlyt, lelkivezetésre, segítő beszélgetésre képzett testvéreink vannak. Továbbra is fontosnak tartjuk a katolikus sajtót, illetve, ha a társadalom peremén lévőkre gondolunk, akkor az idős emberek szolgálata a mi területünk. De számos testvér segít a karitászban is határon innen és túl. Romániában a magyar ajkú fiatalok pasztorációjában szolgálunk. Az biztos, hogy a lelkigyakorlatokra nagy az igény, a hívő emberek rendszeresen keresnek lelkivezetőket, és nehezen találják meg a számukra megfelelőt. Vannak ugyanakkor más jellegű női programjaink is. A Gyöngyszemek lelkiségi műhelyt már nyolc alkalommal rendeztük meg, a női identitással foglalkozik. Tahiban huszonkilenc éve működik a lelkigyakorlatos házunk. Itt arra törekszünk, hogy különféle lelkigyakorlatot kínáljunk a mélyebb lelki életet élőknek és a keresőknek is, akik még az út elején tartanak.
– Jelenleg hány testvér szolgál a társaságban?
– Harmincöt, és ketten képzésben vannak. Az Emmausz hivatáskereső program idén ősztől is indul. A résztvevők lelkivezetésben, önismeretben és a közösségi élet megtapasztalásában kapnak támogatást. Budapesten, a Horánszky utcában, a Pázmány Információs Technológiai és Bionikai Karán tanuló lányoknak nyújt otthont huszonöt fős szakkollégiumunk.
Újdonság, hogy a Szív Lelkiségi Központban művészetterápiás hétvégéket és beszélgetős napokat hirdettünk meg a járvány okozta lelki nehézségek feloldására. Szeptemberre pedig tervezünk egy újabb nagyszabású lelkigyakorlatot a teremtésvédelemmel kapcsolatban. Pécelen az ősz folyamán az idősotthonhoz kapcsolódóan látogatóházat építettünk, ahová már a karácsony előtti időszaktól kezdve folyamatosan jöhettek a hozzátartozók, hogy láthassák a rokonaikat.
Mint említettem, a közösségünkre a gyakorlati szeretet, az otthonosság, az odafigyelés a jellemző. Nem az a szándékunk, hogy hatalmas projekteket hozzunk létre, hanem arra törekszünk, hogy amit teszünk, az hiteles és vonzó legyen.
Forrás és fotó: magyarkurir.hu