Mézinger Gabriella és Balla Erika, a Jézus Szíve Társaságának tagjai „Gyöngyszemek” címmel szerveznek lelkiségi műhelyt fiatal nőknek. A kezdeményezés célja, hogy értékeik tudatosítása által megerősítse, kiteljesítse a résztvevőket saját nőiségükkel kapcsolatos útkeresésükben.
– Hogy született meg a műhely ötlete?
– Gabriella: 2008-ban fogalmazódott meg bennünk, hogy a szolgálatunk fontos területe a fiatal nőkkel való foglalkozás. Tíz éve, Tahiban, a Szív Lelkiségi Központban kezdtünk lánytáborokat szervezni. Időközben a hozzánk járó fiatalok felnőttek, mi pedig szerettünk volna nekik további alkalmakat szervezni. A Gyöngyszemek műhelyt ezért indítottuk el tavaly tavasszal, ez a mostani pedig már a negyedik.
– Nyitottak ma a fiatal nők arra, hogy a nőiségükről beszélgessenek imádságos lelkülettel?
– Erika: Tizenöt főt tudunk egy alkalommal fogadni, eddig mindig gyorsan összejött a létszám. 18–38 év közötti fiatal nők kapcsolódnak be a munkába, akik női identitásuk megerősítésén egy bensőséges körben szeretnének munkálkodni, úgy, hogy közben Istennel való kapcsolatuk is mélyül. Lelkigyakorlat, közösségi elemekkel – valahogy így tudnám röviden jellemezni magunkat. Mindig van egy előre eltervezett tematika, amit aztán finomra hangolunk a résztvevők egyéni igényei szerint.
– Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
– Gabriella: Három alkalommal, havonta egyszer találkozunk. A Szent Ignác-i lelkiség arra hív minket, hogy Istennel a hétköznapi valóságban találkozzunk. Az első alkalom fő kérdése: ki is vagyok én valójában? Milyen kapcsolati hálóba születtem bele, milyen élettörténeti helyzeteket, találkozásokat éltem már meg? Egy másik fontos dolog, hogy észrevegyük, mennyi ajándékot kaptunk Istentől. A létezésünk önmagában is ajándék, de ezen az alkalmon sorra vesszük és hálát adunk az életünk jó dolgaiért. Sokszor csak a hiányosságainkra fókuszálunk, ami nagyon félre tudja vinni a gondolatainkat, ezért elkészítünk egy gyöngyszemekből fűzött kis karkötőt, amelyre rápillantva könnyebben tudatosíthatja mindenki az Istentől kapott ajándékait.
– Könnyen megnyílnak egymás előtt a résztvevők?
– Erika: Egy alapbizalom már az első alkalommal kiépül. A közös imák, a személyes történetek megosztása aztán még jobban megnyitja a lányokat egymás felé. Sokszor nagyon nehéz élethelyzetekkel találkozunk…
– Gabriella: A „súlyos csomagok” cipelőit arra igyekszünk ráébreszteni, hogy épp a nehézségeiknek köszönhetően egy sor értékes tulajdonsággal vérteződnek fel. Ha ezekre megtanulnak ajándékként tekinteni, sikerül megfordítaniuk a fókuszt, más színben láthatják a világot. Az igazgyöngy is úgy keletkezik, hogy a kagyló testébe egy porszem kerül. Ez nem biztos, hogy kellemes érzés, de azáltal, hogy ez a porszem a helyére kerül, „átdolgozódik” a gyöngyben, valami nagyon értékes dolog születik.
– A második alkalommal mivel foglalkoznak?
– Gabriella: A gyűjtőfogalom itt a női identitás. Hatalmas téma, sokáig lehetne beszélgetni róla, mi ezzel kapcsolatban egy külső-belső útra hívjuk a lányokat. Szóba kerül, hogy vajon vannak-e tipikusan női értékek. Megkérdezzük, hogy melyekkel rendelkeznek már ezek közül, és mire szeretnének még szert tenni. Beszélgetünk arról is, hogy milyen női feladataink, szerepeink vannak, és hogy milyen elvárások érkeznek felénk. Fontos kérdés, hogy milyen a testünkkel való kapcsolatunk. Az éppen aktuális szépségideálok határoznak meg bennünket, vagy elhisszük, hogy Isten a testünket az ő szent lelkének a templomává tette? Sok nőnek komoly nehézséget okoz, hogy nem érzi magát elég vonzónak; fontos tudatosítani, hogy Isten szépnek és különlegesnek látja őket.
– Mivel zárul a műhelymunka?
– Gabriella: A záró alkalmon arról beszélgetünk, hogy nőnek lenni, nőként élni jó. Az egyik fiatal nő, aki egy férfiakból álló csapatban dolgozik, ennek kapcsán megosztotta velünk azt a felismerését, mennyire fontos számára, hogy nőként van meghívva erre a feladatra. Így valami olyat tud hozzáadni a közös tevékenységhez, amire csak ő képes. Ez jó példa arra, hogy ha merem megélni az értékeimet, az biztos, hogy a többieket is gazdagítani fogja. Természetesen beszélünk arról is, hogy nőként mindannyiunkat az élet továbbadására hívott meg Isten, ez szervesen hozzátartozik a női hivatáshoz.
– Mi változik a műhelymunka során a résztvevőkben?
– Erika: Vannak egyéni és közös gyümölcsök. Mindenki rádöbben, hogy a nőiesség, a női létünk ajándék. Sokan korábban nem tudtak önmagukra így tekinteni. A műhely után máshogy térnek vissza a világba. Önmaguk elfogadása igazi belső békességet hoz a számukra. Megmutatkozik ez az élethelyzetekben hozott döntéseikben, több ilyen visszajelzést kaptunk. Az addig rejtve maradt belső szépséghez sikerül hozzáférniük. Olyan ez, mintha egy addig szunnyadó mag életre kelne a lelkükben: látszik az arcukon, ahogy öltözködnek, ahogy jelen vannak.
Ági (résztvevő): „Jelentős változások voltak az életemben az elmúlt egy évben. Megerősítésért jöttem ide, hogy jól tudjak dönteni bizonyos kérdésekben, és nagy megkönnyebbülést jelentett a felismerés, hogy Isten a problémáimmal együtt is elfogad. Fontos, hogy a hiányosságaim mellett ma az értékeimre is tudok már figyelni. Jó, hogy tudok újra hinni magamban!”
Sári (résztvevő): „Régóta érzem, hogy ahogyan én megélem a nőiségemet, nem passzol a ma divatos felfogáshoz. Már egy ideje keresem a helyem, járom az önismereti utat, a spiritualitás egyre fontosabb lett nekem ezen a téren. A csuklómon lévő rózsaszín gyöngyök azt szimbolizálják, hogy az átlagosnál érzékenyebben tekintek a környezetemre. Ez a tulajdonság korábban nagyon sok nehézséget okozott, de itt megtanultam értékként, erőforrásként tekinteni rá.”
Ágnes (résztvevő): „Hamarosan férjhez megyek, szeretnék lelkileg felkészülni erre, amennyire csak lehet. Néha olyan félelmeim vannak, amikre nem is tudom nagyon a magyarázatot, talán korábbi családi sérülésekből fakadnak. Szeretném ezeket megérteni, feldolgozni, hogy jó társa tudjak lenni majd a férjemnek. Új perspektívákat nyitottak számomra az őszinte beszélgetések a lányokkal, bizonyos dolgokat sokkal árnyaltabban látok már, és bízom benne, hogy könnyebben találok majd megoldást az életem nagy kérdéseire.”
A Jézus Szíve Társaságát Bíró Ferenc jezsuita alapította 1921-ben. Tagjainak tevékenysége – ahogy küldetésnyilatkozatukban olvasható – a Szent Ignác-i lelkiség jegyében, az Isten–ember–világ harmóniájának előmozdítására irányul, különös figyelmet szentelve a családok szolgálatának. Lelkigyakorlatos és szociális tevékenységük során különös hangsúlyt fektetnek a női lét Istentől kapott sajátos ajándékára.
Forrás és fotó: https://kepmas.hu