„Oda nem férsz be” – figyelmezteti Kinga nővér rendtársát, Teodórát, miközben a nővér éppen két autó közé igyekszik befurakodni, olyan vagányan, ahogyan ez Rómában szokás. A gépkocsival a Szent István Házból tartunk a Francesco Tamagno utcában található Villa Mater Redemptoris zarándokházba, amelyet a közelmúltban áldott meg Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke.
A ház 2019 őszén került a kongregációtól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tulajdonába, a nővérek tréfálkozva úgy fogalmaznak: nem otthon lesznek a házban, hanem vendégségben. Tóth Tamás, az MKPK titkára a felszenteléskor azonban leszögezte: a zarándokház lényegében továbbra is a nővéreké, és arra kérte őket, érezzék magukat benne ugyanúgy otthon, mint eddig. Az épületet – amelynek működtetése a Szent István Alapítványhoz tartozik – a magyar állam tekintélyes anyagi támogatásával újították meg.
Mint jeleztük, a volán mögött Teodóra nővér, a házfőnök ül, aki Rómában kezdett vezetni, vagyis nem ismeretlen számára, hogy az örök városban az útburkolati jelek és a közlekedési táblák inkább csak tájékoztató jellegűek. 14 éve vezet, és szédítő ügyességgel irányítja a Volkswagent, amit tűzpiros színe miatt a nővérek maguk között csak Ferrarinak hívnak.
„Kinga nővér nálam sokkal ügyesebb volt, amíg vezetett, mi csak Schumacher kettőnek becéztük. Fél Európát bejárta, a München–Róma távolság olyan volt neki, mint nekem kimenni a római reptérre” – osztja meg velünk Teodóra nővér rendtársáról, aki kora miatt ma már nem vezet. Ha nincs nagy forgalom, a nővérek negyedóra alatt átérnek az egyik házból a másikba.
Hogy miért teszik meg a távot napközben többször is? Jelenleg még a Szent István Házban laknak, a közelmúltban fölszentelt régi otthonukban 2021 óta zajló munkálatok ugyanis még nem fejeződtek be teljesen. Az olasz munkatempó, a Covid-járvány, a számos engedély beszerzése, továbbá az orosz–ukrán háború miatt fellépő nyersanyaghiány miatt kicsit csúszik a teljes átadás, így a nővérek visszaköltözése is, amit jelenleg június végére terveznek. (A házat a Battistini metrómegállónál kiszállva érhetik majd el a zarándokok, előreláthatólag ősztől.)
Amikor a városban van dolguk, mindig elvisznek a házba néhány doboz holmit. Most is betesznek néhányat a csomagtartóba, ha már megmutatják nekünk a gyönyörűen felújított zarándokházat, amelyet a köznyelv az utca neve után csak Tamagnónak hív. A két nővér imával kezdte az utat, amihez magunk is csatlakoztunk.
Menet közben megtudjuk, hogy a 83 éves Kinga nővér a hatvanas években még dolgozott a zarándokház építésén, a rend korábbi római helynökével, Galavits M. Geraldine nővérrel együtt tolták a talicskát, vagy épp malteroztak, ha arra volt szükség. Ő Rómában is lett nővér, a via Tamagnón került sor a beöltözésére.
A közös munka nem a véletlen műve: Geraldine anya Kinga nővér nagynénje volt, általa került Rómába. Története nagynénjééhez hasonlóan kalandos: az Iparművészeti Főiskolán végzett restaurátor–freskófestő szakon. Magyarországon gyakorolta is a hivatását, majd rokona meghívólevelével Rómába utazott „fejlődni” – valójában azért, hogy ott novícia lehessen. Szabadidejében ikonokat festett – a képek a költözésig egyelőre dobozban várnak.
„Ez a Gondviselés útja volt, nem a véletlen műve egyik hivatásom választása sem” – jegyzi meg Kinga nővér.
Közben meg is érkezünk a Francesco Tamagno utcai zarándokházhoz, ahová nem is olyan könnyű feljutni: a szűk közterületen parkoló autók, kétirányú forgalom, meredek emelkedő és beláthatatlan hajtűkanyarok teszik próbára Teodóra nővér vezetési képességeit. Ő azonban állja a sarat, pedig a római taxisok szerint ez az örök város legveszélyesebb utcája.
A Villa Mater Redemptoris kertjét színpompás leanderbokrok és babérfák illata tölti be, a kellemes szellő ingatta faágakon madarak trilláznak. A ház teraszáról csodás kilátás nyílik Rómára. Isteni békesség lengi be a teret. Az épületbe lépve még érezni a felújítás illatát. Először a recepcióhoz érünk, onnan nyílik a modernizált kápolna, amelynek terét a szürke és a drapp színek uralják.
A mellette haladó folyosón érünk a leendő sekrestyébe, amely nem készült még el teljesen. „Ma még igen nagy hit kell hozzá, hogy el tudjuk képzelni, ez lesz itt a sekrestye” – tréfálkozik szarkasztikus humorával Kinga nővér. A klauzúrát, a szerzetesek világiaktól elzárt otthonát ugyanezen a folyosón, csak az ellenkező irányban, a recepcióval szemben alakították ki. A négy lakrész mellett itt kap helyet egy könyvtárszoba is.
A ház befogadóképessége jelentősen nőtt az átalakítás során, közli Teodóra nővér mialatt az emeletre tartunk. A szobák egyszerűen berendezettek, de kényelmesek, minden bútort kicseréltek, a vizesblokkokat teljesen felújították. A szobák közül kettőt mozgáskorlátozottak is igénybe vehetnek majd. Az épület legfelső szintjén családi apartmanok találhatók. A tágas ebédlő a szuterénban kapott helyet.
A házat bekamerázták, amire szükség is volt, mert, mint azt a két nővér felidézi, az elmúlt húsz évben ötször „látogatták” már meg őket a betörők. Az egyik alkalommal Teodóra nővér „fogadta” őket, amikor az irodában kutakodtak értékek után.
Egy másik tolvajt Kinga nővér vont felelősségre: amikor az idős nővér magyarul kérdezte a betörőt, hogy „te mit csinálsz itt?”, az úgy megijedt, hogy elfutott a kápolna irányába.
Kinga nővér meg utána, mert attól tartott, hogy a bűnöző kirabolja a tabernákulumot. A megrémült betörő végül az ablakon kiugorva menekült el, mesélik ma már nevetve, miközben kisétálunk a teraszra a Szűz Mária-szoborhoz.
Alattunk Róma hömpölyög, körülöttünk virágok illatoznak, méhek döngicsélnek. A visszaúton már meg sem lepődünk Teodóra nővér szédületesen vagány vezetési stílusán. A Szent István Házban harmadik társuk, Fausztina nővér vár minket finom magyaros vacsorával, a Jászságból származó apáca szívét-lelkét belefőzte a húslevesbe és a pörköltbe.
Vacsora után betérünk a ház kápolnájába. Az üvegmozaikon átszűrődő napfény transzcendens miliőt teremt. Az első sorban összekulcsolt kézzel Kinga nővér imádkozik.
Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációját Eppinger Erzsébet, szerzetesi nevén Mária Alfonza anya alapította 1849-ben Niederbronban, Elzászban. A nővért Isten rendkívüli kegyelmekkel ajándékozta meg: látomások, elragadtatások mélyítették bensőséges kapcsolatát Jézussal. Alfonza anya többször volt fekvőbeteg, amelyek során megtapasztalta, mennyire magunkra vannak hagyva a szegény betegek otthonaikban. Ezért az új kongregációt a házi betegápolásra alapította, és gondozásba vette a szegény gyermekeket is, hogy a hitoktatást lehetővé tegye számukra. A megváltós nővérek 160 évvel ezelőtt telepedtek meg Magyarországon, ahol óvodát, iskolát, kórházat alapítottak. 1863-tól Sopronban is működött a rendnek egy háza, ahol megindult a szerzetesképzés. Innen Budapesten kívül Iglóra (ma Szlovákia), Kismartonba (ma Ausztria) és Elizabethbe (Egyesült Államok) kerültek ki a nővérek. A kommunista hatalomátvétel után sok apáca kényszerűségből elhagyta hazáját. Így találtak új otthonra az örök városban, ahol a Via Tamagnón nyitottak rend- és zarándokházat.
Forrás és fotó: kepmas.hu
