A közelmúltban Dobszay Benedek ferences tartományfőnök Orosz Lóránt ferences szerzetest nevezte ki a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatójává és házfőnökévé. Vele beszélgetett a Magyar Kurír.
– Eredetileg gépészmérnöknek tanult, és csak az egyetemi diploma megszerzése után két évvel kezdte meg a ferences noviciátust. Hosszú istenkeresés eredménye volt ez, vagy hirtelen, egyik pillanatról a másikra vált világossá az Ön számára, hogy az Úr szólítja?
– A szüleim pedagógusok voltak. Nem kaptam hitbeli nevelést, a rendszeres szentségi életre nevelés a hatvanas-hetvenes években nem volt egyszerű. Érettségi után Miskolcra kerültem az egyetemre, s itt kezdtem el hittanra járni. A megtérésem nem revelációszerű volt, folyamatosan zajlott a lelkemben, a hivatástudatom lassan érlelődött. Az, hogy ferences szerzetes szeretnék lenni, az egyetem elvégzése után két évvel vált egyértelművé a számomra.
– S miért pont ferences lett?
– Vidéken nőttem fel, így különösen magragadott Assisi Szent Ferenc lelkülete, az, ahogyan a természethez és az emberekhez viszonyult. Nagy hatással volt rám Franco Zeffirelli Napfivér, Holdnővér című filmje, emellett több könyvet is olvastam Ferencről. Korábban nem ismertem ferenceseket. Szent Ferenc személye, az egyszerűsége, a radikalitása, az Isten iránti szeretete mindmáig vonzó a számomra.
– A nemzeti kegyhely igazgatójaként és házfőnökeként milyen főbb elképzelései vannak?
– A házfőnököt a ferences szóhasználatban gvárdiánnak nevezik. A kifejezés a latin őr szóból származik, a gvárdián tehát a testvéreinek az őre, aki vigyáz rájuk. Számomra ez a négyfős közösség, akik itt vagyunk, az alap. Ferences közösségként, csapatmunkában látjuk el a kegyhely szolgálatát. A mi feladatunk megteremteni mindazon feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek részesüljenek azokban az élményekben, amelyekért idejönnek, hogy ünnep legyen számukra a búcsúkon való részvétel, a gyónás, a lelkigyakorlat. Ezek mellett ott van még a vendéglátás is, amely az utóbbi években egyre nagyobb jelentőségre tett szert. A biztató eredmények mellett is sok még a tennivaló ezen a területen. Vannak újabb elképzelések is a kegyhely fejlesztésére.
– Mire gondol?
– Családbarát körülményeket szeretnénk kialakítani. Sokan jönnek hozzánk kisgyerekekkel, számukra szeretnénk játszóteret létrehozni, és fontosnak tartjuk, hogy legyenek padok, tűzrakóhelyek, illetve minél több olyan apartman, ahová a családok el tudnak vonulni a gyerekeikkel. Ez a fejlesztéseink egyik fő vonulata. Emellett nagyobb figyelmet szeretnénk fordítani a tájépítészetre is, sokkal több fára lenne szükség. Régebben rengeteg fa volt itt, hiszen az emberek lovas kocsival érkeztek a kegyhelyre, és az árnyékot keresték a lovak számára. Most személygépkocsival jönnek, és ugyanúgy az árnyékot keresnék, ha lenne, de nincsen, mert sok fát kivágtak. Több száz facsemetét kellene elültetnünk.
– Az elmúlt években jelentős felújítások történtek a nemzeti kegyhelyen. Mennyiben segítik elő ezek az idelátogatók lelki elmélyülését?
– A kegyhely szép, és ami szép, az Istenre utal, mert Isten maga is szép. Aquinói Szent Tamás mondja, hogy a kegyelem a természetesre épül, így ahhoz, hogy a kegyelem áradni tudjon, az embernek ki kell aludnia magát, és jót kell ennie. Ha ez a kettő megvan egy ferences helyen, akkor biztos, hogy ott a kegyelemnek nem állhatnak útjában mesterséges akadályok. Ebben nagyon sokat segít a kegyhely felújítása.
– A mátraverebély-szentkúti kegyhely létrejötte egy Szent Lászlóhoz fűződő csodához kapcsolódik: a kunok elől menekülő király lovával átugratott egy szakadék fölött. Ahol a ló patája földet ért, ott víz szivárgott a földből. László király a bárdjával kiszélesítette a patanyomot, és csodálatos módon forrás tört elő azon a helyen. Az idei esztendő Szent László emlékéve. Miben látja az lovagkirály jelentőségét, mához szóló üzenetét?
– A szentkúti kegyhely alapító eseménye egy néma pásztorfiú gyógyulása volt: egy tölgyfa koronájában megjelent előtte a Szűzanya, és azt mondta neki, hogy a fa gyökerénél ásson, s igyon az onnan felfakadó vízből. A fiú így is tett, és azon nyomban megszólalt, elmúlt a némasága. Szent László itteni legendája arra emlékeztet, hogy gyermekkorától kezdve élő kapcsolatban állt Istennel. Felnőve a katolikus hitért küzdött bátor, rettenthetetlen lovagkirályként, védelmezte a gyengéket, a szegényeket és mindig szem előtt tartotta az igazságot. Ezekre a lovagi erényekre napjainkban is nagy szükségünk volna.
– Évente hány hívő zarándokol el Mátraverebély-Szentkútra?
– Kétszázezer körüli a számuk, ebben benne vannak azok is, akik többször visszatérnek. Csíksomlyóval ellentétben nálunk nem egy nagy búcsú van, hanem pünkösdtől Kisboldogasszonyig több, s ezek mellett vannak kisebb búcsúink is.
– Hogyan készülnek az augusztus 11–15-ei Nagyboldogasszony-főbúcsúra? A program szerint lesz többek között cigányok áhítata, Ön pedig megáldja a családokat…
– Ez minden évben így történik. A cigány hívek már napokkal a búcsú előtt felverik a sátraikat a környéken, esznek, isznak, mulatnak. Az elmúlt években Kálmán Peregrin atya ment közéjük beszélgetni, a vajdájukkal is találkozott. Rendszerint eljön vele egy csapat imádkozni a kegyhelyen, én pedig megáldom őket. Ez spontán módon szokott történni, liturgikusan kevésbé szabályozottan. A szentkúti kegyhely nagyon fontos a cigányság egy része számára. Úgy érzik, az imáikkal megtették azt, amit a Jóisten felé meg kell tenniük. Nagyboldogasszony ünnepe az idén azért különösen fontos a számunkra, mert egyrészt a főbúcsú ideje, másrészt pedig Dominik Duka domonkos szerzetes, prágai bíboros érsek lesz a vendégünk. Ő elég sűrűn jár Magyarországon, idén tavasszal például Sopronba, júniusban pedig Sárospatakra látogatott el. Úgy látszik, szereti a magyarokat, a mi meghívásunkat is elfogadta. Már készülünk a szeptemberi Kisboldogasszony-napi búcsúra is. Akkor Szent László ereklyéi érkeznek majd hozzánk, és Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek lesz a vendégünk.
– Vajon a mai korban, amikor szinte minden az üzletről, az anyagi haszonról szól, mennyire lehetséges megőrizni a zarándoklatok bensőségességét?
– Sok múlik azon, hogyan állunk hozzá ehhez a kérdéshez, mi az, amit fő célként kitűzünk magunk elé, és mi az, amit szeretnénk a zarándokoknak átadni. Egyértelművé kell tenni, hogy a legfontosabb a lelkiség. Az elsődleges célunk az, hogy aki eljön közénk és eltölt nálunk néhány órát vagy napot, az Istennel, saját magával és embertársaival kiengesztelődve úgy távozzon el tőlünk, hogy utána jobb ember tudjon lenni, kicsit türelmesebb, nagyvonalúbb, megbocsátóbb. Annak, hogy mennyit költ, vagy nem költ itt, nincs különösebb jelentősége. Igényes kegytárgyakat kínálunk az ide látogató zarándokoknak, az ételeink pedig olcsók, de finomak. A lelkiség és az esetleges anyagi haszon nem zárja ki egymást, de nem az utóbbi a lényeg. A kegyhelyünkön össze sem hasonlítható az adományokból, illetve az üzleti tevékenységből befolyt összegek mértéke, az utóbbi ugyanis csupán tört része az előbbinek.
– Vannak-e visszajelzések azzal kapcsolatban, hogy az ide látogató zarándokok közül egyesek megtértek vagy éppen visszataláltak Istenhez?
– Egy kegyhely küldetése az, hogy aki ott jár, egy kicsivel közelebb kerüljön a Jóistenhez. A megtérésen azt értjük, amikor valaki hirtelen rátalál Istenre. Az apró lépéseket nem szoktuk megtérésnek nevezni, pedig nyugodtan lehetne. Konkrét ismereteink vannak arról, amikor egyesek a kegyhelyünkön átélt lelki élmény hatására váltak hívővé, vagy találták meg újra a hitüket. Több olyan munkatársunk is van, aki korábban nem gyakorolta a vallását, vagy meg sem volt keresztelve. Természetesen vannak megtérések, ahogy csodák is. A lourdes-i barlang mellett lévő hálatáblákon olvashatók a köszönetnyilvánítások, egészen frissek is akadnak közöttük. Ezek mind azt fejezik ki, hogy valakinek az életében egy kisebb csoda történt, amit szeretne megköszönni a Szűzanyának. A legtöbb imameghallgatás gyerekkel kapcsolatos. Fiatal házasok, akik nagyon szerettek volna kisbabát, de hiába, eljöttek ide egyszer vagy többször is, imádkoztak a Szűzanya közbenjárására, és Isten meghallgatta a kérésüket. Ugyanígy történnek testi gyógyulások is. Nemcsak katolikusok fohászkodnak, legutóbb például egy református asszony számolt be arról, hogy imádkozott a szentkúti Szűzanyához, és a gyógyíthatatlan betegnek tartott gyereke meggyógyult. Eredetileg egyházjogász vagyok, ezért is szoktam arra gondolni, hogy jó lenne ezeket az eseteket gyorsan jegyzőkönyvbe venni, és mellékelni hozzájuk a csoda előtti, illetve utáni orvosi igazolásokat. Ez azonban nem olyan egyszerű, mert a nagybúcsúk idején nincs erre idő, utána viszont a hívek már nem jönnek el a hivatalos iratokkal, nekik ugyanis érthető módon csak az számít, hogy a kérésük meghallgatásra talált. A jövőben azonban szeretnénk jobban dokumentálni ezeket a történéseket, hiszen a csodás megtérések, a lelki és testi gyógyulások a kegyhely működésének gyümölcsei. Ha ezek nem volnának, nem zarándokolnának ide az emberek. Gyümölcseiről ismerszik meg a fa.
– Egyes vélemények szerint a lelki gyógyulás, az, amikor egy teljesen kiégett, reményvesztett ember odafordul Istenhez, nagyobb csoda, mint a gyógyíthatatlannak hitt, testileg beteg ember felépülése.
– Ez kicsit olyan, mint amikor az urológián két beteg azon vitázik, hogy melyiküknek fáj jobban. Nyilván mindketten úgy érzik, hogy a kínjaik elviselhetetlenek. Ugyanígy van, akinek a testi gyógyulás a fontosabb, és van, akinek a lelki. Nehéz különbséget tenni köztük, és nem is érdemes.
Fotó: Merényi Zita