Az ünnep örömét növelte Serényi Tamás piarista látogatása a gyermekotthonban, a látogatás ugyanakkor egy nagyobb utazás része, ennek során a piarista atya és társa a piarista intézményeket látogatják meg, hogy a kalazanciusi lelkiség megélt formáival találkozzanak. Ennek a napnak a harmadik meghatározó pontja pedig a Piarista Nővérek fogadalomújítása volt, amelynek hagyománya 133 évvel ezelőttre nyúlik vissza, emlékezve alapítójukra és vele együtt a szerzetesi fogadalmat tett első Piarista Nővérekre. A fogadalomújítás elhangzása után szentbeszédben a piarista szerzetes a Jézus Szíve és a piarista karizma kapcsolatáról elmélkedett.
„A juhász, amikor elkalandozik egyik báránya a nyájból, bízik a terelő kutyájában, hogy vigyáz a nyájra, s utána ered az elveszettnek. Mert szereti, ami rá van bízva, ami az övé. A mi Istenünk ugyanilyen. Elmegy és megkeresi azt, aki elveszett, mert mindnyájan fontosak vagyunk neki. Mi pedig sokszor úgy érezzük magunkat, mint aki eltévedt. Szeretnénk tenni a jót, de valahogy nem megy. Önzőek, irigyek vagyunk, nem akarjuk odaadni, ami a miénk, olyanok vagyunk, mint az elveszett bárány, elvétjük az utat. Ennél rosszabb, amikor nem látjuk be, hogy rossz úton járunk, hanem megmagyarázzuk magunknak, miért is jó az a rossz, amit csinálunk. Mindeközben az Istennek a szíve olyan, hogy ezzel együtt szeret bennünket. Fontosabbak vagyunk neki, mint az, hogy éppen eltévedtünk. Én vagyok a fontos neki, utánam jön és megkeres. Ilyen Jézus szíve is ezt a szeretetet ismertette meg velünk. Megszületett Betlehemben, felnőtt, velünk élt, és megmutatta az Isten szeretetét. Megmutatta a szeretetét azoknak, akik eltévedtek” – fogalmazott az ünnepi szónok.
Kiemelte: ez az ünnep arról szól, hogy mi is szeretnénk olyan szívet, mint Jézusé, hogy segítségével legyen olyan nagy szívünk, hogy túl tudjunk lépni azokon a bántásokon, amik minket érnek. Abban reménykedhetünk, hogy ehhez kapunk erőt. Nem kell nagy ugrásokat megtennünk, csak kis lépéseket, amelyeknek a segítségével egy keveset mindig hasonul a szívünk az övéhez.
„Nekünk, piaristáknak van egy közös történetünk, amely Kalazanci Szent Józsefről szól, aki szerette a gyerekeket. Amikor látta a sok szegény fiatalt az utcán, vitt nekik enni, mert éhesek voltak. Azt is látta, hogy ez jó dolog, de ettől még ők szegények maradnak, s ezen változtatni akart. Ezért tanította őket, nekik ajándékozta a tudást, hogy az életben jobban boldoguljanak. S még valamire tanította őket: imádkozni, arra, hogy bátran fordulhatnak Istenhez, mert minden vétkük ellenére nagyon szereti őket. A Piarista Nővérek rendalapítója, Celestina anyának is ilyen nagy szíve volt, ezt az jézusi szeretetet sugározta. Mi, mai piaristák pedig igyekszünk tanulni tőlük, hogyan lehet a szeretet apró jeleit tenni nap mint nap. Hátha sikerül kicsit jobbá tenni a világot magunk körül” – tette hozzá a szerzetes. Elmondta: Jézus szívének ünnepén Krisztus köré gyűlünk, szívével közösségben vagyunk ebben a szentmisében is. Abban bízunk, hogy a közénk érkező Szentlélek olyan közösséggé alakít bennünket, akik megjelenítjük Jézus Krisztust. Abban, ahogy mi viszonyulunk egymáshoz, ahogy a szeretet jeleit adjuk egymásnak, úgy mutatkozik meg a világban Jézus Krisztusnak a szíve, a személye.
A szentmise után a kölcsönös érdeklődés és a vidám barátkozás jegyében telt a délután. A vendégek tele voltak kíváncsisággal, a gyerekek pedig örömmel avatták be a látogatókat a vakáció kezdetének örömeibe. Jézus szíve ezzel a nappal is egy kicsit érezhetőbbé vált.
Szerző: Tóth Borbála SchP
Forrás: szatmariegyhazmegye.ro
