A Magyar Bencés Kongregáció fél évezredes jubileuma Studia Monastica címmel, tavaly Pannonhalmán és Győrött tanulmányi napokkal kezdődött. A rendezvénysorozat záró aktusaként rendezték meg október 3-án Tihanyban, a bencés apátságban azt a rendtörténeti konferenciát, amely a kora újkortól napjainkig kísérte nyomon a dunántúli bencés közösségek monostorainak, intézményeinek történetét, állította fókuszba jeles bencés szerzeteseit.
„Ötszáz évvel ezelőtt, 1514. június 1-jén adta ki X. Leó pápa bulláját, amelyben Ulászló király, valamint Tolnai Máté pannonhalmi apát és konventje kérésére megerősítette a magyarországi királyi alapítású apátságok közösségét, amelyek „a bencés rend örök fenntartása céljából, felbonthatatlan testvériséggel és szívélyes egyetértéssel” unióba léptek. Egyszersmind kijelentette, hogy az apostoli szentszéknek közvetlenül alávetett Szent Márton monostora az ország bencés apátságainak a feje, s ezért apátját a „főapát” elnevezés illeti” – idéződött fel a jubileum kapcsán a kongregáció létrejöttének jeles eseménye, örökbecsű dokumentuma.
A jubileumi szervező, a vendéglátó közösség szerzetese, Barkó Ágoston ösztönzésére színes, érdekes, változatos tematikában, vetített képes illusztrációkkal villantották fel az előadók a közösségek életének egy-egy aspektusát. Így a tanácskozás bensőséges találkozóvá emelkedett a nap folyamán. Az előadások mellett az egybegyűlt vendégsereg a szerzetesekkel közösségben emelhette imáit az Úrhoz a napközi imaórán, illetve a konferencia szüneteiben megkóstolhatták a tihanyi bencések gasztronómiai különlegességeit, italait és gyógyteáit. Korzenszky Richárd perjel vezetésével pedig megtekintették az apátság nemrég restaurált 18. századi szerzetesi kriptáját.
A konferencia elnöki tisztét Borián Elréd bencés tanár látta el, aki prológusában hangsúlyozta: Tudatosítani kell, hogy az evangélium minden megszentelt életet élőnek az első regulája. Mielőtt piaristák, bencések vagy domonkosok lennénk, elsősorban keresztények vagyunk, mondta. Haszontalan követői lennénk alapítóinknak, ha az ő írásaikat előbbre helyeznénk, mint az evangéliumot. Hiszen ők nem tettek mást, minthogy az evangéliumot saját korukra alkalmazták. Az evangélium a legfőbb szabálya minden megkülönböztetésnek. A bencés lelkiség legfontosabb jellemzőiről szólva kiemelte többek között ennek kapcsán a jó és a rossz megkülönböztetésének az erényét, amelyet a Szentlélek vezetésére hagyatkozva tud az ember igazán gyakorolni. Kiemelte az egyéni személyes és a közösségi döntés egyensúlyának jelentőségét is, idézve II. János Pál pápát: „A megszentelt életet élő önmegvalósítása a közösségi önmegvalósításon keresztül ér célba”.
Az előadók sorában Mihályi Jeromos, a házigazda tihanyi bencés apátság tagja a ’90-es évektől újjászerveződött monostor jelenkori életéről adott képet, ahol ma 9 szerzetes él, 8 örökfogadalmas és 1 növendék. Korunkban ismét választ kell adni arra a kérdésre, kik vagyunk, mi a feladatunk, mutatott rá. Gyakran elhangzik ugyan, hogy a szerzeteseknek jelnek kell lenniük a világban, mégis, bár látnak minket az emberek, sokszor mégsem tudják, értik, hogy e jel mit jelent. Nem értik, miért élnek a szerzetesek közösségben, miért adják oda az egész életüket az Isten szolgálatára. A megértésben igyekeznek segíteni jelenlétükkel, lelkiségi, kulturális programjaikkal a közel, s távolból érkezőknek, valamint a két éve indult bencés általános iskolával is, mondta. Küldetésüket missziónak tekintik, biztos pontot szeretnének mutatni minden hozzájuk érkezőnek. Jönnek látogatók, akik szépen felújított barokk templomukat, kiállításaikat szeretnék megnézni, s jönnek olyanok is, akik lelki feltöltődést várnak tőlük. Vannak, akik lekipásztorilag tartoznak hozzájuk, s vannak már két éve oblátusaik, akik világiként szeretnének szorosabban kapcsolódni a lelkiségükhöz, velük lelki családot alkotva. Radó László, a tihanyi bencés iskola igazgatója rövid történeti visszatekintést végzett az 1703-tól működő, bencés alapítású intézmény múltjára. Az iskola az 1948-as államosítások óta állami vagy önkormányzati fenntartásúként működött egészen 2012-ig. Mielőtt az apátság ismét átvette volna, már jól működő színvonalas intézmény volt. Hagyományait a bencés keretek között is ápolják. Jelenleg 151 diák jár ide 17 településről, tehát széles beiskolázású körzeti iskola lett, s megtartotta zeneiskolai jellegét is. Kiemelte az intézmény családias hangulatú, kis létszámú osztályközösségeinek előnyeit. Dénesi Tamás, a pannonhalmi levéltár-igazgatója oldott stílusban, sok humorral idézte meg régi számadáskönyvek alapján a 18. századi tihanyi konvent gazdálkodását (majorsági életét, állattartását, a szerzetesek ruházkodását, étkezési kultúráját), majdBoros Zoltán, a levéltár munkatársa az apátság tisztségviselőiről adott ismertetőt. A vezető tisztségviselők az apát, a perjel, a házgondnok és a kapus voltak, s e mellett működött a testvérek tanácsa és a dékán, akiknek a kapcsolattartásban, a feladatok adott szinten való koordinálásában jutott nagyobb szerep. Bárány Zsófia, az ELTE doktorandusza a reformkori bencések elismert közéleti és természettudományos tevékenységéről beszélt, kiemelte többek között elért eredményeik alapjánGuzmics Izidor és Rómer Flóris munkásságát. Guzmics Izidor bakonybéli apátként részt vett az országgyűléseken is, s a korabeli sajtó gyakran közvetítette, közölte gondolatait vallás és társadalom összetartozásáról, a vallási béke fontosságáról a felekezetek között. A bencések tudományos és közéleti szerepvállalása is segítette az új modern Magyarország kialakulását, mutatott rá. Kerekes Hubert győri bencés tanár előadásában a győri bencés gimnázium 19. századi magas színvonalú képességfejlesztő, tehetséggondozó önképzőköreiről szólt, ahol rendkívül nagy hangsúlyt helyeztek a szóbeli kifejezőkészségre, a tanítványokat az írásbeli és szóbeli véleménykifejtésben meggyőző előadásmódra ösztönözték. Az önképzőkör híressé lett egykori diákjai sorában említette Koncsa Győző állam- és jogtudóst, Csávolyszky Lajos folyóiratszerkesztőt, Kőnig Gyula matematikust,Kwassay Jenő vízmérnököt, Polonyi Géza igazságügyminisztert, Ranschburg Pált, az első pszichológiai laboratórium létrehozóját. Dömötör Mihály győri bencés öregdiák a kiváló szervezőképességű tudós győri bencés tanárnak, Bierbauer Lipótnak a városi vízmű létrehívásában, az elektromos hálózat kiépítésében való részvételét elemezte. A kőszegi születésű bencés mennyiségtan-természettan tanár 1914-től a tihanyi apátság tagja lett. Csíky Balázs történész, levéltáros a két nagyformátumú egyházi vezető, Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát és Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás életén, munkásságán keresztül az egyházon belüli liberális és konzervatív irányzat ellentétét elemezte. Bemutatta, miként vált szét egyházi útjuk a közös bencés kezdet után, s korábbi baráti viszonyuk miként romlott meg a különböző egyházi jellegű és politikai/egyházpolitikai kérdésekben (a központi szerzetesi reform, a Horthy-korszak elitjéhez és a Habsburg-családhoz való viszonyuk, a földreformhoz, a protestáns felekezetekhez való hozzáállásuk kérdésében, vagy a zsidókérdésben, ahol Serédi az elvi deklarációkban bízott, a főapát pedig a gyakorlat szintjén oldotta meg feladatát lelkiismerete szerint, s törekvése révén Pannonhalma a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt az embermentés szolgálatába állt). Szó volt a konferencián a diktatúra évtizedeiben hátratételeket szenvedett bencésekről is. Rétfalvi Balázs szombathelyi levéltáros az úgynevezett „kincés” voltról, az 1950 után feloszlatott rendekből a plébániákon befogadott, illetve gyakran gyári fizikai munkát vállalni kényszerülő szerzetesekről szólott, Petes Róbert történelemtanár pedig az ügynöki beszervezéssel megzsarolt Polgár Vilmos pannonhalmi gazdaságvezetőről emlékezett meg, aki végül a politikai rendőrség zaklatásainak következtében vált az egyházüldözés áldozatává. Várszegi Asztrik prézesapát, a pannonhalmi főmonostornak egy különös, eddig nem ismert 20. század eleji vendégéről David Viktor Tulman rabbiról emlékezett meg, aki az 1919-es tanácsköztársasági események résztvevőjeként, mint megbélyegzett „vörös rabbi” keresett és talált menedéket rövid időre a kolostorban. Ennek a vendégségnek a vallásközi párbeszédben betöltött értékeit méltatta. Végezetül Gérecz Imre, a pannonhalmi növendékek magisztere a magyar bencés rend 1802-es újraalapításától a közösség létszámváltozásait kísérte nyomon napjainkig statisztikai kimutatások alapján. A Magyar Bencés Kongregációt ma 90 szerzetes alkotja Magyarországon, illetve a brazíliai São Paolo-i közösségben. Az átlagéletkor 54 év, a legidősebb testvér (Olofsson Placid atya) 98 éves, a legfiatalabb 21 éves. A 30-39 és az 50-59 éves korosztály tagjai vannak többségben az egyes bencés házaknál. Zömében fiatalok élnek a brazíliai konventben, Tihanyban a 20-39 és a 60-69 éves korosztály aránya egyenlő, Pannonhalmán a 40-59 évesek vannak többségben. A folyamatos fiatalodás, s a rendi kötelékben való stabilizálódás tapasztalható az elmúlt évtizedben, ezért nincs válsághelyzet, mint azt többen emlegetik, mutatott rá.
A jubileumi találkozót a házigazda perjel, Korzenszky Richárd és a prézesfőapát, Várszegi Asztrik zárta be. Az elhangzott előadások megmutatták, milyen gazdag örökséget hordoz a bencések közössége, s azt is, mekkora lehetőséget kapott a rend újjászerveződéséhez a rendszerváltozás óta Isten segítségével, fogalmazódhatott meg bennünk, mondta a főapát. Bencésként 1959 óta tapasztalom, hogy mit jelent különböző társadalmi körülmények és változó politikai széljárás közepette szerzetesnek lenni, mondta Korzenszky Richárd. Jó érzéssel tapasztalom, hogy szüksége van ránk a világnak, számítanak ránk az emberek. Igazodási pontra mindig szükség van. Ahhoz pedig, hogy igazodási pont legyünk, egymást kell erősítenünk. Hogy ne egymás fölé akarjunk nőni, hanem egymás mellett egymás kezét akarjuk megfogni. S tudatosítani: ha valóban Istent keressük, akkor gazdagabbá válunk és kiteljesedhetik az életünk, s akkor gazdagabbá, boldogabbá válnak azok az emberek is, akik nálunk keresnek támaszt, segítséget.
Forrás: Veszprémi Főegyházmegye honlapja/Toldi Éva