Amint a neve is utal rá, ennek a programnak elsődleges célja az, hogy „kegyelmi” teret és időt nyisson papok és férfi szerzetesek számára megálláshoz és megpihenéshez, hogy reflektálhassanak életútjuk és lelki útjuk alakulására, felüdülhessenek testben és lélekben, megerősödjenek hivatásukban, megújulhassanak elköteleződésükben és szolgálatukban.
Egy volt résztvevő: „Ez az egyik legjobb lehetőség, amit ismerek, ha az életút közepe táján valaki szükségét érzi annak, hogy megálljon egy kicsit, csendben legyen Istennel és közben minden szükséges emberi segítséget is megkap.”
Mit kínál?
Milyen többletet ad a Kairosz egy személyesen kísért lelkigyakorlathoz képest? A szokványos lelkigyakorlatoktól eltérően ez egy mini szabbatikumhoz hasonló „megállóhelyet” kínál a papi/szerzetesi életút és szolgálat kritikus pontjain. Az apropója lehet egy visszatekintés egy hosszabb, vagy megpróbáló szolgálati időszak után, avagy fontos váltások előtt vagy után; de lehet egy nehéz élethelyzet, vagy egy elakadás is, ami megállásra szólít, amikor túl sok fáradtság és feszültség gyülemlik fel; vagy lehet egyszerűen csak egy életkori átmenet, amikor a dolgok átértékelésre szorulnak. Olyan helyzetekre terveztük, amikor valamilyen mélyebb belső munkára van szükség a változáshoz, illetve változtatáshoz azért, hogy az élet és a szolgálat továbbra is gyümölcsöző maradhasson.
Ennek megfelelően a tartalom sokfajta témát érinthet (pl. életvitel, istenkapcsolat, imaélet, életút, hivatás, élethossziglani fejlődés és az ebből adódó normatív krízisek, kihívások a szolgálatban, kapcsolatrendszerek működése, döntéshelyzetek, stb.), attól függően, hogy az adott résztvevőknek éppen mire van szükségük. Mindehhez a belső munkához egyéni lelki és szakmai kísérést biztosítunk.
A program felépítése a régi bölcsességet követi, miszerint „a kegyelem a természetre épít”, vagyis a lelki dimenzió elmélyítéséhez szükségesek az emberi alapok. Ennek megfelelően az első rész az önismeretre összpontosít: segíti a résztvevőt kapcsolatba kerülni önmagával, jelen valóságával, az esetleges elakadásokkal. Sokat jelent ebben a szakaszban az egyéni ima és reflexió mellett a csoportos feldolgozás. A csoportmunka nagyon megerősítő tud lenni nem csak azért, mert közösség épül a paptársak között, hanem azért is, mert felfedezhető, hogy a többieknek is vannak hasonló jellegű problémáik, sőt, egymás tapasztalatából tanulni is lehet, épülni egymás példáján, erőt és inspirációt meríteni egymástól. Olyan ez az első rész, mint egyfajta mélyszántás, ami előkészíti a talajt a vetésre. Így lép be a résztvevő a második, csendes lelkigyakorlatos részbe, ahol az imában, az isten-kapcsolat bensőségességében, amely elől immár elhárultak az emberi sík nehézségeiből adódó akadályok, Isten veszi át a munkát és teljesíti ki a változást az egyénben, hogy az „élet bőségben” buzogjon fel benne (vö. Jn 10,10).
Egy volt résztvevő: „A csoportmunka segített abban, hogy Isten szemével, irgalmas tekintettel nézzek vissza eddigi életutamra. Így érkeztem el a lelkigyakorlat második, csendes részébe, amelyben valóban személyre szóló vezetést kaptam, amelyben azt élhettem át, hogy megértettek engem ott, abban a szituációban, ahol vagyok, és életem új távlatot kapott.”
Mit kíván?
Komoly elköteleződést, hiszen három hét első hallásra ijesztőnek tűnik, főleg, ha figyelembe vesszük a paphiány miatt egyre nehezebbé váló helyettesítés megszervezésének feladatát. Viszont ahhoz, hogy a folyamatok kibontakozhassanak az egyénben és le is tudjanak kerekedni, és így mélyreható és maradandó változások történjenek szükséges ez az idő.
Egy volt résztvevő: „A jelentkezéskor elég hosszúnak tűnt a három hét, mégis visszatekintve rövid volt... E három hét számomra a kegyelem és a kivételes idő napjai voltak. Újra rátaláltam önmagamra, az életem hajtóerejére: ezt ajándékozta a csoportos munka, amitől a jelentkezéskor tartottam, de minden félelmem szétoszlott már az első napokon. A lelkigyakorlat második felében pedig olyan intenzíven, bensőségesen és reálisan tapasztaltam meg Isten jelenlétét, hogy erre nem is számítottam. A lelki életem új dimenzióval tágult, a papi hivatásom megszilárdult.”
Az idő odaszánásán túl átadott, minőségi jelenlétre is szükség van, vagyis arra, hogy a résztvevő valóban beleadja magát. Ez távolról sem egy előre kigondolt, kívülről ráerőltetett keretbe való beleállást jelent. A struktúrát együtt alakítjuk a résztvevőkkel rugalmasan és szükségleteiknek megfelelően. Így nincs két egyforma program.
Mit ígér?
Egy szóban: átalakulást. Mégpedig egy olyan átalakulást, amely nem kopik meg a szolgálatba való visszatérés után, hanem hosszú távon az élet forrása marad. Egy résztvevő azért jelentkezett a programba, mert tanúja volt egy ilyen változásnak a paptársában. „Én is ezt akarom, ezért vagyok itt,” mondta.
Egy volt résztvevő: „Nem tudtam mire számítsak, de nem is tudtam volna elképzelni, mert ilyen tapasztalatban még nem volt részem. Teljesen nekem szólt, azt kaptam, amire szükségem volt. Tudtam - már amikor jelentkeztem -, hogy ez kairosz, Isten kegyelmi ideje számomra, de utólag ez a szó nagyságrendileg mélyebb értelmet nyert. Az előzetes sejtésem csak halvány előképe volt annak a valóságnak, amellyel Isten megajándékozott. Nem érzem túlzásnak kijelenteni, hogy új időszámítás kezdődött az életemben. …”
Részletek a csatolmányban és a Manréza oldalán olvashatók!
Forrás és fotó: https://manreza.hu/