– „Az irány, amerre most a világ megy, nem az Isten országába vezet. Nem Jézus vízióját akarja megvalósítani” – írta a Pannonhalmi Területi Főapátság plébániáinak advent első vasárnapjára küldött körlevelében. Merre megy a világ?
– Hosszan lehetne sorolni a bajokat, de szándékosan nem bontottam ki a mondatot. Ki-ki gondolkodjon el inkább, és érezze meg az evangéliummal ellentétes törekvéseket a saját környezetében, és lehetőségeihez képest változtasson. Megnevezhetem a legnagyobb felkiáltójeleket, hol tart rossz irányba a világ – háborúk Ukrajnától Hegyi-Karabahon át Gázáig, klíma- és energiaválság –, de lássuk meg, mi van ezek mélyén! Folytonos szembenállás, gyűlölködés, frontképzés ember és ember, csoport és csoport között; egymás megszólításának hiánya, állandó beskatulyázás. „Nagyban” ezek robbantják ki a háborúkat. „Kicsiben”, a családjainkba szüremkedve pedig békétlenséget, haragot hoznak. Sokat beszélünk a Föld ügyéről, a környezetterhelésről, a növekvő jóléti igényekről. Ferenc pápa is foglalkozik vele a Laudato si’ enciklika óta, és a felmelegedésről, a szennyezés kárairól szóló hírek lassan a könyökünkön jönnek ki. Odáig viszont még mindig kevesen jutnak el, hogy mi az egyéni tennivaló. Hogyan élünk? Mennyit fogyasztunk? Figyelünk-e a környezetünkre? – többek között ezeket a kérdéseket szerettem volna előcsalogatni az adventi üzenettel.
– Szeptember végén a Pannonhalmi Főapátság meghívására hazánkba érkezett I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka, november végén, Szent András ünnepére pedig ön utazott hozzá Isztambulba. A pátriárka helyzete sokszorosan érdekes és kényes: székhelyén, Törökországban iszlamista kormányzó hatalom működik, Moszkva pedig megszakította vele a kapcsolatot, miután engedélyt adott az önálló ukrán ortodox egyház létrehozására. Mi volt az üzenete a meghívásával?
– Határozottan kiállni azért, hogy a vallást nem lehet fölhasználni sem gyűlölet szítására, sem háborúk gerjesztésére. Sajnos az imént felsorolt fegyveres konfliktusok mögött ott van a felekezeti feszültség is. Ferenc pápa és Bartholomaiosz pátriárka is elmondta, hogy a vallási intoleranciának nincs köze az alaptanításhoz, a jézusi üzenethez.
– Kirill moszkvai pátriárka viszont vallási megalapozottságot adott az agressziónak, amikor teljes bűnbocsánatot hirdetett azoknak az oroszoknak, akik Ukrajnában esnek el.
– Ez nagyon veszélyes gyakorlat. Bartholomaiosz nálunk, a pannonhalmi bazilikában is hirdette, hogy „nem elfogadható, ha a vallások […] áldásukat adják az erőszakra és a háborúra”. Beszélt arról is, hogy ami Ukrajnában történik, két testvér közötti konfliktus. Az ukrán és az orosz ortodox egyház egy tőről fakad, alapjuk pedig a Biblia. De sem a Szentírásban, sem a keresztény hagyományban nem szerepel, hogy „gyűlöld ellenségedet” és főleg az nem, hogy „gyűlöld a testvéredet”.
– Bartholomaiosz látogatásakor sok szó esett a békéről. Mit tehet ezért egy ortodox és egy katolikus egyházi vezető?
– Egyik egyház sem politikai szervezet; nem tud senkit az agresszió befejezésére kényszeríteni, tűzszünetet elérni, noha pusztán technikailag ezek volnának a béke feltételei. Ez a nagyhatalmak felelőssége. Hogy mégis mit tehetünk, azzal kapcsolatban Michael W. Banach érsek, apostoli nuncius nemrég Pannonhalmán elmondott tanítását tudom idézni: teremtsük meg a belső békét, és sugározzuk ki a környezetünkre.
– Szép, de naivnak hangzó szavak, már ha a hatékonyságot nézzük.
– Minden fegyvernyugvás legmélyebb alapja a belső béke. Szokás mondani, hogy a háborúba kezdő politikai és katonai vezetőknek nincs lelkiismeretük. Ez tévedés: van nekik, és pont azért cselekednek rosszul, mert elhallgattatják! De eljön az a pont, amikor megszólal a lelkiismeret, ahol már nem képes több kompromisszumot kötni. Ferenc pápának sincs más eszköze, mint a háborút viselő vezetők szívére, emberi érzéseire hatni. Társadalmilag pedig ott kezdődik a békétlenség legyőzése, hogy az ember saját magában teremt békét, majd a közvetlen környezetében, kisebb-nagyobb közösségében, ami pedig kisugárzik, vonzó lesz másoknak. Egy ilyen alulról induló mozgalom nélkül a nagyhatalmak sem fognak eredményt elérni.
– Májusban a legfelsőbb pápai intézményrendszer rendkívüli vizsgálatot kezdett a Zirci Ciszterci Apátságnál, a főapátot és a gazdasági vezetőt felfüggesztették, az átvilágítás idejére ön társbiztos lett az Apátság élén. Mi történt eddig, mit lehet elmondani a helyzetről?
– Az a megállapodásunk, hogy amikor minden vizsgálat lezárul, közzéteszünk egy sajtónyilatkozatot – ez az idő még nem jött el. Arról a törekvésünkről tudok beszélni, hogy az átvilágítás idejére zavartalan legyen a működés minden érintett intézménynél. A gimnáziumok jól működnek, a Ciszterci Iskolai Főhatóság új és kompetens vezetőt kapott Rubovszky Rita személyében. Átnézzük a vállalkozásokat is, hogy mi az, ami racionálisan továbbvihető. Az egyház szándéka hogy, nézzünk szembe a hibákkal, javítsuk, amit lehet, és közben működtessük zavartalanul a közhasznú tevékenységeket, társadalmi szolgálatokat.
– A ciszterci iskolák a jövőben is a rendhez tartoznak?
– Fel sem vetődött, hogy bármelyik intézményt megszüntessük, netán átadjuk az államnak vagy másik rendnek. Úgy gondolom, hogy az iskolák biztonsággal üzemeltethetők, és ezek mindig is ciszterci intézmények voltak és lesznek. A történet még a háború előtti időkre nyúlik vissza, mert a rend a rendszerváltás után visszakérte és -kapta a régi intézményeit, apait, anyait beletett, hogy jó műszaki állapotban legyenek. Jelenleg pusztán szervezési kérdésekkel foglalkozunk, a fönntartói odaállás stabil.
– Mi lesz a magyarországi ciszterci rendtartománnyal? Igaz a feltételezés, hogy egyesíthetik a heiligenkreuzi osztrák központtal?
– Nem, és a monasztikus szerzetesrendeknél ez nem is olyan egyszerű. Míg az aktív rendek provinciákba rendeződnek és a provinciák könnyen összevonhatók, amint azt több szerzetesrendnél Magyarországon is tapasztaljuk, addig a monasztikus rendek – így a ciszterci rend is – kongregációkból állnak, a kongregációk pedig önálló monostorokból. Ezek közül egy a Ciszterci Rend Zirci Kongregációja. Egy monostor akkor is önálló marad, ha már csak két-három szerzetese van. Olyan elképzelhető, hogy ha valahol megfogyatkoznak, akkor más helyről küldenek szerzeteseket. De az, hogy Zirc „idegen” fönnhatóság alá kerüljön, például a kérdésben említett osztrák monostor kezébe, amely aztán rendelkezhet a kapcsolódó intézményekkel is, nos, ilyen nem fordulhat elő.
– A vizsgálat nem ért véget, de van-e az ügynek valamilyen már most megfogalmazható tanulsága?
– Ezt szeretném meghagyni Mauro-Giuseppe Lepori ciszterci generális apátnak. Én csak azt tudom elmondani most, hogy a rend és az intézmények zökkenőmentesen működnek tovább.
– Mit tud mondani a maroknyi, szolgálatát gyakran erőn felül teljesítő ciszterci rendi szerzetesnek és az őket segítő alkalmazottaknak, akiknek semmi szerepe nem volt a kialakult vizsgálatban, de az abból fakadó nehézségek miatt úgy érezhetik, kollektíven lettek „büntetve”?
– Pannonhalmának ezer év alatt nyolc hanyatló korszaka volt. A rend is majdnem elpusztult, volt részünk átmeneti föloszlatásban és más tragédiákban. Azért tudtunk újra és újra talpra állni, mert nem vesztettük el a karizmát, vagyis a belső hajtóerőt, a megújulásra törekvést, amely századokon át éltette ezt a közösséget. A történelem ad kapaszkodót: nehezebb idők is voltak már Zirc életében. II. József őket is föloszlatta, lényegében eltörölte a rendet, később volt részük illegalitásban, kisemmizésben. A zirci közösség az utóbbi évtizedekben létszámban megfogyatkozott, de élni akarását, hajtóerejét most is érzem. És hangsúlyozom, az intézmények működése jó, nem kis részben azért, mert kompetens szakemberek kezében vannak.
– Utóbbit nem biztos, hogy mindenki így látja. A hetekben a Mandiner és a Hír TV rendkívül offenzív anyagokat közölt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumról, mert ősszel egy programra meghívták Molnár Áron színészt, aki Noár néven ellenzéki aktivista is. Társbiztosként az ilyen ügyek nyilván eljutnak önhöz.
– Határozottan úgy látom, hogy ez az egész ügy el van túlozva, illetve föl van fújva. Akkor tudunk helyes ítéletet alkotni, ha jól ismerjük a tényeket: a sajtóban elterjedt cikkekkel ellentétben az illetőt nem egyedül, hanem 50 másik vendég mellett hívták meg, és a Szent Imre-nap egyik vendége volt. Továbbá nem előadást tartott, hanem egy választható csoportos, moderált beszélgetésen vett részt 10-12 diák előtt. Tehát nem arról volt szó, hogy kiállították az iskola teljes közönsége elé a díszteremben, elmondta a dolgait, és utána megtapsolták.
– „Noár meghívását sajnálom” – írta közleményében Rubovszky Rita iskolai főhatósági elöljáró.
– Lehet a meghívást jogosan kritizálni, de akkor is úgy látom, hogy az ügyet a sajtóban irreális méretűre fújták, az eredeti helyzettől elszakadva él önálló életet, ez pedig senkinek sem jó.
– Egy-egy cikk vagy véleményműsor eljutott az iskolavezetés és a tanári kar kereszténységének megkérdőjelezéséig, ideológiai bélyegeket sütöttek rájuk. Intézményfenntartóként mit gondol erről?
– Ne feledjük, hogy az egyházi iskola – függetlenül attól, hogy evangélikus, református vagy katolikus – először is iskola kíván lenni. És az iskola nem hitbuzgalmi intézmény, nem plébániai ifjúsági csoport, ahol az elsődleges feladat a hit elmélyítése. A keresztény iskola természetesen a keresztény értékrendet, annak szépségét akarja megmutatni a fiataloknak, és meghívja őket ebbe. De a hitelmélyítés elsősorban a családban és az egyházközségi életben történik, az iskola erre támaszkodik. Minden fenntartó és igazgató első szempontként azt fogja értékelni az állásinterjún, hogy például az illető angoltanár milyen színvonalon tanítja az angolt. Nyilván ott vannak az emberi tulajdonságai, hiszen a pedagógus a személyiségével nevel. És minél fiatalabbak a gyerekek, annál kevésbé a matematikát kedvelik, és annál jobban a matematikát tanító Kati nénit. A nagyobbaknál is így van ez: a kamaszok inkább figyelnek egy stabil személyiségű emberre. Ezek mellett ott van, ráadásként, hogy ha keresztény iskola vagyunk, akkor fontos, hogy a pedagógus hitbéli meggyőződése is rendben legyen. De ezzel nem lehet pótolni a másik oldalt.
– A római katolikus egyház 2011 óta több mint egymillió embert, a reformátusok majd’ 300 ezret veszítettek, így először kerültek többségbe a nem vallásosak Magyarországon – többek között ez is kiderült a 2022-es népszámlálás vallási közösségekre vonatkozó adataiból. Mit üzen ez az egyház(ak)nak?
– Nem eltagadva a bajokat, két ponton árnyalnom kell a képet. Egy: a maga 2,9 milliós lélekszámával még mindig a katolikusoké a legnagyobb közösség Magyarországon. Kettő: megnéztem az adattengerben a Pannonhalmi Területi Főapátság plébániáit, és az jött ki, hogy a népszámlálásnál nagyobb létszámban vannak azok, akiket mi nyilvántartunk, vagyis akiket megkereszteltek, és formális aktussal nem távoztak az egyházból. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy igenis többen vannak, akiknek van igénye a lelki életre, a spiritualitásra. A baj az, hogy nem tudjuk megszólítani őket az intézményi kereteink között.
– Valóban van tömegigény a spiritualitásra, de sokan inkább tantrikus jógáznak vagy a Kurultájon sámándobolnak, mintsem templomba járnak.
– Óriási felelősségünk van elmondani, miért több a kereszténység, mint a sámándobolás: az örök életet és az üdvösséget kell hirdetnünk. Ferenc pápa rendszeresen beszél arról, hogy a hívő embernek jobban, mélyebben, aktívabban ott kell lennie a társadalomban, nyitottnak lenni és párbeszédben lenni azokkal, akik nem vallásosak. Nem a kérkedés, hanem a személyes példa számít. Egyetértek a régi mondással: „Ne beszélj Krisztusról – élj úgy, hogy kérdezzenek!”
– Visszatérő magyarázat a népszámlálási eredményre és a sok válaszmegtagadóra, hogy a hívők egy része problémának látja az egyházak és a politika közelségét, pontosabban azt, hogy az egyházak átengedték a kereszténység szó használatát a politikának, viszont nem emelnek szót lényegében semmilyen visszaélés ellen.
– Ezt a jelzést komolyan kell venni. A kérdés az, hogy hogyan lehet erre reagálni, amikor az egyházak vezetőinek muszáj pragmatikusan is gondolkozni, hiszen rájuk van bízva egy intézményhálózat és egy sor közfeladat, ezért szükségük van az állami támogatásokra.
– Csakhogy a krisztusi tanítás nem úgy szólt, hogy: „Legyetek pragmatikusak!” Főleg, amikor a politika visszaélésszerűen használja a kereszténységet.
– Kétségtelen, hogy Jézus tanítása nem pragmatikus szempontokat helyez előtérbe, és ebben a tekintetben korunk egyháza nem a legprófétaibb hangot képviseli, ha szabad így fogalmaznom.
– 2020 húsvétja előtt zöld böjtöt hirdetett, az „5T” programját, olyan pontokkal, mint „Takarékoskodj az energiával!” és „Tölts több időt a természetben!” Eltelt három év, megjártunk egy világjárványt és egy energiakrízist, de nem látszik, hogy az emberek tömegével nevelhetők lennének, a fogyasztási igény nem csökken. Miért nem változunk?
– Mert még nem fáj eléggé.
– Mármint a klímaváltozás?
– Hiába volt iszonyatos aszály tavaly, hiába volt rekord esős évünk idén és még egy sor más jel, hogy rossz irányba tartunk, a nyomás még mindig nem elég nagy. Úgy látom, hogy a különböző szervezetek, hatóságok sem veszik komolyan a kérdést. Ma már kijelenthető, hogy a korábban kitalált nemzetközi egyezmények, például a széndioxid-kibocsátás csökkentésére vállalt tervek nem segítenek. A szembenézés hiánya és a tagadás erősebb.
– A zöld böjt programját egyre több nyelvre fordítják, most épp grúzul és törökül fog megjelenni. Ennek sincs értelme?
– Dehogynem, minden lehető fórumon beszélni kell erről! Meg kell értetni, mi a tét. Közkeletű tévedés ugyanis, hogy „az emberiség” vagy „a Föld” van veszélyben. Nos, mindkettő létezni fog a legrosszabb forgatókönyv szerint is. A ma ismert civilizációnk viszont tényleg összeomolhat. Nem a kipusztulással kell riogatni, hanem a civilizációnk működését kell újragondolni, mert az hozhat eredményt.
– Mit ért eredmény alatt?
– Vida Gábor akadémikus szokta idézni a tanmesét a két tejes csuporba esett békáról. Az egyik úgy volt vele, hogy nem lehet itt semmit tenni, úgyis lehetetlen kijutni a sima falú edényből, összehúzta magát és megfulladt. A másik viszont nem törődött bele a látszólag megoldhatatlan helyzetbe, addig dobolt a lábával, ameddig vajjá nem köpülte a tejet, és ki nem tudott ugrani. Az emberiség egyelőre úgy viselkedik, mint az első béka. Mint mondtam, a helyzet még mindig nem fáj eléggé. Ha már nem bírjuk a fájdalomnyomást, változtatunk. Csak félek, hogy a civilizációnknak addigra késő lesz.
– Volt valaki, aki elég karakteres képviselője volt az ökológiai gondolkodásnak, és személyesen is kötődött Pannonhalmához. Sólyom László ősszel elhunyt volt köztársasági elnökről nemrég külön is megemlékezett a Szent Márton-díj átadásán. Miért?
– Sólyom László erkölcsi iránytű volt. Személyes kapcsolatunk volt vele, kölcsönösen támogattuk egymást. 2010-ben neki ítéltük a megvalósított szociális elkötelezettséget elismerő Szent Márton-díjat, mert már akkor úgy láttuk, hogy evangéliumi cselekedetei voltak ebben a világban. Kiadónk gondozásában két kötet is megjelent, amit ő fordított olaszról magyarra. Elkötelezettsége példaként állhat korunk előtt.
– A Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évfordulójára készülnek, nemrég nyitották meg a jubileumi programsorozatot. Mit jelent ez a 800 év?
– A templom kiemelt helyszín minden szerzetesközösség életében. Mi sem működünk máshogy, mint aki a szakmájához a belső meggyőződésből, lendületből nyeri az erőt. Nekünk az imádság ad lendületet, és az imádság helyszíne a bazilika. Nyolcszáz év nem akármilyen örökség, minden korszak rajta hagyta a keze nyomát a templomon. Az ősi bazilikát az 1220-as években építették át gótikus stílusban, a török kiűzése után barokkizálták, majd az 1870-es években következett a Stornó Ferenc-féle rekonstrukció, amely nagyban átformálta a térbelsőt. Itt nem csak a kő és a vakolat a kérdés: olvasnunk kell tudni az adott korszak szerzeteseinek a hitében, életérzésében. A katolikus megújulás hozta a barokkot, a 19. század, a tanító renddé válás – amikor királyi akaratból iskolákat kellett átvennünk – pedig valami egészen mást, új érzéseket és funkciókat.
– Ezek szerint a 21. század korszelleme a gasztro, a turizmus, az utóbbi évtized építkezéseiből legalábbis ez látszik. Ennek kell megfelelni?
– A turizmus ma a misszió egyik területe – vallják például az Alsó-Ausztriai Melk bencés apátságának szerzetesei. Van ennek a korszellemnek egy teljesen vállalható része, amitől nem kell megijedni sem az egyháznak, sem egy szerzetesi közösségnek, hiszen nincs ellentétben az alapcélkitűzéssel. Úgy alakítottuk ki a programjainkat, látnivalóinkat, hogy meg tudjuk szólítani a hozzánk akár csak rövid időre, pár perces elcsendesedésre betérőket is.
– Rendben, turizmussal lehet téríteni, de misszió-e ma a bortermelés és a sörgyártás?
– Pannonhalmán abszolút az, hiszen ezekkel a termékeinkkel áttételesen olyanokhoz is eljutunk, akik nem vallásosak, vagy nem is jártak még nálunk. Büszkék vagyunk rá, hogy újraélesztettük a borhoz és a szőlőhöz kapcsolódó spirituális tradíciót, ami teljesen elhalt a téesz-idők alatt. A megújult boroscímkéink arculata, a rajtuk lévő fotók, címerek mind egy-egy történetet mesélnek el a Főapátság gazdag múltjából. December 27-én van a Szent János-napi boráldás, amire az egész környékről jönnek a gazdák. Szent Vince napján, januárban szőlőbejárást tartunk; 30 kilométeres körben végigjárjuk a Pannonhalmi Borvidéket, imádkozunk és megáldjuk a szőlőt. Nagyon jó látni, hogy jönnek az emberek, egész közvetlenül tapasztalom, hogy ez misszióként hat rájuk. És mivel a boraink finoman szólva sem a kannás kategóriában futnak, a minőségi és mértékletes fogyasztást szolgálják. Élő hit és hagyomány nélkül nem lenne bortermelés Pannonhalmán.
Készítette: Borbás Barna
Forrás és fotó: valaszonline.hu