Homa Ildikó a szentmise elején elmondta: ,,Csak dadogva tudom kifejezni azt a nagy örömet, amelyet ma átéltem, amikor bevonultunk a templomba, az oltár elé. Ma Kolozsváron ünnepelhetünk, abban a városban, amelyben közel 100 éve megjelentek a szürkék, és ők nem szűntek meg jelen lenni itt a 100 év alatt: kalappal vagy kalap nélkül, egyenruhában vagy jeltelenül, de mindig ugyanazzal az apostoli vággyal, hogy megismertessék mindenkivel a Szentlélekben való élet szabadságát és a szolgálat örömét.”
Majd az egykori anyaház kápolnájából a Szent Mihály-templom főhelyére került oltárról szólt: ,,A régi anyaház szétszedett oltárát csak a beavatottak szeme ismerte fel. Ahogyan márvány köveink átvészelték a szétszóratást, és csendben várták az új életet, úgy várjuk mi is, maroknyian, erdélyi szociális testvéreként a következő 100 évben, kerületünk feltámadását. És hisszük, hogy Istennek minden lehetséges!”
László Attila, a templom plébánosa bevezetőként így szólt: ,,Mi égbemutatóbb? Erdély legnagyobb tornya a 87 és fél méteres magasságával, vagy száz esztendő megannyi eseménye? Attól függ, mennyire akarunk magasra látni. Mi hangosabb? A közel félszáz itt megtartott országgyűlés, vagy az, ahogyan például Szeréna testvér belengi síron túlról is, még mindig az időt s e tereket?… Mi jövőt formálóbb? Mátyás király keresztelője, a féltucatnál több itt zajlott fejedelemválasztás, vagy Mária testvér mindennapi hűséges, imádságos jelenléte?… Mi értékesebb? Ezen irat, Izabella királyné 1551-ből való levele, amivel átadja Fráter György meggyilkoltatójának a főoltár előtt a koronát, azzal, hogy magyarnak homlokát nem fogja dicsőíteni soha többé, vagy a Szent Mihály új oltára, melyet 1941-ben Márton Áron püspök szentelt fel a testvérek anyaházában, amit hét év után a kommunisták szétvertek, s 70 évig összegúlázva, félredobva hevert, hogy ha eljön az ideje, lépcsőiből méltó hely készüljön Isten Igéjének, oltárasztala pedig az újraáldott templom szívévé legyen?”
Majd így folytatta: ,,A mi életünk értéke most formálódik, az újabb száz esztendő most születik. S mi, az emlékező ünneplésben megerősödve, reménnyel akarjuk munkálni azt. Együtt, küldetésre meghíva, együtt isteni erővel felvértezve. Ennek örömével köszöntelek mindnyájatokat: a centenáriumot ünneplő Szociális Testvérek Társasága hetedhét határból összegyűlt tagjait, vezetőit: Kővári Magdolna európai általános elöljárót, Marybeth Larkin kaliforniai általános elöljárót, Homa Ildikó erdélyi kerületi elöljárót; köszöntelek mindazokkal együtt, akik a médiaközvetítések révén tudnak bekapcsolódni ünnepünkbe. Köszöntöm Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés főapát urat; Tamás József püspök urat, Marton József nagyprépost urat a jelenlévő kanonokokkal, a Teológia elöljáróit: rektor urat, spirituális atyát, tanár urakat és a kispapokat, teológusokat; a papságot, a különféle szerzetesközösségek velünk ünneplő tagjait, világi elöljáróinkat, a Báthory Líceum lelkes csapatát, a testvérfelekezetek tagjait, kedves híveinket és minden vendéget. Isten, kit áldani jöttünk, tegye Lelkével gazdaggá, teljessé ünneplésünket!”
Suscipe Sancte Pater! A május 20-iki, szombati hálaadó szentmisén, amelynek főcelebránsa és szónoka Hortobágyi Cirill bencés főapát volt, s amelyben az alapítás óta eltelt száz évért adtak hálát, ezüstfogadalmat ünnepelt Gábor Csilla, Homa Ildikó, Nagy György E. Zelma testvérek, negyven éves fogadalmát ünnepelte Fogarasi Edit testvér, egy jelölt pedig az új élet csírájaként magára öltötte Szent Benedek érméjét.
Az első testvérek a bencés lelkiségben ismerték fel azt a karizmát, azt a tradíciót és megújulást ötvöző megtartó erőt, amely egy apostoli és nagyon is a világban élő szerzetközösséget képes éltetni, képes táplálni, és képes az evangéliumra figyelve az egyházban és a világban megtartani. Szent Benedek atyánk a szerzeteséletét megkezdő új testvérhez,
és az új jövevényben az Úristen ajándékát ünneplő közösséghez ezeket a szavakat intézi: Föl kell tehát állítanunk az Úr szolgálatának iskoláját!” (RB Prol. 45) Mert szerinte a monostor, a szerzetesközösség olyan, mint egy iskola,
ahol meg lehet tanulni Istenre figyelni, és az embertársat szeretni. […] Az ezerötszáz éves bencés rend, és a száz évre visszatekintő Szociális Testvérek Társasága titka is egy és ugyanaz: nem szűnt meg tanítvány maradni,
nem szűnt meg Istenre figyelni, és az embertársat szeretni, nem szűnt meg abba az iskolába járni, ahol Jézus a tanító! […] Jézus nyomokat hagyott hátra, nem tűnt el nyomtalanul a világból! Milyen nyomokat? Épp a szerzetesség szolgálatára és küldetésére, közöttük a szociális testvérekére is úgy tekintünk, hogy Jézus nyomait, mai üzenetét keresik a világban és tanúságot tesznek róla az emberek között. Amikor Schlachta Margit testvér, Boldog Salkaházi Sára testvér és a többi alapító úgy álmodták meg közösségük szolgálatát, az ő céljukat: hogy a lelkek mentése, a közjó szolgálata, a társadalmi problémák enyhítése, a nehéz helyzetben lévő nők, gyermekek és családok segítése lesz a küldetésük, az evangélium által, a katolikus egyház szociális tanításának szellemében, tanúságot téve Isten megszentelő szeretetéről, mindig a kor igényeinek megfelelően. Amikor így döntöttek, akkor nem tettek mást, mint Jézus nyomait, mai üzenetét kívánták keresni a világban és tanúságot tenni róla. […] Az elmúlt száz évben Európa szerte megfogyatkozott a hit, sok embertársunk számára elhomályosodtak Jézus nyomai! Minden hívő, keresztény ember küldetése ma az, ami a szociális testvéreké is: Jézus jelenlétét és nyomait felismerni és tanúságot tenni róla a világban. Maga a Szentírás Jézus tanításának legfontosabb lenyomata. A szentségek Jézus nyomai: az Eucharisztiában önmagát teszi jelenvalóvá közöttünk és erősíti az életünket. Ma itt mindannyiunkét, akik itt jelen vagyunk! A mindennapokhoz erőt, táplálékot Isten igéjéből és a szentségekből kapunk. Éltetnek bennünket, hogy a nyom tovább haladjon. Jézus nyomokat hagyott hátra! És életünk nagy lehetősége, kedves szociális testvérek és kedves testvérek mindannyian, hogy Jézus nyomdokába lépjünk!
Hogyan és mikor tudunk Jézus nyomába lépni?
A mindennapokban, azzal, ahogyan élünk!Amikor az egyik ember elköteleződik a másik mellet, szeretetből, szabadon, hogy a másiknak hasznára legyen: Az ég feltárul, mert az az ember Jézus nyomába lépett, a nyom megy tovább. Amikor bocsánatot tudsz kérni és megbocsátasz annak, aki megbántott, vagy akit te bántottál meg: Jézus nyomdokában jársz: az ég feltárul, mert a nyom megy tovább. Amikor önzetlenül kedves, barátságos, szolgálatkész, jólelkű vagy a másikkal; (Szent Pál kicsit bonyolultabban írja: A béke kötelékével fenntartani a lelki egységet! Ám ez nem jelent mást, mint, hogy önzetlen, kedves, barátságos, szolgálatkész, jólelkű vagy) Az ég feltárul egy nyom folytatódik. Jézus nyomokat hagyott hátra, az apostolok nyomokat hagynak hátra, letűnt korok keresztényei folytatták, amit Jézus elkezdett. Most rajtunk a sor! Nincs mire várni! Keressük nyomait a szentírási történetekben, amit lejegyeztek róla. És ma is, mi is átéljük, amit üzen, amit hátrahagyott, amit kínál nekünk! Megértünk valamit lelkületéből, hogy hogyan akart békével, igazsággal eltölteni embereket. Keressük, nyomait ebben az asztalközösségben, ahol a hétről hétre ünneplünk. A kenyér és a bor maga Krisztus övéinek átadva, a világért: Belénk is erő árad a vele való közösségből, bátorságot ad és hordozza a napokat. Ne hagyj ki egy vasárnapot se, maradj Jézussal asztalközösségben! Keressük nyomait az emberekben, akikkel találkozunk, hogy osztozunk örömükben, bánatukban! Biblikus módon kifejezve: Amit egynek a legkisebbek közül tettétek nekem tettétek”. […] Jézus nem azt várja, hogy erőnkön felüli nagy tetteket vigyünk végbe, hanem csak annyit, hogy egyszerűen éljük és hirdessük az evangéliumot. Találkozzunk újra és újra Jézussal az imádságban, a szentségekben és találkozzunk az emberekkel! Ezek a találkozások adnak értelmet az életnek és hoznak gyógyulást számunkra, az élettel és a találkozásokkal szükségszerűen velejáró sebekre! Talán az a lábnyom ott abban a jeruzsálemi kis nyitott tetejű templomban is ezt jelenti: Jézus maradandó nyomot hagyott a földön, és ezzel nyitotta meg nekünk az eget. Lábnyomát nem lehet nem észrevenni. Éltem nagy lehetősége, hogy felfedezzem, és tovább lépjem. Felfedezzem és tovább lépjem, amint Schlachta Margit, Boldog Salkaházi Sára és a többi testvér tette az elmúlt 100 évben!
Az ő példájuk nyomán mondjuk: Itt vagyok, engem küldj; itt vagyunk, minket küldj!
A szentmise után a BBTE RK Teológia kara dísztermében jubileumi konferenciát tartottak, amelynek keretében Hortobágyi Cirill főapát (Nova et vetera. A bencés lelkiség) és Kővári Magdolna általános elöljáró (Sziklaszilárd hűség és értékőrzés – Szociális testvérek a történelem sodrában) tartott előadást.
Nóda Mózes, a kar intézeti igazgatója Teológia és a Szociális Testvérek Társasága címen a teológiának két területét emelte ki, ahol a testvérek nagyon elkötelezték magukat: a szociális kérdés és a liturgikus megújulás. Ezt követően diákok számára a tavaly meghirdetett pályázat két nyertese, Gönczi Delenke és Böjte Csongor mutatta be az Ikrich Erzsébet Auguszta-díjra érdemesítő pályaművét.
Az ünnepség zárásaként és feloldásként, levezetésként kerekasztalra kerül sor, ahol Serbán Mária, a nagyváradi püspökség munkatársa kérdezte Csorba Melinda egyetemi hallgatót, Hortobágyi Cirill főapátot, László Attila plébánost, Márkus Etelka trénert és Zamfir Korinna egyetemi tanárt a társasághoz, egyes tagjaihoz fűződő személyes kapcsolatáról, a szociális testvérek mai helyéről, szerepéről.
A kérdésekre adott válaszokból megtudtuk: a kolozsvári központi plébánia udvarán működik a Szeréna lak, amelyet a hosszasabb gyógykezelésre szoruló betegek szolgálatára hozatott rendbe László Attila plébános. Zamfir Korinna kiemelte, milyen csodálatos nők voltak a bebörtönzött, üldözést szenvedett testvérek, s hogy azután a gyilkos üldözés után ma keresztényüldözésről beszélni Európában nem valós helyzetkép. Hortobágyi Cirill főapát egy sokakat behálózó jelenségről szólt: saját életünk betölt s lefoglal, a magunk szolgálata előbbre kerül, mint az Úré, így észrevétlen csúszik az Istennek szenteltség eredeti eszméje ,,önfényezésbe”. Figyelmeztetett: bárhogy szólítjuk a szerzetest, a papot: úr vagy atya, az igazán jó szó a testvér – kifejezi, hogy mind egyenrangúak vagyunk Istenben.
Márkus Etelka arra a kérdésre, az eddigi szolgálati helyek mellett még hol látná a szociális testvéreket, arról szólt, olyan helyeken, ahová az egyház a maga hagyományos kereteivel nem jut el. A társadalmi jelenlétet emelte ki minden megszólaló, még a teremből hozzászólók is, köztük Marton József nagyprépost, aki elmondta: ő Ferenc pápával egybehangzóan ott lát éltető jövőt, ahol a szolgálattevők kimennek a társadalom peremére, a kitaszítottakhoz, és őket szolgálják szeretettel.
A felemelő, jó, oldott hangulatú ünnepségen mindenki megszólítottnak, testvérnek, otthon érezhette magát: szociális testvér és vendég, messziről jött és helyi, pap és világi, diák és tanár… A múlt felidézése pedig érezhetően nem az egykor voltnál való leragadást, hanem a továbbvezető lendületet adta.
Ad multos annos! Kedves szociális testvérek, szolgáljátok a rászorulókat, közösségünket, helyi egyházunkat és Istent erővel, szeretettel, gyöngédséggel és ha szükséges, kemény elszántsággal, szigorú következetességgel!
Írta és fotózta: Bodó Márta
Forrás: romkat.ro
