Secretum Silentium címmel Liturgikus Tanulmányi Napokat hirdet a Pannonhalmi Főapátság, amely a 2020-as NEK egyik előkészületi eseménye. Gérecz Imre bencés szerzetessel beszélgetett a NEK munkatársa.
Közeledik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az Eucharisztia hitünk középpontja. Mit jelent ez személyesen számodra?
Távolabbról indítanék. Bencésként természetesen meghatározó számomra Szent Benedek Regulájának hetedik fejezete, amely az alázatról szól. Az alázatosság első foka abban áll, hogy tudatosítjuk magunkban: Isten mindig jelen van az életünkben. Mellettem, bennem van, ami alázatra nevel. Ugyanúgy megóv a nagyképűségtől, ahogy a kétségbeeséstől is. Ezt az állandó istenközelséget gyógyító jelenlétként élem meg, amelynek az egyik legkiemelkedőbb pillanata az Eucharisztia ünneplése. Az olvasmányok és az ott gyakorolt gesztusok segítik napról napra átélni ezt a közelséget, és egyben meghatározzák az Eucharisztiához való viszonyulásomat is.
Tudnál példát hozni a közelséget megtartó gesztusokra?
Egy ilyen gesztus, amikor az igeliturgia után körülálljuk az oltárt. A testvéri közösségünknek ez egy erős kifejezése. A kör valójában félkör, mert nyitva hagyjuk a szentmisén résztvevők felé. Szintén fontos számomra a kétszín alatti áldozás és áldoztatás. Azon túl, hogy segít jobban megérteni az olvasmányok és énekek üzenetét, mély szimbolikával bír. A borral átitatott ostya kifejezi, hogy az értünk feltámadott Krisztust vesszük magunkhoz. Ahogy a kenyér magába szívja a bort, mi is úgy telünk el a Szentlélekkel. Az áldozás előtti közös imádságunkat – „Uram nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj…” – is mindig nagyon tudatosan imádkozom. Hálával telt a szívem, hogy Isten, bűnös voltom ellenére, a továbblépésben akar segíteni. Nem a méltóságomtól függ, hogy részesülök-e benne – hisz soha nem leszek méltó – hanem ajándékként kapom meg az Ő testét és vérét. Szintén gesztusnak mondható szokásom, hogy amikor szerepet kapok a szentmisén, akár kántorként, akár miséző papként, a szövegeket előre átelmélkedem. Összefüggéseket keresek. Mire akar éppen tanítani a liturgia? Ha kántor vagyok, annak alapján választok áldozási éneket. Ha főcelebráns vagyok, a Miatyánk előtti spontán imában utalok vissza az aznapi evangélium üzenetére. Hiszem, hogy ugyanazzal a Krisztussal találkozom az áldozásban, mint aki az evangéliumban is tanított engem. Az imádság egyszavas definíciója számomra az Istennel való „együtt-érzés”.
A szentségimádás, mint imaforma hogyan van jelen az életedben Pannonhalmán?
Van olyan szerzetes testvérem, akinek ez fontos imamódja, számomra leginkább a Szentírás olvasása jelenti az Istennel való találkozást. Ez az apropó, hogy Isten megszólíthasson. Ha mindennap Isten jelenlétébe helyezem magam, az olyan, mintha a kenummal beleállnék a sodrásba. Nem az izomerő visz előre, hanem a lendület, és a rendszeres liturgikus imaéletem adja a keretet – a folyómedret – ehhez az előrejutáshoz. Kit a dicsőítés, kit a Szentírás olvasása, kit a zsoltározás visz közelebb Istenhez. Az viszont fontos, hogy az eucharisztikus kenyér és bor Jézus Krisztus jelenlétének a legkitüntetettebb megnyilvánulása. A közösségünk például állva marad mindaddig, amíg az áldozás szertartása zajlik a templomban.
Szerzetesek közösségében megélni az Eucharisztiát jelent valami többletet a számodra?
Bencésként megélem azt, hogy az Eucharisztia mindig a közösségé. Nem egyéni cselekvés, akár vezetem, akár csak magamhoz veszem. Nem az én misém és az én döntéseim, hanem a kenyér közös megtörése az, amiből én is részesedek. Az Eucharisztia az osztozás szentsége is egyben. Osztozás Istennel és egymás között, de azokkal is, akik éhesek, hontalanok, menekülnek. Ezt a fontos szempontot mintha elfelejtettük volna…
Az idei főapátsági évad hívószava a csend. A csend adja a programjaitok, együttléteitek alapját. A befogadó lelkület megvalósul a tematika kapcsán is?
Igen. Például hallássérült testvéreket hívtunk meg, hogy az egyházi év három fontos időpontján velünk együtt ünnepeljenek. Az első alkalom advent negyedik vasárnapján volt, a második nagyböjtben, a harmadik pedig még előttünk áll, pünkösd ünnepén. Szentmisére hívjuk őket, ahol jelnyelvi tolmács segíti részvételüket, majd ezt követően egy kötetlen együttlétre.
Milyen tapasztalatot nyújtottak eddig ezek az együttlétek?
Sokan mondják, hogy a bencések miséje elmélkedő, meditatív. Fontos látnunk, hogy a siket és nagyothalló emberek nem a csendben, hanem hang nélkül élnek. Amikor mi elcsendesedünk, a beszéden túl lényegében kikapcsolunk minden hangon kívüli kommunikációt: a mimikát, a gesztusokat is. Tartottam attól, hogy a misénken mennyire fogják otthon érezni magukat. De rájöttem, hogy amikor mi az Eucharisztiát ünnepeljük, nagyban építünk a látványra, a mozgásra és még illatos tömjént is használunk. Nagyon szép megtapasztalás és együttlét volt az, amikor nagyböjt elején egy keresztségre készülő felnőtt katekumennek a liturgiában elmondtuk, és ezzel átadtuk az Úr imádságát. A Miatyánkot ugyanis siket és nagyothalló testvéreink is velünk együtt imádkozták. Egy nagyothalló férfi jelelléssel vezette az ő „kórusukat”. Engem ez akkor nagyon megérintett.
Az idei nyáron ismét hívtok és vártok vendégeket a Liturgikus Tanulmányi Napokra, amelyet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeként hirdettetek meg. Ebben hogyan jelenik meg a csend?
A Pannonhalmi Területi Apátság az ország legkisebb egyházmegyéje. Mint minden egyházmegye, mi is bekapcsolódtunk a Kongresszus előkészületeibe. A szerzetesközösség tagjai és iskoláink diákjai egyaránt képviseltetik majd magukat a központi eseményeken. A mi hivatásunk ugyanakkor elsősorban egy „oázis” gondozása. Nem mi megyünk ki az emberek közé, hanem őket hívjuk meg ebbe az oázisba töltekezni. Így született meg a Liturgikus Tanulmányi Napok gondolata, amelyet minden év augusztusában tartunk. A bencések ezzel járulnak hozzá a Kongresszus készületeihez. Ezeken a napokon örömmel látunk vendégeink között minden érdeklődőt, akik szívesen részt vesznek zsolozsmáinkon és liturgiáinkon, valamint bekapcsolódnak az Eucharisztia misztériumáról és a csendről szóló előadásokba, műhelyekbe. A képzés idén latin címet kapott: Secretum Silentium. Több latin nyelvű liturgiakommentárban megtalálható ez a kifejezés, ami mindig az Eucharisztia csendjére utal. Jean Gerson egyik levelében viszont más értelemben kerül elő. A párizsi egyetem 15. századi vezetője ebben az írásában arra buzdítja a fiatalokat, hogy az egyetemi előadások, a tankönyvek és a társasági élet mellett engedjenek teret a csendes elmélyülésnek, egy kis secretum silentiumnak is. Mi is erre hívunk minden elkötelezett keresztényt augusztus 12-14. között.
A liturgikus napokról az alábbi linkre kattintva lehet tájékozódni:
https://pannonhalmifoapatsag.hu/secretum-silentium-liturgikus-tanulmanyi-napok/
Fotó: Pannonhalmi Főapátság, Németh Kinga
Forrás: NEK Titkárság