A szalézi család tagjai, szerzetesek, szerzetesnők, barátok, munkatársak jöttek el az ünnepi konferenciára. Elsőként Carolina Costabile nővér, a rend magyarországi elöljárója köszöntötte a konferencián megjelenteket. Hangsúlyozta, imáikban mindig jelen vannak mindazok, akik a régmúlt időktől napjainkig a nehézségek ellenére is a magyar fiatalok nevelésén és evangelizációján munkálkodtak. Hozzátette: az alapító száznyolcvanadik, a rend megtelepedésének nyolcvanadik évfordulója lehetőséget ad arra, hogy a múltat felidézzék, a nehézségekről beszéljenek, de arra is jó ez az alkalom, hogy felismerjék a nővérek, hol tartanak küldetésük teljesítésében.
Beer Miklós váci megyéspüspök Ferenc pápa nagyböjti üzenetéből idézett egy gondolatot, mely szerint embertársunk ajándék számunkra, aki segít abban, hogy Isten velünk kapcsolatos tervét teljesíthessük. A másik ember tehát – legyen az felnőtt, aki segítségre, támogatásra, vagy gyermek, aki nevelésünkre, támogatásunkra, bátorításunkra szorul –, segíti Isten velünk kapcsolatos tervét. A Segítő Szűz Mária Leányai épp ezt teszik, ezért is fontos magyarországi jelenlétük. A Jóisten annak a lehetőségével bízta meg őket, hogy neveljék, oktassák a fiatalokat, életüket az Istenhez vezető útra irányítsák. Csodálatos ez a feladat – folytatta Beer Miklós –, melyet Szalézi Szent Ferenc, Bosco Szent János és Mazzarello Szent Mária Dominika nyomán a nővérek is végeznek. Látnunk kell, Isten rajtuk keresztül akar segíteni, ajándékozni, hogy az ő képmásai lehessünk.
Várnai Jakab OFM, a Sapientia főiskola rektora kiemelte, hogy a nővérek jelenléte az országban az örömöt jelenti, az örömöt növeli. Mint mondta, aki nem kap neveltetést, abban kevesebb az öröm, aki nem igazodik el a világban, az szomorú lesz. Az öröm igazi esélye, ha jobban megértem, mi történik a világban, mi történik körülöttem. Nevelni azt jelenti, hogy több örömhöz juttatjuk az embereket – folytatta a rektor. A nővérek azonban örömöt hoznak azzal is, hogy szerzetesnők. Ez az önátadás öröme. Öröm odaadni életünket és úgy szolgálni. A szalézi nővérekkel való találkozás mindig az életnek örömmel való megjelenését jelenti – folytatta Várnai Jakab, majd hozzátette: a nevelésben is nagyon fontos az őszinteség és az élet örömmel való megismerése, megélése.
Varga Judit, a Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa a szalézi nővérek magyarországi történetéről tartotta előadását. Mint mondta, a nyolcvanéves jelenlétből negyven esztendő adatott, hogy szabadon működhessenek, negyven pedig illegalitásba kényszerítette őket, de hitüket, küldetésüket ekkor is vállalták, megélték. Az előadó az 1937-es letelepedésről beszélt, amikor a Vas megyei Olad községbe Olaszországból érkeztek nővérek, mert Ádám László, a szombathelyi szalézi rendház igazgatója az oladi lelkipásztornak azt ajánlotta, hogy iskolájuk megüresedett tanítói helyére Don Bosco magyar leányait hívják haza. Négy magyar és egy olasz nővér érkezett Szűz Mária születésnapján, szeptember 8-án a kis településre. Az előadó aztán három nővér sorsán keresztül mutatta be, miként alakult a rend élete a szerzetesrendek betiltását követően, miként próbáltak fiatalokkal titokban, illegálisan foglalkozni, miként adták tovább karizmájuk lényegét a fiatalabb korosztályoknak, hogy 1989. november 28-án Roboz Etelka nővér másfél szobás óbudai lakásában Bősze György szalézi atya hálaadó misét mondhasson azért az igazolásért, mely a Segítő Szűz Mária Leányai magyarországi működését újból engedélyezte.
Rébay Magdolna, a debreceni egyetem docense előadásában a katolikus nevelés és oktatás magyarországi helyzetét, hátterét mutatta be a szalézi nővérek letelepedésének időpontja és az államosítás közti időszakban.
Piera Cavaglia FMA nővér, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézmény általános főtitkárnője Mazzarello Szent Mária Dominika életéről beszélt. Kiemelte a női léleknek a szalézi nevelésben betöltött szerepét, valamint hogy az alapító Mazzarello Mária miként lehetett Isten tervének alázatos és termékeny eszköze.
A Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek alapítója, Mazzarello Szent Mária Dominika 1837-ben, Olaszország északi részén, egy aprócska piemonti településen, Mornesében született. Erős fizikuma miatt kislány korától kezdve édesapjával dolgozott a földeken. 1860-ban tífuszjárvány tört ki a környéken. A fiatal, írástudatlan lányt gyóntató papja arra kérte, hogy segítsen a Mazzarello család megbetegedett tagjainak ápolásában. Mária igent mondott, bár érezte, maga is el fogja kapni a betegséget. Így is történt. Csodával határos módon meggyógyult, de fizikai ereje többé nem engedte, hogy a földeken dolgozzon. Barátnőjével ekkor arra az elhatározásra jutott, hogy varrónőnek tanulnak, tudásukat pedig a szegény kislányoknak fogják továbbadni, ezzel megélhetést biztosítva nekik. Megnyitottak egy kis műhelyt, árvákat fogadtak be, tanítgatták őket. Mária gyóntató papja a „Szeplőtelen Szűz Leányainak” nevezte őket. 1864-ben Don Bosco Mornesébe érkezett, hogy kollégiumot nyisson a falubeli gyermekeknek. IX. Piusz pápa ebben az időben bízta meg Don Boscót, hogy alapítson egy női intézetet. Ő a Szeplőtelen Szűz Leányait választotta.
1872-ben tizenöt leányából lett a Segítő Szűz Mária Leányai szerzetesrend. Szerzetesi fogadalmat tettek, és Máriát választották főnöknővé. Máriának e szolgálatban megmutatkoztak kiváló anyai és vezetői képességei. Vidámsága vonzó volt és magával ragadta a fiatal leányokat. Intézménye rohamosan fejlődött, sokfelé nyíltak házaik, missziójuk Amerikába is eljutott.
Mazzarello Mária negyvennégy éves volt, amikor 1881. május 14-én meghalt. Halálakor az intézet 28 házban 165 apácát és 65 novíciát számlált. Tizenkilencet Olaszországban, hármat Franciaországban, hatot pedig Amerikában.
XI. Piusz pápa 1938-ban boldoggá, XII. Piusz pápa 1951-ben szentté avatta.
Forrás és fotó: Bókay László/Magyar Kurír