A kiállítás a Jézus Társaság erdélyi tevékenységére fókuszál, elismerésül a jezsuiták működéséért, mindazért a lelki és szellemi örökségért, amely átszövi az erdélyi történelmet, egyház- és művelődéstörténetet. A tárlat kronologikusan haladva mutatja be a Jézus Társaság történetét a kezdetektől, az alapítástól, az erdélyi megtelepedés nehézségein és sikerein át a 18. századi fénykorig és feloszlatásig, majd pedig az újraalakulástól kezdve, a 20. századi totalitárius elnyomáson keresztül egészen napjainkig.
A tárlat a Jézus Társaság alapító atyjának, Inigo Lopez fiatal baszk nemesnek, a későbbi Szent Ignácnak a történetével, a rendalapítókkal és a Társaság kezdeteivel indul. Ötszáz évvel ezelőtt (1521-ben Pamplona ostrománál) Inigo sebesülése és megtérése nem csupán saját életében hozott fordulópontot, hanem elindította őt azon az úton, amely a jezsuita rend 1540-es megalapításához vezetett. Szent Ignác 1556-ban bekövetkezett halálakor a Társaságnak már közel ezer tagja volt.
A tárlaton megtalálhatóak az Ignác megtérésében meghatározó Krisztus élete (Vita Christi) és szentek élete (Legenda aurea sanctorum) ősnyomtatványok, emellett pedig az Ignáci szikrák, Loyolai Szent Ignácnak a lelki életre és apostolkodásra vonatkozó mondásaiban is részesülhetünk. Szent Ignác gyakran idézett lelkigyakorlatos könyve (Exercitia spiritualia, Prága, 1680), valamint a jezsuita rend alkotmánya (Constitutiones Societatis Jesu. Róma, 1583) szintén láthatóak a kiállításon.
A kiállítás ezen, első állomásán egy nagy méretű festmény Szent Ignác nyughelyét, a római Il Gesu-templomban álló oltárt ábrázolja, amelyet a kor neves építésze, Andrea Pozzo tervei alapján kiviteleztek. A kép pár éve egy Kolozsvár környéki falu, Kapjon kis templomának karzatán került elő, és a restaurálás után helyezték a jezsuiták által fenntartott marosvásárhelyi templomba. A színvonalas barokk kép egykor feltehetően a kolozsvári jezsuita rendházban állt.
A tárlaton a legtöbb ábrázolás Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc portréja, mivel a rendalapítók közül őket ábrázolták a leggyakrabban. A kézdiszászfalui templom oratóriumán előkerült táblaképek a két rendalapító 17. századi ritka ábrázolásai.
Alakjuk több 17–18. századi kehely díszítésén, metszeteken és festményeken is feltűnik.
A Jézus nevét viselő Társaság sok szempontból eltért a korábban alapított szerzetesrendektől: engedelmességet fogadva a mindenkori szentatyának, Európán kívül is indítottak missziókat, az újkorban felfedezett világ minden tájára.
A jezsuiták kisebb-nagyobb megszakításokkal a 16. század végétől Erdélyben is jelen voltak. A jezsuita rend erdélyi megtelepedését Báthory István fejedelem, lengyel király tette lehetővé. A Báthory hívására 1579-ben Erdélybe érkező jezsuiták első rendháza a reformáció során felhagyott kolozsmonostori apátság volt, ahonnan rövidesen (1581-ben) Kolozsvárra költöztek.
Ezzel egyidőben nyílt a gyulafehérvári, majd 1581-ben a nagyváradi rendház. A tárlaton Báthory István és Báthory Zsigmond metszetábrázolásai, a kolozsmonostori templom pápai búcsúengedélye (1713-ból), valamint a gyulafehérvári ún. Báthory-templomból, (amelyet a 19. század végén lebontottak), két faragvány került bemutatásra.
A jezsuiták néhány év alatt jelentős sikereket értek el a lelkigondozás, rekatolizáció és oktatás terén egyaránt. Oktatási rendszerük a korszakban a legmodernebbnek és leghatékonyabbnak számított. A jezsuita iskolák 1599-ben bevezetett, hosszú időn át érvényes tanulmányi szabályzata (A Ratio atque institutio studiorum Societatis Jesu. Róma, 1586), valamint az első teljes magyar bibliafordítás (Káldi György SJ fordítása, Bécs, 1626), több teológiai mű és lelki-irodalmi kötet szemlélhető a kiállításon. Az oktatásban használt, válogatott könyvek sora is jelzi az erdélyi jezsuita oktatás színvonalát.
A Báthory által alapított kolozsvári kollégium a protestáns ifjak körében is népszerűvé vált. A kálvinista családból származó Pázmány Péter kisfiúként került a jezsuiták kolozsvári gimnáziumába, ahol 1583–1587 között végezte tanulmányait. Rövid időn belül, tizenhárom éves korában katolizált, majd 1588-ban belépett a jezsuita rendbe. 1616-ban esztergomi érsekké szentelték. Érsekként a magyarországi politikai és egyházpolitikai élet egyik legfontosabb szereplőjévé vált. (1635-ben, a grazi mintájára létrehozta a nagyszombati jezsuita egyetemet.)
Pázmány Péter egész alakos portréja, amely először látható kiállítva, a bíboros Bécsben festett képe vagy annak metszetváltozata alapján készült. A kolozsvári képet Czikó József készíttette 1729-ben, az akadémiai tanulmányait záró ünnepélyes védésre (disputára). (Hasonló alkalomra készült képek közül még kettő, egy Szent Imrét és egy Szent László királyt ábrázoló festmény maradt fenn Kolozsváron.)
A 16-17. század során az országgyűlés négyszer űzte ki a rendet Erdélyből. A jezsuiták azonban, a fejedelmi hatalom és a kis létszámú katolikus nemesség támogatásának köszönhetően, mindannyiszor visszatértek.
Székelyudvarhelyre 1592-ben érkezettek az első jezsuiták (Mediomontanus, valamint Marosvásárhelyi Gergely). A Szent Miklós-plébániát vezették a rend 1773. évi feloszlatásáig. Jelenlétükre a kiállításon Sámbár Mátyás (1617–1685) jezsuita fennmaradt portjéja, a jezsuita rendház leltára (1773), valamint egy Loyolai Szent Ignác-ereklyetartó emlékeztett.
A jelenlegi Szent Miklós-templom oldalán egy 1679-es évszámmal jelzett kőkeret az egykori Xavéri Szent Ferenc-kápolna bejárata lehetett. A templom főoltárán négy jezsuita szent szobrát helyezték el, amelyek közül kettő megtekinthető a kiállításon.
A jezsuiták 1674-ben érkeztek Nagybányára, pár év múlva (1677-ben) viszont kiűzték őket a városból, de 1691-ben újból kezdték a működésüket. A Szentháromság tiszteletére (1717–1720 között) templomot építettek, és a plébániát itt is a rend feloszlatásáig vezették.
Szeben városába az osztrák hadsereggel, (1688-ban) mint tábori lelkészek jöttek és önálló plébániát alapítottak, majd a nagytéren szintén a Szentháromság tiszteletére templomot építettek. (A 1726–1733 között épült barokk templom berendezése, a rendház díszítése ma is őrzi a rend egykori jelenlétét.)
Brassóba ugyancsak az osztrák katonaság kíséretében érkeztek. A jezsuita misszió plébániai feladatokat is ellátott. P. Bzenszky Rudolf jezsuita 1694-től megkezdett plébániai anyakönyvezésének kötete megtekinthető a tárlaton.
A Jézus Társaság tagjai az 1773. évi pápai feloszlatásáig Erdély-szerte rendkívül hatékonyan működtek, mind a pasztorációban, az oktatásban, papképzésben, könyvkiadásban, templomépítésben. Kolozsváron épült (1724-ben felszentelt) Szentháromság-templom az erdélyi barokk építészet monumentális emléke. A templom felszerelései, a kiállításon bemutatott klenódiumok is jelzik, hogy milyen igényes, magas művészi színvonalú alkotásokat hoztak létre, illetve rendeltek. Az augsburgi aranyműves, Joan Cristoph Fesenmayer 1642-ben készített, zománcképekkel díszített kelyhe is bizonyság erre.
A Jézus Társaság a 18. század folyamán Erdély területén zavartalanul és nyíltan, a Habsburg-ház támogatását élvezve fejthette ki missziós és oktatási tevékenységét. Újabb missziós állomások, rendházak és iskolák létesültek, a rendtagok száma pedig gyarapodott.
Marosvásárhelyre Kolozsvárról ment át jezsuita, Endes István. A páterek 1702-től iskolát működtettek, (1712-ben konviktus is létesült). A misszió 1727-ben plébánia rangra került. A főtéri, Keresztelő Szent János tiszteletére (1728–1750 között) épült templomban a rendalapítóknak több ábrázolása is fennmaradt.
A templom alatti kriptában kapott végső nyughelyet Apostol György jezsuita (+1797), aki a Vásárhely környéki plébániákat a rend feloszlatása után is ellátta. A kiállításon látható portéja a székelybői templomban maradt fenn.
A rend a feloszlatásáig kollégiumokat működtetett: Kolozsváron, Brassóban, Marosvásárhelyen és Nagyszebenben, a partiumi Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Nagybányán, valamint a bánsági Temesváron és Karánsebesen. A papképzésre is figyelmet fordítottak, Erdélyben 1583-ban Antonio Possevino jezsuita (közös pápai és királyi alapítással) Kolozsváron papnevelő szemináriumot szervezett.
Jezsuita képzésben részesült a székelyudvarhelyi születésű Boér Imre kanonok, székelyhodosi plébános, akinek a portréja látható a tárlaton. A festményen Boér Imre hodosi plébános a kolozsvári könnyező kegykép előtt térdel, a Szűzanyának ajánlva önmagát és a rábízott közösséget.
A kolozsvári jezsuita templom főoltárán ma is megtalálható, egykori könnyező képet a 18. században Erdély-szerte tisztelet övezte és számos másolat készült róla, valamint offereket ajánlottak fel neki. A kiállításon a kolozsvári kegytárgyak között látható néhány a kegyképnek ajánlott votív tárgy, valamint egy miseruha, amelyet szintén a kolozsvári kegyhelynek adományoztak (Haller Magdolna, 1781-ben).
Szűz Mária tiszteletének erősítésére az erdélyi jezsuita iskolákban is meghonosodott a Mária Kongregáció.
A Társulat kolozsvári, gyulafehérvári és székelyudvarhelyi albumai megtalálhatóak a tárlókban. Az Agonia Christi vagy a Jó Halál Társulat is elterjedt Erdélyben. Itt a nagyszebeni egykori jezsuita rendházból származó társulati kötet került bemutatásra.
A jezsuiták működésének látványos sikereit azonban Európa-szerte növekvő ellenszenv is kísérte. A rend 18. századi fénykorát az 1773. évi feloszlatás derékba törte. (XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű brevejével 1773. augusztus 13-án feloszlatta a jezsuita rendet.) Azonban a pápai feloszlatás ellenére sem szűnt meg teljesen a jezsuiták működése. Erdélyben az ex-jezsuiták közül többen világi papokként tovább tevékenykedtek. Török Ferenc székelyudvarhelyi főesperes-plébános portréján látható írás az ismert jezsuita felirat jelenik meg: Ad maiorem Dei gloriam!
A rend 1814-ben kezdhette el újból működését. (VII. Piusz pápa 1814. augusztus 7-én, Sollicitudo omnium Ecclesiarum kezdetű bullájával újra engedélyezte a rend működését.) A Társaság Magyarországon a 19. század derekán (1853-ban) újratelepedett. Szatmáron 1858-ban alapítottak rendházat.
Ekkor még a magyar jezsuiták az osztrák rendtartományhoz tartóztak, egészen 1909-ig, az önálló magyar rendtartomány létrejöttéig.
Az I. világháború utáni politikai átrendeződés nehéz helyzetbe hozta a magyar rendtartományt. 1924-ben a rendfőnök megalapította a romániai missziót, amelyhez a szatmári rendházat is csatolták. Az 1940–44 közötti időszakban a szatmári és kolozsvári rendházak visszakerültek a magyar rendtartományhoz. Ebben az időszakban (1942-ben) honosodott meg Csíksomlyón is a KALOT (a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete).
A II. világháború utáni kommunista hatalomátvétellel viszont a magyarországi és romániai jezsuiták életében egy üldöztetésekkel teli korszakot hozott.
1949-ben a kommunista államhatalom betiltotta a katolikus szerzetesrendek romániai működését, 1950 nyarán mintegy háromezer, különböző rendhez tartozó szerzetest hurcoltak el. 1950. decemberében (12-én éjszaka) a jezsuita szerzeteseket a szamosújvári ferences kolostorba szállították, ahol 1957-ig voltak kényszerlakhelyen. A szamosújvári internálás alatt a „békepapi” mozgalom ellen szervezkedő jezsuiták közül többeket letartóztattak, és sok évi börtönbüntetésre ítéltek. Rafael Haag és Otto Farrenkopf tizennégy, Godó Mihály tizenegy, míg Puni Emil három és fél év nehéz fogságot kapott. Cornel Chira, egykori tartományfőnök a börtönben vesztette életét. A diktatúra bukását csupán két jezsuita szerzetes, Puni Emil és Godó Mihály érte meg.
Bizonyára az egyház iránti hűségüknek és áldozatuknak is köszönhető a magyar jezsuiták Erdélybe való visszatérése és jelenléte: a rendszerváltást követően Nemes Ödön atya volt spirituális a gyulafehérvári szemináriumban, majd több, erdélyi születésű jezsuita teljesített szolgálatot Kolozsváron és másutt. 2008-tól Marosvásárhelyen telepedtek le, átvették az egykori minorita templomot és rendházat, amelyben kollégiumot működtetnek. Tevékenységükről, a jezsuita lelkiség mai megéléséről Jakabos Barnabás jezsuita szólt.
Köszönjük ezen kiállítás létrejöttéhez a magyarországi jezsuita rendtartomány által nyújtott erkölcsi és szakmai támogatást, hogy térképeket, digitális anyagokat bocsájtottak rendelkezésükre, ritka tárgyakat kölcsönöztek (szentek csontereklyéit, Pálos Antal és Csávossy Elemér tartományfőnök börtönben, vécépapírra írt füzeteit imákkal, liturgikus szövegekkel, a bebörtönzött Tüll Alajos és Csávossy Elemér tartományfőnökök óráit, Nagy Töhötöm fényképezőgépét, Nemeshegyi Péter jezsuita Japánban viselt reverendáját, Márton Áron püspök köszönő levelét a Bécsben szolgáló András Imre jezsuitához (1972), Charles O’Neill jezsuita egyháztörténész professzor levelét Nicolae Ceaușescu román diktátorhoz, amelyben Godó Mihály jezsuita szerzetes szabadon bocsátását kérte (1981), vagy A Szív újság, a magyar jezsuiták havilapjának első számát (1915).
Köszönet mindezekért! Hálásak vagyunk a kiállítás megvalósulásáért a Haáz Rezső Múzeum minden munkatársának. Szakmai kihívás, ugyanakkor öröm volt az együttműködés. Ezúton is szeretném megköszönni a restaurátorok, kiemelten Márton Ferenc munkáját, aki ezen alkalomra Pázmány Péter egészalakos portréját restaurálta, és a kiállításon látható oltárképek, festmények közül további három képet restaurált a korábbi években. A levéltári és könyvtári anzag kiállításra való előkészítését Benedek Árpád és Pál Péter, az érsekség restaurátorai végezték.
A mostani tárlaton több olyan műtárgy látható, ami kuriózumnak számít. És első alkalommal gyűlt egybe az erdélyi jezsuitákra vonatkozó anyag. Ezért is szeretnénk kifejezni hálánkat a kölcsönző egyházi intézményeknek, a gyulafehérvári érsekségnek, a szatmári és temesvári püspökségnek, a főegyházmegye plébániáinak és a plébánosoknak, valamint az állami intézményeknek és munkatársaiknak.
Reméljük, hogy a kiállítás igazi szellemi és lelki élményt nyújt. Szeretettel hívunk mindenkit a tárlat megtekintésére!
Hegedűs Enikő művészettörténész
Forrás és további fotók: romkat.ro