Nyisd meg lelkünket a szépség szemlélésére. Őrizd meg bennünk a teremtett világ hálás csodálatát, és add, hogy felismerjük mindazt a csodát, amelyet te viszel végbe minden élőlényben. (Ferenc pápa imája)
130. zsoltár: A zarándokok megváltója
Gyermeki bizalom az Úrban
Uram, szívemben nincs nagyravágyás, * szememben sincsen kérkedés. Nem töröm magam nagy dolgok után, * sem erőmet meghaladó feltűnő csodák után.
Csak a békességre és a csendre * intettem a lelkemet.
Mint az anyja ölén nyugvó kisded, * a lelkem bennem úgy pihen.
Bízzál, Izrael, az Úrban, * mostantól fogva mindörökké!
131. zsoltár – I.: A zarándokok magatartása
A Dávid házának adott isteni ígéretek
Emlékezz meg Dávidról, Uram, * és arról, hogy mennyit buzgólkodott. Mert megesküdött az Úrnak, * fogadalmat tett Jákob erős Istenének:
„Nem lépek addig házamba, * és nem térek addig vetett ágyba nyugodni, nem engedem szunnyadni szememet, * és szempillámat álomra nem hunyom, míg nem találok lakóhelyet az Úrnak, * hajlékot Jákob erős Istenének!”
Íme, azt hallottuk, hogy a frigyláda Efratában van, * és megtaláltuk Jaar mezején. Induljunk hát sátorába, * boruljunk le lábának zsámolya előtt!
Kelj útra, Urunk, nyugalmad helyére, * kelj útra, te és hatalmad ládája! Igazságba öltözzenek papjaid, * és szentjeid ujjongjanak!
Szolgádnak, Dávidnak kedvéért * fölkented arcát meg ne vesd!
II. Esküt tett az Úr Dávidnak, * igaz esküt, nem vonja vissza: „Véredből származó utódot * ültetek majd trónodra.
Hogyha megtartják szövetségemet fiaid, * és a parancsokat, melyekre őket tanítom, akkor még az ő fiaik is * trónodon ülnek mindörökre.”
Kiválasztotta az Úr magának Siont, * lakóhelyéül kívánta: „Nyugalmam helye ez lesz örökre, * itt akarok lakni, ez a kívánságom.
Eleséggel gazdagon megáldom, * szegényeit jól tartom kenyérrel. Papjaira az üdvösség palástját terítem, * és szentjei ujjongva ujjonganak.
Dávidnak ott hatalmas sarjat támasztok, * fényességet hintek fölkent királyomra. Ellenségeit szégyennel borítom, * az ő fején azonban korona ragyog.”
Sokan vannak ugyanis, akik a céltalan bolyongásnak hitt életük után egy napon felfedezik, hogy életük az engedelmesség jegyében telt, mert a szívük mélyén a velük zarándokló Isten titokzatos hívására feleltek. A vándorút célja jelen van már útközben, sőt már az út kezdetén is. A zarándok mindezt csak úgy ismerheti föl, ha teljes bizalommal indul útra. Az ígért javakat se most, se később nem birtokolhatja a maguk teljességében és csöndes mozdulatlanságban. Hit és remény nélkül semmire sem jutunk. (John testvér)