Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a pálosoké. Történelmi okok miatt, 1785-ben a központ Lengyelországba tevődött át. Már minden lakott kontinensen jelen vannak. A magyarországi tartományfőnök, Csóka János a pécsi rendházban él. Fiatalnak számít a szerzetesek között a maga 45 évével. Imával, vezekléssel és a hívek szolgálatával – misézéssel, gyóntatással, lelki vezetéssel – telnek napjai.
‒ Ma már az USA-tól Dél-Afrikáig minden lakott kontinensen működnek pálosok – mondja Csóka János -, még Ausztráliában is. A legtöbben persze Európa országaiban. Nem nagy létszámban. Mi, magyarok 19-en vagyunk: Budapesten, Pécsen, Márianosztrán, Pálosszentkúton, és idetartozik az erdélyi Hargitafürdő kolostora is.
‒ A tartományfőnöki tisztség kötött időre szól?
‒ Három évre választható meg valaki, egymás után kétszer, aztán egy ciklus kihagyásával, esetleg még egyszer. Én most az ötödik évemet töltöm magyarországi tartományfőnökként.
‒ Az első számú vezető Lengyelországban van? Hogyan alakult ez így, ha magyar alapítású a rend?
‒ Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította a rendet 1250-ben a Pilisben. Maga köré gyűjtötte az ottani remetéket. Később kapcsolódtak ehhez a kezdeményezéshez az ország más területein élő remeték. Pécsen például Bertalan püspök kereste fel a Jakab-hegyen akkoriban remeteségben élőket, s úgy csatlakoztak Özséb atyáékhoz. A pápai jóváhagyást 1308-ban kapta meg a pálos rend, s a török időkig a virágkorát élte. Királyok, főurak támogatták. Sokan jelentkeztek szerzetesnek. A középkori Magyarországon körülbelül száz pálos kolostor működött. Aztán vissza kellett húzódni a törökök által meg nem szállt területekre. Az ország visszafoglalását követően újabb virágzás indult, ami II. József feloszlató rendeletéig, 1785-ig tartott. A lengyel tartomány akkor már levált, így oda átmenekíthető volt a rend. A központ máig ott, Czestochowaban van. A generális atya: Arnold Chrapkowski.
‒ A visszatelepülés mikor történt?
‒ Csak 1934-ben. Érdekességképpen megemlítem, hogy Nagy Lajos király 1382-ben 16 pálost küldött Lengyelországba az ottani rendet létrehozni, s a visszatéréskor ugyancsak 16-an érkeztek onnan, ide. A háború után megint nehéz időszak következett. Feloszlatás, és 1989-ben az újraindulás. Közben azért működgetett a rend, voltak titokban belépők is.
‒ Ön hogyan lett szerzetes? Sokat vacillált vagy egyértelmű volt, hogy erre az útra lép?
‒ Az érettségi után könyvtáros asszisztensi végzettséget szereztem, s aztán jelentkeztem a pálosokhoz. A belső indíttatás és az odaföntről való megerősítés megvolt; akkor már tudtam, hogy itt a helyem. Elvégeztem a hittudományi főiskolát, elkezdtem a szerzetesi életet.
‒ Mit csinál egy pálos szerzetes?
‒ Szemlélődő rend vagyunk, alapvető fontosságú az istenkapcsolatunk; anélkül nincs értelme az egésznek. Egy pálos szerzetes legalább négy órát imádkozik naponta. Három koncentrikus körrel tudnám szemléltetni, hogy mit is csinálunk. A belső kör az Istennel töltött időt jelenti. A kicsit tágabb körbe tartozik a közösségben végzett ima, zsolozsma és a vezeklés. Ezt nem magunk miatt, hanem az országban a világban élőkért végezzük. A harmadik körbe pedig a hívek konkrét szolgálata tartozik, a lelkipásztorkodás.
‒ A vezeklés része az önostorozás is, ahogy Gárdonyi regényében, az Isten rabjaiban olvasható?
‒ Ez már kötelező jelleggel nincs nálunk. Mindenki maga dönt a vezeklés mikéntjéről. A lényeg, hogy amit az élet hoz, ami Isten akarata, azt vállaljam, azt békével hordozzam.
‒ A lelkipásztorkodás alatt a saját templomukban való misézés, gyóntatás értendő?
‒ Pécsen két templomot látunk el. Misézést, gyóntatást, lelki vezetést, lelkigyakorlatok tartását is végeznek pálosok. Esetenként hittan tanítást, helyettesítést más plébániákon, zarándoklatvezetést. A legtöbbünk pap, úgyhogy ezek a feladatok eléggé lekötnek bennünket.
‒ Nem mindannyian papok?
‒ A szerzetesség nem jár együtt automatikusan a papsággal. Ha egy fiatalember elhatározza, hogy Istennek szenteli az életét, három fogadalmat tesz: szegénység, szüzesség és engedelmesség az elöljárónak valamint a rend szabályzatának. Aztán, ha akarja és a közösség is helyesnek tartja, felszentelhető papnak, de ez nem kötelező. A régi közösségekben volt 10-20 szerzetes és egy-két pap. A szerzetesek földet műveltek, építkeztek, dolgoztak és imádkoztak, a pap-szerzetesek pedig a lelkipásztori teendőket látták el.
‒ Miből él ma a rend? Vannak bevételeik? Adóznak? Használnak számítógépet, internetet?
‒ Természetesen, végezzük a szükséges adminisztrációt, használunk internetet, amikor és amire kell. Adományokból, az egyháznak nyújtott állami támogatásokból, és az idős atyák nyugdíjaiból származnak a bevételeink.
‒ Sokan járnak a pécsi pálos misékre távolabbi településekről iss. Mi lehet ennek az oka? Jobbak a szentbeszédeik?
‒ Ezt nem tudom megmondani. A jó szentbeszéd egyrészt Jézusról szól, jó hírt közöl, másrészt kapcsolódik a hallgatóság életéhez; megszólítja őket. Nem a fejük fölött beszélünk el.
‒ Pünkösdkor az apostolok úgy szólították meg a hallgatóságot Jeruzsálemben, hogy minden náció tagjai a saját nyelvükön értették a mondottakat. Mi ennek a lényege? Hogyan lehet elmagyarázni a ma emberének, aki a „hiszem, ha látom” elv alapján gondolkodik?
‒ Nehéz elmagyarázni olyanoknak, akik nem hitközeli emberek, hogy a hívők, ilyen és más jelekből megtapasztalták Isten jelenlétét. Vitathatatlan, hogy mindannyian szeretetre, örömre vágyunk. Jut is néhány morzsa ebből-abból, de egy idő után, sokan azt gondolják: ez van, ennyi van, ezzel kell kiegyezni, ez a realitás. És a szív mélyén élő vágyat, hogy szeretve legyek és én is szeressek, elengedik. Beletörődve, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezzel szemben, amit a kereszténység hirdet, és ünnepel, pünkösdkor is, hogy nekünk tapasztalatunk van arról, hogy ez a túl szép: igaz. Isten szentlelke kiáradt a szívünkbe, beáradt a bennsőnkbe, átéljük, megtapasztaljuk, hogy végtelenül szeretve vagyok, és képessé válok embertársaimat igazán szeretni.
‒ És akik nem ilyen töprengős alkatok? Legyen kaja, pia, csaj…
‒ Azzal nem lehet mit kezdeni. Akinek nem kell több, az bizonyára rendben van úgy. Voltam börtönlelkész is, Márianosztrán, tudom, hogy akadnak, akiknél ez minden. A többség szerencsére nem ilyen.
‒ De akkor miért csökken a papok és a hitgyakorlók száma egész Európában?
‒ Maga a kor nem kedvez az elköteleződésnek. Gyorsan változó világban élünk, ezért állandó bizonytalanság vesz körül bennünket. Ami ma érték, nem biztos, hogy tíz év múlva is annak számít. Ki tudja, hogyan változnak a körülmények akkorra? Nagy a kapkodás, sok a rizikó. Miből maradok ki, ha ezt bevállalom? Emiatt még a rövid távú elköteleződés is kockázatos, nemhogy a hosszú távú: házasságot kötni, papi, szerzetesi fogadalmat tenni…
Forrás és fotó: http://www.keresztenyelet.hu