Gyakran visz utam a Rákóczi út 21. környékére.
A gondok többnyire vakká tesznek a gyönyörűségekre, amik a szemem előtt vannak, például az Uránia Nemzeti Filmszínház – Színház- és Filmművészeti Egyetem épületére. Nevére (Uránia – „égi”) ma is utal a több mint százhúsz éve, akkor a Kerepesi út 21. számra épült gyönyörű mór palota, a valamikori Uránia Magyar Tudományos Színház, amelynek sikertörténetét az első világháború akasztotta meg. Az ismeretlen Uránia című, most megjelent nagyszerű kötet segít megismerni gazdagságunk eme kincsét. *
Reményik Sándor Istenarc című verse tudatosítja azt, aminek sejtését hordozzuk mindannyian. Második szakaszában így fogalmaz: Egy istenarc van eltemetve bennem, / Néha magamban látom, néha másban. / Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, / Ha rossz órámban eltűnik egészen / Alteregóm az örök vándorlásban.
A Biblia első fejezetében az ember legmélyebb identitásáról így ír: Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Ez adja meg mindenki személyi méltóságát, bárhová fogant, bármilyenné lett az élete – saját hibájából vagy másokéból, mindegy. Ez a legmélyebb valóságunk romlik vagy szépül életünk során, de a létbe hívó teremtő szó időtlen, nem változik, akinek egyszer azt mondta: Te, az időtlenül te az ő számára, és megadja mindenkinek az Őbenne való újjászületés lehetőségét.
A Názáreti családja azt éli meg és azt hirdeti, hogy a Jézusnak nevezett Krisztusban érkezett el a történelem hajnalán megígért Szabadító, aki helyreállítja a boldogtalanság és pusztulás útjára tévedt, végtelenül szeretett istenarcot.
Jöttét előkészítette és előre jelezte tizennyolc évszázad sok-sok tapasztalata arról, akinek képmásai vagyunk, aki reményeinket jóval meghaladó boldogságunkat mozdítja elő. Adja azt is, amit kérni sem merünk, vagy amiről nem is tudunk.
Húsvétkor bekövetkezett, amire senki nem számított: a halál fullánkján kifogott a keresztre feszített, az élet legyőzte a halált. Azóta Jézus családjának minden tagja a keresztrefeszítetten és föltámadotton tartva tekintetét adhatja oda életét Mesterének világot tisztító, gyógyító szolgálatának segítőjeként.
Ötven nappal húsvét után hasonlóképpen valami nem várt esemény gyűjtötte egybe a Jeruzsálemet ellepő hívő zsidó zarándokokat egy ház körül, ahonnan furcsa hangok, fények forrásoztak. A nemrég még rettegő tanítványok félelem nélkül álltak ki a tömeg elé, mondták el, amit megéltek, osztották meg az őket átjáró örömöt. A csoda tovább folytatódott: a nemrég még Feszítsd meg!-től hangos város falai a még aznap a Názáretihez tért ezrek örömét visszhangozták. Ők lettek a Messiás első hírnökei, mikor visszatértek lakhelyükre, szerte a birodalmon belül és kívül.
A zarándokok ünnepre érkeztek Jeruzsálembe. Jöttek megülni a tóraadás, a hetek és a terménybetakarítás ünnepét. A hagyomány szerint az ünnepen pontosan azon a napon vették át évről évre a Törvényt, amikor az Egyiptomból való szabadulás után Mózes által átadta nekik azt az Örökkévaló, befejezve ezzel a szolgaságból való kiváltást. A Tóra átvétele a kiválasztott jegyes igenje Urának, a szent frigy megkötése. A Tóra által lettek néppé, az Örökkévaló népévé. Ezért kíséri ezt az ünnepet lakodalmi tánc is (ahol kíséri). És ezen az ünnepen a Názáreti elfogadásával született meg az új nép, az Egyház.
A hangok és fények, amelyek az embereket összegyűjtötték, s a tanítványokat átalakították, nem volt más, mint Jézus Lelkének, a teremtő Léleknek, a helyreállító Léleknek, a mindeneket eggyé tevő Léleknek a kiáradása. A jelenlévők így élték meg és Jézus családja így éli meg ezt kétezer éve. A Lélek átvétele pedig nem a Tóra helyére lép, hanem beteljesíti azt.
Ma is a törvény elfogadása által lehetünk egy néppé, a Lélek befogadása által éltető lélekké. A Lélek tudatosítja bennünk, hogy istenarc vagyunk, és segít fölfedezni ezen kincsünknek kimeríthetetlen gazdagságát. A világ egyetlen igazi gazdájának Lelke ma sem akarja kevésbé szabadságunkat, örömünket, mint a Tóra átadásakor vagy pünkösdkor. Nyissuk meg a szívünket és az agyunkat, hogy készen álljunk a váratlan áldás belénk áradására.
Szerző: Sajgó Szabolcs
Forrás és fotó: orszagut.com