Marcelle nővér az imádság és a kötögetés óráin kívül a kertben sétál. “Amíg az ujjaim mozognak, takarókat készítek azoknak, akik fáznak” – mondta a szentmise után. A 99 éves szerzetesnő minden reggel hálát ad: “Még egy nap a szeretetre és az életre!”
Marcelle Marie Josèphe Magnard 1923. október 8-án született Roche-ban, Isère megyében. A vaugelas-i kastély parkjában nőtt fel Dauphiné-ban, majd a Champagne-au-Mont-d’Or-i kastély kertjében, Lyon közelében, mert a szülei kertészek voltak és az ő gondjaikra voltak bízva a kastélyparkok. “Összetartó és templomba járó, gyakorló keresztény család voltunk”- meséli a nővér. “Minden este együtt imádkoztunk. Előbb megismertem az Urat a szüleim által, mint a hittanórán.” A fiatal Marcelle válaszol az Úr hívására és misszionárius lesz.
“Tizenhét éves koromban találkoztam a Ferences Mária Misszionárius nővérekkel Lyonban, a Gambetta úton. Láttam, ahogy imádják az Oltáriszentséget, csodálatos volt! Felismertem, hogy lehetek egyszerre imádó és misszionárius. Ez fellelkesített.” Marcelle 1942. december 15-én lépett be a rendbe és kezdte meg noviciátusát. Titokban abban reménykedett, hogy Afrikában szolgálhat majd.
“Sok afrikai vett részt a háborúban és adta életét Franciaországért. Láttam őket fogságba esni. Arra gondoltam, hogy el kell mennem Afrikába, hogy Istenről beszéljek, és valamiképp törlesszem adósságunkat feléjük.” Beöltözése után tudta meg, hogy hova helyezik: a rend Burkina Fasóba, az akkori Felső-Voltába küldte. “Az Ég ajándéka volt!”
A 22 éves Marcelle nővér 1946. január 10-én hajóra szállt, hogy Marseille-ből az Elefántcsont parti Abidjanba utazzon. Az út másfél hónapig tartott. “Úgy kell elképzelni, hogy a misszionáriusok örökre elmentek. Nem számoltak a visszatéréssel.” Abidjanból három napos vonatúttal és több kilométeres gyaloglással értük el Kamptit, ezt a Burkina Faso dél-nyugati részén fekvő települést, ahol a kongregáció megalapította a második közösségét.
“Hatan voltunk: egy elöljáró, két tanítónő, két ápolónő és én, hogy háztartástant és hittant tanítsunk a fiatal lányoknak, valamint jegyesoktatást vezessünk. Belevetettem magam a munkába. Igyekeztem megtanulni a lobirit. (A helyi nyelv – a szerk.) Az élet nagyon egyszerű volt. Csodáltam ezeket az embereket. Szegénységi fogadalmat tettem, de ők voltak azok, akik a szegénységet mindennap megélték.”
Marcelle nővér 1962-ben Szenegálban, Togóban, illetve Burkina Faso más régióiban folytatta misszióját. Miután Ouagadougouban megalakult a noviciátus, a 80-as évek közepén a nővér képezte a Togo, Niger és Burkina Faso területén létrehozott 14 közösség novíciáit.
“A misszionárius nővérek sok jót tettek Afrikában, különösen a szegények körében végzett szolgálatuk kiemelkedő. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen élőnek látom ezt a keresztény Afrikát és ezt a rendkívül erős hitet, amint erről a Yagmába érkező több ezer zarándok is tanúskodik (ebben a városban található egy Mária-kegyhely, amelyet II. János-Pál is meglátogatott 1990-ben – a szerk.).”
Marcelle nővér sohasem bánta meg, hogy szerzetes lett. „Ahová küldtek, oda mentem. Az életben meg kell tanulni, hogy a saját vágyainkat alárendeljük Isten akaratának.” Marcelle nővér mára Ouagadougouban az idős nővérek otthonában él, “várva, hogy hazatérjen az Atya házába”. Természetesen tud arról, milyen erőszakos cselekmények rázzák meg Burkina Fasót, amelyek a januári katonai puccsban csúcsosodtak ki. “Ha gyakoroljuk az Evangéliumot, szeretjük egymást és egyszerűen élünk, akkor az Úr csodákra képes. Bízni kell. Isten nem hagyhatja el Burkina Fasót!”
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás és fotó: africa.la-croix.com/katolikus.ma