A Pápai Ház szónoka december 6-án pénteken tartotta meg a Római Kúria számára első adventi prédikációját, melyet az Angyali Üdvözlet elemzésének szentelt. Mária örömmel és fenntartás nélkül mond igent, azaz Ament az Istennek, jóllehet tudatában van annak, hogy döntése mennyire veszélybe sodorhatja őt, ennek ellenére bizalommal teli ráhagyatkozása felülírja a nehézségeket. Hogy milyen mértékben példa számunkra Mária válasza, arra a szónok a Szűzanya hitének személyes és közösségi jellegével válaszol, melyek két szárnyként harmonikus egységben tartják az Úr alázatos szolgáló leánya életét és küldetését.
Mária hite az egyház egész hívő közössége hitének a csúcsát jelzi. A hit – együtt a testvérével, a reménnyel – az egyedüli dolog, ami nem Krisztussal kezdődik, hanem az egyházzal és így Máriával, aki annak első és legfontosabb tagja. Jézus ugyanis nem alanya, hanem tárgya a keresztény hitnek. A szónok példaként a Zsidókhoz írt levél tanítását idézte, mely Ábeltől kezdve Ábrahámon át felsorolja, mit tettek a hit által Isten választottai. Az időrendi felsorolás azonban nem érinti Jézust, ellenben róla úgy ír a levél, mint „hitünk szerzőjéről és bevégzőjéről” (Zsid 12,2), mert Jézus nem csupán a hívők egyike.
Az egyházatyák a Biblia tanítása jegyében alapvető szempontként vallották: „Maria, vel ecclesia, vel anima”, magyarul Mária, egyrészt az Egyház, másrészt a hívő lélek. Ennek értelme: amit a Szentírás Máriáról mond, azt egyetemesen az egyházra kell érteni, és amit az egyházról szól egyetemesen, azt külön-külön minden egyes hívére is érteni kell. Ebből adódik, hogy Mária hite lényegi mondanivalót hordoz, először az egész egyház, és utána minden keresztény számára is.
Mária hite kapcsán a szónok megjegyezte: ahogy nincs zene, annak befogadására alkalmas fül nélkül, éppúgy nincs kegyelem hit nélkül, mely azt befogadja. Az eső sem fakaszt sarjat, hacsak a föld előbb be nem issza. A hit által vagyunk érzékenyek a kegyelemre, mert a hit az alapja mindennek. A „Mi is az Istennek tetsző cselekedet?” kérdésre Jézus azt válaszolja a János evangéliumban: Higgyetek! (vö Jn 6,29). A hit azért is olyan fontos, mert egyedül a hit őrzi meg a kegyelem ingyenességét. A hit és a kegyelem az üdvösség két pillére, amivel az ember, mint két lábbal jár, és mint két szárnnyal repül. De nem két párhuzamos dolog, mintha a kegyelem az Istentől, a hit pedig az embertől eredne. Cantalamessa atya felhívta a figyelmet annak a kísértő veszélyére, ami szerint az üdvösségünket együtt „csináljuk” az Istennel, aki így valamiképp adósunkká lenne. Pál szava metszően igaz: „Kegyelemből nyertünk üdvösséget, a hit által”. Az apostol még hozzáteszi: „Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék”.
Hogyan tudja Mária hite segíteni az egyház hitét ma? – kérdezett tovább a szónok. Mária hite egyedüli módon személyes és megismételhetetlen. Ez egy nagyon erős és személyes Istenben bízás és Istenre hagyatkozás. Ez Mária személyes és alanyi hite. Ugyanakkor Mária hite objektív és közösségi jellegű is. Mária nem egy szubjektív, személyes, minden mástól független Istenben hisz, aki neki titkon kinyilatkoztatta magát. Szűz Mária az atyák Istenében hisz, népének az Istenében, az ígéretek Istenében, aki meghívta Ábrahámot és ivadékait. Alázatosan beilleszkedik ebbe a sorba és úgy lesz az új szövetség első hívője, miként Ábrahám volt az ószövetség első követője.
A Magnificat ének tele van szentírási utalásokkal. Mária Istene „Úr, Hatalmas, Szent, Megváltó”. Mária nem is hitt volna az angyalnak, ha neki egy másik Istent nyilatkoztatott volna ki, ha nem Izrael népe Isteneként ismerhette volna fel. Mária ehhez a benső hithez külsőleg is kapcsolódik, hiszen teljesen betölti a Törvény előírásait: körülmetélteti a Gyermeket, bemutatja a Templomban, aláveti önmagát a megtisztulásnak, felmegy Jeruzsálembe Húsvétkor.
Mindennek nagy jelentősége van számunkra. A hitet, miként a kegyelmet is a századok során vizsgálat, elemzés tárgyává tették, kategóriákba sorolták. A protestánsok a hit első, személyes és alanyi jellegét hangsúlyozták, „A hit merész és bízó ráhagyatkozás Isten kegyelmére” – írta maga Luther.
A katolikus és ortodox hagyomány kezdettől fogva nagyon nagy jelentőséget tulajdonított az igaz hit, az ortodoxia kérdésének. Hamar túlsúlyba került a hiendő dolgok témája a hit személyes jellegével szemben, a hit aktusával szemben. A figyelem inkább az egyház közösségében együtt vallott hit tartalmára irányult, szemben az elhajló eretnekségekkel. A hit azt jelentette, hogy az egyén csatlakozik az egyház hitvallásához. Pál apostol tanítja, hogy „szívvel hisz az ember, szájjal pedig megvallja a hitét” (vö Róm 10,10).
Mária nagyszerű szerepe abban áll, hogy ezen a területen „az egészet, a teljeset” meglássuk. Példája mutatja, hogy nem elég a pusztán személyes, szubjektív hit, mely a saját tudatosság intimitásában Istenre hagyatkozik és ami végül is széttördeli az Istent saját mértéke szerint. Ez akkor lép fel, ha egy személy vagy egy csoport a hitét a Biblia csupán személyes magyarázatára építi. De nem elég önmagában a hit objektív, dogmatikai jellege sem, hacsak nem ölt testet a lélek mélyén. Könnyen halott hitté válik az első válságra, mert a személyes hit helyett az egyházat csak intézményként látja.
Szükség van tehát a személyes hitre, de az egyházban - szögezte le hangsúlyosan Cantalamessa atya. Az egyház hittételekben kifejezett hite nem bántja a személyes hitet és annak spontaneitását, ellenkezőleg, megőrzi azt és lehetővé teszi, hogy a saját személyes tapasztalatnál mérhetetlenül nagyobb Istent ismerjen meg és öleljen át. Semmiféle teremtmény nem képes ugyanis átölelni Istenből mindazt, ami megismerhető belőle. Az egyház hite olyan tágas, hogy mint egy panoráma-felvétel, messze meghaladja az egyén szerény objektívét. Miközben az egyház hitével egyesülök, magamévá teszem mindazok hitét, aki megelőztek engem, az apostolok, a vértanúk, az egyházdoktorok hitét. A szentek, minthogy nem vitték magukkal a hitüket a mennybe, ahol már nincs is szükségük rá, valójában itt hagyták nekünk azt – tanította Cantalamessa atya, a Pápai Ház szónoka a Római Kúriának tartott első adventi prédikációjában.
Forrás és fotó: www.vaticannews.va/hu