Február elsején, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének előestéjén a pasaréti Páduai Szent Antal-plébániatemplomban a Budapesten és környékén élő szerzetesek közül vagy százötvenen összegyűltek, hogy vesperás és szentmise keretében együtt ünnepeljék Istennek szentelt életüket. A szentmisét Mohos Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke mutatta be szerzetes papok koncelebrálásával.
Mint a ferences Kiss Didáktól, a szerzeteselöljárók irodájának vezetőjétől megtudtuk, már vagy húsz éve tartanak február elsején közös ünnepet, amelyre most Kálmán Peregrin OFM hívta össze a szerzeteseket, majd másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a megszentelt élet napján a helyi egyház szervez ünnepet az egyházmegyében élő szerzeteseknek. Az előesti alkalomra meghívják azokat is, akik indíttatást éreznek az Istennek szentelt életre. Budapesten és környékén 650 szerzetes él, egynegyedük eljött az előesti ünnepre – ötven különböző rendből, köztük Teréz anya nővérei, domonkosok, kapucinusok, verbiták, szociális testvérek. A magyarországi szerzetesek több mint egytizede hazánkban élő külföldi – ismertette Kiss Didák.
A vesperást Dobszay Benedek OFM, a pasaréti ferences közösség házfőnöke vezette a ferences testvérekkel. A zsolozsma végén hosszan imádkozott az „egyetlen boldogságra törekvő, Istennek szentelt személyekért”, Mária közbenjárását is kérve apostoli életük megújulásáért, hogy a megdicsőült lét tanúságát hirdessék az emberek között.
A szentmise előtt a templom elsötétedett. A kezdőének alatt égő mécsessel a kezükben, páros sorban jöttek a szerzetesnővérek a szentély elé és a padok közé, ezt követően a hívő közösség a Sacerdos et Pontifex kezdetű énekkel köszöntötte Mohos Gábort. A püspök a liturgia szavaival megemlékezett arról, hogy Szűz Mária és Szent József, amikor a negyvennapos Jézust bemutatták a templomban, nemcsak az ószövetségi törvényt teljesítették. Ekkor az Üdvözítő találkozott hívő népével. A jámbor öregek a Szentlélektől megvilágosítva felismerték az Urat, és örvendező lélekkel tettek tanúságot róla.
A püspök elvégezte a gyertyaszentelés szertartását, majd az asszisztenciával és a szerzetes papokkal együtt bevonult a szentélybe. Eközben a száznál több szerzetes a szentélyrekesztő rácsra helyezte az égő mécseseket, és a templom fényei kigyulladtak.
„A mai ünnep évről évre visszatérő alkalom arra, hogy hálát adjunk Istennek azért, hogy ő meghív bennünket az életszentségre, megajándékoz bennünket az életszentségre szóló hivatással és mindazokkal a kegyelmekkel, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy ez a hivatás kiteljesedjen, és Istennek jelei lehessünk ebben a világban” – kezdte szentbeszédét Mohos Gábor. Hozzátette: a megszentelt élet jele sokak számára nem szembetűnő, mégis valóságos, és megszólító azok számára, akiknek nyitott a szívük.
Az ünnep szentírási szakaszait magyarázva elmondta: Jézust az élő Isten által kinyilatkoztatott törvény szerint mutatják be a templomban. Amikor Mária és József a törvényt betartják, az egyetlen igaz Istennek engedelmeskednek. Sok áldás fakad abból, hogy az életük minden pillanatát Isten előírásai szerint szeretnék élni. Mária és József házasságukban az Isten által nekik adott hivatásnak szentelik az életüket annak minden váratlan fordulatával, nehézségével és küzdelmével együtt. Jézus a templomban a legtöbb ember számára csak egy ugyanolyan kisgyermek, mint a többi, akit bemutatnak – folytatta homíliáját –, de azok számára, akik Isten imádásában élnek, világossá válik, hogy ez a gyermek maga az emberré lett élő Isten. Simeon és Anna a titokból, hogy Isten szentsége különleges módon jelen van a gyermekben, valamit megsejtenek. Az Istennek szentelt élet igazi oka maga Jézus, aki eljött közénk, értünk lett emberré, hogy testvérünk legyen, hogy megszenteljen bennünket, megtisztítson a bűntől, és elvezessen bennünket az örök életre.
A Zsidóknak írt levélből vett szentleckére utalva a segédpüspök elmondta, Jézus maga is kísértést szenvedett. A megkísértettséget is igazán a hit szemével értjük meg: ez az Isten tanítása szerinti útról letéríteni kívánó másik oldal hangja. A mai világban, korban, társadalomban nagyon sok a kísértés, de mi is hatunk a környezetünkre. Isten konkrétan abban a közegben hívott el, amelyben élünk. Az Istennek szentelt hivatásunk is azok felé szól, akik körülvesznek bennünket – hívta fel a figyelmet. – Ez a hivatásunk nem más, mint hogy Isten csodálatos valóságáról, szentségéről, végtelen irgalmáról és szeretetéről tanúságot tegyünk a világban. Hivatásunkat nem tudjuk másképpen betöletni, csak ha egészen odaadjuk magunkat Istennek. Ha ezt nem tesszük meg, korlátozódik bennünk a kegyelem kibontakozásának a lehetősége – figyelmeztetett. – Természetes, hogy mindannyian behatárolt, törékeny, sebzett emberként nem tudunk száz százalékot nyújtani, de a vágyunknak teljesnek kell lennie.
Hogy Isten kegyelme mikor tud mindannyiunkban nagy dolgokat művelni, az elsősorban attól függ, mennyire vágyakozunk azután, hogy betöltsön, megszenteljen, és megvalósítsa bennem az ő tervét. Isten csodálatos terve sokkal több, mint amit mi a magunk értelmével felfogunk. Sokszor úgy ad nekünk, és rajtunk keresztül másoknak, hogy ennek nem is vagyunk tudatában. Sokkal többre vagyunk hivatottak, mint ami a hétköznapi emberi értelmünkkel átlátható, mert Isten kegyelme végtelen. Aki neki szenteli magát, az a végtelen kegyelemáramba kapcsolódik bele, és ennek a másik felé közvetítő csatornájává válik – biztatott.
A püspök Szűz Máriának a példáját hozta a kegyelem kibontakozására, akinek az életében látjuk, mennyire meghaladta Isten terve azt, amit ő emberileg el tudott képzelni. „Azt is látjuk, hogyan érik meg erre az őt meghaladó valóságra. Hogyan érti meg az angyal üzenetét, és hogyan mondja ki az igent Isten hívására, ami eltér az addigi elképzeléseitől.”
Mária igenjének és mindannyiunk hivatásának az az alaptapasztalata, hogy Isten megérintett bennünket – folytatta beszédét. – Jó, ha tudunk ebből újra és újra meríteni, megtapasztalni, hogy Isten ugyanúgy szeret, közel van hozzánk, talán közelebb, mint amikor az a hivatásom megszületett, hogy minden mást elhagyva neki ajándékozzam az életemet. Ha ezt a titkot tudom életben tartani, az életem gyümölcsöző lesz. Még akkor is, ha ennek nem látom mindig a jeleit magam körül a személyes vagy közösségi életemben.
Nagy kihívás ma a hitünk számára, hogy a világ nem nyitott az Istennek adottságra. Éppen ezért fel kell tennünk magunknak a kérdéseket: Hiszem-e azt, hogy Isten ma is mindenható? Hogy mindent a kezében tart, az életemet, a világmindenség sorsát? Hiszem-e, Isten kegyelme ma is itt munkálkodik köztünk, bennünk? Hogy ma is jövőt formál bennünk, még ha ez nem is látszik? Tudunk-e ezzel a nyitottsággal és hittel a jövő felé nézni még akkor is, ha akár egy közösség is megszűnhet? Isten ugyanúgy velünk járja a történelem útjait, mint eddig is – bátorított. – Hogy Isten köztünk való jelenlétének a titka mennyire szenteli meg a világot, az a mi hitünkön és nyitottságunkon is múlik. Ha ez a titok nem tud bennünk újból és újból élő módon megújulni, mi magunk veszítjük el a hivatásunk frissességét, amit az okos szüzek megőriztek – figyelmeztetett. – Ha mi nem tudunk a remény jelei lenni a világban, akkor a világnak nincs reménye. Ezt a reményt újítsa meg bennünk, közösségeinkben az Isten, és az egész világban – zárta szentbeszédét a püspök.
A szentmise könyörgéseit különböző szerzetesrendek képviselői olvasták fel. A felajánlási adományokat a szociális testvérek vitték az oltárhoz.
A kóruson domonkos nővérek végeztek zenei szolgálatot az orgonista, a fúvósok és Quirin testvér mellett, aki a pasaréti ferences rendház tagjaként kürtön kísért egyes énekeket, különlegessé téve a zenei hangzást.
A szentmise után a megszentelt életet élőket agapéra hívták a Pasaréti Közösségi Házba, ahol Dobszay Benedek megköszönte a püspök szívhez szóló, biztató szentbeszédét és látogatását.
Szerző: Vámossy Erzsébet
Fotó: Lambert Attila
Forrás: magyarkurir.hu
