Rómába indulva az UCESM (A Nagyobb Elöljárók Konferenciáinak Európai Egyesülete) által szervezett tanulmányi napokra az egyik barátom megkérdezte, mire is készülök. Elmagyaráztam neki, hogy éppen úgy, ahogyan minden országban létezik egy, az elöljárókat összefogó szerzetesi konferencia, európai szinten is van egy szervezet, amely összefogja az országos női és férfi szerzetesi konferenciákat. Ez a szervezet most arra készül, hogy felülvizsgálja, megfelel-e annak a célnak, amelyet alapításakor tűzött ki maga elé vagy irányt kell változtatnia, sőt azzal is szembe kell néznie, hogy szükség van-e még ma rá. A magyarázatom nem volt annyira sikeres, mert a barátom csak annyit mondott: nem értem én ezeket a szerzetesi dolgokat. Nekünk, szerzeteseknek, megszentelt életet élőknek könnyű eligazodnunk a saját világunkban, de azt tapasztalom, néha nehéz megmagyarázni másoknak, hogy a találkozóinknak, szervezeteinknek mi is a lényege. Éppen ezért nem is arról szeretnék most élménybeszámolót írni, mit jelentett ez a találkozó a szerzetesi életünk szempontjából, hanem olyan kitekintésre hívom meg az olvasókat, amely túlmutat helyi érdekeltségünkön, megvilágítja a szerzetesi élet mélységeit és magasságait. Ha ismerni akarunk, akkor kérdeznünk kell, mert csak az tud elmélyülni a földi és égi világ dolgaiban, aki kérdez. Erre bátorít mindenkit beszélgetőpartnerem is. A Seraphicumban lezajlott intenzív kétnapos program alatt Deák Hedvig nővért, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek általános főnöknőjét kérdeztem a szerzetesi élet mai kihívásairól – és nem csak arról. Hedvig nővért 2016-ban a szintén Rómában megszervezett gyűlésen választották be az UCESM vezetőségének tanácsába.
Mit látsz kihívásnak a mai európai szerzetesek életében?
Szerintem a legfontosabb kihívás az új hivatások kérdése, vagyis hogy a szerzetesi élet ma hogy tud fiatalokat megszólítani. Azért is látom ezt a legfontosabbnak, mert az utóbbi két évtizedben majdnem felére csökkent a szerzetesek száma Európában. Az Egyesült Államokban még kritikusabb a helyzet. Ezen belül szintén elgondolkodtató és lényeges kihívás, hogy a női szerzetesi életre szóló hivatások száma még erőteljesebben csökken, mint a férfiaknál. A női rendek, de az egész egyház számára is olyan tény ez, amely további reflexiót igényel a jelenség okairól. Emellett azzal is érdemes lenne szembenézni, hogy mi az az életforma, lelkiség, ami a fiatalokat ma eléri, meg tudja szólítani, hol vannak olyan oázisok, közösségek, rendek, ahol hivatások ébrednek. További kihívásnak látom, hogy mi, szerzetesek, hogyan tudunk olyan szerzetesi életet élni, amely valóban tanúskodik valaki másról, Istenről, s a lelkisége élő, ösztönző.
Miért jó, hogy létezik az UCESM?
Legfőképpen azért tartom hasznosnak, jónak a létét, mert különösen ma, amikor Európa eléggé törékeny helyzetben van, és mindaz, ami korábban Európával kapcsolatban egyértelmű volt, többé nem az (látjuk a Brexit-tel kapcsolatos fejleményeket pl.), akkor különösen is lényeges, hogy a szerzeteseknek lehessen európai perspektívájuk, ezen az országosnál tágabb szinten is tudjanak együtt gondolkodni, keresni, hogy a Szentlélek mire hívja őket. Ma az is tanúságtétel, hogy az Európa minden részéből (amely sokkal több, mint az Európai Unió) származó szerzetesek szabadon tudnak egymással találkozni, beszélgetni, eszmét cserélni, tervezni.
Melyek lennének a magyarországi szerzetesi életet jellemző kulcsszavaid?
A magyarországi szerzetesi élet egyfelől igen gazdag és sokszínű, hiszen 100 különböző közösség van jelen Magyarországon, különböző karizmákkal. Ugyanakkor úgy látom, hogy a szerzetesi élet erősen átalakulóban van, olyan értelemben, hogy a rendszerváltás óta eltelt majdnem 30 év után most már egyre világosabban látszik, hogy mely rendek esetében sikerült a szerzetesi élet újraindulása és melyek esetében nem. A magyarországi szerzetesség különböző okok miatt – más országokkal is összehasonlítva – nagyon töredezett. Nagyszámú olyan közösség van, ahol nagyon kis létszámban vannak rendtagok. Igen sok közösségben egyáltalán nincsenek hivatások, és ez eléggé aggasztó a jövő szempontjából. De ott vannak a remény jelei is, vannak fiatal hivatások, még ha nem is nagy számban.
Milyen gondolatok születtek meg benned a csíksomlyói pápalátogatással kapcsolatban?
Számomra nagyon nagy öröm volt, mert élénken emlékszem – éppen itt voltam, Rómában – , amikor II. János Pál pápa Romániába látogatott, mennyire fájdalmas volt nekem is, magyarországi magyarnak, hogy Erdélybe nem látogatott el a római katolikusokhoz. Ezért is óriási öröm, hogy most ellátogat a szentatya Erdélybe, és éppen Csíksomlyóra! Szerintem minden katolikusnak örülnie kell, és remélem, hogy minél többen Magyarországról is részt vesznek majd a csíksomlyói pápalátogatáson.
Miben látod a magyar szerzetesek hozzájárulását az UCESM-ben?
Az UCESM-ben korábban is már voltak magyarországi tagok, mint például Várnai Jakab OFM, a ferences rend akkor provinciálisa és Pekó Adrienn, az iskolanővérek akkori tartományfőnöknője, tehát a jelenlétünk nem előzmény nélküli. Azt emelném ki, hogy a szerzetesi életünk itteni alakulása miatt, a szerzetesi életnek és az európaiságnak is egy másfajta látásmódját hozhatjuk. Az UCESM számára is fontos, hogy különböző szempontok érvényesüljenek; korábban jobban Nyugat-Európára koncentrálódott, most látszik, hogy Közép- és Kelet-Európa is részt vesz az UCESM életében.
A saját rendi karizmátok, lelkiségetek mivel gazdagítja a ma egyházát?
A domonkos rendet, hivatalos nevén a prédikátorok rendjét Szent Domonkos arra alapította, hogy Isten Igéjét, a katolikus hitet a maga tisztaságában hirdesse. Így a rend egyrészt a prédikáció karizmáját, az örömhír hirdetésének szenvedélyét adhatja a mai egyháznak. Másrészt pedig ezzel összefüggésben a rendnek van egy komoly intellektuális, teológiai hagyománya (említhetem itt Aquinói Szent Tamást, Nagy Szent Albertet), amely arra épít, hogy az embernek értelme és akarata van, és a hit értelmes. Ma, amikor a hit terén is terjed a felszínesség, az elmélyült gondolkodás, a kritikus gondolkodás, egyáltalán az értelemnek a használata nincs előtérben, rendkívül aktuális a hit kérdéseiről való értelmes, világos beszéd, a gondolkodás bátorsága. Azt gondolom, ez az, amit a rendünk az egyháznak ad ma. Szent Tamásnak pl. szinte az összes műve kérdéseken alapszik. Emellett ma jelentősége és vonzása is van annak, hogy a domonkos rend alapja a közösségi élet, a közös liturgia végzése: a közösségnek ez a megélése ma tanúságtétel, szintén aktuális és vonzó része a karizmának.
Szerzetesnők, akik teológiát tanítanak? Mondhatjuk, nem újdonság, de nem is szokványos jelenség.
Ahol én tanítok, a Sapientia Főiskola speciális helyzetben van, mert ez a szerzetesek főiskolája, a rendek tartják fenn. Ez egy kicsit másfajta környezet, közösségibb lelkiség, hiszen a szerzetesi élet eleve közösségi életforma. Én magam sem egyedül vagyok, a mi rendünkből összesen öten tanítunk a Sapientián teológiai és filozófiai tárgyakat. A tágabb kontextust nézve a nők aktív szereplése a teológia tanításában új jelenség, különösen Magyarországon. Szerintem még évtizedek kellenek ahhoz, hogy ez ne kuriózum legyen, hanem megszokott. Ez nem azt jelenti, hogy rosszindulattal találkoznánk, hanem inkább az látszik, hogy más az a struktúra, ahol kizárólag papok művelik a teológiát és más az, ahol világiak, illetve szerzetesnők is. Időre van még szükség, hogy erre az új helyzetre, annak lehetséges következményeire reflektáljunk.
Kérdezett: Homa Ildikó
Forrás és fotó: romkat.ro
