A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartománya tudatja, hogy Pekó M. Adrien nővér, a rend egykori általános tanácsosa és 1997–2005 között a magyarországi rendtartomány tartományfőnöknője türelemmel viselt hosszú betegség után szeptember 23-án, életének 72., szerzetességének 52. évében az Atya házába költözött.
Az alábbiakban Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő nekrológját olvashatják.
„Ott vagyok jó helyen, ahová a Jóisten vezet” (M. Adrien nővér)
Szeretett nővérünk, Pekó Alíz M. Adrien szeptember 23-ra virradó éjszaka a Mennyei Atya házába költözött. Feje mellett a párnán Kodolányi János Én vagyok című regényét találtuk. A könyvjelző oda volt betéve, ahol Jézus és a kiválasztott három tanítvány elindulnak a Tábor hegyére. Ha még egy oldalt lapozhatott volna, akkor érkezett volna el ahhoz a részhez, ahol a színeváltozás csodája szerepel:
„Mind a hárman a Mestert nézték. Vakítón ragyogott, mint a kristály. Hangok zizegtek a levegőben. Mintha láthatatlan selymet bontogatnának másvilági kezek, vagy pehelyvékony üvegeket döntenének halomra. A fény megszólalt. A fehér, a piros, az arany, a zöld, a viola... Felülről, alulról, minden irányból egyszerre zengtek a színek, s a hangok betöltötték a világot.
Mindnyájan hallották, értették, pedig nem héberül és nem arámul, nem is görögül szólt, hanem mint a zene, belülről, ahol nincsenek szavak és fogalmak.
–Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik...”
Adrien nővér azonban hitünk és reményünk szerint már nem a regény képzelőerejével, hanem a legteljesebb valóságban részesült a jóságos Istennel, az Örök Világossággal való csodálatos találkozásban.
Hálával tekintünk életére, amely 1949. június 30-án kezdődött Kiskunfélegyházán. A pálosszentkúti kegyhely közelében, Pálmonostorán élt a pedagógus Pekó házaspár hat gyermekével, akik közül a legkisebb volt Alízka, a mi Adrien nővérünk. Szüleitől, akik az ötvenes-hatvanas években kereszténységük miatt üldözést szenvedtek, erkölcsi tartást, lelki erősséget, hazaszeretetet tanult.
Negyedikes gimnazista korában, 1967-ben egy lelkigyakorlaton hallotta meg Isten hívó szavát a szerzetesi életre. Gyóntatója azt javasolta, disszidáljon, de mikor megtudta, hogy Magyarországon is van egy működő rend, az iskolanővérek közössége, akkor édesanyjával ellátogatott Budapestre, a Patrona Hungariae Gimnáziumba, és fél év múlva belépett a rendbe.
Német-földrajz szakon végzett az egyetemen, a noviciátus évéből három hónapot a kelet-berlini iskolanővéreknél töltött, hogy fejlődjék a nyelvtudása. A német nyelv használatában akkor nyert önbizalmat, amikor egy berlini templomban letérdelt a gyóntatószékben, és a pap nem vette észre, hogy nem a saját anyanyelvét használja. Első fogadalmát 1969-ben tette le Debrecenben, örökfogadalmára azonban csak tíz év múlva, 1979-ben kerülhetett sor, mivel többször kórházba került. Az 1975-ös fogadalomújítása is kórházban történt, lelkiatyja, a piarista Előd István jelenlétében. Egész életén át törékeny volt az egészsége, megtanult ezzel együtt élni, másoknak nem terhére lenni.
1975-ben lelkesen, az egyes diákokra sok személyes figyelmet fordítva megkezdte tanári, osztályfőnöki és prefektai munkáját.
Igen fiatalon belekerült a vezetői szolgálatba, ami különféle szinteken évtizedekig része lett az életének. Volt gimnáziumi igazgatóhelyettes, kollégiumi igazgató, tartományi tanácsos, tartományfőnöknő-helyettes, házfőnöknő. Ezekben az időkben az elöljárók keresztje az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) folytonos zaklatása volt, a lehallgatásoktól való félelem, a bizalmatlanság viselése. Hősiesen hordozta a feszültségeket, támasza volt a tartományfőnöknőknek, Kárpát M. Relindisz és Szobonya M. Jolánta nővérnek.
1987-ben az általános káptalan megválasztotta generalátusi tanácsosnak, így a rendszerváltás körüli éveket Rómában töltötte. Miközben a Kongregáció nemzetközi ügyeit intézte, napról napra követte hol aggodalommal, hol lelkesedéssel a kelet-európai, különösen a magyarországi változásokat. Még szóltak Temesváron a fegyverek, amikor Patricia Flynn általános főnöknővel Romániába sietett, hogy felkeressék és egybegyűjtsék a szétszóratásban, elnyomásban élő iskolanővéreket, és újraindítsák a közösségi életet Temesváron.
1992-től kezdve, a második generalátusi tanácsosi ciklusban ő volt az általános főnöknő helyettese. Ebben az időben hullott szét Jugoszlávia, ezzel együtt a Jugoszláv Rendtartomány, melynek tagjai voltak a vajdasági magyar nővérek is. Adrien nővér tanácsosi közvetítésével zajlott le az a folyamat, melynek eredményeként a három vajdasági házban élő tizennégy magyar nővér a Magyar Tartományhoz csatlakozott 1993-ban.
Adrien nővér az egész kongregációt megismerte, a vizitációk során járt Afrikában, Ázsiában, Észak- és Dél-Amerikában és Európa sok országában.
Mint földrajz szakos tanár örült ezeknek az utaknak, bővültek ismeretei. Mint nyelvtanár tehetségesen sajátította el második nyelvként az angolt, és az olaszba is belejött. Emberileg nagyon sokféle élethelyzetet tapasztalt meg, sok-sok kapcsolatot épített ki, mindez tágította a látókörét.
1998-ban tért haza, ekkor a tartomány nővérei megválasztották tartományfőnöknőnek. Két cikluson át, 2005-ig viselte ezt a hivatalt. Nemzetközi tapasztalataival, széles látókörével gazdagította a rendtartományt. Kapcsolatrendszerét latba vetve támogatókat keresett a visszakapott iskolaépületek újjáépítéséhez. Az ő vezetésének köszönhetően gyógyító folyamatok indultak el a kommunizmus ütötte sebekkel küszködő nővérközösségben. Bizalommal és bátorsággal indította útjának 2004-ben az erdélyi énekes missziót Szovátán, amely azóta virágzó szolgálati területünkké vált.
A tartományfőnöknői felelősség mellett külső vezetői megbízatásokat is elfogadott. A Magyar Rendfőnöknők Konferenciája (MRK) megválasztotta elnökének, és előbb elnökségi tag, majd társelnök lett az európai szerzetesi konferenciákat összefogó UCESM-ben. Nyitott volt az együttműködésre, sok szerzetesközösséggel ápolt kapcsolatot, bizalommal fordultak hozzá tanácsért más rendek elöljárói. Amikor lejárt tartományfőnöknői hivatala, példát adott arra, hogy hogyan kell egy szolgálatot alázattal elengedni, az utódot támogatni.
Utolsó vezetői szolgálata a budapesti szeretetotthonunk igazgatása volt. Hogy ezt végezhesse, ismét iskolapadba ült, és szociális intézményvezetői diplomát szerzett. A lelki vezetés, lelki kísérés, lelkigyakorlat tartás területén is folytatott tanulmányokat. Több alkalommal speciálisan idős szerzetesnőknek szóló lelkigyakorlatot tartott.
Mindennapok lelkigyakorlatának kísérése, hivatásgondozás, személyesen vezetett lelkigyakorlatok és bibliakörök tartása lett legfőbb szolgálata, miután 2010-ben a szegedi közösségbe került. Egy külön szobácskát kapott a Karolina Iskola szívében, melynek a Hajlék nevet adta. Nagy szeretettel foglalkozott a tanárokkal, diákokkal, az egyetemi kollégium hallgatóival. Sokan keresték fel bizalommal külső emberek is, akik empatikus meghallgatására, bölcs tanácsaira vágytak. Részt vett társult tagjaink és jelöltjeink képzésében, lelki gondozásában.
2018 telén egészségi állapota válságba került, ekkor elhoztuk Szegedről Budapestre. Nehéz volt számára az elengedés. Átmeneti korszaknak szántuk a budapesti ápolást, de ő néhány hónap múltán bölcsen és alázatosan kimondta, hogy elfogadja a végleges áthelyezést. „...ott vagyok jó helyen, ahová a Jóisten vezet. Ez akkor is így volt, amikor bejártam a kongregációt. Bármelyik szegletében voltam is a világnak, az iskolanővérek között azonnal otthon éreztem magam.” – Fogalmazta meg a vele készített interjúban 2019 tavaszán.
Ezt követően fokozatosan megerősödött, amit nagyban pozitív életszemléletének köszönhetett. Erősen korlátok közé szorult életterét derűvel, a virágok szépségével és élénk szellemi-lelki élettel töltötte be. Megőrizte érdeklődését a művészetek, a filmek, a világ történései iránt, az internet segítségével követte az eseményeket, tartotta a kapcsolatokat. Szívén viselte testvérei és családtagjai sorsát, naponta beszélt velük telefonon, osztozott örömeikben és nehézségeikben. A hozzá belépő nővértársak, ápolónők megélhették, hogy nemcsak adnak, hanem kapnak is: hálás szeretetet, őszinte érdeklődést, bátorító vagy vigasztaló szavakat.
Hallatlan önfegyelemmel, mégis humorral és természetességgel vett részt – hol oxigénpalackkal, hol anélkül – a közösségi programokon, liturgiákon, amikor csak állapota megengedte. Az anyaház nagyközösségén belül működő kortárs csoportjában mindig örömmel fogadták, hiszen meglátásaival, derűjével, a többiekre való odafigyeléssel jó légkört teremtett.
2020 nyarán hálás volt, hogy részt vehetett a karantén után szervezett három balatoni nővérkiránduláson, ahol önfeledten gyönyörködött a táj szépségében, és élvezte a nővérek társaságát. Annyira megerősödött, hogy újra megnyitotta a Hajlékot – immár saját kis szobáját –, hogy folytathassa lelki vezetői szolgálatát, és képezhesse a noviciátusba készülő posztulánsokat.
Ugyanezen a nyáron csodálatos módon huszonhat társult tagunknak adott online, személyesen vezetett lelkigyakorlatot. Kölcsönösen gazdagítóak voltak ezek a találkozások Adrien nővér és a koronavírus-járvány következtében lelki töltekezésre vágyó lelkigyakorlatozók számára egyaránt. Ez volt utolsó nagy küldetése.
Szeptember elején gyengülni kezdett. Szíve, tüdeje elfáradt. Nem fogadta el, hogy kórházba vigyük. A járvány miatt nem kísérhettük volna be, nem lehettünk volna mellette. Itthon akart maradni a Hajlékban, amely naponta átlényegült kápolnává, amikor Caritas nővér elhozta számára a szentségi Jézust, legfőbb erőforrását. Itthon akart maradni, ahol szerető, ápoló kezek gondoskodtak róla, nem esett ki a közösség vérkeringéséből. Utolsó este is magához vette szobájában az Oltáriszentséget, és esti olvasmányában elindult a Tábor hegyére, ahová meg is érkezett az örökkévalóságban. Most már ott van jó helyen, ahová Isten elvezette őt.
A temetés részleteiről:
Hálaadó szentmisét 2020. október 24-én, kongregációnk születésnapján mutatunk be érte 11 órakor a szegedi dómban.
Hamvait 12.30-kor a Ferences Szeged-Alsóvárosi Temetőben helyezzük örök nyugalomra (6725 Szeged, Vasgyár utca 15.).
A hálaadó szentmisét és a temetést online közvetítjük. Erről további információt a www.iskolanoverek.hu honlapon közlünk majd. A temetés utánra tervezett fogadás és megemlékezés a nővérközösség és a család közös döntése értelmében a járványhelyzetre való tekintettel elmarad.
Köszönjük a megértésüket.
Lobmayer M. Judit
tartományfőnöknő
Forrás és fotó: iskolanoverek.hu