Magyarországi látogatása harmadik napján, november 3-án délután a rendfőnök az újpesti Clarisseumba, Boldog Sándor István szalézi tevékenységének helyszínére tette át „székhelyét”, ahol a Szalézi Család csoportjaival töltötte az időt.
Először a Segítő Szűz Mária Leányaival, vagyis a Don Bosco nővérekkel találkozott, akik kitörő örömmel fogadták „atyjukat” és nagy szeretettel vették körül, majd szentmisét mutatott be Boldog Sándor István tiszteletére.
Ábrahám Béla tartományfőnök atya kiemelte, hogy a rendfőnök jelenléte változtatja a Clarisseum épülete visszavételének jogi procedúráját lelki eseménnyé, megpecsételve azt az utat, amit eddig bejártak, és idézte a rendfőnök szavait, melyek szerint a Clarisseumban a „szentek földjén vagyunk”.
Don Artime rendfőnök felidézte azt a tizennégy hónappal korábbi alkalmat, amikor először járt itt, ezen a helyen, ahol Sándor István élt. Elöntötték az érzelmek, mert egy nagyon egyszerű, szerény valóságot talált itt és láthatta azt, amiről korábban csak olvasott. Elmondta, hogy nagyon könnyű elképzelni itt ezt az egyszerű szerzetest, amint imádkozik a kápolnában, jelen van az udvaron, elkíséri a fiatalokat az iskolába – egy egyszerű, közönséges életet él, ami pont arról az egyszerű, rejtett életszentségről beszél, amiről Ferenc pápa is tanít. És mégis, a vértanúság által már a boldogok között tisztelhetjük. „Ma a boldog Isten igéjén keresztül szól itt, ahol élt, ezen a szent helyen – folytatta a rendfőnök. – Az Ige azt mondja, hogy szeretnünk kell Istent és embertársainkat, és ezt kereste a mi rendtársunk is, nagyon egyszerűen szolgálva a fiatalokat és bennük, rajtuk keresztül szeretve Istent. Nagyon szép az ő tanúságtétele, ami az egyszerűségről szól.”
Don Artime felhívta rá a figyelmet, hogy Ferenc pápa a szentség felé vezető utat az Egyház életének középpontjába akarta helyezni, megírva a Gaudete et Exsultate - Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítását az életszentségre szóló meghívásról a mai világban. Azt mondja, hogy az életszentség mindenkinek való és elérhető. A mindennapi életszentséget ugyan nem látjuk itt, az oltáron, de mindannyian találkoztunk már olyan egyszerű emberekkel, vagy szenvedő emberekkel, akik nagyon különleges, mély hittel rendelkeznek – erről beszél Ferenc pápa.
„Lehetek én olyan szent, mint Don Bosco?” – tette fel a kérdést. A válasz: nem. Majd megmagyarázta, hogy azért nem, mert Don Bosco túl nagy neki, de mindez mégis nagyon szép, merthogy egy olyan életszentségre van meghívásunk, amely a saját személyünkre van szabva, és nem olyan példák életszentségén keresztül, amelyek számunkra elérhetetlenek. De a mindennapi élet szentsége elérhető. Majd a 98 éves Annuska nővérhez fordulva kiemelte, hogy nagyon szépen éli a Segítő Szűz Mária Leányainak életét 98 évesen, szalézi nővérként. És édesanyaként is kereshetjük a szolgálatot, a házas élet megszentelésével. Vagy a betegek egyszerű szolgálatával. Vagy azoknak a nevelőknek a példáján keresztül, akik azt mondják, hogy a legjobbat szeretnék adni a fiataloknak: ez a mindennapi életszentség! Erről beszél az Úr!
Szeretni az Istent és szeretni embertársainkat - ez a hely erről beszél - hangsúlyozta. Egy hely, aminek nincs nagy értéke, egy élet a fiatalokkal, ami, mint egy világítótorony, jelzi számunkra, hogy nagy reménnyel tekintsünk a jövőbe, úgy is, mint Szalézi Család.
A vacsoráig fennmaradó időben a szalézi munkatársakkal, a Szalézi Családhoz tartozó, világban élő szaléziakkal folytatott tanulságos, lelkesítő beszélgetést a rendfőnök. Emlékeztette a munkatársakat a hivatásukra, kiemelve annak közösségi jellegét egy karizmatikus család keretein belül, egy meghívást arra, ahogy Isten a mi keresztény életünket elképzeli.
Arra hívta meg a munkatársakat, hogy továbbra is fáradozzanak a szalézi munkatársi hivatások növekedésén, hogy érezzék az erejét akkor is, ha már nem fiatalok. Feladatul tűzte ki eléjük, hogy jussanak el másokhoz, hallgassák meg őket, fejlődjenek szalézi identitásukban és számbelileg is növekedjenek. Hangsúlyozta hivatásuk keresztény és világi jellegét, amit mindenkinek a saját életében kell megélni a családjában, házasként, a gyermekeivel, a munkahelyén.
„Az embereknek látniuk kell, érezniük kell, hogy van bennetek valami, még akkor is, ha sosem beszéltek erről” – mondta nekik, és felhívta rá a figyelmüket, hogy mindent nyitott ajtók mellett tegyenek és bátran hívjanak meg másokat is, hogy nézzenek körül náluk, hátha megtetszik nekik. Idézte Ferenc pápát, aki azt mondta, hogy el kell menni a társadalom peremére is, eljutni azokhoz az emberekhez, akik nagyon messze vannak. Arra is meghívta a szalézi munkatársakat, hogy hallgassák meg az embereket. „Terjedjen el az a hír rólunk, hogy a szalézi munkatársak biztos meghallgatnak és befogadnak” – mondta, mert azért szalézi munkatársak, hogy valamit föl tudjatok ajánlani az embereknek, és ez a „valami” ők maguk, mert a szaléziak számára nem létezik olyan személy, aki ne érdekelné. "Ez a szalézi szellemiség!" - mutatott rá Don Ángel. Arra is bíztatta a szalézi munkatársakat, hogy legyenek missziós apostolok, híd az emberek között, hogy legyenek képesek minden helyzetben megtalálni a megfelelő szavakat, szolgálni másoknak, tanúságot tenni, és bármikor meghallgatni az embereket. Ez a konkrét megélése a szalézi életnek. Kiemelte, hogy nem az a fontos, hogy sok mindent csináljanak együtt, hanem hogy hogyan teszik, amit tesznek, és a legfontosabb, hogy ezt Szalézi Családként tegyék. Az embereknek azt kell látniuk, hogy a Szalézi Család különböző tagjai együtt dolgoznak, együttműködnek és szeretik egymást. Ez a legfontosabb üzenet.
Forrás és fotó: Szaléziak.HU
