Székely János szombathelyi megyéspüspök tartott előadást a Notre Dame közös gyökerű kongregációinak találkozóján Máriabesnyőn, "Mi teszi vonzóvá a szerzetességet?" címmel. Ebből közlünk részleteket.
„Jól van megfogalmazva ez a cím? Tényleg vonzóvá kell tenni a szerzetesi életet? Jézus a tanítványságot vonzóvá akarta tenni? Úgy tűnik, mintha az ellenkezője lenne igaz: Jézus nem ígért könnyű életet, inkább üldöztetést és keresztet. Egy püspökről olvastam, aki misszionáriusokat toborzott egy újságban. A hirdetés így hangzott: „Jöjjetek! Nincs fizetés, nincs taps, nem várnak rátok földi sikerek. Ehelyett üldöztetések, visszautasítás, nehézségek. Értetlenséggel, betegségekkel találkoztok, és egy ismeretlen sír vár rátok egy ismeretlen helyen. De tiétek lesz Isten barátsága és az ő népének hite. Jöjjetek!”
Földi kategóriák szerint a szerzetesi életet nem lehet és nem is kell vonzóvá tenni. Ha hitelesen éljük az Istennek szentelt életet, az magától vonzó lesz.
Néhány példát hozok a Bibliából. Az Ószövetség idején az egyetlen Istenbe vetett hit nem volt népszerű, nem volt sokak által követett. Sok régészeti ásatás (bálványszobrok minden időszakból) támasztja alá, hogy Izrael népének nagy része nem volt meggyőződéses egyistenhívő, hanem a többi vallásokat is szolgálta. Illés próféta idején 450 Baál próféta volt és csak egy prófétája az igaz Istennek. A babiloni fogság a nagy megtisztulás ideje volt, ám addig és ezután sem volt általános, hogy az egész nép hűséges legyen Istenhez.
Vajon Jézus üzenete vonzó volt-e? Talán a kenyérszaporítás után igen, amikor királlyá akarták tenni, de a keresztje alatt a tanítványai közül senki nem volt ott, János kivételével.
Mégis, az isteni hívás mindig megérintett egyeseket. Megérintette Mózest, aki a rabbinikus hagyomány szerint az Istennel való beszélgetése után elhagyta eddigi sátrát, feleségét és külön élt. Egészen lefoglalta őt Isten, és Mózes ettől kezdve egészen Érte élt.
Hasonló volt Illés, akinek nem volt se felesége, se gyerekei. A törvény és a próféták szimbólumai: Mózes és Illés – bizonyos értelemben a két legfontosabb személy az Ószövetségben - teljesen Istennek szentelt személyek voltak.
Jeremiásnak maga Isten mondja, hogy ne vegyen magának feleséget. A kumráni közösségben élőknek teljesen betöltötte szívét az Isten várása. Keresztelő János is ilyen módon élt, a Szűzanya is, és mindenekelőtt maga Jézus. Teljesen lehetetlen is volna Őt másképp elképzelni.
Az Istennek szentelt élet magától született, nem külső kényszer hatására (nem állami és nem egyházi intézmények döntése miatt). Nagyon sok ember megtapasztalta Isten totális hívását és az osztatlan szeretetetre. Azt élték át, hogy Isten nem valamit adott nekünk, hanem önmagát adta oda egészen, és ezért az Istennek szentelt ember is úgy érzi, hogy nem elég valamit adnom, hanem önmagam kell odaadnom egészen. A kereszt balgaságára a szüzesség oktalanságával felel.
Jézus körül magától sok apostol választotta ezt az életstílust: János, Lukács, Pál és még sokan mások. A kereszténység előbb írt könyvet a szüzesség dicséretéről (Methodosz Olümpikosz, Kr. u. II. sz.), mint a házasságról. Jézus tüzet hozott a földre, és ez a láng nagyon hamar sokak szívében fellobbant.
Jézus élete vonzó volt, és ma is az, de nem a világ mércéje szerint. A világ őt elítélte és keresztre feszítette. Jézus élete vonzó és hatékony, de nem úgy hat, mint egy puskagolyó, hanem, mint a búvópatak, mint egy mag, amelyet elvetnek a földbe és termést hoz. Élete hiteles volt, mert ő az Isten Fia. Az üzenete igaz, általa Isten cselekedett, a szava tele volt kegyelemmel, erővel, gyógyított, csodákat tett. Ahogy mondták róla: soha senki így még nem beszélt! Önmagát adta oda teljesen értünk.
Azt mondta Jézus: amikor majd felemelnek a magasba a keresztre, akkor mindeneket magamhoz vonzok. Az élete így volt vonzó. Mi szerzetesek, Istennek szentelt emberek is így lehetünk vonzóak. Az életünk hiteles, ha minket is felemelnek a magunk keresztjeire. Így tudunk sokakat Jézushoz vonzani.
Nézzük az első 3 keresztény évszázad példáját. XVI. Benedek pápa, (még Ratzinger bíborosként) feltette azt a kérdést: hogyan volt lehetséges, hogy a kereszténység üldözések közepette, mindenfajta állami segítség nélkül, média nélkül, lehetőségek nélkül 300 év alatt meg tudta hódítani a Római Birodalmat? Három fő okot talált.
Először is: az első keresztények valóban hitték, amit hittek. Meg voltak győződve arról, hogy Isten létezik, Ő teremtette a világmindenséget, hogy a Biblia Isten szava, hogy Jézus tényleg az Isten Fia, hogy van élet a halálunk után... A mai keresztények közül igen sokan kételkednek a hit legalapvetőbb igazságaiban. A hivatások válsága alapvetően a hit válságából fakad. Ezért nem értik a fiatalok az Istennek szentelt élet lényegét. Miért adja oda valaki a teljes életét Istennek? A legelső teendőnk, ha szeretnénk, hogy legyenek a nyugati kereszténységnek hivatásai, hogy megerősítsük a hitünket, visszaszerezzük ezt a szellemi biztonságot és erőt. Vissza kellene nyernünk, meg kellene erősítenünk a hitet Jézus istenségében, a szentségekben, az örök életben. E nélkül az Istennek szentelt élet nem lesz vonzó, sőt érthető sem.
Az első 300 év keresztényeinek második titka a hitelességük. Az első keresztények szerették egymást. Segítették a szegényeket. Készek voltak a halálra Jézusért. Meg kellene kérdezni magunktól, hogy a mi közösségeink hitelesek-e? A hitelesség az egyik legnagyobb vonzerő. Szeretjük egymást valóban? Tisztelem a másikban a meghívott embert, tudom őt Isten szemével látni?
A harmadik titok, hogy minden keresztény apostol volt, abban az értelemben, hogy továbbadta a hitet. Azt a nagy örömet, kincset, ami a szívében túláradt. A misszió túlcsorduló szívből fakad. Ilyenkor az a legtermészetesebb dolog, hogy át szeretném adni a környezetemnek ezt az örömet. A misszió nem taktika, nem stratégia, nem az a célja, hogy sokan legyünk, erősek legyünk. A hivatások ébresztése sem egy stratégia és nem az a cél, hogy sokan legyünk. Aki így érti, az nagyon emberi módon fogja föl. Az igazi misszió magától árad a túlcsorduló szívből.”
Forrás: MSZKI