Október 8-án rendezték meg a verbita centenárium lezárásaként a Világmisszió 15. Országos Ünnepét a budatétényi Názáreti Missziósházban. A misszió világnapját pedig október 23-án tartjuk idén. Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetest, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatóját kérdeztük.
– Mikor és milyen céllal jött létre a Pápai Missziós Művek?
– A Pápai Missziós Művek a Vatikán hivatalos szerve, mely a missziókat segíti egy adott országban. A 19–20. század során alakult ki, főként Franciaországban. A karizmatikus alapítók – két francia laikus nő, Pauline Marie Jaricot és Jeanne Bigard, egy francia püspök, Charles de Forbin-Janson, valamint Boldog Paolo Manna – egymástól függetlenül, más-más helyen és időben a missziós munka megújításának szentelték életüket, és kezdeményezésük szinte robbanásszerűen, világszerte elterjedt. Az alapítók négy új missziós ágazatot hoztak létre: a Hitterjesztés Művét, a Szent Gyermekség Művét, a Szent Péter Apostol Művét és a Missziós Unió Művét.
Az egyház e négy új missziós ágazatot kezdettől fogva támogatta, jelentőségüket „pápai státuszra” való emelésükkel ismerte el 1922-ben XI. Pius pápa. Ezekből nőtt ki a Pápai Missziós Művek, hogy biztosítsa az egyes ágazatok összehangolt munkáját. Gyakran kérdeznek minket, hogy milyen szervezet a Pápai Missziós Művek, mi a feladata. Jézus Krisztus, az „első misszionárius” minden koron átívelő felhívásával válaszolunk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Krisztus azért is alapította egyházát, hogy a tanítását, az örömhírt terjesszük mindenütt, az egész világon, hogy ezáltal kibontakozzon és szebb legyen az emberi élet. Ez a mi küldetésünk és missziónk is egyben. Az egyháznak a természetéből fakad, hogy a misszió az első és legfontosabb feladata, de ettől időnként sajnos nagyon eltávolodunk.
Elterjedt nézet, hogy a misszionálás csak azok feladata, akik az egyházban hivatásszerűen foglalkoznak ezzel, a papoké, szerzeteseké. Sokak szerint a misszió egyenlő a hit más országokban való terjesztésével, az ún. pogányok megtérítésével. Ez azonban nagy tévedés. Minden megkeresztelt ember küldetése a misszió, akár otthon, a családban, akár az iskolában, akár a munkahelyen, ahol éppen vagyunk. Ez rám is vonatkozik természetesen, hiszen a misszió külön hivatás a hivatáson belül: hogy tudom én itt, a Pápai Missziós Művek magyarországi igazgatójaként megélni az örömhírt.
– Egy világi katolikus miként élheti ezt meg a mindennapjaiban?
– Ma azt látjuk, hogy kevés kitartás van az emberekben. Vándorolnak egyik munkahelyről a másikra, egyik vallástól a másikig, egyik kapcsolattól a másikig, a családok felbomlanak. Keresnek, kutatnak, pedig ahogy Krisztus mondja, bennünk van az, ami által igazán boldogok lehetnénk. Amikor rátalálok erre, akkor tudok helyesen dönteni. E lelkület kifejlesztése egy családban misszió. Aki kitart mindvégig, az üdvözül, mondta Krisztus. Megélni Jézus tanítását egyenlő a küldetéssel. Vagy az, hogy tiszteld apádat és anyádat. Hányszor megy tönkre a szülők és gyerekek, vagy a testvérek közötti kapcsolat! Az is a misszió része, hogy tudunk-e megbocsátani haragosainknak, vagy azoknak, akik rosszat tesznek nekünk; ha hibázunk, képesek vagyunk-e jóvátenni azt... Megvan bennünk az akarat erre? Van-e bennünk elég alázat? Nem kell ahhoz messzi országokba menni, hogy gyakoroljuk a missziót, megélhetjük azt folyamatosan a mindennapi életünkben is. Ez mindenkinek szól, papoknak, világiaknak egyaránt. A közvetlen környezetünkben kell nyitottakká válnunk az örömhír hirdetésére, ami azt is jelenti, hogy lélekben is megéljük azt, példát mutatunk, hogy másoknak is jusson az örömhírből.
Létezik természetesen ma is a missziónak az a formája, amikor elvisszük az örömhírt távol lévő országokba. Minden esetben tisztelni kell az emberi méltóságot, ahogyan Jézus is tisztelte. Amikor betegekkel, leprásokkal találkozott, lehajolt hozzájuk, átölelte, meggyógyította őket, visszaadta az emberi méltóságukat. Ez is a misszió része, hogy az embert a legvégletesebb kiszolgáltatottságában is embernek tekintem. Az én szülőhazámban, Indiában például kasztrendszer van. A misszió feladatai közé tartozik, hogy az ottani kultúra által mélyen megvetett, lenézett embereket fölemelje, hirdetve, hogy ők is emberek. A nemrég szentté avatott Kalkuttai Teréz anya sem tett mást, mint ezt. A misszió kiemelt feladata, hogy az örömhírt cselekedetekre váltsa. Ha a szavak és a tettek összhangba kerülnek, a misszió virágzik.
– Hogyan jellemezné a négy missziós ágazatot?
– A Hitterjesztés Művét Pauline Marie Jaricot asszony alapította, hogy támogassa a világméretű evangelizációt és a missziós lelkület terjedését. Az emberekben torz kép élt a mennyei Atyáról, bosszúálló, ítélkező Istennek tekintették. Krisztus azonban hirdette – és a tetteiben élte is –, hogy az Atya irgalmas, megbocsátó, szerető Isten, igazi édesapa. A missziónak ez az ágazata ezt az istenképet adja tovább az embereknek. Ezt hirdeti: lehetsz bármilyen nehéz helyzetben, számíthatsz Isten segítségére, mert ő szeret téged. A feladata nyitottá tenni az embereket erre az Istenre, lelki beszélgetésekkel, imádságokkal, őszinte bűnbánattal. És akkor Isten fölemel bennünket, mert az őszinteséget százszorosan visszaadja nekünk. A hitterjesztés lényege, hogy megmutassa a világnak: Isten szerető valóság.
A Szent Péter Apostol Művét Jeanne Bigard asszony alapította azzal a céllal, hogy erősödjön a missziós és bennszülött papság képzésének támogatása. Nem mindenki él családban, vannak, akik önként vállalják, hogy papok, szerzetesek lesznek egy életen keresztül. El kell vinnünk az embereknek az örömhírt, hogy Isten irgalmas szívű, és szeret minket. Ehhez Szent Péternek és apostoltársainak utódait kell megtalálnunk, nevelnünk. Ez az ágazat azzal foglalkozik, hogyan lehet támogatni a szemináriumokat, és ebbe beletartozik az anyagi támogatás is. Mindenekelőtt pedig imádkozunk azért, hogy minél több hivatás legyen a világban.
A Szent Gyermekség Művét Charles de Forbin-Janson püspök alapította, hogy missziós lelkület szülessen a gyermekek szívében, és segítsék rászoruló társaikat. Az egyházban ebben a szellemben kell nevelni a gyermekeket, már egészen kiskoruktól kezdve, hogy felismerjék: a hit nem valami megfoghatatlan, félelmetes dolog, hanem örömteli valóság, aminek értelme és világot átalakító ereje van. Nem csupán elméletben létezik, hanem a mindennapi valóságban is, élményszerű valóság. A hit cselekedet nélkül halott. Ha nem tudjuk megértetni a gyerekekkel, hogy a hit az életünk szerves része, akkor ez egész életükre kiható hiányként jelenhet meg a későbbiek során. A látható és láthatatlan valóság kapcsolódik össze a hitben. Ha erről nem beszélünk a gyermeknek, akkor a lelki-szellemi fejlődése egyoldalú marad. Csak a teste fejlődik, a lelke nem, és ennek az lehet a következménye, hogy a matérián kívül nem ismer el más valóságot. Ez nagyon lényeges az egyházban: elmondani a gyerekeknek, hogy a hit alapvetően fontos, természetes dolog. Ugyanilyen természetes módon kell nekik ezt átadni, nem csupán oktatással. Ha azt mondjuk, hogy hiszünk egy olyan Istenben, aki szeret bennünket, akkor kötelességünk, hogy mi is ennek szellemében éljünk. Vállaljunk áldozatokat egymásért. Nem szabadna, hogy a felnőttek önző életvitelükkel rossz példát mutassanak a gyerekeknek, szeretetteljes, másokért élő magatartást kellene mutatniuk feléjük. Ez esetben fejlődnének belülről is, hogy aztán felnőve ők is ezt a példát kövessék. A mai világban óriási kihívás ez a szülő számára, hogy ebben a szellemben nevelje a gyerekét, hiszen sok családban csak egy gyerek van, akinek mindent megadnak, ezért sokszor önzővé válik. Holott önzetlenségre lenne szükség. A gyermekmissziót rendkívül fontosnak tartom, 2009-ben indítottam újra Magyarországon, és ma már több mint ezer gyerek a tagja, az ország különböző területein vannak csoportok. Arra törekszünk, hogy ezekből a gyerekekből valóban igazi, másokért munkálkodó hívőket neveljünk.
A Missziós Unió Művét Boldog Paolo Manna alapította. Célja az volt, hogy a missziós lelkület elmélyítésével növekedjen a papi és szerzetesi missziós hivatások száma. Ez mindennek a lényege, mert kiemelt célja a főpásztorok, papok és szerzetesek egysége. Évente egyszer hívom össze a misszionáriusokat beszélgetésre. A lényeg, hogy minden főpásztornak, papnak, szerzetesnek tisztában kell lennie azzal, hogy rajtuk keresztül történik ennek a missziónak meghatározó része, ők találkoznak mindennap a hívőkkel, a szerzetesek kapcsolatban vannak különböző közösségekkel, a püspök pedig felel az egész egyházmegyéért. Az ő egységük alapvetően fontos. És arról gondolkodunk együtt, hogyan lehet mindezt megvalósítani a különböző országokban.
– A Pápai Missziós Művek jelenleg a világ több mint százötven országában van jelen. Milyen kapcsolat van az egyes missziók között?
– Külön weboldalunk van, kiadványaink, amelyeken keresztül buzdítjuk az embereket, hogy nemcsak a mi, papok és szerzetesek küldetése a misszió, hanem a hívő nép feladata is. Boldog Paolo Manna mondta, hogy mindenki misszionárius. Nemcsak én vagyok az, te is az vagy. Az egyház összes tagjában tudatosulnia kellene, hogy a saját területén mindenki misszionárius, és ott van feladata, ahol éppen él, dolgozik. Minden szavunkkal, cselekedetünkkel Krisztust és az ő szeretetét kell hirdetnünk, élnünk.
A misszionárius munka során kialakulnak új missziós területek, így Afrikában, Ázsiában vagy más országokban is. Itt egy templomot kell építeni, ott egy iskolát, óvodát, klinikát létrehozni, egy intézményt, amely segít az emberi méltóság felemelésében. Mi kivesszük a részünket ebből. Erről szól a missziós vasárnap, hogy szolidárisak vagyunk egy másik országgal, ahol fiatal az egyház, új közösség alakul ki a missziós munka révén. Évente legalább egyszer szánjunk egy kis időt arra, hogy felhívjuk ezekre az új közösségekre az emberek figyelmét. Mindenki segíthet a lehetőségeihez képest, ki imával, ki anyagi támogatással, hogy megvalósulhasson Krisztus felhívása: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Ha valaki adományoz ezer forintot a missziónak, ha személyesen nem is megy el a távoli országba, mégis missziós tevékenységet végez, hiszen hozzájárul az ottani fiatal egyház fejlődéséhez. Ettől a tudattól vagyunk erősek. A misszió nem néhány ember munkája, hanem a mi közösen elvégzett erőfeszítésünk eredménye. Krisztus nem csupán az egyháziaké, hanem mindenkié. Ő mindenkiért jött, ezért mindenkinek tenni kell valamit az örömhír terjesztéséért. Amikor egy célért sokan teszünk valamit, annak hatalmas ereje van. Minden megkeresztelt embernek kötelessége megtennie a maga területén azt, amit a lehetőségeihez képest meg tud tenni. Ezzel tanúságot teszünk arról, hogy komolyan vesszük Jézus végrendeletét.
Fotó: Lambert Attila
Forrás:Bodnár Dániel/Magyar Kurír