Ismertetjük az Osservatore Romano vatikáni napilap hasábjain közzétett beszélgetést P. Francesco Patton, szentföldi ferences kusztossal, mely az április 26-i pénteki számban jelent meg.
A jeruzsálemi Húsvét illatai, színei és hangjai megtöltik a Szent Megváltó kolostor épületegyüttes, a Szentföldi Kusztódia helyiségeit. Az 55 éves, észak-olasz ferences atya, P. Francesco Patton tömegkommunikációs szakértő, csaknem három éve áll a Kusztódia élén, vagyis ő hangolja össze a ferencesek tevékenységét a názáreti Jézus földi életének helyszínein. A Kusztódia joghatósága kiterjed Jézus földjének (ma Izrael és Palesztina) határain túlra, magába foglalja Jordániát, Egyiptomot, Ciprust, Rodosz szigetét, Libanont és a meggyötört Szíriát: a misszió rendkívül nagy területre terjed ki – olvassuk a cikk bevezetőjében. Patton atya a Kusztódia különleges elkötelezettségéről szólva a beszélgetésben megállapítja: „Valóban óriási a felelősségünk, egyrészt e térség keresztény lakosságával szemben, az itt tevékenykedő szerzetesek iránt, de mindenekelőtt az egyetemes egyházzal szemben, amely ránk bízta ezt a megtiszteltető felelősséget. Bevallom, hogy amikor 2016-ban közölték velem ezt a váratlan megbízatást, nem aludtam egy pár éjszakán át”.
A cikkírók utalnak rá, hogy 2017-ben ünnepeltük a ferencesek szentföldi jelenlétének 800. évfordulóját, 2019-ben pedig Assisi Szent Ferenc és al-Malik al-Kámil szultán Damietta (Dimját) melletti híres találkozásának 8. centenáriumáról emlékeztünk meg.
A Kusztódia történetét felidézve Patton atya emlékeztet rá, hogy 1217-ben a nagykáptalan, amelyet maga Ferenc hívott össze, elhatározta, hogy a rendet tartományokra osztja fel, és létrehozta az ún. „Ultramarina” – tengeren túli tartományt is, ez volt a Kusztódia előfutára. 1219 volt a döntő pillanat, amikor Ferenc, az ötödik keresztes hadjáratot követően Anconában hajóra szállt és Egyiptomba utazott, ahol a keresztesek kemény harcot vívtak Damietta kikötőváros meghódításáért. És ott, szembeszállva legtöbbek tanácsával, a pápai legátus engedélyével, saját felelősségére és kockázatára áthatolt a harcvonalon és találkozott al-Malik al-Kámil szultánnal. Tudjuk, hogy a szultánra nagy hatást gyakorolt Assisi Szegényének jelenléte, akit csodált bátorságáért, de főleg szelídségéért és a párbeszédre való hajlamáért.
Patton atya a találkozás jelentőségét hangsúlyozva kifejti: sokkal nagyobb az értéke a ferences rend számára, mint pusztán egy történelmi esemény, vagy egy epizód a szent hagiográfiájában. Benne van a ferences spiritualitás és teológia alapvető lényege. Ez pedig „a párbeszéd mindenek előtt, minden áron” logikája, a párbeszéd, mint a béke kizárólagos forrása. „Ezért februárban felkerestük Damiettát, majd a kairói Al-Azhart, hogy emlékezzünk az eseményre és találkozzunk az iszlám vallási hatóságokkal. Ez egy olyan testvériség, amelyet az alapokról, a mindennapi élet tapasztalataiból kiindulva építünk. Tudatában vagyunk a tanbeli különbségeknek és inkább az élet nehézségeivel nézünk szembe, amely mindenki számára ugyanaz. Így őrizzük meg Damietta lelkiségét. Példa: a katolikus iskolákba sok muzulmán diák jár, Jerikóban 96%-ot képviselnek, de számukra a tanulás és a képzés a társadalmi emancipáció, a toleranciára való nevelés, a béke kultúrája építésének egyetlen eszköze és mi nem fosztjuk meg őket segítségünktől. Jeruzsálemben van egy zeneiskola, a „Magnificat”, ahol a tanárok és a diákok zsidók, keresztények és muzulmánok”.
A szultánnal való találkozás után Ferenc utazásának nyomai elvésznek a ködben. Megérkezett-e valaha Jeruzsálembe? – teszik fel a cikkírók kérdést Patton atyának, aki a következőket válaszolja:
Nem tudjuk. Valóban, semmi nem dokumentálja jeruzsálemi jelenlétét. A várost muzulmánok szállták meg egészen a Ferenc halálát követő időszakig. Viszont figyelemre méltó az a fontos esemény, hogy négy évvel később, 1223-ban Ferenc megszervezi a híres szentmisét egy Greccio melletti barlangban, megjelenítve Jézus Születését és egy etetővályút oltárrá alakít át. Ebből arra következtethetünk, hogy Ferencben mély nyomokat hagyott egy betlehemi látogatás és ha Betlehemben járt, akkor azt is gondolhatjuk, hogy onnan eljuthatott a 8 km-re északra fekvő Jeruzsálembe.
800 éves fennállása során a Kusztódia számos kritikus pillanatot élt át: Ezek közül Patton atya többek között kiemeli a Jeruzsálemi Királyság bukását 1291-ben, amikor a szerzetesek menekülni kényszerültek Ciprus szigetére, majd 1551-ben kiűzték őket a Cenákulumból, amely a Kusztódia első székhelye volt. Ekkor az örmények fogadták be őket. De gondoljunk a gyakori földrengésekre, vagy a pestisjárványokra, az ottománok és az európai hatalmak közötti összecsapásokra, míg végre a XIX. század derekán meghatározták a Kusztódia status quo-ját. Végül a XX. században kerültek a jordániai joghatóság alól az izraeli alá.
1967-ben az izraeli és a jordániai Jeruzsálem közötti zöld vonal éppen a jelenlegi Kusztódia irodájának ablaka alatt húzódott. Vannak még idős szerzetestestvérek, akik emlékeznek a hatnapos háború nehéz pillanataira. Csak az elmúlt hónapokban aknamentesítették a területet, amely a Jézus megkeresztelkedésének helyén épült kolostort veszi körül Jerikó melett. A háború napjaiban villámgyorsan elhagyták a kolostort, amelyet most érintetlenül úgy láttak viszont, mint ahogy fél évszázaddal ezelőtt a ferencesek ott hagyták: a sekrestyében a misekönyv a menekülés napjának liturgiájánál volt nyitva. Most P. Szergej Loktionov, a műszaki részleg felelőse azon munkálkodik, hogy a kolostor mielőbb ismét élővé váljon, segítséget nyújtva a zarándokoknak, akik felkeresik Jézus megkeresztelkedésének a helyét. Azonban ma sem könnyű: az ún. Nyugati Part területein élő lakosság helyzete, legyenek keresztények vagy nem, vagy a gázai övezet lakóinak életkörülményei egyre aggasztóbbak. Elég mindössze néhány kilométert tenni délre, Betlehem felé, a falon túl, ahol nap mint nap olyan események történnek, amelyek nem pusztán anyagi szegénységet teremtenek, hanem lelki szenvedést is okoznak.
A Kusztódia fő feladata, amit az egyetemes egyház rábízott, hogy őrizze a helyeket, amelyek tanúi voltak Jézus emberi tapasztalatának, és a kegyhelyeket, amelyeket ezeken a helyeken építettek. Amit Szent VI. Pál mondott szerencsés kifejezéssel: ezek az „ötödik evangéliumot” képviselik. Azonban a szent helyek őrzését megelőzi a kusztoszok, vagyis a szerzetesek őrzése – fejtette ki Patton atya, majd így folytatta: „Elsődleges feladatom a szerzetesek vezetése. Mintegy háromszázan vannak, akiknek körülbelül a felét úgy hívjuk, hogy a Kusztódia fiai, miközben a másik részt olyan szerzetesek alkotják, akiket más provinciákból küldtek ide rövidebb-hosszabb időre. 15 ferences Szíriában végzi lelkipásztori tevékenységét”. A Kusztódia fő célja, hogy a keresztények továbbra is jelen legyenek Jézus földjén. Ehhez szükség van arra, hogy a zarándokok anyagilag is hozzájáruljanak a helyi keresztény családok gazdasági támogatásához. A Szentföld biztonságos hely és a zarándoklatokon szerzett tapasztalat döntő módon befolyásolja hitünket. „Számomra és szerzeteseim számára, Jézus földjén élni és azt szeretni alapvető és elválaszthatatlan attól, hogy ferencesek vagyunk” – fejezte be az Osservatore Romano vatikáni napilap hasábjain közzétett beszélgetést P. Francesco Patton, szentföldi kusztosz.
Forrás: Vatkáni Rádió