Május közepén Arnold Chrapkowski pálos generális a rendi tanács jóváhagyásával – Csóka János tartományfőnök és a tartományi tanács tagjai hivatali idejének lejártával – Puskás Antalt, a budapesti kolostor jelenlegi házfőnökét nevezte ki a Magyar Pálos Rend tartományfőnökévé. A június 1-jén hivatalba lépett új tartományfőnökkel a gellérthegyi Sziklatemplomban beszélgetett Bodnár Dániel.
– Már nagyon fiatalon, húszévesen belépett a rendbe. Hívő katolikus családba született, vagy más módon jutott el az Úrhoz?
– A szüleim nem voltak hívő emberek. Egy kis felvidéki faluból, Helembáról származom. Nagymamám néha elvitt a templomba, elsőáldozó is voltam tizenhárom éves koromban, de mindez csupán kötelezettséget jelentett számomra, amit le kell tudni, aztán megy tovább az élet. A hittel először a sorkatonai szolgálatom idején ismerkedtem meg mélyebben. Tizennyolc-tizenkilenc évesen az ember már keresni kezdi a nagyobb összefüggéseket. Összebarátkoztam két evangélikus fiúval, akik elvittek egy fiatalokból álló közösségbe; az nagyon megragadott. Ráébredtem, hogy másképpen is jól érezhetem magam, nem csak néhány üveg sör társaságában.
– Ekkor érezte meg először, hogy Isten a papi, szerzetesi hivatásra hívja?
– Eleinte gyülekezetekbe jártam, és elkezdtem imádkozni. Rögtön válasz érkezett Istentől: megérintettség, megszólítás. Ezt úgy fogalmaztam meg magamnak: ha egyszer Istent választom, akkor teljesen az övé akarok lenni. Közben megismerkedtem a Katolikus Egyházzal – a keresztség révén idetartoztam – és néhány katolikus szent életével, például Bosco Szent Jánoséval. Kezdtem sejteni, hogy amit magamban érzek, a szerzetesség felé lendít. Kerestem a választ arra a kérdésre, hogyan működik ez. Jelentkeztem bérmálkozásra. Miután 1998 májusában leszereltem a katonaságtól, megbérmálkoztam, és rögtön utána találkoztam a pálosokkal. Mivel a szülőfalum, Helemba a határon fekszik, átbicikliztem, és Márianosztránál megálltam. Mindez május 13-án történt.
– A három fatimai pásztorgyereknek 1917-ben éppen ezen a napon jelent meg Szűz Mária.
– Igen, erre emlékezve tartottak engesztelő búcsús napot Márianosztrán. Borsos József pálos atya vezette a szertartást. Hatalmas erejű prédikációt mondott, ami óriási hatással volt rám. Arra gondoltam, meg kell ismerkednem vele. Ő volt az első szerzetes, akivel a leszerelésem után találkoztam. Nem is kerestem tovább.
– Mi volt az, ami különösen megérintette a lelkét a pálosokban?
– A legjobban az ragadott meg, hogy mennyire krisztusi az, ahogyan József atya Istennek átadott életet él. És a többi pálos is, aki ott van mellette. Sem a rend történetét nem ismertem, sem azt, hogy mivel foglalkoznak. Annyit azért tudtam, hogy a pálosok a kolostorban maradó szerzetesek, akik ott imádkoznak, és ezt az életformát nagyon a magaménak éreztem. Én is valami csendes, visszavonult életre vágytam.
– A 750 évvel ezelőtt született Boldog Özséb által létrehozott rend az egyetlen magyar alapítású férfiszerzetesrend. Az Önök számára rendkívül fontos a nemzeti érzés és a Szűzanya tisztelete. Hogyan mutatkozik meg ez ebben a globalizált, szekularizált világban?
– Számunkra is feladatot jelent, hogy ne ragadjon el bennünket a globális gondolkodás. Nincs egyértelmű, letisztult válaszom a kérdésére, de úgy érzem, az a dolgom, hogy együtt legyek azokkal a magyarokkal, akik közé az Úr helyezett, és szolgáljam őket. Az idei esztendőben Boldog Özséb-emlékévet tartunk. A volt tartományfőnökünk, János atya azt javasolta, hogy válasszunk egy mottót, ami jól kifejezi a kötődésünket Boldog Özsébhez kötődésünket, illetve a mai világhoz való viszonyunkat. A mottó így hangzik: „Magyarország, közöm van hozzád.” Idén megpróbálunk tartalmat adni ennek, mert érezzük, hogy jó ez a mottó, de meg kell találnunk, mit jelent számunkra. Válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy a mindennapi életben hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz, a másik emberhez, tudunk-e együtt sírni, nevetni a körülöttünk élőkkel. A mai világban nem az a lényeg, hogy nagy szózatokat mondjunk a magyarságról, hanem az, hogy a közösségünkkel együtt éljük meg az összetartozást.
– A mai ember, illetve a pálos rend számára mit jelenthet a rendalapító, Boldog Özséb személye és példája?
– Boldog Özséb kolostorba, közösségbe gyűjtötte a remetéket, akik a Pilisben és a Mecsekben szétszóródva éltek. Ennek szimbolikus jelentése van számunkra. Katolikus világunkban sokan dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein, és komoly erőfeszítéseket tesznek. Fontos volna, hogy tudjuk, kinek mi a karizmája, és hogy megtaláljuk egymást, egységbe kovácsolódjunk. Az is lényeges, hogy a feladatot, amit a magamének érzek, amit Isten megmutatott nekem, ne tartsam meg magamnak, mintha kizárólag az enyém volna, hanem osszam meg; engedjem, hogy a Szentlélek közösségbe gyűjtsön másokkal. Amikor néhány évig Budapesten szolgáltam, úgy tapasztaltam, hogy nem az én erőlködésem eredményeként sikerült eredményeket elérni az életvédelem területén, hanem azáltal, hogy többen egy kis imádságos közösségben voltunk együtt. Rendszeresen összejöttünk, imádkoztunk, azután megbeszéltük a közös dolgainkat. Az Úr tereli egybe azokat, akik tenni akarnak Isten országáért.
Boldog Özséb ezt üzenheti a Katolikus Egyház mai tagjainak: ne a magunk szekerét toljuk, hanem engedjük, hogy Isten egybegyűjtsön minket. A jó kezdeményezések tőle származnak, ő tudja, mire van szükség országának eljöveteléhez. A jó dolgoknak mindig az imádságból kell kiindulniuk. A remeték is, Özséb atya is lángoszlopokként imádkoztak, és a Szentlélek így hozta létre a közösségüket.
A riport további része itt olvasható el: https://www.magyarkurir.hu/hirek/odafigyelni-az-ur-sugallataira-talalkozas-puskas-antal-palos-tartomanyfonokkel
Forrás és fotó: Magyar Kurír