„Az igazak lelke Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal.” (Bölcs 3,1.4)
Püspöki szentmisével egybekötött gyászszertartás keretében újratemettek negyvenkilenc szerzetesnőt, akik a kommunizmus évtizedeiben hunytak el. A szertartást a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban, ismertebb nevén a dzsámiban tartották január 8-án.
A most nyugalomra helyezett nővérek tizenöt különböző szerzetesrend tagjai voltak, akik a szétszóratást követően a Pécsi Püspökség épületében találtak menedéket. A kommunizmus utolsó két évtizedében hunytak el, és a Pécsi Köztemető egyik félreeső parcellájába temették el őket. Mivel nyughelyüket a közeljövőben felszámolják, az egyházmegye vállalta, hogy a nővérek földi maradványait méltó módon újratemeti. Udvardy György volt pécsi püspök és Kajtár Edvárd a pécsi székesegyház plébánosa együtt döntötték el, hogy ünnepi gyászmise keretében emlékeznek meg a szerzetesnőkről.
A szertartást Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette. Részt vettek az elhunyt nővérek rendtársai. Jelen volt Lobmayer M. Judit nővér a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) elnöke, aki a Boldogasszony Iskolanővéreket is képviselte. Hiszen az újratemetett szerzetesnők közt van Hidvégi M. Karolina nővérünk is, aki 1989. január 10-én hunyt el Pécsett. Karolina nővér Hild Vilmaként született 1901-ben Jászberényben. Szegeden lett jelölt 1928 karácsonyán. Magyar-német szakos tanárként tevékenykedett a szegedi iskolánk tanítóképzőjében. A folytonosság szép példája, hogy rendünk kilencvennyolc éves tagját, Paschalis nővérünket hajdan tanította. Ő a mai napig kedves személyiségként és felkészült pedagógusként őrzi emlékezetében Karolina nővért.
– Mire tanít ez a mai nap? – tette fel a kérdést a püspök atya szentbeszédének elején. – Elsősorban arra, hogy ismerjük közösségeink gyökereit, és ne felejtsük el azokat a társainkat, akik egy másik korban voltak az élő Isten tanúi. Ez a nap arra is buzdít bennünket, hogy az elhunyt nővérek életpéldáját szem előtt tartva válaszolni tudjunk korunk kihívásaira. Példaként állnak előttünk ezek a szerzetesek, akiknek meg kellett tapasztalniuk, a magukra maradás fájdalmát, s volt idő, amikor még az egyházra sem számíthattak. Ők mégis kitartottak. A mi életünkben mások a kihívások, de nekünk is mindennap meg kell vívnunk a jó harcot. A mai szentmise evangéliumában a nyolc boldogságról hallottunk, amely az egyház örök útja, amely nem evilági értelemben véve vett sikert és elismerést ígér, de ez az egyetlen út, amely az örök élethez vezet. A most újratemetett nővérek közbenjárását kérhetjük ahhoz, hogy megerősödjünk a hitben, és végig tudjunk menni mi is ezen az úton. – zárta homíliáját Mohos Gábor.
A szentmise végén Lobmayer M. Judit nővér megköszönte az egyházmegye vezetőinek és munkatársainak, hogy lehetővé tették az újratemetést. Majd egy 1986-ban megjelent könyvből olvasott fel néhány részletet. A kommunizmus utolsó éveiben megjelent kiadványban a tavaly elhunyt Tóth Sándor lírai érzékenységgel örökítette meg a szétszóratásban élő szerzetesek életét. A pécsi otthonról a következőket írta: „A kertben hét madáretető. A pontos megfigyelő: Szeréna nővér, mintha Itália valamelyik reneszánsz kolostorkertjében gondozná az énekes madarakat. Ez a reneszánsz kép akár szimbóluma is lehetne az otthonnak, ahol megfáradt kezű emberek élnek. A legfiatalabbak is hetven felé tartanak. Életük a szolgáló szeretetben telt el, s telik ma is. Szentek élnek köztünk, ki tudja, hány. Szenvedők, akik hangtalanul felajánlják kínjaikat másokért.”
Judit nővér megszólalását követően Mohos Gábor jelenlévő paptestvéreivel nyugalomra helyezte a nővérek hamvait. Sírhelyük az év minden napján látogatható. A jelenlévők imádsággal búcsúztak el hajdani rendtársaiktól. Az ünnepi együttlét agapéval zárult a Dóm Kőtárban.
Koncz Veronika
Forrás és fotó: iskolanoverek
