A Piarista Rend Magyar Tartománya központi gyűjteményei „A piaristák és a főváros” címmel történeti konferenciát rendeztek február 21-én a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola dísztermében.
A konferenciával lezárult a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300. évfordulója alkalmából is meghirdetett jubileumi esztendő, mely számos ünnepségre, találkozóra és megemlékezésre adott alkalmat.
Labancz Zsolt SP tartományfőnök köszöntőjében a konferencia elején elmondta: az elmúlt esztendő eseményei közül tudományos szempontból kiemelkedő a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában látható Hitre, tudásra: A piaristák és a magyar művelődés című kiállítás és az ahhoz készült katalógus. Hozzátette: a konferencián elsősorban olyan, a kiállítás és a katalógus készítése során föltárt kutatási eredményekről beszélnek az előadók, amelyek legtöbbje újdonságot jelent a piarista rend és Budapest történetének megismerésében. A tartományfőnök emlékeztetett: száz esztendővel a rend megalapítása után már Pesten is tanítani kezdtek a piaristák.
Az ünnepségsorozat lehetőséget adott a számvetésre, a tervezésre, de nagyon sok esetben a rácsodálkozásra is, hogy hazánknak mennyi szellemi kincset adtak az évszázadok alatt az iskolák oktatói. E munkát és az elért sikereket mutatja be a Vármúzeum kiállítása. Labancz Zsolt az alapító Kalazanczi Szent József életét úgy jellemezte, hogy a nehézségek ellenére mindig bízott a Gondviselésben. Hozzátette: a piaristák is a problémák, a gondok kereszttüzében mindig az isteni Gondviselésre bízták és bízzák ma is magukat. Mint mondta, a pedagógus magvető, sokszor nem látja munkája gyümölcsét, a „termés learatása” már nem az ő közvetlen munkájának eredménye, mégis fontos szerepe van a hit, a tudás elvetésében, kezdeti gondozásában.
A három szekcióra bontott konferencia első részében a piaristák 18. századi magyarországi történetéről hallhattak előadásokat a megjelentek. A rendtörténet írásának nagy hagyománya van a piaristáknál is, ezért pontos információkat lehet tudni arról, hogy az első, Magyarországra érkezett szerzetesek milyen problémákkal találkoztak, illetve milyen kapcsolatokat építettek ki a helyi polgárokkal. Siptár Dániel, a Jezsuita Rend Magyarországi Tartománya Levéltára könyvtárosa előadásában a piaristák és a kegyes társulatok kapcsolatáról beszélt. A kegyes társulatok a buzgó világi tagokat tömörítő „testvérületek”, melyeknek kettős célja volt: intenzív, buzgó vallási életre buzdítani tagjaikat, illetve serkenteni a társadalmi felelősségvállalást szociális és erkölcsi téren. Siptár Dániel előadásában bemutatta, hogy a piaristák nem új társulatokat hoztak létre, hanem a meglévőket kapcsolták össze saját munkájukkal. Ismertette azokat a társulatokat, melyek a rend megalapításának, illetve magyarországi megtelepedésének kezdetétől működtek, majd a 18. század végén politikai okok miatt háttérbe szorultak, illetve megszűntek, majd a 19. században némiképp átalakulva újból megkezdték működésüket.
Szekér Barnabás, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára levéltárosa a váci nemesi konviktus alapításáról tartott előadásában a püspök és a királynő szerepéről szólt. Mint mondta, a 18. században élt piaristák egyik nagy kihívása volt, hogy a társadalmi elit oktatásában is szerepet vállaltak. Az egyre szaporodó gimnáziumok és egyéb oktatási intézmények nem voltak kedveltek a főnemesség körében, ezért előnyben részesítették a magánúton való tanulás megszervezését. Ez két módon történt a korban: gyakran szerződtettek egy nevelőt – aki katolikusok esetében gyakran szerzetes volt –, vagy egy nemesi konviktusba adták gyermekeiket. Utóbbiak száma a 18. században a Habsburg Birodalom területén egyre nőtt. Az 1750-es évektől kezdődően az uralkodó is támogatta ezt az intézményi formát. Az első ilyen a bécsi Collegium Theresianum volt, melyet a jezsuiták vezettek, szorosan együttműködve az udvarral. Migazzi Kristóf váci püspök és Mária Terézia segítségével, a piaristák vezetésével alakulhatott meg pár esztendővel a bécsi alapítás után Vácott az a nemesi kollégium, amely a magyar főnemesség fiataljait oktathatta és készíthette fel későbbi feladataik ellátására. A piaristák szempontjából mindez azért is nagyon fontos volt, mert a váci Tereziánumban találkozhattak először az állami oktatáspolitika igényeivel, elvárásaival.
Szabó Gábor István SP, az ELTE egyetemi hallgatója a biológiai tudományok terén komoly eredményeket elért magyar piaristákról tartott előadást. Kiemelte, hogy a jubileumi év jó alkalom volt arra, hogy az e témában dolgozó piaristák életművét feldolgozzák, melynek egy része már a Várban látható piarista kiállításon is megjelent. A rend iskoláiban folyó természetrajz-, utóbb biológia- és kémiaoktatás, valamint az ezekhez kapcsolódó szertárak felépítése komoly szakmunkát kívánt. A 20. század elején már több e témában írt tankönyv is piarista szerzetesek és a kor leghíresebb biológusainak munkáját dicséri. Ugyanakkor fontos szerepet töltöttek be az iskolák szerzetestanárai az ismeretterjesztésben és a tudományos kutatásokban is. Utóbbiban új eredményeket is köszönhet a biológia tudománya a piaristáknak.
Borbás Péter, a Piarista Múzeum művészettörténésze előadásában a piarista gyűjtőkről és gyűjteményekről beszélt. Elmondta: a múzeum hivatalos megalapítása 1917-re tehető, amikor a Duna-parti rendház épületébe Hültl Dezső építész már erre a célra kialakított tereket is tervezett. A rend múzeumi gyűjteménye azonban jóval korábban kialakult, hiszen minden városban, ahol piaristák működtek – így például Tatán vagy Nagykanizsán – a szertárak anyaga bővült, és a világra kíváncsi piaristák gyűjtése nyomán legtöbbször a városi múzeumok alapjai lettek. Az előadó kiemelte Nagy Lipót nevét, aki 1800-tól kezdve létrehozta a Váci Természetrajzi Múzeum alapjait. Munkáját a többi városban működő rendtársai azzal segítették, hogy anyagokat, műtárgyakat küldtek Vácra. E gyűjtemény jelentette az alapját a pesti rendházban kialakított Piarista Múzeumnak.
Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója a pesti épületegyüttes történetét mutatta be az 1717-es évtől kezdve egészen az 1900-as évig; Karácsony Rita, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékének munkatársa pedig a ma is a piaristák pesti rendházának otthont adó épület tervezőjéről, Hültl Dezsőről tartott előadást. Karácsony Rita előadásában kiemelte, hogy a korszak kiváló építésze a piaristák megrendelésére több épületet is tervezett szerte az országban, s mindig figyelembe vette a funkcionalitás szempontjait, elvárásait. Így lehet, hogy más elvek szerint tervezte meg például a pesti rendház és iskola épületegyüttesét, mint a MABI kórház (ma Péterfy Sándor utcai kórház) épületét.
Koltai András, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára levéltárosa a piarista humorról tartotta meg előadását. Mint mondta, a rend megalakulásától nyomon követhető, hogy a szerzetesek egymás szórakoztatására, megviccelésére verseket, énekeket alkottak. Minden kor szerzetesei közt voltak olyanok, akik elődeikről anekdotákat tudtak mesélni a többieknek, de voltak olyanok is, aki rendkívül találó karikatúrákat készítettek rendtársaikról, a házba érkező vendégekről, esetleg a Rómából érkező elöljárókról.
Maczák Ibolya, az MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiségi Kutatócsoport tudományos főmunkatársa a budapesti piarista gimnázium önképzőköreinek történetéről szóló előadásában arról beszélt, hogy a piarista nevelésnek mindig alapvető szempontja volt, hogy a kötelezően előírt tananyag mellett a diák többet akarjon a világban megtalálható dolgokból megtudni, elsajátítani. E célt szolgálták az iskolán kívüli foglalkozások, melyeket önképzőköröknek, szakköröknek hívtak és hívnak ma is.
Maczák Ibolya először az önképzőkörök jogi hátteréről beszélt, hiszen azt egy 1868-as miniszteri rendelet szabályozta, melyet aztán 1876-ban egy rendelet pontosított. Ezek a két legfelsőbb osztályban engedélyezték magánszorgalomból alapított önképzőkörök működését. Ezek elvileg politikától mentes kezdeményezések voltak, ám tevékenységük sok esetben politikai demonstrációnak számított. Előzményként megemlítette, hogy a Bach-korszak idején például illegális tevékenységnek minősült a diákoknak azon kezdeményezése, hogy Petőfi-verseket tanultak és szavaltak el egymásnak. (Ebben az időben még egy Petőfi-kötet birtoklása is a törvénybe ütközött.) A kiegyezés után, a miniszteri rendelet hatására ez a nyomás csökkent, megindulhatott az önképzőkörök szabadabb működése, melyre jó példa, hogy volt olyan esztendő, amelyben nyolc különböző irodalmi pályadíjat tűztek ki. Az önképzőköröket minden esetben egy-egy nagy tanáregyéniség vezette. Hatásukra jellemző, hogy a piarista diák, Pilinszky János több visszaemlékezésében is megemlíti az önképzőkörök szabad légkörét és az azokat vezető tanárok rendkívüli hatását.
Utolsó előadóként Völgyesi Orsolya, az MTA BTK Történettudományi Intézetének főmunkatársa Bulányi György és a debreceni katolikus kiscsoportok 1945–52 közötti történetét mutatta be. A Bokor mozgalom vezetőjének az egyházi hierarchiával, a Hittani Kongregációval folytatott küzdelmei ismertek. Bulányi György, aki 1919-ben született, és a II. világháborút követően Debrecenben volt magyar–német szakos tanár, ekkor kezdte el a kiscsoportok szervezését. Völgyesi Orsolya az ÁVH-iratokban fellelhető és az egyházi reakció elhárításával foglalkozó alosztály irataiban megtalálható információkat mutatta be. Ezekből kiderül, hogy már Debrecenben húsz csoport közel száz tagja hetente-kéthetente találkozott – mely az akkori megítélés szerint illegális tevékenységnek minősült.
Állambiztonsági jelentések, vizsgálati anyagok és évtizedekkel később keletkezett írásos vagy szóbeli visszaemlékezések adják a bázisát a Bulányi vezette katolikus ifjúsági csoportok töredékes és mára már szinte homályba vesző történetének. Ezek a kisközösségek egy országos mozgalom részeként próbálták a kommunista diktatúra első éveiben az ifjúsági hitoktatás és a keresztény életre való felkészülés új formáit és tartalmi elemeit kialakítani.
Mint a konferencia kezdetén Labancz Zsolt tartományfőnök mondta: számvetésre, tervezésre, rácsodálkozásra adott alkalmat a piaristák egy esztendőn át tartó ünnepségsorozata. A kutatások felmutatták a rend tudományos munkásságának fontosságát, a város és az ország fejlődésében betöltött fontos szerepét. Hallgatva az előadókat, akiknek legtöbbje azt is megemlítette, hogy az idő szűkössége miatt kutatásainak csupán vékony szeletét tudta bemutatni a konferencia résztvevőinek, elmondhatjuk: a piaristák és a főváros múltja és jelene elszakíthatatlan, a szerzetes tanárok munkássága a tudományok és a diákok jövőjét, fejlődését szolgálta.
Forrás és fotó: Bókay László/Magyar Kurír
