A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából Ádám László szalézi szerzetesre, egykori tartományfőnökre emlékeztek a Terror Háza Múzeum előtt. A megjelenteket Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója köszöntötte. Beszédet mondott Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Ábrahám Béla, a szalézi rend magyarországi tartományfőnöke, valamint B. Varga Judit, a Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa.
Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója köszöntőjében a holokausztra utalva felidézte, az Andrássy út 60. előtt hangzott el először, hogy „ami történt nem csupán a magyar és az európai zsidóság tragédiája, hanem összmagyar és összeeurópai tragédia, mert ami hazánkban 1938-ban kezdetét vette és Magyarország náci megszállásával 1944-ben történt, egész nemzetünket és egész Európát sebezte meg”.
Tallai Gábor emlékeztetett, az elmúlt években megemlékeztek Sztehlo Gáborról, Slachta Margitról, Karády Katalinról, Raoul Wallenbergről, Éliás Józsefről, id. Antall Józsefről, Boldog Apor Vilmos püspökről, Boldog Salkaházi Sáráról, illetve Bernovits Vilmáról.
A programigazgató szerint az „emlékezés védekezés”, ami – mint mondta – ezerszeresen igaz egy olyan rövidemlékezetű korban, mint a miénk, amikor sokan hajlamosak megfeledkezni a történelem súlyáról és fontoságáról. Nem véletlen, hogy oly sok fiatal, akár egy gyermek, értelmetlennek tartja a megemlékezés rítusait, hisz’ nem vált felnőtté; hiába múlt már el harminc éves. Nem is értheti meg így, hogy az emlékezés valójában védekezés, amely finomítja ösztöneinket és erősíti önvédelmi reflexeinket – mutatott rá.
„Mi ezért gyűlünk össze évről évre, ezért teszünk hitet újra és újra itt amellett, hogy soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen gyalázat történhessen velünk. Mi, magyarok megtanultuk a leckét, vállaltuk a felelősséget, kimondtuk a bűnösök nevét és nem mutogattunk másokra. Pontosan és kíméletlenül ítéltük meg azt a gonoszságot, embertelenséget, amely saját honfitársainkkal szemben teljesedett ki”– fogalmazott Tallai Gábor, hozzátéve, a közös megemlékezés során azonban azt is megtanultuk, hogy tovább kell lépnünk; a felelősök, bűnösök után azokat a neveket is fel kell idéznünk, akik emberek maradtak az embertelenségben, akiknek példáját a felnövekvő nemzedékek elé tárhatjuk, akiket olyan magasra kell emelnünk, amilyen magasra csak tudjuk, hogy mindenki láthassa őket.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra elmondta: A holokauszt idején „a velünk született és mindannyiunkat megillető emberi méltóság szenvedett vereséget az erőszakban és az embertelenségben”. A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja örök mementóként figyelmezteti az utókort, hová vezethet a viszonyítási pontokat elveszítő, alapvető emberi értékeket relativizáló és megkérdőjelező ideológiák feltétel nélküli kiszolgálása, évezredes emberi normák elvesztése.
A főpolgármester-helyettes szavai szerint „az emlékezés legalább annyira szól a jelenünkről és a jövőnkről”, mint a múltunkról. Kijelentette: a budapesti és magyarországi holokauszt közös múltunk keserű, fájdalmas, gonosz része. „Sokszor mondjuk egyes eseményekre, történésekre, hogy: bárcsak elfelejthetném. Pedig másképp helyes: nem elfelejteni, hanem megérteni, feldolgozni és láthatóvá tenni szükséges a múltunkat” – hangsúlyozta, hozzátéve: közös felelősségünk, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a múlt kitörtölhetetlen bűneit, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.
„Ma azért vagyunk együtt, hogy tanuljunk belőle. És akkor most azt is tegyük egyértelművé és világossá, hogy olyan ország olyan fővárosában élünk, amelyik mindenkit, minden állampolgárát, és különösen minden gyermekét megvédi” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki arról is beszélt: Budapest életébe szervesen beépült a II. világháború poklában elpusztult zsidó, cigány és magyar honfitársaink emléke.
Kiemelte: az emlékművek és emléktáblák, az egykori gettó felújított épületei, az ünnepségek és fesztiválok, az erős és büszke budapesti zsidó és cigány kulturális és sportélet, a virágzó egyházi kultúra egyaránt azt bizonyítja, hogy Budapest velük, a holokauszt áldozatainak emlékét és kultúráját őrzőkkel együtt teljes és egész.
A főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: Budapest, „ez az öreg, sokat látott és tapasztalt, ám mindig megifjodó és megújuló város, mindannyiunk városa, fejet hajt a holokauszt áldozatai előtt. Legyen áldott az emlékük! Áldozatuk hitet és erőt ad nekünk ahhoz, hogy jobb, szebb és igazabb világban élhessünk, mint ami nekik megadatott.”
Szalay-Bobrovniczky Alexandra végül köszönetét fejezte ki a Terror Háza Múzeumnak, hogy immár hagyományosan, minden év áprilisában helyet ad a Holokausztról szóló közös emlékezésnek, ahol minden évben egy-egy olyan hős kerül bemutatásra, akinek, „amikor a történelem megpróbálta, helyén volt a szíve, az esze és a lelke.”
„Néha olyannyira szeretnénk angyalokká válni, hogy elfelejtünk emberként viselkedni” – idézte Szalézi Szent Ferencet, a Szalézi Társaság névadóját és védőszentjét beszéde elején Ábrahám Béla.
A szalézi rend magyarországi tartományfőnöke elmondta: Ádám László szalézi szerzetes, tartományfőnök „kiállt az üldözöttek mellett, mentette a zsidó testvéreket, nem egyszer élete kockáztatásával. Négyszer forgott életveszélyben nyilas fegyveresek előtt, és még a békásmegyeri 33. gyűjtőtáborba és a budapesti gettóba is bemerészkedett.”
A következő politikai terror hosszúra nyúlt időszaka alatt is példát mutatott hitből, emberségből, hűségből. A legnehezebb pártállami időben, 1950–1952 között volt tartományfőnök. „1952. július 28-án érte is eljött a fekete Pobjeda” – folytatta Ábrahám Béla. A tartományfőnök arról is beszélt: Az 1956. szeptemberi amnesztiával egy testileg összetört, de lelkileg töretlen ember jött ki a börtönből. Visszaemlékezéseit börtönből való szabadulása után húsz évvel vetette papírra az újpesti lakóházában, ahol szabadulása után illegális szalézi életét élte.
„A reménytelenség ellenére is remélt, készült a szabad szalézi szerzetesi életre. Remeteségében a szalézi irodalmat fordította. Ő maga nem élhette meg a szalézi újrakezdést” – jelentette ki Ábrahám Béla, hozzátéve:halála előtt, visszatekintve küzdelmekkel teli életére, egy rendtársának így nyilatkozott: „Ha újra kellene kezdeni, ismét a szalézi hivatást választanám.”
„A holokausztban felmérhetetlen szenvedések révén felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik” – idézte fel Nobel-díjas írónk, Kertész Imre szavait B. Varga Judit, a Terror Háza Múzeum történész-muzeológusa. „Neki elhihetjük, első kézből tapasztalta meg. Ő tudta milyen, amikor fáj az élet. Nem nagyon – kegyetlenül!” – hangsúlyozta.
B. Varga Judit elmondta: Ádám László atya, szalézi szerzetes krisztusi emberséggel folytatott partizánharcára sokan tekintenek példaként. A sors hiába csapott le rá 1944. december 13-a éjjelén, ő vállalta a megpróbáltatásokat, a veréseket, a nyilas-fogságot, később a kommunista diktatúra börtönét is. Hangsúlyozta: mi, az utókor gyermekei magunknak teszünk jót, ha nem feledjük a bátor embermentőket, a hétköznapok hőseit. Bár a történelem tanulmányozása közben meg-megtorpanunk a felfoghatatlan gonosztettek láttán, mégis hiszünk a jó harcokban, a jó emberekben.
B. Varga Judit szerint éppen ezért kell megmutatnunk, bemutatnunk a jó embereket és a gonoszokat. „A tetteseket és az áldozatokat.”Hangsúlyozta: A 16 éve megnyitott Terror Háza Múzeum mára zarándokhellyé lett. A súlyos történelmi tapasztalatokkal terhelt épületét az áldozatokra, a hősökre emlékezni akarók nemzeti emlékhellyé tették. „Múzeumunk túlnőtt önmagán: jóvátétellé vált. Az ismeretátadáson, tanításon túl a megértést, megbocsátást is segíti” – emelte ki.
A történész-muzeológus végül arról beszélt: a holokauszt szétzúzott valamit. „A mi feladatunk az összerakás, az orvoslás. Ezért nem felejthetünk soha, ezért emlékezünk! Kövessük és adjuk tovább a jó emberek példáját! Ne felejtsük el, hogy Ádám Lászlónak és a hozzá hasonló hősöknek köszönhetjük, hogy a többségben megmaradt és él a remény.”
A megemlékezésen közreműködött Tompos Kátya és Jávori Ferenc, valamint a Parafónia Zenekar.
Az eseményen jelen volt Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) alelnöke, Tóth Gábor, az EMIH kabinetfőnöke, Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Kászoni-Kövendi József, a Magyar Unitárius Egyház püspöki helynöke, Havasi József szalézi szerzetes, korábbi tartományfőnök, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, valamint Simonffy Márta, Terézváros alpolgármestere.
Az Országgyűlés 2000-ben meghozott döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Forrás és fotó: Terror Háza Múzeum