– Hogyan alakult meg a Szociális Testvérek Társasága? Mi volt a lelkiségük lényege?
– A társaság gyökerei 1908-ig, a Farkas Edith által alapított Szociális Missziótársulatig nyúlnak vissza. Az alapító testvérek ott kezdték az abban az időben nagyon modernnek számító szerzetesi életüket. A Missziótársulat lelkiségének és szabályzatának változásával és a kongregációvá válással az alapító testvérek nem értettek egyet, ezért elküldték őket a Missziótársulatból. Ők alakították meg 1923. május 12-én, 7 óra 35 perckor a modern formában működő, benedeki lelkiségű és szentlelkes Szociális Testvérek Társaságát. A pontos időpontot jegyzőkönyv őrizte meg, melyet minden évben felolvasunk ezen a napon, és hálát adunk az alakulásért. A testvérek kimondták, hogy a társaságnak nem lehet saját intézménye. A cél hivatásos és képzett munkásokként jelen lenni az Egyház és a társadalom minden szintjén, beleértve a közéletet is.
A Dolgozó Leányok és a Magyar a Magyarért mozgalmaktól a Kalászon át a cselédlányok Szent Zita-köreiig sok mozgalomban dolgoztak. Létrehozták a Szentlélek Szövetséget, a politikai-közéleti munkát pedig a Keresztény Női Táboron keresztül végezték. Slachta Margit a bajok megelőzésére, gyökeres orvoslására helyezte a hangsúlyt, hiszen a karitász a legáldozatosabb munkájával sem tud annyi könnyet letörölni, mint amennyit például egy rossz törvény okoz.
– Mi volt a szociális testvérek karizmája?
– Slachta Margit a krisztusi törtvényekre épülő társadalommal szerette volna megelőzni és orvosolni a szociális ínséget. Szerinte a legszociálisabb tett az emberek elvezetése Istenhez, a kapcsolatok helyreállítása Istennel és az emberekkel.
Ezt ő lélekmentésnek nevezte. Ez a gondolat az Egyház szociális tanításában később II. János Pál pápánál olvasható, aki szerint a politikai, gazdasági, társadalmi struktúrákon lehet és kell is változtatni, de ha a bűn struktúráit nem változtatjuk meg, akkor semmit sem tettünk, hiszen minden rendszerben a személy, az ember cselekszik, aki bűnös. Ha ő nem tér meg, akkor a legtökéletesebbe is beviszi a korrupciót és a bűnt. Slachta Margit vallotta, hogy ami a krisztusi igazságok és a tízparancsolat ellen van, az nem szolgálja a közjót. Az ideológiák sem az emberhez méltó életet szolgálják. Az ember nem tud a másiknak sem jogot, sem erkölcsöt diktálni; amennyiben ezt megteszi, embertelen társadalmat hoz létre. A testvérek kezdettől fogva szembeszálltak a pusztító ideológiákkal, a nácizmussal és a kommunizmussal. Slachta Margit azt mondta nekik: mi nem kedélyes szalonok műkedvelő hölgyei vagyunk, hanem a Szentlélek Úristen harcosai. A Szentlélek tisztelete legalább annyira fontos volt, mint a szociális közéleti munka.
– A világháború alatt zsidókat is mentett a társaság.
– A testvérek látták, hogy a zsidókat deportálják, munkaszolgálatra viszik. Nem volt nehéz megállapítani, hogy ez összeegyeztethetetlen az isteni törvényekkel és az emberi méltósággal. Mindegy, hogy az ember nő vagy férfi, zsidó vagy keresztény, ugyanazok a jogok illetik meg a teremtettségéből következően. A testvérek mindig azok mellé álltak, akik a legkiszolgáltatottabbak voltak, így a szegények, a nők, az árvák, a lengyel menekültek és a zsidók mellé. Újságcikkekkel, előadásokkal, világnézeti kurzusokkal, a Szentatya beszédeinek mozifórumokon való ismertetésével igyekeztek felvilágosítani az embereket, majd a társaság valamennyi házát megnyitották az üldözöttek előtt. Az anyaházban adtak menedéket Heltai Jenőnek és Radnóti Miklós feleségének, Gyarmati Fanninak, de mellettük sok más üldözöttnek is. Több mint ezer embert fogadtak be a társaság házaiba. A menekítésben együttműködtek a püspöki konferenciával, a Magyar Szent Kereszt Egyesülettel és egyéb szervezetekkel is.
– Salkaházi Sára vértanúsága hogyan hatott a társaság tagjaira?
– A háború miatt nem volt megfelelő az információáramlás. Még akik a Bokréta utcában voltak, azok is csak másnap reggel tudták meg, mi történt. Valaki elmondta nekik, hogy Sára testvért kivégezték a menekítettek egy csoportjával és Bernovits Vilma hitoktatóval együtt. Ez a hír Erdélybe sem jutott el. Az ottani testvérek egyik ismerősének a fia a fronton harcolt. Egyszer az a hír érkezett róla, hogy odaveszett, de az apja nem merte ezt megmondani a feleségének. Az egyik alkalmazottjuk aztán csak elmondta az édesanyának, de ő nem hitte el, hogy meghalt a fia. Egy szentmise után az elöljáró testvér, megszánva az asszonyt, jelet kért: ha Sára testvér valóban vértanú lett, adjon az Úristen bizonyítékot, hogy a fiú életben van, vagy meghalt. A fiú még aznap hazaérkezett. Sára testvér vértanúsága ilyen módon is jelen volt a testvérek között. A háború után a testvérek egy lelkigyakorlaton összeállítottak egy istendicsérő jegyzőkönyvet, amelyben megfogalmazták, hogy megmenekültek, nem halt meg senki, csak aki önként ajánlotta fel az életét Istennek. Sára testvér ugyanis a testvérekért, különösen a gyengékért, az üldözöttekért ajánlotta fel magát.
– Slachta Margit mikor volt országgyűlési képviselő?
– Először 1920-tól 1922-ig, aztán 1945-ben és 1947-ben is megválasztották, de az iskolák államosításakor megvonták a mentelmi jogát, és kizárták a parlament munkájából. A következő választásokon már nem indulhatott.
– Ő mikor emigrált?
– Még a feloszlatás előtt. De amikor elhagyta az országot, nem emigrálni akart: azért szökött át a határon, hogy elvégezze a nyugati testvérek évek óta elmaradt vizitációját. Az Amerikában élő és az itteni testvérek lebeszélték a visszajövetelről. Még Pio atya véleményét is kikérték, aki szintén ezt az álláspontot képviselte. Margit testvérnek ez nem volt könnyű.
– Mikor oszlatták fel a társaságot?
– 1950-ben történt meg a szerzetesrendek feloszlatása, köztük a társaságé is. Egy éjszaka elvittek mindenkit a rendházakból, internálták őket. Egy testvérünk a feloszlatás másnapján, reggel akart jelentkezni, őt már az állambiztonságiak fogadták. Az illegalitásban aztán mégis belépett a társaságba.
– Volt, akit bebörtönöztek?
– A magyarországi testvérek közül többen kerültek börtönbe, volt, aki a társaság illegális működtetése, mások az ifjúság körében végzett, államellenesnek számító tevékenység, ismét mások illegális határátlépés miatt. A Buffalóban élő testvérektől és Margit testvértől jöttek olyan jelzések, hogy aki jónak látja, menjen ki Amerikába. Többen átszöktek a határon. Közülük egy testvért megöltek, és börtönbe zárták, akiket elfogtak.
– Hogyan élték túl az illegalitást?
– A feloszlatáskor a társaság létszáma a jelöltekkel együtt közel négyszáz fő volt, a kezdeti harmincas létszám megsokszorozódott. A feloszlatás után közülük valamennyi, Magyarországon élő testvér titkos, az állambiztonság számára „láthatatlan”, külső testvér lett.
Ezt az tette lehetővé, hogy Margit testvér már a megalakuláskor kétféle életformát vezetett be: a belső és a külső testvéri életformát, amelyek teljesen egyenjogúak. A különbség annyi, hogy a belső testvérek közösségben élnek, a külső testvérek pedig nem, és ez utóbbiak a feloszlatás előtt is titkosak voltak, nem viseltek semmilyen megkülönböztető jelet. Négy oka lehetett a külső testvéri életforma választásának: a legfőbb a küldetés, hogy az emberek között elvegyülve hatékonyabban tudjanak evangelizálni; egy másik ok, hogy a családban a rászoruló szülőket gondozni tudják; indok lehetett a harminc év feletti életkor, a negyedik, később prófétainak bizonyuló ok pedig az esetleges egyházüldözés volt. A rend feloszlatásakor ez utóbbi ok miatt az elöljárók kihirdették, hogy mostantól mindenki titkos külső testvér, s ez biztosította az élet és a küldetés folytonosságát. Ezekben az évtizedekben leginkább az eljövendő Isten országáról való jeltelen tanúságtétel volt lehetséges, ez is csak a börtön árnyékéban. Örömmel vállaltuk ezt a kockázatot is. A Magyarországon illegálisan jelentkező testvéreket a buffalói püspök fogadta el és vette fel egyházjogilag is érvényesen a társaságba. Hozzá tartoztak ugyanis a Buffalóban élő testvéreink.
– Nehéz elképzelni, hogyan tudtak a kommunizmus alatt kapcsolatot tartani akár Slachta Margittal, akár egymással.
– A levelezés virágnyelven folyt. Slachta Margitot a testvérek nagymamaként emlegették. Vele nem igazán találkozhattunk, sőt a nyugaton élő testvérekkel sem, mégis megtapasztaltuk, hogy a Szentlélek ugyanazon az úton vezetett bennünket. A hetvenes, nyolcvanas években már ki tudtunk menni Németországba lelkigyakorlatra vagy Svájcba, a káptalanra. A külföldön élő testvérek is idelátogathattak.
Előfordult, hogy ha az elöljárót éppen fogva tartották, a fiatal testvér a börtön körül sétálva mondta el a fogadalmi imát. Később gyóntatószékben tettek fogadalmat az új tagok. A nyolcvanas években zárt templomban éjszaka már többen is jelen lehettünk a fogadalomtételeken. A fiatalok parkokban, fürdőkben, nyelvóra címén vagy temetőkben találkozhattak, tanulták a regulát, lelkinapot tartottak. Amikor 1983-ban beléptem a társaságba, az idősekkel még nem ismerhettük egymást, de már testvérlakásokban tarthattuk a kisközösségi összejöveteleket. Pünkösdvasárnap a testvérek az Egyetemi templom 11 órás szentmiséjén találkoztak, „feltűnésmentesen”. Az első fogadalmamat én egy Szegváron élő testvér lakásában tettem. A szüleink sem tudhattak arról, hogy a szerzetesi életet választottuk. Sok kalandunk volt az illegalitás alatt, kreatívnak kellett lennünk. Nem foglalkoztunk azzal, van-e köztünk besúgó, bár a korábbi években ilyen eset is előfordult.
– Az 1989-es újraindulás után változott a karizmájuk?
– A karizma nem változott, csak a konkrét történelmi események. Más neve van az uralkodó szellemi irányzatnak, amely éppen manipulálni próbál. Az alapvető kérdés mindig az, hogy Krisztus mellett döntünk, vagy ellene. A legfontosabb feladatunk, hogy segítsük az embereket kapcsolatot építeni Istennel és ebből fakadóan egymással is. A Szentlélek Úristen az, aki mindig megmutatja, hogy az adott körülményben mi a konkrét szolgálatunk.
Amikor Európának a szépséggel való evangelizálását hirdette meg a pápa, belépett hozzánk öt művész. Az egyházi iskolák újraindításakor sok pedagógusunk volt. Most a társadalom mentális egészségi állapota miatt több pszichológus, lelkivezető, lelkigondozó van közöttünk. Emellett vannak orvos, jogász, egyházjogász, közgazdász, szociális munkás, gyógypedagógus, hitoktató testvéreink is. Azokra a területekre is eljutunk, ahová más szerzetesek nem. Ha például egy szociális testvér szülésznőként, orvosként, ápolóként dolgozik, nem csak azt nézi, hogyan tudja a legjobban betölteni a munkakörét, hanem azt is, hogy a még hatékonyabb feladatvégzéshez milyen változásokat lehetne véghezvinni a kórház életében. Az egyik gyógypedagógus testvérünk, aki sérültekkel foglalkozik, és látja a rendszer nehézségeit, olyan végzettségeket szerzett, amelyekkel segíthet a jövő gyógypedagógusainak megfelelő tudásanyaggal való felvértezésében. A szegedi egyetemen tanít, most írja a habilitációját, de tovább dolgozik a sérültekkel is.
– Ma milyen feladataik és célkitűzéseik vannak?
– Szeretnénk rámutatni arra, ma hogyan mérgeznek minket az ideológiák. Célunk, hogy az Egyház társadalmi tanítását egyre jobban a magunkénak ismerjük fel, rálássunk a világ komplex társadalmi-ökológiai valóságára, és ne menjünk el a szélsőségek irányába. Amikor meg akarunk oldani egy szociális helyzetet, azt a krisztusi igazságok alapján tegyük, irgalommal figyelve a szükségben lévő emberre, csoportokra. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a háború csupán a jéghegy csúcsa. Ha nem térünk meg, elveszünk. Elkötelezett keresztény életre hívjuk az embereket, ezért imádkozunk, tartunk előadásokat, s reményeink szerint a jövőben egy podcast is segíti majd ennek az üzenetnek az átadását. Dolgozunk a nő-, a gyermek- és a családvédelemben: egy védőnő testvérünk a nőiség értékére oktatja a kamaszokat, egy másik testvér a test teológiáján keresztül tanítja az embereket. A Tiszta Szívek-imaestektől a karizmatikus megújulásig, az Imádság Háza mozgalomtól a jezsuita lelkivezető-képzésig sok mindenben részt veszünk.
– A centenáriumuk alkalmából idén januárban Ferenc pápa fogadta a Szociális Testvérek Társaságának küldöttségét. Az Ön számára mi az üzenete ennek a találkozásnak?
– Hihetetlen nagy élmény volt beszélgetni a Szentatyával, és megtapasztalni, hogy az Egyháznak fontos a szerzetesség és a mi karizmánk is. Már Sára testvér boldoggá avatása megerősítette, hogy a szociális testvéri életút az életszentség útja lehet. Pápai jogú közösség vagyunk, áldásával a pápa az Egyház áldását adja az életünkre és a munkánkra. A Szentatya arra buzdított bennünket, hogy legyünk közel az emberekhez a társadalmi élet minden szintjén, beleértve a legmagasabbakat is. Legyünk a befogadás emberei, hogy kortársaink rátaláljanak az evangélium útjára.
Forrás és fotó: magyarkurir.hu
