Tudjuk, hogy külföldön sok szerzetes és pap is meghalt az újtípusú koronavírus-járvány miatt ez idáig. Sokan az életkoruk miatt, de még többen azért, mert szolgálatukat teljesítették minden nehézség ellenére.
A régebben dúló járványok idején is tevékenyek voltak a szerzetesek. Hogyan éltek és cselekedtek akkor?
Ezen gondolkoztunk, amikor is rábukkantunk egy írásra, amely a szervita rend történetét bontja ki, és ebben a pesti szerviták életéről is ír a szerző. Pestisjárványok pusztítottak Európában, és helyt álltak abban a helyzetben is a testvérek, atyák.
Álljon itt a pesti szerviták történetéből egy-egy részlet a 17-18. századi nehézségek idejéből:
„Kronológiailag és jelentőségüket tekintve ki kell emelni a szerviták megtelepedését Pesten és Egerben. A pesti volt a harmadik rendház hazánkban, ahol a szerviták megtelepedtek és egyben az első, ami tartósnak bizonyult, hisz itt folyamatosan működtek 1950-ig. A rend Széchényi György prímás támogatásával 1686-ban települt le Bécsből. A szerviták Egerbe 1687-ben I. Lipót király engedélyével telepedtek le Tirolból, közvetlen a török kiűzése után. Ez a két rendház volt a leginkább életképes, itt vált a rend valóban magyar szerzetesrenddé.
A török kiűzése után a szerviták mellett a következő szerzetesrendek voltak jelen Pesten: ferencesek, pálosok a mostani egyetemi templomban, domonkosok az angolkisasszonyok templomában, kegyesrendiek és irgalmasok.
A rend szerény viszonyok között élt három évtizeden át 1689-tól 1718-ig. Ezalatt súlyos csapást szenvedett az 1711-es a pestisjárvány miatt, amely az akkori superior és Sylverius atya kivételével - aki ebben az évben az akkori plébános, Cini Pál János távollétében a városi plébániát vezette - az összes többi rendtagot elragadta az élők sorából. 1711. május 31-én elsőként Viktor fráter betegedett meg, június 5-én meg is halt. A városi tisztiorvos a halálesetet kivizsgálta. A városi körorvos a kezelőorvossal együtt megállapította a halálesetet, amelynek során Viktor fráteren pestises kelevényeket vélt felfedezni; a kezelőorvos viszont ezeket „májfoltoknak” tartotta, utóbbi lett végül is hivatalosan bejelentve. Ennek következtében a rendházat nem zárták le, csak négy napos karantént rendeltek el. Miután ez letelt, a szerzetesek tovább tevékenykedhettek, a ferencesek templomában is miséztek. Június 13-án a szakács, Valentin (Bálint) fráter betegedett meg, június 16-án meg is halt. A városi tisztiorvos most már kijelentette, hogy Valentin fráter pestisben halt meg, ezért a rezidencia hivatalos lezárását is elrendelte. Két nap múlva további két pap lett pestises. A városi tanács elrendelte a beteg szerzetesek közkórházba szállítását. Mivel ott azonban semmiféle előkészületeket nem tettek a fogadásukra, ezért a szabad ég alatt kellett volna meghalniuk, amiért a tisztiorvos maga is lemondott azonnali átszállításukról. Balthazár atya a rendházban halt meg június 19-én. Közben a közkórháznál már egy kis faviskót állítottak fel, ahova éjjel a beteg, illetve a halott szerzetest átszállították. Június 22-én Amidaeus atya délután 5 órakor meghalt a kórházban. A városi tanács a rezidencia kapujára vaslakatokat helyeztetett. A pestis elmúltával a helyzet rendeződött.
Az 1739. évi pestisjárvány alatt, miután a templomokat bezárták, a szerviták engedélyt kaptak, hogy itt mondjanak szentmisét, és naponta este fél 8-kor a kihelyezett cibórium (áldoztató kehely, melyben a szentostyát tartják) előtt a szentolvasót elimádkozzák. A templombelső teljes elkészítése, a hét oltár, köztük a fájdalmas Szűzanya és a Szent Peregrin tiszteletére szentelt két szép mellékoltár felállítása, még évek hosszú sorát vette igénybe, míg végül 1748. július 23-án a pünkösd utáni harmadik vasárnap a templomot gróf Csáky Miklós kalocsai érsek ünnepélyesen felszentelte. Az 1739-es pestisjárvány a rend tekintélyét nagyban megerősítette. A pestisjárvány híre már három évvel korábban elérte a várost, de a városi őrség megkettőzése és a megelőző intézkedések késleltetni tudták a járvány kitörését. A pesti magisztrátus és a helytartóság egyaránt határozott intézkedéseket léptetett életbe, így többek között berendeztek egy kórházat egy kórházvezetővel és négy betegápolóval. A járványt viszont megállítani nem sikerült, a kórházat a pestises betegek hamarosan annyira megtöltötték, hogy még egy magánházat is bérbe kellett venni számukra. A kormányzat ekkor erélyesen fellépett, és egy orvost küldött Bécsből, Salliert, akit a városnak kellett megfizetni. Ugyanakkor egy lelkipásztorról is gondoskodni kellett a kórház számára. Erre önkéntesen jelentkezett a szervita Sarkander atya. Késıbb Stanislaus atya is csatlakozott a betegápolókhoz. Június 11- én érkezett a hír, Sarkander atya elkapta a pestist, és ez a hír egyre jobban terjedt, mire június 13-án a klérus és a városi tanács a plébánosnál egy megbeszélést tartott, amelyen elhatározták az összes templom és kápolna bezárását, és a szentmisék tartását pedig a Szentháromságoszlopnál rendelték el; csak a szerviták számára engedték meg, hogy az ő Mária oszlopuknál mondjanak misét. A járvány állandó terjedése mellett a szabadban tartott rendkívüli áhítatok egyre nagyobb számúvá és buzgóbbá váltak, különösen a szerviták estében.
Szeptemberben a pestis alábbhagyott, októberben pedig úgy tűnt, meg is szűnt, erre Sarkander atya, aki szerencsés felgyógyulása után a lelkipásztorkodást a kórházban tovább folytatta, október 19-én újra visszatért a kolostorba. Stanislaus atya, aki átvette a városban a pestisesek lelki gondozását, október 26-án hirtelen pestisben elhunyt, és novemberben a járvány már újra olyan méreteket öltött, hogy a kórházat ismét ki kellett nyitni, a templomokat pedig be kellett zárni. Ezúttal a lelkipásztorkodást a kórházban Adalbert atya vette át, aki a magyar, német és a tót nyelvben egyaránt járatos volt. 1740. március 19-én, a 253 áldozatot követelő pestis teljes megszűnte után a várost legfelsőbb engedéllyel felszabadították a zárlat alól, egyúttal ugyanezen a napon a városi plébániatemplomban ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartott a szervita rend perjele a két a kórházban szolgálatot teljesített atya Sarkander és Adalbert segédletével szentbeszéddel, nagymisével, Te Deummal és körmenettel egybekötve.”
Forrás: Fekete József
A SZERVITA REND MAGYARORSZÁGI TÖRTÉNETE 1867-tól 1950-ig
Doktori (PhD) disszertáció
Budapest, 2009
Magyarországon ma egyetlen szervita atya él, és kilenc szervita nővér.
MSZKI
A fotó Esterházy M. Ádám szervitát ábrázolja
(Trophaeum nobilissimae ac antiquissimae domus Estorasianae, Viennae, 1700; SLUB)