Tavaly ünnepelte alapításának nyolcszázadik évfordulóját a domonkos rend, ennek jegyében szervezték meg az idei tavaszi nagymarosi ifjúsági találkozót május 20-án. A nap mottója Jézus szavait idézte: „Én vagyok az igazság!”
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága, az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) és az intézet által felkért témafelelős szerzetesrend által szervezett nagymarosi találkozó reggeli imával kezdődött, amelyet a domonkos nővérek vezettek a Boanergész zenekarral közösen. A szerzetesi zsolozsmával záruló imaalkalmon elhangzó fohász, „Uram, mutasd meg az utat, amin járnom kell!”, már a főelőadás gondolatvilágába vezette a jelenlévőket, akik hazai egyházmegyékből, valamint Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről és Erdélyből érkeztek Nagymarosra.
Dobszay Benedek OFM napindító gondolataival összekapcsolta a tavaly őszi találkozó témáját (teremtésvédelem, irgalmasság) az ideivel: az igazságról szóló tanítással.
A főelőadáson Deák Hedvig és Magyar Mirjam domonkos nővér felvázolta, hogy milyen nehézségekbe ütközik napjainkban az igazság megismerése. Hedvig nővér az objektív igazság napjainkban tapasztalható, széleskörű elutasításáról beszélt. Egy nemrég nagy érdeklődést kiváltó Facebook-bejegyzés történetére utalt: húszezer internetes megosztás követte azt a megállapítást, amely szerint Ausztrália nem is létezik, ez csupán a britek kitalációja.
A korszellem karikatúrájának is tekinthető ez az eset, amely bemutatja a „posztmodern elvet, amely szerint nem az „igazság” számít, hanem az, amit a dolgokról gondolok: a véleményem”. Hedvig nővér rövid filozófiatörténeti fejtegetés során vázolta az racionalitásba, a technikai fejlődésbe vetett hit kibontakozását, majd a múlt század végén (1989), a kommunizmus bukásával bekövetkező általános bizalmatlanságot az emberrel, az emberivel kapcsolatban. „Napjainkban már az igazság témája sem érdekes”, mondta a domonkos nővér, csupán a vélemények egymásmellettisége az elfogadható. „Amelyik szimpatikus, azt kiválaszthatom. Ez oda vezetett, hogy ma már az a korábban abszolútnak tekintett alapelv sem számít, hogy az ártatlan emberi élet kioltása rossz.” A relativizmus életérzését egy hűtőmágnesen látott felirattal illusztrálta a nővér: „Mindenkinek joga van az én véleményemhez”. Ezt nevezi XVI. Benedek a relativizmus diktatúrájának, Ferenc pápa pedig az ideiglenesség kultúrájának – mondta Deák Hedvig.
Mirjam nővér rámutatott, hogy a szubjektivizmus, az érzéseink, a véleményünk szerinti világlátás nem vezet sehova, csak önmagunk körül forgunk, lehatároljuk magunkat. Ennek a vallási vetülete, amikor a hitéletünket úgy alakítjuk, hogy ez által érezzük jól magunkat (terapeutikus vallás). Szentmártoni Mihály jezsuita mondja: a hitében éretlen ember használja a vallásosságát, az érett pedig éli. Sokszor éri a vád a keresztényeket, hogy fanatikusak és intoleránsak, lerontják az ember szabadságát. Ugyanakkor az is igaz, hogy Jézus nem azt mondta, hogy az „én szavam relatív”, hanem önmagát úgy nevezi meg, mint aki az igazság.
Nehéz belátni, hogy mi az igazság – vette át a szót Hedvig nővér. – Egyrészt a korszellem miatt, másrészt az eredendő bűn miatt. A paradicsomban az ember Isten képmásaként képes volt felismerni az igazságot, és e szerint tudott cselekedni is. Érzelmei, értelme és akarata összhangban voltak. Amikor azonban az ember önmagát akarta Isten helyére állítani, értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett, érzelmei összekavarodtak. A jó hír az, hogy inkább lettünk lusták, mint buták, azaz nem akarunk a felismert jó szerint élni. Tehát az akarattal van a gond – szögezte le Deák Hedvig. Korunk azt mondja, az ember szabadsága abban áll, hogy rendelkezni tud a döntési képessége felett: eldönthetem, hogy lopjak, vagy ne lopjak. A keresztény emberkép alapján azt mondhatjuk, hogy akkor vagyunk szabadok, ha azzá tudunk válni, amivé az Isten akarja, hogy legyünk – folytatta Deák Hedvig. – A zongorista, aki kotta nélkül, önfeledten, virtuóz módon játszik egy klasszikus darabot, rengeteg gyakorlás, éveken át tartó fáradságos tanulás árán jutott el erre a szintre; mondhatjuk úgy, felszabadult erre a nagyszerű játékra. Ilyen a keresztény ember szabadsága is. Hedvig nővér hangsúlyozta, hogy Isten meghatározta a teremtés rendjét, amelyben az emberre vonatkozóan jelentős szerepe van az értelemnek (nem csak az érzelemnek!). A hitünk nem irracionális bizakodás; tudnom kell, hogy ki az Isten, akkor leszek képes megfelelő módon válaszolni Neki az életemmel. Isten pedig kinyilatkoztatta magát Krisztusban, megmutatta, hogy milyen. A kereszténység története (és benne Szent Domonkos története is) megmutatta, hogy nem elég jó szándékú, rendes embernek lenni, ismernünk kell Jézust, hogy az életünk valóban róla tanúskodjon. A kereszténységről azt sem mondhatjuk, hogy könyvvallás, nem elvont igazságok gyűjteményére mondunk igent, hanem egy személyre, a Krisztussal való kapcsolatra – hangsúlyozta a domonkos nővér. – A hit szemével látom meg egyre mélyebben a dolgok mögött rejlő igazságot, mint Agatha Christie Poirot nyomozója, akinek a fejében a tényekből, részletekből lassan összeáll a kép a valóban megtörtént eseményről. Gondolkoznunk, kérdeznünk kell, és nem hagyhatjuk, hogy manipuláljon bennünket a korszellem!—mondta Hedvig nővér. – Megismerhető számunkra Isten: közénk jött, megváltott, elmondta, ki ő: szeret, hazavár, megbocsát. Az igazság a Vele való kapcsolat során tárul fel számunkra, azáltal, hogy ebben a kapcsolatban, szeretetben megváltozunk. Ez a megismerés útja.
A kereszténység nem szabálygyűjtemény, hanem találkozás, amelyből élet fakad. Nem tudjuk a kezetekbe nyomni az igazságot, hogy azután éljetek vele, mert nektek kell tenni azért, hogy eljussatok az igazság világosságára: mélyen együtt kell lennetek Jézussal – mondta a fiataloknak a domonkos nővér. – Az egyház pedig a dogmák (a dogma szó eredeti jelentése szerint: „ami igaznak bizonyult”) révén segít, hogy megismerjük őt. Hedvig és Mirjam nővér buzdította a fiatalokat az intellektuális igényességre, több kiadványt, szerzőt ajánlottak a jelenlévők figyelmébe, köztük XVI. Benedek, Aquinói Szent Tamás műveit, illetve Székely János püspök A hit kapuja című könyvét.
Az előadást szentségimádás követte a domonkos szerzetesek, valamint a Boanergész zenekar vezetésével a plébániakertben.
A nap további részében a találkozó résztvevői testi-lelki szomjúságukat olthatták, többek közt a szabadtérenkialakított domonkos kávézóban, ahol beszélgethettek a szerzetesekkel.
Nagymaros „fakultációi” a sok éve (évtizede!) idejárók számára már ismerősek voltak: idén ezen alkalmak témái a házigazdák, a domonkosok hivatásáról, az igazság kereséséről és átadásáról szóltak. A szentségimádás után Hedvig és Mirjam nővérrel a helyi művelődési házban lehetett beszélgetni az előadás témáiról. Schnider Angelika nővér interaktív biblikus műhelyt szervezett. A nagymarosi templom ismét megtelt az istenkeresőkhöz szóló Kerényi Lajos piarista szerzetes köré gyűlt fiatalokkal, és idősebbekkel; a kálváriánál pedig az előadáson hallottak alapján felmerült kérdéseket lehetett feltenni „szakértő” egyháziaknak.
A plébániakertben a Vágyak, érzelmek, szabadság című műhelyfoglalkozásra hívták meg a jelenlévőket a domonkos nővérek.
Az Iránytű hivatástisztázó műhelyt a Szent Márton Közösségi Házban Fecske Orsolya SSS, Csépányi Gábor, Petres Lúcia OP, Mézinger Gabriella SJC és Nagy Bálint SJ vezette.
A ház udvarán személyes beszélgetésre, meghallgatásra várták a fiatalokat az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai.
A találkozó délutánján a szentmisét Varga Lajos váci segédpüspök mutatta be, mások mellett Palánki Ferenc püspök koncelebrálásával. A mise kezdetén születésnaposokat, papi jubileumot ünneplő lelkipásztorokat köszöntöttek: a vasmisés (65 éve pap) kilencvenéves Kerényi Lajos piarista szerzetest („a nagymarosi találkozó Ábrahámját”, ahogy a köszöntőjében Marton Zsolt fogalmazott), távollétében a nyolcvanéves Somogyi Sándor regnumi atyát, valamint a hetvenéves Sillye Jenőt, aki zenéjével kezdetek óta „Nagymaros része”, és a liturgiáért felelős „háttérembert”, Fülöp Ákost (Satyát), aki idén huszonöt éve pap.
Varga Lajos püspök homíliájában a húsvéti időre, a mennybemenetel ünnepére és a Vigasztalóra való várakozásra utalva hangsúlyozta: a Szentlélek fontos küldetése, hogy megismertesse velünk az igazságot, azaz Jézus Krisztust, aki az út, az igazság és az élet. A püspök az emberi megismerésről is beszélt, és feltette a kérdést, képesek vagyunk-e kimerítő ismeretet szerezni a teremtett világról? Az egyértelmű nemet a tudomány fejlődése igazolja. Ugyanakkor ez a tény „számomra a legnagyobb istenbizonyíték”—fogalmazott Varga Lajos. – Ha lehetne kimerítő ismeretünk a világról, akkor mi lehetnénk az urai, de a maga teljességében a világot a teremtője, Isten ismeri. „Az igazságot az ismeri meg, aki Istent megismeri, és Jézussal kell kapcsolatba kerülnünk, hogy megismerhessük Istent” – szögezte le a püspök.
Az ember hajlamos a szűklátókörűségre, Jézus azonban olyan igazságot hirdet, amely kitágítja a látásmódunkat, és elvezet Istenhez. Látjuk, hogy szükségünk van külső erőre, hogy eljussunk az üdvösségre, ez a kegyelem. A püspök arról is beszélt, hogy az ember tévedhet, amikor az igazságot keresi. Pusztulásba, függőségbe vezethetnek az élvezetek, a szenvedélyek, és a valóság ismerete akár mások meggyilkolásához is (lásd vegyi és nukleáris fegyverek). Varga Lajos arra kérte a fiatalokat, hogy az életet termő igazság mellett álljanak ki, és terjesszék azt akár a hírközlő eszközökön keresztül, akár az élet más területén misszionálva, elsősorban a Szentlélek vezetésére bízva magukat, hiszen a Lélek most is erőt ad, ahogy az apostolok idejében is legyőzte a csüggedést. „Úgy terjedt el a kereszténység, hogy akkoriban nem volt könyvnyomtatás, televízió, okostelefon. De volt az apostolok odaadó élete, és a Szentlélekben való újjászületésük. Ez vált gyümölcsözővé az életükben – zárta beszédét Varga Lajos püspök.
A találkozó helyszínén egész nap ifjúsági szervezetek, lelkiségi mozgalmak, közösségek mutatkoztak be a templom melletti téren. A napot Sillye Jenő és barátainak dalai, majd táncház zárta, amelyhez a Jászok együttes szolgáltatta a talpalávalót.
A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen idén közel nyolcszáz gyerek vesz részt, korosztályok szerint öt altáborban.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Körössy László/Magyar Kurír
