"Szent Klára ünnepe alkalmából visszaemlékeztem Assisibe tett látogatásomra. Életén keresztül a Klárával való „találkozás” révén arról elmélkedtem, vajon ez a 800 évvel ezelőtt élt szent nő miben vált a példaképemmé?" Heltai Hedda írása.
„Klára elbujdosott, élete mégis ismertté vált; ő maga keveset beszélt, híre azonban messze földre eljutott.” Ezekkel a szavakkal illette az olasz szentet IV. Sándor pápa, aki szinte azonnal, már két évvel halála után szentté avatta. Nem véletlenül. Rengetegen követték, rendje, a klarissza rend a kezdetektől sok, elsősorban gazdag, nemesi családból származó fiatal lányt vonzott erre a teljes szegénységet fogadó, Istennek szentelt életre. Még életében, néhány év alatt ötvennél több kolostort alapított csak Spanyolországban.
De ma példakép lehet-e számomra egy középkori szent? Íme, hogyan jutottam el ennek felfedezéséhez. A 2000-es évek elején kétszer is ellátogathattam Assisibe. Az első úton történt, Szent Klárával való „találkozás” értette meg velem, hogy nem pontosan azokban a tettekben lehet követni egy szentet, amelyekben ő Istent követte, hanem sokkal inkább abban, ahogy ezt tette.
Forró nyári nap volt, ragyogó napsütés, valószínűtlenül kék ég. A fény, a ragyogás azóta is Szent Klárát idézi emlékezetembe, ráadásul az olasz Chiara név jelentése „világos”.
A Szent Damján kolostor megtekintésével kezdtük. Ezt a helyet Ferenc ajándékozta a nemesi családból származó gazdag Klárának és húgának, Ágnesnek lakóhelyül, amikor a rokonság megdöbbenésére és akarata ellenére Ferenc példájára a kolostori életet választották. Hamarosan több lány is csatlakozott hozzájuk. Klárát úgy megindította Ferencnek a szenvedő Krisztus követéséről szóló prédikációja, hogy érezte, Isten más életre hívja, mint amit eddig élt, de mert tanácstalan volt abban, pontosan hogyan kövesse Jézust, Ferenc tanácsát kérte. Ő Klárát a világ elhagyására buzdította, és arra, hogy „a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.” Klára hűségesen és kitartóan követte Ferenc tanácsát, mert felismerte benne Isten szavát.
Mindezt idegenvezetőnk, egy fiatal, csupamosoly minorita szerzetes mondta el, aki lelkesen, örömmel, hitelesen beszélt Klára és társnői életéről. Látszott, számára is fontos, hogy közel hozza őket hozzánk, megértesse, hogyan hathatnak ma is, ránk is, hogyan alakították ki kolostorukat, hogyan élt itt Klára több mint negyven éven keresztül.
Kísérőnk megmutatta a kápolnát a megmunkálatlan deszkákból ácsolt térdeplőkkel, ahol Klára imádkozott a feszület előtt, sokszor elragadtatásban, és a dormitóriumot, a nővérek hálóhelyét, ahol a földön aludtak. (Klára is csak akkor használt vékony szalmazsákot, mikor ezt állandó betegeskedése miatt Szent Ferenc megparancsolta). A szent hosszú éveken át gyengélkedett, de – mondta a testvér – mindig örömmel fogadta a fájdalomban a szenvedő Jézus látogatását. Röviddel a halála előtt, amikor igen heves fájdalmai voltak, így vigasztalta síró nővéreit: „Amióta Isten szolgája, Ferenc közvetítésével megismertem az Úr Jézus kegyelmét, semmiféle fájdalom nem teher, semmi vezeklés nem nehéz, és semmiféle betegség nem elviselhetetlen számomra.”
Láttuk a refektóriumot (ebédlőt), ahol bizony az ebéd legtöbbször kenyérből és vízből állt, de amely nagy találkozások helyszíne is volt: két pápa is felkereste, és kérték imáját. Hittel, bizalommal, irgalommal, elszántsággal élte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Ferencnek kellett közbe szólnia, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket a vezeklésben.
Regulát írt rendje számára, amit addig csak férfiak tettek. Mivel a szegény, szenvedő Krisztusnak kötelezte el magát, kérte rendje számára a pápától a szegénység privilégiumát, hogy semmi tulajdonnal ne rendelkezzenek sem a személyek, sem a közösség, hanem alamizsnából éljenek. Ezt nehéz volt elérnie, hiszen erre addig nem volt példa. Kitartó és hajthatatlan volt, de nem türelmetlenkedett. Tudta, nem a maga önző vágyait követi, hanem Jézus az, akit mindenben követni akar. Kitartása gyümölcseként regulájukat még életében, éppen a halála napján vehette kézbe.
Kérésünkre vezetőnk elkalauzolt minket oda is, ahol Klára leveleit írta. Hiszen nemcsak kolostorbéli nővéreit vezette jó példával, anyai gondoskodásával, bölcsességgel, magát a nővérek szolgálójának nevezve, csak kényszerből viselve az apátnői címet, hanem a más országokban alapított klarissza kolostorokban élő nővéreknek is testvéri útmutatást adott.
Prágai Szent Ágnessel folytatott levelezéséből négy, általa írt levél maradt fenn, kalandos körülmények között. Ezekből is látszik a szeretet, amelyet Isten és az egyház iránt táplált, és ahogyan másokat is erre inspirált. Így ujjong az egyik levélben: ,,Ó, boldog Szegénység! Örök gazdagságot rejt magában azok számára, akik szeretettel ölelik magukhoz! Ó, szent Szegénység! Isten a mennyek országát ígéri és a boldog élet hervadhatatlan koszorúját adja annak, aki birtokolja a szegénységet és törekszik utána.”
Egy másik levélben a hűségre inti Ágnest Krisztus iránt: „egy pillanatra se szűnj meg magad elé nézni, magad elé idézni, és szemlélni s hő vággyal követni Jegyesedet, aki sokkal szebb az emberek fiainál, aki üdvösségedért az emberek legutolsójává lett, és végül a kereszt gyötrelmei között lehelte ki a lelkét!”
Ír továbbá az Istennel való együttlétből fakadó örömről és a testvéri szeretet fontosságáról is, valamint a szerzetesi élet legmélyebb jelentéséről: az Egyházban másokért élni az Úr színe előtt: ,,Isten segítőtársnőjének tekintelek, és támasz vagy az ő titokzatos teste törékeny tagjai számára.”
Aztán tovább indultunk a Szent Damján kolostorból a Szent Klára székesegyház felé. Nagy meleg volt, az út pedig felfelé vitt, újra meg újra az árnyékot kerestük, a vizespalack után nyúltunk, így hol megálltunk, hol sietve követtük csoportunk vezetőjét, egy idős fokolarinát. Feltűnt, hogy ő teljesen nyugodtan, derűs arccal megy előre, feje felett ernyőt tartva, nem látszik rajta, hogy zavarná a hőség. Amikor megkérdeztük tőle, hogy lehet ez, mosolyogva azt mondta, hogy most ez számára Isten akarata, és mert benne él, vele viseli el a kényelmetlenséget. Javasolta, próbáljuk meg mi is ezt tenni. Igen, gondoltam, ezt mutatja Klára példája is. És próbáltuk vele Jézusban tartani a lépést.
A bazilikában a szent ép testét tartalmazó szarkofág mellett hallottuk, hogy sok csoda fűződik Klára nevéhez. Ezek közül életrajzai kiemelik a szaracénok megfutamítását Klára imája és az Oltáriszentség által. 1240-ben, amikor II. Frigyes szaracén katonái átvonultak Umbrián, veszedelem fenyegette a kolostort is. Az apácák megrémültek, csak Klára nem veszítette el a bátorságát. Imádságában így könyörgött: ,,Uram, óvd meg a te szolgálóidat!” Ekkor egy fiú hangja szólalt meg: ,,Mindig megőrizlek titeket!” Klára betegágyát a kolostor kapujához vitette, és megkérte a kolostor papját, hogy hozza ki az Oltáriszentséget a támadók ellen. A katonák pedig, akik már fenn voltak a falakon, ebben a pillanatban rémülten meghátráltak.
Sétánk az Assisi Szent Ferenc-bazilika altemplomában ért véget, eljöttünk Klárától lelki vezetőjéhez, barátjához, Ferenchez. XVI. Benedek pápa így szólt barátságukról egy katekézisében:
„Klára, különösen szerzetesi életének kezdetén, testvéri barátságban volt mesterével, Ferenccel. Amikor két tiszta és az Isten iránt érzett mély szeretettől lángoló lélek egymásra talál, akkor a kölcsönös barátságból kapott erő segít a tökéletesség útján való előrehaladásban. A barátság az egyik legnemesebb és legkülönlegesebb emberi érzelem, amelyet az isteni kegyelem megtisztít és tökéletesít.”
Szegénység, semmihez nem ragaszkodni, ha megértem, mit kér tőlem Isten, és felfedezem, mi gátolná a hozzá való tartozást. Ezt tanultam Klárától. Eltökéltség, Istenben élés, magunk teljes átadása Istennek és felebarátainknak, nyugalom, egyszerűség. Ezek a fogalmak nyertek új értelmet vele való találkozásom során.
Forrás és fotó: ujvarosonline.hu
