Szent Benedek a szerzeteseknek írt szabálykönyvében, a Regulában külön fejezetet szentel a hallgatásnak, és több helyen is hangsúlyozza a csend megtartásának erényét. Baán Izsák OSB a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjele a korai szerzetesi hagyományokat hívta segítségül, hogy rávilágítson arra, miért is tartotta a bencés rend alapító atyja ilyen fontosnak a csendet. A keleti egyház egyik jelentős alakjától Szír Szent Izsáktól idézett gondolatokat tárta a hallgatóság elé.
Az első így szól: „A csend az eljövendő világ misztériuma. A szavak a jelen világ eszközei.” Istennek van egy végtelen csendje – magyarázta Izsák atya. Ez pedig legnagyobb ünnepeinkben is tetten érhető. „Karácsony titka is csendbe burkolózik, és mielőtt » fölzúgnak a hamuszín egek« húsvét hajnalán, nagyszombatból a halál és az új élet csendje vezet át ebbe a titokba. Ez az a csend ahová tartunk, minden más eszköz az úton.”
A második gondolat, amit Szír Szent Izsáktól idézett a perjel a következő: „Mindennél jobban szeresd a csendet, mert olyan gyümölcshöz vezet el téged, amit a nyelv nem tud kifejezni. Mindenekelőtt igyekezzünk hallgatni. Így létrejön bennünk, ami elvezet a csendhez. Akkor Isten megadja neked mindazt, ami a csendben születik. Ha erre törekedve élsz, nem is tudom elmondani, mekkora fény ragyog fel benned.”
A szent a csend hármas egységéről is írt: hallgatni, bevezetődni a csendbe és ott befogadni azt, ami a csendben születik. Az első lépés a hallgatás, ami tulajdonképpen egy aszketikus gyakorlat – mondta Izsák testvér. „A szavak a valóság feletti kontroll eszközei. Erős késztetésünk van arra, hogy ezt a valóságot, és benne önmagunkat mindig megerősítsük, kontroll alatt tartsuk.”
Mai világunkban közléskényszertől szenvedünk: csak úgy megélni valamit nagyon nehéz, mert mindjárt közölni is szeretnénk. A hallgatás azonban – ami ma a virtuális hallgatásra is értendő – lehetőséget ad arra, hogy a befogadásnak, az odafigyelésnek, az észlelésnek a tere nyitott maradjon. A szerzetesek, akik arra teszik fel életüket, hogy Isten igéjét hallgatják és aszerint élnek, nehezen tudják ezt a befogadást megvalósítani, ha a fizikai és virtuális szavak terén nem korlátozzák önmagukat. „Azt is mondhatnánk, hogy a szerzetes hallgatag ember, de nem személyiségéből, hanem döntéséből fakadóan.”
A monostor Benedek számára, egy olyan közeg, ahol szavak születnek a csendből. A mai felgyorsult életünkben az a ritka, ha a zajok, a szavak, az ingerek világában a csend szünetet teremt. Az alapítóatya ezt azonban megfordítja, és nála a szavak jelentik a szünetet a csendben és erre hívja követőit is – megszívlelendő különbség.
Izsák atya a második lépésről is beszélt, arról, hogyan lesz a külső hallgatásból belső csend. Mint mondta ezt akkor érjük el, amikor az egó hangjai – a félelem, a vágy, a múlt, a jövő, az akarás – lecsendesednek és az ember kész egyszerűen csak jelen lenni. Ehhez azonban át kell mennünk „saját árnyékunk sivatagán”. A pszichés csend átéléséhez a szerzetesi hagyomány és Szent Benedek eszközül a meditációt kínálja, ami a rendalapító idejében azt jelentette, hogy a Szentírás szavait mormolták félhangosan. A másik eszköz pedig a testi jelenlét, ahogy a szerzetes áll, önmagát és testét érzékeli, észleli.
A harmadik lépés pedig, amikor Isten megadja mindazt, ami a csendben születik. Ez azonban már nem rajtunk múlik – hangsúlyozta. „Ha mi oda tudunk állni az Isten csendjének ajtajába a lecsendesített pszichénkkel, ajándékként, kegyelemből megélhetjük, hogy valaki meghív minket ebbe a másik minőségbe, ebbe a csendbe.”
Végül Szír Szent Izsák ezen gondolatát idézte: „A lelki imában nem imádkozik sem a lélek, sem az értelem, sem a testi érzék, s nincs alávetve az akaratnak sem. Hanem miközben minden nyugalomban van, a Szentlélek beteljesíti benne saját akaratát, s ebben nincsen imádság, hanem csend van. Ez a testetlen liturgia, melyet a mennyei előképek szerint a szentek ünnepelnek a földön és az égben.”
Magyarázatként elmondta, hogy a benedeki hagyomány – amely a szerzetes lelkére köti, hogy amikor csak teheti hallgasson – végső sorban ezt a találkozást, ezt az egységélményt, az Isten csendjének távlatát tartja a szerzetes szeme előtt szűntelen. „A vágyat, hogy bevezetődjünk Isten csendjébe, ahol a szív mélyén maga a Szentlélek szól, emberi szavakkal ki nem fejezhető sóhajtozásokkal. Bevezetődjünk abba a csendbe, amelyből mindannyian jövünk, és amelybe – reményeink szerint – mindannyian tartunk” – zárta előadását Baán Izsák.
A bakonybéli perjel után dr. Tringer László pszichiáter a csend és a belső béke kapcsolatáról beszélt. Mint mondta előbbi nem képzelhető el utóbbi nélkül. Mégis a hétköznapokban újra és újra leromboljuk a békét, „a csend palotájának félig felhúzott falait.” A belső nyugalmat minduntalan felkavarja, ha környezetünk másként tükröz vissza bennünket, mint amilyennek mi magunkat látjuk. A békétlenség, a belső zsibvásár szerinte a „van” és a „kell” egyensúlyának zavarára vezethető vissza. „Az önelfogadásra, önszeretetre képtelen egyén az »ilyennek kellene lennem« fényében önmagát egy görbe tükörben látja.”
Tringer professzor hangsúlyozta, hogy az Úr nem csak felebarátaink, hanem önmagunk szeretetét is előírja és mintaként állítja. „A belső zaj a helyes önszeretet hiánya, amelynek irracionalitása a teremtményi mivoltunk elfelejtéséből fakad. A lét – hívő számára – a végtelen isteni tökéletesség, a jóság egy morzsája, szeretetre méltó.”
A szakmai nap további részében HR-igazgatók beszélgettek a munkahelyi mentálhigiénéről. Mindannyian hangsúlyozták, hogy a munkáltatóknak is van felelősségük az alkalmazottak lelki egyensúlyának megőrzésében. A kerekasztalbeszélgetésen a koronavírus járvány okozta nehézségekről, kihívásokról is szót ejtettek. Mint mondták a pandémia szinte mindenkit megviselt, volt, hogy saját munkatársukat veszítették el, és ezért is kiemelten foglalkoztak kollégáik mentális és lelki egészségével.
Végül a Csendkurzus 10. évfordulójára készített filmet mutatták be, amelyben a lelkigyakorlaton résztvevők vallottak arról, mit adott nekik az a néhány napos elvonulás, és a valódi – lelki értelemben is vett – csend megtapasztalása a Pannonhalmi Főapátságban.
Forrás és fotó: pannonhalmifoapatsag.hu
