A minket övező krízisek, bizonytalanság közepette sokan kerülünk új, szokatlan, sokszor bizony nehéz szituációkba. Ilyenkor különösen fontos lehet elcsendesedni és meghallgatni: mit üzen számomra a Lélek? Pünkösd közeledtével olvassátok szeretettel Andrea nővér írását az iskolanővérek blogján!
Biztos tudásunk, tudásom, hogy megígérte nekünk a Szentlelket Jézus Krisztus: „a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn. 14,26)
Gyakran mondogatom magamnak és magamban – különösen egy-egy félresikerült helyzet, találkozás, „ügyintézés” után: hiszen én elhatároztam, hogy Jézus Krisztust követő életet élek.
Ha ezt a törekvésemet valóban élni szeretném, akkor úgy kell a Szentlélekre tekintenem, mint a bennem működő, a jóra irányuló lelki mozgások irányítójára. Ha valóban komolyan gondolom, hogy megkaptam ezt az Ajándékot Istentől, akkor a Harmadik Isteni Személy fényében és ihletében felfedezhetem, milyen attitűddel kell jelen lennem életem különböző helyzeteiben – legyenek azok örömteliek, megterhelőek vagy akár viszolyogtatóak számomra.
Azonban újra és újra megtapasztalom, a Lélek ereje csak akkor működik bennem, ha folyamatosan vállalom az Ő kihívását, ha nem lanyhulok keresni a vele való párbeszédet, ha teret adok az Ő működésének, mert Ő felszabadít arra, hogy kilépjek a lelki és testi „komfortzónámból.” Megadja az erőt ahhoz, hogy gyakorolni tudjam a mások iránti nagylelkűséget, higgyek az újrakezdés lehetőségében, megadja a fáradhatatlanság akarását az Isten és emberek dolgait illetően.
A Szentlélek üzen, ha nyitott füllel és szívvel akarom hallani, érzékelni őt. Üzenete sokféle „csomagolásban” érkezhet hozzám. Legutóbb, amikor kezembe kerültek egyik rendtársam leírt szavai, szólt hozzám a Lélek, állított meg, és pezsdítette fel a szívemet. Szerzetestársam arról vallott, milyen lelkülettel igyekezett végezni szolgálatát – a világ legkülönbözőbb pontjain: „Menj úgy, mintha te akarnál tanulni azoktól, akik között élsz majd! És valóban légy jelen közöttük!”
A fenti vallomástöredék a különböző lelki irodalmakban számtalanszor olvasott iránymutatásféle? Igen. Gyakran megfogalmazott tanács, amely eddig elkerülte a figyelmemet? Igen. Hétköznapian egyszerű, természetesnek vélt koncepció? Nem! Kőkemény, az emberi lelket folyamatos figyelemmel felruházó, az akaratot megdolgoztató törekvés: úgy akarok találkozni felebarátommal, hogy tanulni vágyok tőle, és ezzel elismerem, hogy van tanulnivalóm. Az „én mindent jobban tudok” biztonságát feladó mentalitás bátorsága ez, amely felszabadíthat a felebarátom valódi megbecsülésére, személye iránti tiszteletre, az őszinte bizalomra. S közben ráébredek arra is, hogy ezzel egy cseppet sem leszek értéktelenebb, „silányabb”.
Itt és most ezt küldte, küldi nekem a Lélek.
i.m.a.
Forrás: iskolanoverekblogja.blogspot.com