A valóságra figyelő iskola és a digitalizáció

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Dr. Főző Attila László, a digitális pedagógia szakértője; Horváth Ádám, intézményeket segít a digitális átállásban, valamint képzési programok szakmai irányítója; Koren Balázs pedagógus, a Telenor Hyper Suli szakmai vezetője és Prievara Tibor középiskolai tanár, a #school online oktatási keretrendszer megálmodója és megvalósítója voltak. A beszélgetést Mikulás Domonkos, a kecskeméti piarista iskola igazgatója, a pedagógiai innováció terén a digitalizáció témájáért felelős tartományi vezető munkatárs és Lázár László, a tartomány pedagógiai szolgálatért felelős vezetője moderálta.

Meglepő élmények

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői elsőként saját életükből hoztak élményeket az elmúlt egy évből. Az online oktatás során nem csupán a tantermi kötöttségektől szabadultunk meg, hanem megtapasztaltuk, hogy ebben a digitális, tanterven kívüli munkarendben a tanulócsoportokon belüli szerepek átalakíthatóak. Olyan gyerekek mertek megszólalni, vagy készítettek magas színvonalú anyagokat, akiknek erre korábban nem volt lehetőségük – mondta el példaként Horváth Ádám.

Főző Attila másik izgalmas fejleményként említette az újféle találkozások kialakulását a különböző digitális platformokon. Az elmúlt év legerősebb kifejezése szerinte a reziliencia, az arra vonatkozó képesség, hogy hogyan voltak képesek a pedagógusok alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Nagy tapasztalata az elmúlt időszaknak, hogy miközben az iskolai rendszer nehezen mozdult, a pedagógusokban óriási innovációs képesség mutatkozott – osztotta meg a szakember. 

Érdekes tapasztalatként említette Prievara Tibor, hogy mennyire nehéz jó kérdést feltenni az online oktatásban, amelyre nem lehet 30 másodperc alatt választ találni az okostelefonokkal. Ugyanakkor a különböző platformokon mintegy 12 ezer pedagógussal tudtak kapcsolatba kerülni az év során, amelyre személyes jelenlét esetében nem lett volna lehetőség.

Pedagógia vs digitális kor kihívásai

Prievara Tibor szerint fontos lenne, hogy a magyar közoktatásban megvalósuljon a középtávú tervezés fogalma: nem tanórákat, hanem tanulási időszakokat érdemes tervezni és az értékelési rendszer változása sem kerülhető ki. Ez utóbbi jelenleg nem tud árnyalt képet adni a diákok tudásáról és fejlődéséről. Fontos, hogy megtanuljuk a pedagógusmunka hozzáadott értékét is mérni, nem csupán a tudás abszolút értékét. A jó iskola része, hogy meg kell próbálni megmagyarázni: amit tanítunk, az hogyan kapcsolódik a diák saját tapasztalataihoz. 

Bár már a 21. században élünk, de még nosztalgiázunk és 20. századi gondolatokkal élünk. Látnunk kell azt, hogy a diákjaink már nem ismerik a múlt századot. Számukra már a digitális pedagógia lenne a természetes – vélte Horváth Ádám. A mai iskolának a mai világban, mai eszközökkel kell a mai körülmények között helytállnia. Sokszor akarjuk versenyeken mérni az iskolákat, tanárokat, diákokat, de ezáltal csak egy szűk réteget lehet követni és értékelni, ami nagy baj. Nem a versenyek számítanak, nem az azokon elért eredményektől lesz valaki jó tanár vagy diák. Fontos szem előtt tartani, hogy akkor lesz élmény a tanulás a diák számára, ha olyat tanulhat, ami érdekli, motiválja, így óriási lelkesedéssel fogja csinálni. 

Jó lenne, ha nemcsak a tanításra koncentrálnánk, hanem a tanulásra is. Ehhez rengeteg eszközt, készséget kell megerősíteni a diákokban, hogy erős legyen bennük a változó körülményekhez való alkalmazkodó képességük, rezilienciájuk – utalt vissza korábbi véleményére Főző Attila.

Horváth Ádám szerint vagy jó pedagógia van vagy nincs pedagógia, a digitalizáció nem meghatározó ebből a szempontból. Jó pedagógia viszont nem lehet ma digitális eszközök nélkül, tehát szükségszerűen digitális a jó pedagógia. Reflektálnia kell a valóságra, közelebb kell hoznia a valóságot a diákokhoz, hogy az érthetőbb legyen számukra. Mivel az őket körbevevő világ digitális, ezért ezen eszközök elhagyása, kihagyása azt jelenti, hogy nem a valóságot tanítjuk nekik. Nem kell minden információt átadni, hanem abban kell segítenünk a fiatalokat, hogy megtalálják a különböző megoldásokat egy-egy problémára. 

Megőrzendő ajándékok 

Rengeteget tanultunk mindnyájan ebből az évből, de a teljesen online térbe szorulás sokat elvett abból, amit az iskola, az oktatás, a pedagógus tud adni. Főző Attila szerint fontos tapasztalat, hogy nagy hangsúlyt kell adni a tervezésnek. Azok az iskolák, amelyeknek már volt digitális stratégiája, más alapokról indultak neki ennek az időszaknak. Tudnunk kell, hogy hol tart az iskolánk és kell, hogy legyenek terveink. Érdemes folyamatosan képzéseken részt venni, jó szakmai közösségekhez csatlakozni.

Prievara Tibor szerint ugyanakkor fel kell mérnünk, hogy az egyes eszközök bevezetésének van-e hozzáadott értéke. A digitális oktatás során rengeteg adat szakadt ránk, soha nem rendelkeztünk még ennyi információval a diákok tanulási folyamatairól. De hogyan tudunk ebből visszajelzési rendszert kialakítani? A digitális pedagógiában világossá vált, hogy egyértelmű instrukciókat kell adnunk a diákoknak, elvárásokkal és sikerfeltételekkel. 

A legfontosabb, amit tanultunk, az alkalmazkodás készsége. Mindenki kényszerhelyzetben volt, gyorsan kellett cselekedni. Tanulnunk kell ezekből a helyzetekből, hibákból, és mernünk kell kérdezni tanárként is. A közösség elvétele nyilvánvalóvá tette, mennyire szüksége van a gyerekeknek arra, hogy kortárs közösségben együtt tanuljanak, együttműködjenek. Ne fosszuk meg ettől őket akkor sem, ha a tanteremben ülnek – figyelmeztet Koren Balázs.

Horváth Ádám szerint meg kell, hogy maradjon a közös platform alkalmazása intézményi szinten. A tudásmegosztásban, az egymástól való tanulásban is példát kell mutatni a diákoknak. A közösségi segítségnyújtás mindenki számára napi megélt feladattá, lehetőséggé vált. Általános lett, hogy egy tanuló egy másiknak segít, és ezt meg kell tudnunk őrizni a digitális tantermeken kívül is.

Rendszerszintű változások útján

Fontos lenne értékelni a tanári aktivitást, az óra után vállalt beszélgetéseket, a szabadidejükben megválaszolt kérdéseket. A tanulók nagyon aktívan építenek a tanárral való kapcsolatra, de ez csak akkor működik, ha az iskola ezt elismeri és honorálja. Ugyanígy fontos Horváth Ádám szerint a tudásmegosztó közösségek kialakítása az intézmények számára. Ezeket az intézményeknek kell létrehoznia egy közösen meghatározott platformon. Ezek a tudásmegosztó fórumok szakértő irányításával tudnak jól működni.

A piarista iskolák eddig is élen jártak az innovációban, sok példát és jógyakorlatot gyűjtöttek össze – emlékeztetett Főző Attila. Kell, hogy a pedagógusok ne csak egymás mellett, hanem szorosan együttműködve dolgozzanak és új dolgokat próbáljanak ki.

Nem kényelmesedhetünk el – figyelmeztet Koren Balázs –, meg kell ismerni a diákot, meg kell újulni, innovatívnak kell lenni. Az innováció abban van, hogy közösségben tudunk tantestületként működni, így olyan iskolát építhetünk, amely nem korlátoz, hanem megenged.

Milyen világ vesz körül minket?

A konferencia második napja szakértői előadásokkal indult. Both Vilmos a figyelem, kapcsolódás, emberség szempontjából tekintette át, hogyan hat a személyekre a digitalizáció, hogyan hat a figyelmünkre, meg tudjuk-e újra találni a kapcsolatok lényegét a digitális társadalomban és mi az, amit csak az ember tud adni.

A digitális ökoszisztémának a kulcsszereplői a pedagógusok – vallja Szertics Gergely. Nekik kell megtanítani a gyerekeket arra, hogy a digitalizáció a munka világában mérhetetlenül sok lehetőséget rejt. Fontos megértenie a diákoknak azt a szemléletmódot és struktúrában való gondolkodást, amellyel egy problémát úgy tud megoldani, hogy megtalálja, miben tudja őt segíteni a technológia. 

Mudri György piarista öregdiák azt villantotta fel, hogyan alakítja át a digitalizáció a pénzügyeinket, illetve hogy változhat a következő években a személyes pénzügyek kezelése. Kiemelte, hogy saját pénzügyeink kezelésében a pénzügyi tudatosságnak, az ismereteknek és az odafigyelésnek nagy szerepe van már ma is, de a jövőben ez még hangsúlyosabb lesz az új lehetőségek szempontjából. 

A hitünk szempontjából Márkus Roland és Molnár Lehel piarista szerzetesek azt vizsgálták, miként élünk jól keresztény emberként a világháló korában. A hívő hite az ismeretekből, a kommunikációs helyzetekből és a kapcsolatokból formálódik. Olyan – az emberben élő ősi vágyak ezek – melyeket lemásol és új módon jelenít meg a világháló. Az internet hozzájárul a vallásos attitűd alakulásához, a vallásos identitás létrejöttéhez, ez különösen is igaz a diákokra. A világháló új szimbólumokat ad hitünk megéléséhez, miközben mára már „egérkattintásnyira” van tőlünk a spirituális tapasztalat. Nem mi lépünk be az imádság terébe, hanem az imádság kerül be a szobáinkba. S hogyan formálja az internet a hittapasztalatot? Átalakítja valóságérzékelésünket, így az egyházi hagyomány új elemekkel bővül majd, amelyek azt gazdagítani fogják. 

Az előadások sorát egy diákokból álló csapat dinamikus bemutatója zárta, amely során saját gondolataikat, ötleteiket, vágyaikat fogalmazták meg a digitalizáció kapcsán. Beszéltek az időbeosztás fontosságáról, a tanulás módszertanáról és az interaktív elemek jelenléti oktatásba való behozataláról. Megosztották elképzelésüket a környezettudatosságot fókuszba helyező online tankönyvek lehetőségéről és a hiányzások alatti videós közvetítések hasznosságáról. 

Az előadásokat követően a mintegy száz résztvevő először több csoportban összesen 45 pedagógus rövid prezentációját hallgatta végig az elmúlt év során szerzett tapasztalatokról. Ezt követően 24 tematikus műhely és szekció adott lehetőséget áttekinteni az elmúlt év tapasztalatait, nehézségeit, kérdéseit, megvitatni a módszertanokat, összefoglalni az eredményeket és közösen átgondolni, hogy milyen gyakorlatokat érdemes a jövőben tovább fejleszteni. 

Szó volt többek között a digitális gyermekvédelemről, életpályatervezési folyamatokról, digitális eszközökről és robotikáról, a gépírás szerepéről és a nemzetközi nyelvoktatásról, közösségi oldalak használatáról, gamifikációról, valamint a tanár és diákkompetenciákról. A nap végére minden szekció megfogalmazott egy összegző gondolatot, amelyet a csoporttagok tovább gondolásra ajánlanak.

Ilyenek például a tudásmegosztást és fejlődést segítő közös tanári platformok létrehozása tartományi szinten, a játékos tanulás további lehetőségei, a digitális eszközök világos keretek közt való bátor használata, a természetes és a mesterséges környezet egyensúlyának megteremtése, a hatékony információmenedzsment, valamint a tanárok és diákok digitális kompetenciáinak fejlesztése.

A konferencia lezárásaként minden szekció röviden összegezte a közös gyakorlatok alapján a felmerült kérdéseket, de nem csupán a problémák vagy jó gyakorlatok voltak fókuszban, hanem az együtt gondolkodás eredményeként számos olyan fejlesztési javaslat is megfogalmazódott, amelyek jövőbe mutató folyamatokat is elindítanak.

Ságvári Bence, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa a konferencia zárásaként előadásában a járvány miatti digitális egyenlőtlenségekről beszélt, azon belül is a gyerekekre és az iskolára fókuszálva. Három területet emelt ki, amely a vírushelyzet miatt tovább romlott társadalmi szinten. Az első, hogy a munkaerőpiaci nehézségek és kockázatok rendkívüli terhet jelentettek az alacsonyabb iskolai végzettségű és státuszú társadalmicsoportok számára. A másik ilyen terület a digitális szakadék mélyülése, amely a gyerekek egy részénél gyakorlatilag leküzdhetetlenné vált. Végül pedig azt emelte ki, hogy milyen nagy mértékben nőtt meg a családi támogatás jelentősége a gyermekek tanulásában. 
A szakember utalta rá, hogy sok olyan alulról jövő kezdeményezés indult meg ebben az időszakban, amely azt szorgalmazta, hogy a tudásmegosztás intézményesülni kezdjen. Olyan folyamatok indultak el – látható példa erre ez a konferencia is –, amelyek eredményeként új felületek, párbeszéd, közösségek jöttek létre, ahol megindult a digitális pedagógiai innovációnak és tapasztalatcserének a lehetősége.

Forrás és fotó: piarista.hu